MBMAGYAR BETYÁR
Reformkor, 1848, kiegyezés

6.2.4

Batthyány kivégzése

Reformkor, 1848, kiegyezés · 1825–1867

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Batthyány kivégzése
Illusztráció

Batthyány kivégzése

Gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét 1849. október 6-án este golyóval végezték ki a pesti Újépületben. A közkeletű emlékezet egyetlen drámai jelenetté sűríti a történetet, a korabeli vizsgálati iratok és a pöriratok alapján készült feldolgozások azonban kilenc hónapos, kevésbé hősies és több ponton ma is nyitott folyamatot mutatnak.

A hagyományos elbeszélés szerint a bíróság előbb néhány évi börtönre ítélte, és csak Schwarzenberg nyomására lett az ítéletből halálos; Haynau egy meghatározott napon, október 3-án vagy 5-én erősítette meg; a tőrt a felesége csempészte be a siralomházba; a vesztőhelyen pedig maga vezényelt tüzet. Gyakran hozzáteszik, hogy a dátumot szándékosan a bécsi Latour-gyilkosság évfordulójára időzítették. A pöriratokat ismertető feldolgozások szerint viszont egyetlen, egyhangú halálos ítélet született; a megerősítés napját csak hivatkozás nélküli összefoglalók adják meg, egymásnak ellentmondva; a tőr útját a korabeli vizsgálat sem derítette ki; a vesztőhelyi szavakra pedig nincs egykorú tanúvallomás. Az évforduló naptári egybeesés, a szándékos időzítést elsődleges forrás nem igazolja.

Batthyány Lajos 1807. február 14-én született Pozsonyban; a régebbi lexikonokban szereplő 1809-es évszám téves. V. Ferdinánd 1848. március 17-én nevezte ki miniszterelnökké. 1849. január 3-án Bicskén Windischgraetz a hozzá küldött békeküldöttségből Batthyányt nem bocsátotta maga elé, január 8-án pedig Pesten elfogatta – egy jogtörténeti feldolgozás szerint este 11 óra tájban, sógora, Károlyi György palotájában. Ezzel kezdődött a csaknem kilenc hónapig tartó fogság.

Fogsága állomásai Buda, Pozsony, Laibach és Olmütz voltak. Első kihallgatására január 14-én került sor. Az előzetes vizsgálatot január 24-től Leuzendorf hadbíró-százados vezette, akit Windischgraetz arra is utasított, hogy a mentő és enyhítő bizonyítékokat is gyűjtse össze. Deák Ferencet nem fogadták el védőjének, és a bíróság illetékességét vitató kifogással sem foglalkoztak. A per menete ma a pöriratok alapján készült feldolgozásokból ismert, nem egykorú elbeszélésekből.

E feldolgozások szerint a vád tizenkét pontjából a hadbíró hármat elejtett, kilencet fenntartott. Köztük volt a bankjegykibocsátás, az 1848. szeptember 26-i újoncozás, a horvát kiegyezés elmulasztása, a bécsi októberi forradalommal kapcsolatos vád, a „hegyfalusi levél” és a feloszlatott országgyűlésben való részvétel. A Latour meggyilkolásában való részességet a vizsgálat nem tudta bizonyítani. A vádpontok tehát a kormányfői működés egyes lépéseit emelték ki, és a hadbíró ezekből vezette le a felségárulás vádját.

A hadbíró indítványa, a votum informativum felségárulást állapított meg a Hadicikkek 5. szakasza és a Mária Terézia-féle büntető perrendtartás 61. cikke alapján, és kötél általi halált, valamint vagyonelkobzást javasolt. Az olmützi haditörvényszék 1849. augusztus 30-án egyhangúan így ítélt. A hadbíró még aznap kegyelmi javaslatot terjesztett fel, amelyet a törvényszék elnöke, Pöck tábornok és a tagok is támogattak. A mai történetírás egy része e javaslat súlyát kétségesnek tartja.

Az ítélet záró megjegyzése a feldolgozások közlése szerint így szólt: „igen sok enyhítő körülmény szól a vádlott mellett, de ez nem az ítélet körébe, hanem a kegyelem fórumára tartozik. A törvényszéknek csak ítélni kötelessége.” A kegyelem azonban már nem Olmützben dőlt el. Haynau augusztus 29-én rendeletben közölte, hogy Batthyány ügyében ő fog dönteni, Gyulai hadügyminiszter pedig szeptember 3-án utasította a katonai feljebbviteli törvényszéket, hogy a vizsgálati iratokat megerősítésre küldje le neki.

Hogy a kegyelem lehetőségét végül ki zárta ki, vitatott. A pöriratokat ismertető feldolgozás szerint az augusztus 31-i minisztertanácsi döntés még jóváhagyáshoz kötötte a halálos ítéleteket, Haynau szeptember 7-i bécsi útja után azonban úgy módosították, hogy a végrehajtott ítéleteket elég utólag jelenteni, és ezt az uralkodó szeptember 22-én vette tudomásul. A kutatás egy része szerint viszont Ferenc József már augusztus 29-én közölte Haynauval, hogy a kivégzésekről csak utólag kell beszámolnia.

Az ítélet a világosi fegyverletétel után, augusztus 30-án kelt Olmützben. Batthyányt fogolytársaival 1849. szeptember 12-én vitték a pesti Újépületbe, ahol Károlyi Istvánnal szomszédos szobában, saját bútoraival helyezték el. Haynau megerősítésének napja nem biztos: a hivatkozás nélküli összefoglalók hol október 3-át, hol október 5-ét adják. Annyi bizonyos, hogy augusztus 29-től ő döntött az ügyben, az ítéletet pedig október 5-én hirdették ki.

Az ítélethirdetés Kanzler hadbíró százados irodájában történt. Az óra forrásonként eltér: az ítéletlevél egy záradéka reggel fél kilencet említ, a foglár vallomása körülbelül 11 órát. Pollak főporkoláb október 7-i vallomása szerint Batthyány 10–15 év várfogságra számított, és „különösen annál a mondatnál, hogy »kötél által«, láthatóan meglepődött”. A vizsgálati iratok eredetije német; szövegük magyar fordításban ismert, így az itt közölt idézetek is fordítások.

Ezután a 20. számú szobába, a siralomházba vitték. Felesége, Zichy Antónia délután 4 és 5 óra között Kanzler hadbíró kíséretében még meglátogatta. Este Plante abbé, a Károlyi György házában lakó francia pap készítette fel a halálra. Amikor a felesége által küldött Szántófy Antal józsefvárosi plébános is megérkezett, Batthyány a vizsgálati iratok szerint azt mondta neki, hogy „már van egy papom”.

Éjjel 11 óra után az ágyban, két foglár által tartott tintával és gyertyafénynél írta meg német nyelvű búcsúlevelét feleségéhez. Egy 19. századi közlés szerint így kezdődött: „Drága, kedves nőm!” A levél magyar fordításban ismert részlete szerint: „Azt a gonosz gyalázatot, amelyet ezek nekem szántak, remélem, elkerülöm, erre a célra már régóta egy mentőeszközt tartok magamnál!” A levél Ungváry György lelkészen keresztül jutott Károlyi Györgyné Zichy Karolinához.

Október 6-án hajnali öt óra körül, amikor az akasztásra akarták előkészíteni, a foglár felfedezte, hogy Batthyány egy kis tőrrel súlyos sebet ejtett a nyakán. A gróf ekkor mellbe akarta szúrni magát, de a tőrt kicsavarták a kezéből. A hadsereg-parancsnokságnak felterjesztett jelentés szerint a nyakizmait vágta el; Kempen saját emlékirata szerint a „jobb álcsont alatt” a verőeret sértette meg. A seb leírása tehát forrásonként eltér.

A sebet egy inas későbbi emlékezései szerint fogolytársa, Balassa János orvos és egy katonai törzsorvos látta el. Hogy a tőr hogyan került hozzá, a hadbíróság vizsgálata nem tudta kideríteni. Pollak vallomása szerint Batthyány a kérdésre így felelt: „éppen azért, hogy ne legyek senki kárára, nem mondom meg”. A főporkoláb a matracra gyanakodott; a vizsgálati iratok szerint a matrachoz vitt ágyneműt is átvizsgálták.

A tőr eredetére több egykorú változat él. A feleség visszaemlékezése szerint ő adta át; a búcsúlevél „régóta” magánál hordott mentőeszközről szól; Károlyi István vallomása szerint Batthyány már Olmützben beszélt elrejtett tőrről. Két későbbi, 19. századi közlés a fejpárnát, illetve Károlyinét nevezi meg. A változatok egymás mellett állnak, egyikük sem bizonyított, így a tőr útja a korabeli vizsgálat óta is nyitva marad.

A sebesülés miatt a kötél általi kivégzést nem hajtották végre. Kempen altábornagy, Pest-Buda katonai parancsnoka saját emlékirata szerint, magyar fordításban: „Miután a vérzést elállították, s minden akadályt sikerült megszüntetnem, este agyonlövettem.” A feleség visszaemlékezése szerint a golyóról csak egy órával a kivégzés előtt döntöttek. Ungváry lelkész elbeszélése szerint Batthyány a vesztőhely felé menet még azt kérdezte: „Agyonlőnek vagy felakasztanak?” Ekkor tehát még nem tudta, hogyan végzik ki.

A kivégzés október 6-án este történt az Újépületben, a főporkoláb vallomása szerint „este hatkor”. A hagyomány szerint Batthyány nem engedte bekötni a szemét, és maga vezényelt tüzet „Allez, Jäger! … Éljen a haza!” szavakkal; ezt a jelenetet sem a vizsgálati iratok, sem a tudományos feldolgozások nem támasztják alá. Ugyanazon a napon Aradon tizenhárom honvédtisztet végeztek ki, de Batthyány pere attól független eljárás volt.

Az október 6-i dátum egybeesik a bécsi Latour-gyilkosság első évfordulójával. Ez naptári tény; a szándékos időzítést elsődleges forrás nem igazolja. Kempen saját emlékirata szerint október 11-én Haynau éles szavakkal bírálta, hogy Batthyány nem az akasztófán végezte, hanem Kempen „önhatalmúlag” agyonlövette; a népszerű összefoglalók „idegrohamról” szólnak, hivatkozás nélkül. A kivégzés Nyugat-Európában felháborodást keltett, a Wiener Zeitung november 1-jén igazoló írást közölt.

A holttest három órán át a vesztőhelyen maradt, majd a Rókus Kórház halottasházába került. Szántófy plébános beszámolója szerint a család orvosa, Hausmann Ferenc és Szántófy még aznap éjjel a temető helyett a pesti ferences templomba vitette, ahol Dank Agáp házfőnök fogadta; egy lexikoni adat szerint ez csak néhány nap múlva történt. A sírt vörösmárvány tábla fedte, befelé fordítva: „1849-ben okt. 6-án az Úrban elhunyt G. B. L. Áldás és béke hamvaira.”

Két évtizeddel később Pest város közgyűlése 1870. január 21-én döntött az újratemetésről. A holttestet 1870. március 29-én exhumálták, és a város tiszti főorvosa azonosította, Batthyány fia, Batthyány Elemér jelenlétében. Az újratemetés 1870. június 9-én volt a Kerepesi temetőben; Piry Cirjék gyászbeszéde nyomtatásban is megjelent. A korabeli tudósítások szerint mintegy százezer ember vett részt; a kormány hivatalosan távol maradt, tagjai magánemberként jelentek meg.

A Kerepesi temető mauzóleuma Schickedanz Albert tervei szerint, nemzeti adakozásból 1874-re készült el, a tetemeket 1874. május 26-án csendes szertartással helyezték át bele. Özvegye, Zichy Antónia 1888. szeptember 29-én halt meg Dákán, koporsóját 1888. október 11-én helyezték el a mauzóleumban. Az Újépület lebontása 1900-ban fejeződött be; a főváros 1905. október 6-án úgy döntött, hogy a kivégzés helyén szobor helyett örökmécses álljon.

A Pogány Móric tervezte Batthyány-örökmécsest 1926. október 6-án avatták fel; maga a mécses egy elektromos égővel megvilágított rubinkehely. A kivégzés emlékezete így fokozatosan, a titkos sírtól a mauzóleumig és az örökmécsesig, több lépcsőben épült fel. A népszerű kép elemei – a börtönítélet, a megerősítés napja, a feleség tőre, a vezényszó – nem a vizsgálati iratokból, hanem későbbi visszaemlékezésekből, lexikonokból és hivatkozás nélküli összefoglalókból származnak.

A források rétegei külön állnak. A vizsgálati iratok – a főporkoláb, a foglárok és a fogolytársak vallomásai – az utolsó két napot rögzítik, német eredetiben és magyar fordításban. A per menetét a pöriratok alapján készült feldolgozások adják, Kempen és a feleség utólagos emlékezései a saját szerepüket is magyarázzák. A hivatkozás nélküli népszerű összefoglalók töltik ki a réseket, ezért a tőr útja és a kegyelem kizárása ma is vitatott.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Mikor ítélték halálra Batthyány Lajost?
Az ítélet a világosi fegyverletétel után, augusztus 30-án kelt Olmützben. Haynau megerősítésének napja nem biztos: a hivatkozás nélküli összefoglalók hol október 3-át, hol október 5-ét adják. Annyi bizonyos, hogy augusztus 29-től ő döntött az ügyben, az ítéletet pedig október 5-én hirdették ki.
Hol nyugszik Batthyány Lajos?
A Kerepesi temető mauzóleuma Schickedanz Albert tervei szerint, nemzeti adakozásból 1874-re készült el, a tetemeket 1874. május 26-án csendes szertartással helyezték át bele. Özvegye, Zichy Antónia 1888. szeptember 29-én halt meg Dákán, koporsóját 1888. október 11-én helyezték el a mauzóleumban.
Mi történt Batthyány Lajos holttestével?
A holttest három órán át a vesztőhelyen maradt, majd a Rókus Kórház halottasházába került. Két évtizeddel később Pest város közgyűlése 1870. január 21-én döntött az újratemetésről. Az újratemetés 1870. június 9-én volt a Kerepesi temetőben; Piry Cirjék gyászbeszéde nyomtatásban is megjelent.

Források

  1. Urbán Aladár (s. a. r., bev.): Vizsgálat Batthyány Lajos gróf öngyilkossági kísérlete ügyében. Hadtörténelmi Közlemények 120. évf. (2007) 3. sz. 765–796.
  2. Urbán Aladár: Gróf Batthyány Lajos emlékezete. Aetas 15. évf. (2000) 1–2. sz. 132–157.
  3. Katona Csaba: Gróf Batthyány Lajos újratemetése 1870-ben. Kisebbségkutatás 2007. 3. sz.
  4. Katona Csaba: Gróf Batthyány Lajos újratemetése 1870-ben. Pannon Tükör 12. évf. (2007) 6. sz. 75–79.
  5. Mezey Barna: Az 1849. évi megtorlások történetéhez. Jogtudományi Közlöny 54. évf. (1999) 11. sz. 457–466.
  6. Gyalókay Jenő: Gróf Batthyány Lajos főbenjáró pöre. Magyar Szemle 17. köt. (1933) 1–4. sz. 338–346.
  7. Károlyi Árpád: Németújvári gróf Batthyány Lajos első magyar miniszterelnök főbenjáró pöre. I. A pör története; II. Pöriratok és államiratok. Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 1932.
  8. Batthyány Lajos, gróf. In: Magyar életrajzi lexikon.
  9. Nemzeti Örökség Intézete: A „Nemzet Özvegye”. 2020. szeptember 29.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak