MBMAGYAR BETYÁR
Reformkor, 1848, kiegyezés

6.2.4

Orosz intervenció

Reformkor, 1848, kiegyezés · 1825–1867

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Orosz intervenció
Illusztráció

Orosz intervenció

A közkeletű emlékezetben az 1849-es orosz intervenció gyakran egyetlen naphoz és egyetlen létszámhoz kötődik: mintha a cár egyszerre, egyértelmű számmal »bejött« volna, és ezzel azonnal eldőlt volna a háború. A források ennél rétegesebbek: a döntés, a bevonulás és a létszámok nem egy síkon állnak.

A döntés és a bevonulás nem esik egybe. A segélykérés és a cári válasz 1849 tavaszán, áprilistól májusig formálódik; a tömeges orosz bevonulás csak június közepén indul; a magyar kormány óvása május közepén, a népfelkelési mozgósítás pedig június végén szólal meg. Az alábbiak a diplomáciai lépcsőt, a bevonulás fő vonalát és a létszámok forrásrétegeit tartják külön — a fegyverletétel, a megtorlás és a nemzetiségi fegyveres konfliktusok menete más helyre tartozik.

A feldolgozások szerint 1849. március végére egyre világosabbá vált, hogy az osztrák haderő egyedül nem bír a magyar fegyveres ellenállással. Az intervenciót előkészítő tárgyalások március végén megkezdődtek. Egy összefoglaló szerint Windisch-Grätz március 24-én legalább ötvenezer orosz katona beavatkozását tartotta szükségesnek. Április 21-én történt a segítségkérés: egy feldolgozás Schwarzenberg Paszkievicshez intézett félhivatalos kéréséről beszél, más összefoglalók hivatalos kérésként fogalmaznak — a szóhasználat eltérése nyitva marad.

I. Ferenc József 1849. május 1-jén sajátkezű levélben fordult I. Miklós cárhoz a segítség ügyében. A levél teljes szövege e helyen csak közvetve, feldolgozások említésén át ismert; a tény több összefoglalóban szerepel. Ugyanezen a napon egy összefoglaló szerint Baltalimánban orosz–török szerződést kötöttek a dunai fejedelemségek ügyében. A két esemény egy napon áll, de a források nem olvassák össze őket egyetlen döntő nappá.

A cár a feldolgozások szerint nem kis, osztrák parancsnokság alá tartozó segéderőt akart, hanem önállóan is döntőképes erőt. A mai hadtörténeti összefoglalók szerint körülbelül kétszázezer katonát rendelt Magyarországra, és további körülbelül nyolcvanezer főt helyezett készültségbe. Ez a szám nem azonos a későbbi kormánykiáltványok létszámaival: a rétegek külön állnak, és a különbséget az egykorú magyar hivatalos szövegek maguk nem magyarázzák. A mai történetírás többsége szerint a cár azért küldött nagy, önálló haderőt, mert nem akart kis segédcsapatot osztrák parancsnokság alá adni.

I. Miklós 1849. május 9-én Szentpétervárott nyilatkozatot bocsátott ki a beavatkozásról. A nyilatkozat teljes szövege itt csak idézeteken át ismert: eszerint az osztrák császár »közös ellenségünk ellen« kért segítséget, a cár pedig nem tagadta meg, és parancsot adott a »lázadás« elnyomására. Egy angol nyelvű áttekintés egy helyen május 8-i manifesztumot említ — a dátumeltérés nem simítható el. A végleges megállapodást a feldolgozások szerint május 21-én Varsóban kötötték meg.

A varsói uralkodói találkozóhoz teátrális legendák is kapcsolódnak: Ferenc József állítólagos kézcsókja vagy letérdelése a cár előtt. Az egykorú magyar hivatalos szövegek és a rendelkezésre álló elsődleges közlések ezt a gesztust nem igazolják. A megállapodás ténye a feldolgozásokban áll; a látványos jelenet hagyományréteg marad, nem bizonyított naplóadat. A kutatás egy része a lengyel kérdés és a legitimista elv szerepét is hangsúlyozza a döntés körül.

Az 1833-as münchengrätzi háttér a feldolgozások szerint az osztrák–orosz katonai együttműködés politikai kereteként jelenik meg. Brit vagy francia beleegyezés nélkül a beavatkozás európai konfliktusveszélyt is hordozott; egy összefoglaló szerint a brit reagálás inkább a gyors befejezést várta. A diplomáciai döntés így nem csupán két udvar magánügye volt; a nyugati hatalmak tényleges válaszának részleteit a források e helyen nem bontják ki.

Debrecenben 1849. május 18-án Kossuth Lajos kormányzó és gróf Batthyány Kázmér külügyminiszter ünnepélyes óvást tett közzé az orosz avatkozás ellen. Az óvás szerint hadüzenet nélkül orosz fegyveres tömegek mutatkoznak Galícia és Krakkó területén, és a Habsburg-ház orosz szövetséggel akarja visszaszerezni hatalmát. A nemzet — a szöveg szerint — inkább elvérez, mint meghajol. Az óvás a betörés előtt keltezett: a tömeges bevonulás tényét a június végi kiáltványok közlik.

Keretként annyi jegyezhető, hogy 1849. január–februárjában már voltak orosz helyőrségek Erdélyben, Brassóban és Nagyszebenben, Lüders parancsnoksági körében. Ez a jelenlét a nagy júniusi intervenció előzménye, nem a fősereg bevonulása, és aktív hadműveleti fővonalként itt nem részletezett. A fősereg és a tömeges bevonulás június közepén indult el más irányokból; a januári helyőrség és a júniusi hadjárat nem olvasható össze egyetlen történetté.

A tömeges bevonulás június közepén indult; a források június 15-ét, 17-ét és — Erdélynél — 18-át említenek, és e helyen egyik nap sem emelhető ki »a« bevonulás napjaként. Egy hadtörténeti szintézis szerint Rüdiger III. hadteste június 15-én indult el Neumarktból; egy levéltári összefoglaló a felvidéki betörés kezdetét ugyanezen napra, az erdélyi nagyszámú bevonulást június 18-ra teszi; egy angol áttekintés a tömeges intervenció kezdetét június 17-re datálja.

Ivan Fjodorovics Paszkievics — a forrásokban Paskievits, Paskevich alakban is — vezette a Magyarországra rendelt orosz fősereget. A hadtörténeti szintézis szerint a fősereg zöme június elején Neumarkt és Dukla tájékán állt a magyar határ mellett; a főerő Dukla felől Eperjes–Kassa–Miskolc irányába nyomult. Grabbe különítménye az Árva–Vág vonalon működött; Erdély felé Lüders és Grotenhjelm irányában számolt a terv. A vonalak nem olvashatók össze egyetlen duklai oszloppá.

A felvidéki előrenyomulás állomásait a hadtörténeti szintézis napi bontásban adja. Eszerint Bártfa június 19-én, Eperjes június 23-án, Kassa pedig június 24-én került orosz kézre, utóbbi puskalövés nélkül. A szintézis másodlagos rekonstrukció: nem kortárs hadijelentés, ezért a napi állomások a forrásrétegükkel együtt értendők. A fővonal a Felvidéken át Kassa–Miskolc–Debrecen felé vezetett tovább; a Tokaj–Debrecen irány a szintézis szerint a IV. hadtest vonala.

Görgey Artúr emlékirata szerint június 21–22. táján, még Aszódon kapta az első híreket arról, hogy több orosz seregtest Dukla felől betört az északi határon. Június 26-án Wysocki Eperjes–Kassa körüli jelentése után már egyértelműnek tartotta, hogy a dukla–kassai vonalon az oroszok »osztatlan főereje (állítólag 60–70 000 ember)« nyomul az ország belseje felé. Az »állítólag« a szövegben is bizonytalanságot jelöl: nem pontos hadrend, hanem értesülés.

A június 26-i minisztertanácson Görgey emlékirata szerint javasolta a veszély nyilvános közlését, a seregek összevonását a Duna jobb partjára Ausztria ellen, és az orosz előrehaladás késleltetését békés alkudozások megkísérlésével. Az emlékirat az 1850-es években készült apologetikus mű: a tanács és a későbbi manőverek leírása a saját stratégiai javaslatainak igazolására is szolgál. A javaslat tartalma forrásolt; a motiváció olvasata nyitva marad.

A kormány 1849. június 27-én népfelkelési, »keresztes« népháborús kiáltványt bocsátott ki. A kormánykiáltvány szerint Galíciából Árva, Szepes, Sáros és Zemplén megyéken át »mintegy 46 000 főnyi« orosz sereg nyomul előre, és Erdélybe is betörtek orosz seregek Bukovina és Moldva felől. A szöveg az ausztriai császárt nevezi meg behívóként, és általános népfelkelést rendel el. A »mintegy 46 000« propaganda- vagy részleges létszám: nem azonos a cári döntés kétszázezres képével.

Másnap, június 28-án megjelent a »Kiáltvány Európához« — a közlés szerint Kossuth Lajos, a bevezető szerint Szemere Bertalan közreműködésével. Eszerint a Habsburg-ház másodszor fordul orosz segítséghez, és »Brassótól kezdve Lembergen keresztül Bécsig 120,000-ből álló muszkahad« tört be. A kormány kijelenti, hogy nem teszi le a fegyvert, és Európa alkotmányos kormányaihoz, népeihez fordul. A százhúszezer is forrásréteg: más szám, más szöveg, más politikai címzett.

A létszámok tehát négy síkon állnak egymás mellett. A június 27-i kormánykiáltvány körülbelül negyvenhatezer főt említ a felvidéki oszlopnál; a június 28-i Európa-kiáltvány százhúszezret »Brassótól… Bécsig«; Görgey emlékirata »állítólag« hatvan–hetvenezer főt a dukla–kassai főerőnél; a mai hadtörténeti összefoglalók körülbelül kétszázezret Magyarországra és további nyolcvanezret készültségben. Egyik szám sem írható a másik »igaz« magyarázataként; a különbség forráskritikai kérdés marad, nem elsimítható adat.

Debrecen a források szerint 1849. július 3. körül került orosz kézre; a hadtörténeti szintézis önkéntes meghódolást ír. Ugyanezen a napon egy kunhegyesi jegyzőkönyv rögzíti a június 27-i népfelkelési kiáltvány helyi végrehajtásának szabályait. A főseregnél a szintézis Miskolc tájékán súlyos kolera- és élelmezési válságot ír le június végén és július elején — orosz forrás jellegű minősítésekkel, nem magyar hadijelentésként. A veszteségadatok így szintén rétegezettek.

Vácon 1849. július 15-én Görgey Komáromból kivont főereje orosz előőrsökkel, majd zárt orosz erőkkel ütközött. Emlékirata szerint a kivont erő körülbelül huszonhétezer főből állt. Biztos értesülés alapján úgy ítélte, hogy az orosz főhadsereg legnagyobb része áll közvetlenül előtte, ezért Miskolc felé akarja megkerülni, és éjszakai visszavonulást rendel. A váci ütközet e keretben az orosz–magyar főtalálkozás; a nyár végi fegyverletétel menete ide nem tartozik.

Az orosz intervenció tehát diplomáciai döntés, több irányú bevonulás és forrásrétegekben eltérő létszámkép együttese. A fő hadműveleti vonal a Felvidéken át Kassa–Miskolc–Debrecen felé, Erdély felé külön oszlopokkal, az Árva–Vág vonalon Grabbe különítményével rajzolódik ki. A magyar válasz az óvástól a népfelkelési mozgósításig vezet. A segesvári és temesvári ütközetek, a világosi fegyverletétel és a megtorlás külön elbeszélések tárgyai maradnak; itt a bevonulás kerete zárul a váci találkozásnál.

Gyakori kérdések

Mekkora orosz sereget említett a magyar kormány 1849. június 27-i kiáltványa?
A kormány 1849. június 27-én népfelkelési, »keresztes« népháborús kiáltványt bocsátott ki. A kormánykiáltvány szerint Galíciából Árva, Szepes, Sáros és Zemplén megyéken át »mintegy 46 000 főnyi« orosz sereg nyomul előre, és Erdélybe is betörtek orosz seregek Bukovina és Moldva felől.
Mikor kezdődött az orosz beavatkozás 1849-ben?
A döntés és a bevonulás nem esik egybe. A segélykérés és a cári válasz 1849 tavaszán, áprilistól májusig formálódik; a tömeges orosz bevonulás csak június közepén indul; a magyar kormány óvása május közepén, a népfelkelési mozgósítás pedig június végén szólal meg.
Ki kérte a cár katonai segítségét 1849-ben?
I. Ferenc József 1849. május 1-jén sajátkezű levélben fordult I. Miklós cárhoz a segítség ügyében. I. Miklós 1849. május 9-én Szentpétervárott nyilatkozatot bocsátott ki a beavatkozásról. Egy angol nyelvű áttekintés egy helyen május 8-i manifesztumot említ — a dátumeltérés nem simítható el.

Források

  1. Kossuth Lajos – gróf Batthyány Kázmér: „A magyar nemzet ünnepélyes óvása az orosz avatkozás ellen.” Debrecen, 1849. május 18. In: Kossuth Lajos üzenetei. Összeállította Szabad György. Budapest: Neumann Kht., 2004.
  2. Kossuth Lajos és a kormány: Kiáltvány az általános népfelkelésről. Budapest, 1849. június 27. In: Kossuth Lajos: Írások és beszédek 1848–1849-ből. Válogatta, sajtó alá rendezte Katona Tamás. Budapest: Európa, 1987 (MEK: Neumann Kht., 2003).
  3. Kossuth Lajos: „Kiáltvány Európához.” 1849. június 28. In: Kossuth Lajos üzenetei. Összeállította Szabad György. Budapest: Neumann Kht., 2004.
  4. Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. Görgey István fordítását átdolgozta Katona Tamás. Budapest: Európa, 1988 (MEK: Neumann Kht., 2004). II. kötet, 24. fejezet; 28. fejezet.
  5. Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. „Harmincharmadik fejezet. Az orosz fősereg betörése és előnyomulása Miskolc–Debrecen vonaláig.” Digitális kiadás: Arcanum Adatbázis Kft., 2001 (MEK).
  6. Hermann Róbert: „A magyarországi orosz intervenció 1849-ben.” Oroszvalóság, 2022. március 15.
  7. Hermann Róbert: „Orosz intervenció 1849-ben.” Rubicon.
  8. Hermann Róbert: „Egy elszalasztott lehetőség. Vadász Sándor és Józsa Antal könyvéről.” Hadtörténelmi Közlemények, 2001. 2/3.
  9. I. W. Roberts: „The Russian Intervention in Hungary in 1849: Some Thoughts and Considerations.” Hungarian Studies 5/1 (1989).
  10. Mucsi László: „Törlésre ítélt sorok a szabadságharc korából.” Magyar Nemzeti Levéltár, 2021. július 30.
  11. Borús József: szemle — Vadász Sándor (szerk.): Az 1849-es cári intervenció Magyarországon. Budapest: Korona Kiadó, 2001. Világtörténet 23. évf. 2. sz. (2001).
  12. [Szerző nélküli ismertetés:] Ian W. Roberts: Nicholas I and the Russian Intervention in Hungary. Macmillan, 1991. Aetas 1992/1–2.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak