1849. április 14. Függetlenségi Nyilatkozat
A közkeletű kép szerint 1849. április 14-én Debrecenben egyetlen napon fogadták el a teljes Függetlenségi Nyilatkozatot, és Magyarország köztársasággá vált. A hivatalos Közlöny és a képviselőházi indítvány két egymásra épülő aktust mutat: a nagytemplomi döntés napját és a hosszú szöveg április 19-i keltezését, külön közlési napokkal.
A debreceni országgyűlés és a nemzeti kormány 1849 január elejétől Debrecenben működött. A nyilatkozat indokai között Ferenc József március 4-i és 6-i manifesztumai állnak: ezek Magyarország feldarabolásáról és beolvasztásáról beszélnek, s a magyar nemzetet az élő nemzetek sorából kívánják kitörölni. Az olmützi birodalmi alkotmány és a tavaszi hadijelentések a nyílt döntés indoklásában együtt jelennek meg. A hadjárat menete másutt bontakozik ki; itt a politikai fordulat kerete és a nyilatkozat keletkezésének sorrendje áll.
Egy századfordulós összefoglaló szerint Kossuth Lajos április 12-én tért vissza a táborból, s április 13-án zárt ülésen indítványozta a függetlenséget, a trónfosztást, a békés szomszédságot és az ideiglenes kormányzó-elnöki rendszert. Ez a zárt előkészítés a nyílt nagytemplomi döntés közvetlen előzménye; a levéltári ismertető is a döntés és a szöveg napjának szétválasztását hangsúlyozza. A részletes hadi menetet másutt tárgyalják; itt csak a politikai fordulat és a nyilatkozat keletkezése számít, nem a csaták sorrendje vagy a tábori hadvezetés.
A képviselőházi ülést 1849. április 14-én a debreceni református nagytemplomba tették át; a helyszínváltást Drágos János és Besze János indítványai is előkészítették, Almássy Pál elnöklete mellett. Kossuth Lajos hadijelentéssel nyitott: Hatvan, Tápióbicske, Isaszeg és Vác győzelmeit említette, majd kimondta, hogy elérkezett a perc, midőn Magyarországnak szabaddá és függetlenné kell lennie. A csatanevek itt csak az indoklás részei; a tavaszi hadjárat ütközeteinek menete külön tárgy, nem ennek a döntésnek a magva.
Öt pontban indítványozott. Először: Magyarország a vele törvényesen egyesült Erdéllyel és tartozékaival szabad, önálló és független európai státus legyen, területi egysége feloszthatatlan és sérthetetlen. Másodszor: a Habsburg–Lotharingiai ház trónvesztettnek, kirekesztettnek és száműzöttnek nyilváníttassék. Harmadszor: béke és jószomszédság a korábban közös fejedelem alatt állt népekkel. Negyedszer: ideiglenes kormányzó elnök miniszterekkel, személyes felelősség mellett. Ötödször: háromtagú formulázó választmány a teljes nyilatkozvány megszövegezésére.
A második pont után Kossuth „Úgy légyen, ámen!”-t mondott, és a templom Ámennel felelt. Hangúlyozta: elveket indítványoz, nem a teljes nyilatkozványt, amelyet a netán aznap hozandó határozatok nyomán kell formulázni. A képviselőház a pontokat közfelkiáltással elfogadta; a negyedik pontnál Kossuthot kormányzó elnökké kiáltották. Az alsóházi ülés a hivatalos Közlöny későbbi szerkesztői javítása szerint a CXL. ülés volt, nem a teljes okmány elfogadása; a hosszú szöveg még formulázásra várt.
Ugyanezen a napon, délután hét órakor a felsőház esti ülésén Perényi Zsigmond elnökölt. Majthényi József felolvasta az indítványt, bár a képviselőházi határozat még nem volt hitelesítve. A felsőház egyhangúlag elfogadta a döntést, és Kossuth kormányzó elnökké választásához is hozzájárult felállással és éljenzéssel. Így a függetlenség, a trónfosztás és a kormányzó elnöki intézmény mindkét házban megállt ugyanazon a napon, hitelesítés előtt is; a döntés tehát nem várta meg a hosszú szöveg elkészültét.
A formulázó választmányba a képviselőház részéről Kossuth, Szácsvay Imre és Gorove István, a felsőház részéről Horváth Mihály csanádi püspök és Hunkár Antal főispán került. A hosszú szöveg tehát nem egyetlen szerző műveként keletkezett, hanem választmányi formulázás után. A hivatalos Közlöny aláírói később Perényi Zsigmond, Almássy Pál és Szácsvay Imre lettek; a névsor a döntés és a kihirdetés rétegét is jelzi, s nem zárja ki a bizottsági munkát.
A felsőházban felmerült, hogy a formulázásban Dalmáciát és Fiumét külön is említsék. Vita után a „minden részekkel és tartományokkal” általános megfogalmazásra utaltak. A területi egység így a szélesebb formulában maradt meg, anélkül hogy a külön helynevek kötelező tételként beépültek volna a nyílt indítványba. A vita a döntés napjának részlete, nem a későbbi hosszú szöveg egyetlen magva vagy kizárólagos indoka, és nem helyettesíti a négy határozati pontot.
Sem az április 14-i indítvány, sem a későbbi nyilatkozat nem deklarál tételesen köztársaságot, és nem törli el a királyság intézményét. A negyedik pont ideiglenes kormányzó elnököt rendel, miniszterekkel, személyes felelősség mellett; a jövendő kormányzati rendszert a nemzetgyűlésre bízza. A népszerű „köztársaság lett” és „a királyságot eltörölték” olvasat ezért túlzás a szöveghez képest, és nem vezethető le a négy határozati pontból vagy az április 14-i elvekből.
Vegyes, CXLII. ülésen, 1849. április 19-én a református főtanodában Szácsvay felolvasta „A magyar nemzet függetlenségi nyilatkozata” szöveget. A gyűlés közakarattal elfogadta; a hivatalos Közlöny szerint a felolvasás után a jelenlévők egyhangúlag megerősítették az elfogadást. Egy századfordulós összefoglaló szerint az öttagú bizottság ötödik napján mutatta be a szöveget, „egészben véve” Kossuth és Szácsvay munkájaként. A záró keltezés Debrecen, 1849. április 19.; a hosszú indokolás tehát öt nappal a döntés után állt készen.
A nyilatkozat négy határozati pontot rögzít. Az első Magyarországot Erdéllyel és tartozékaival szabad, önálló, független európai státussá nyilvánítja, területi egységét feloszthatatlannak és sérthetetlennek. A második a Habsburg–Lotharingiai házat trónvesztettnek, kirekesztettnek és száműzöttnek mondja. A harmadik béke- és szövetségkészséget hirdet a korábban közös fejedelem alatt állt népekkel és más nemzetekkel. A negyedik Kossuth Lajost nevezi ideiglenes kormányzó elnöknek, miniszterekkel, személyes felelősség mellett; a végleges kormányformát a nemzetgyűlésre hagyja.
A szöveg indokai között szerepelnek az 1848-as törvények, a Pragmatica Sanctio, V. Ferdinánd és Ferenc József, Jelačić, a rác lázadás, valamint az olmützi március 4-i és 6-i manifesztumok. A lakosokat feloldja a dinasztia iránti hűség alól; aki a házból trónbitorlót támogatna, honárulást követ el. A későbbi törvénytár ugyanezt a tartalmat 1849. évi II. törvénycikként közli, anélkül hogy a döntés és a szöveg napját egyetlen keltezéssé vonná össze.
Ugyanezen a napon keltezte Kossuth a kihirdető rendeletet. Eszerint a nemzeti gyűlés határozatát a lehető legnyilvánosabb és ünnepélyesebb módon ki kell hirdetni, kikiáltani és kötelező erővel életbe léptetni. Minden címet, felírást és jelet, amely a száműzött dinasztiával összefügg, el kell távolítani. A rendelet zárása: „Éljen a szabad magyar haza!” – kelte Debrecen, 1849. április 19., az ország kormányzó elnöke. A kihirdetés tehát a szöveg napjához kötődik, nem a nagytemplomi döntéshez.
Az április 14-i ülések hivatalos naplója a Közlöny 81. számában, 1849. április 17-én jelent meg, a 296–298. lapon. A Függetlenségi Nyilatkozat teljes szövege, a kihirdető rendelet és a CXLII. ülés rövid naplója a Közlöny 85. számában, 1849. április 21-én látott napvilágot. A cím „április 14.”-e tehát a döntés napja; a szöveg keltezése április 19.; a hivatalos lap közlési dátumai ettől elválnak, és nem helyettesítik egymást a döntés vagy a szöveg napjaként.
A 85. szám szerkesztői lábjegyzete szerint április 14-én a CXL., április 15-én a CXLI., április 19-én pedig a CXLII. ülés tartatott; a korábbi számok ülésszámozását így javították. Egy német nyelvű korabeli nyomtatványkatalógus „Debrezin am 15. April 1849” keltezést is feltüntet, miközben „1849. April 14.” is szerepel. Az eredeti példány nélkül ez nem tehető a döntés napjává; április 15. a CXLI. ülés napja, nem a nyilatkozaté, és nem is a Közlöny közlési napja.
Kossuth 1849. április 20-án levelet írt a francia köztársaság elnökének. Értesítette a függetlenség kimondásáról, a Habsburg–Lotharingiai ház trónfosztásáról és ideiglenes kormányzóságáról. Ugyanebben a levélben Teleki Lászlót bízta meg, hogy a nyilatkozatot hivatalosan nyújtsa be a francia külügyminiszternek. A diplomáciai értesítés tehát a szöveg elfogadása utáni napra esik, s a kihirdetés és a külföldi tudósítás rétegét külön jelzi a döntés és a Közlöny-közlés napjaitól; a francia elnöknek írt levél nem helyettesíti a hazai kihirdetést.
A döntés időszerűségének és jogi jellegének későbbi bírálatai emlékirati és másodlagos értékelések; nem a nyilatkozat saját állításai. A kutatás egy része időszerűtlenséget vagy jogi vitathatóságot hangsúlyoz; mások a politikai kényszert és az olmützi fordulatot emelik ki. A lényeg közös: a szöveg ideiglenes kormányzó elnököt és későbbi nemzetgyűlési rendezést ír, nem tételes köztársasági alkotmányt, és nem egyetlen hősi nap okmányát, amelyet április 14-én már teljes szöveggel elfogadtak volna.
Pákozd, a téli hadjárat, a tavaszi hadjárat ütközeteinek menete, Kossuth kormányzó-elnökségének későbbi működése és a Szemere-kormány külön tárgy. Az aradi vértanúk sorsa szintén másutt bontakozik ki. Itt a debreceni döntés, a hosszú nyilatkozat április 19-i elfogadása, a kihirdető rendelet és a Közlöny április 17-i, illetve 21-i közlése áll a középpontban – két aktus, két közlési nap, egyetlen hősi nap helyett. A forrásrétegek így nem olvadnak egy keltezésbe, és a köztársaság-olvasat sem írható rá a négy pontra.
