MBMAGYAR BETYÁR
Reformkor, 1848, kiegyezés

6.2.3

Pákozd

Reformkor, 1848, kiegyezés · 1825–1867

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Pákozd
Illusztráció

Pákozd

A közkeletű kép szerint a pákozdi nap egyetlen, megsemmisítő magyar győzelem. A források rétegesebbek: 1848. szeptember 29-én a Velencei-tó északi partján, a Pákozd–Sukoró–Pátka háromszögben Móga János altábornagy hadteste és Josip Jellačić bán serege csapott össze; a nap stratégiai fordulatot hozott, taktikai megsemmisítést nem.

Jellačić 1848. szeptember 11-én átkelt a Dráván, és megkezdte a magyarországi előrenyomulást a főváros irányába. Magánlevele szerint a Dráva óta Székesfehérvárig „kardcsapás nélkül” jutott. A báni hadoszlopok a Velencei-tó térsége felé nyomultak; a magyar fél a tó északi partján próbálta megállítani az előretörést, mielőtt Buda és Pest közvetlen veszélybe került volna. A Drávától Pákozdig tartó ív tehát az 1848-as őszi politikai-hadi válság első nyílt hadi szakasza volt.

Szeptember 25-én Lamberg Ferencet nevezték ki a Magyarországon található fegyveres erők főparancsnokává. Móga János altábornagy szeptember 27-én megérkezett a Velence körüli magyar táborba, és átvette a parancsnokságot a hadtest élén. Ugyanezen a napon az országgyűlés Lamberg küldetését törvénytelennek nyilvánította, mert a királyi leirat miniszteri ellenjegyzés nélkül érkezett. A politikai és a katonai döntés így egy időben feszült egymásnak a tábor és a főváros körül; a parancsnokváltás a sukorói tanács előtti napokban történt.

Szeptember 28-án Sukorón, a református templomban haditanácsot tartottak. Az országgyűlési biztosok a harc felvételét követelték; éles vita után Batthyány Lajos közbelépésével Móga vállalta: ha másnap támadnak, visszaveri a bán seregét. Perczel Miklós naplója a sukorói tanácsot fordulópontnak tartja a magyar ellenállás szempontjából. Ugyanezen a napon Pesten, a hajóhídon a tömeg megölte Lamberg Ferencet; a hír este ért a magyar táborba, a horvát oldal másnap, a csata reggelén értesült.

Batthyány szeptember 28–29. éjjel vagy reggel a bán táborába ment, hogy Lamberg megérkezéséig állítsa le az előnyomulást. Jellačić elutasította, és megindította a támadást; a bán három oszlopban nyomult a tóparti állások felé. A döntés tehát már a haditanács és a báni diszpozíció keretében megszületett; a pesti gyilkosság a feszültséget növelte, de a támadás indítását önmagában nem pótolta. A két tábor így a 29-i reggelre már a fegyveres összecsapás küszöbén állt Sukoró és Pákozd előtt.

A pákozdi ütközet 1848. szeptember 29-én zajlott a Velencei-tó északi partján. A mai hadtörténeti rekonstrukció a harcot körülbelül reggel kilenc és délután három közé teszi; Andrássy Gyula szemtanú-leírása a jobbszárnyat fél tíz tájára teszi, Hunfalvy Pál naplója az ütközet kezdetét fél tizenkettő körül említi. Az időpontok forrásonként szóródnak, és nem zárhatók egyetlen hivatalos órára. A helyszín a tóparti háromszög: Pákozd, Sukoró és Pátka; a védőállás Sukoró és Pákozd között futott a szemtanúk szerint.

A magyar haderő létszáma a mai rekonstrukció szerint körülbelül 17 500 fő és 42 löveg; az utólagos harcrend-táblázat 14 150 embert, 1600 lovat és 42 löveget ad. A két szám nem simítható egyetlen „pontos” hivatalos fejkvótává, és egyik sem emelhető a másik fölé. A báni sereg szeptember 27-i kimutatása 51 557 főt mutat, ebből 48 234 harcképes; Hartlieb hadosztálya – körülbelül 14 000 fő – késve indult, és csak a csata után ért a harcmezőre. A felvonultatott tömegek így forrásszálanként olvashatók, nem egyetlen táblázatként.

A magyar jobbszárny Millpökh és Ivánka Imre környékén Pátka–Lovasberény irányában ütközött. A mai rekonstrukció szerint a csatában jelen lévő támadó szárny Kempen hadosztálya volt. Egy két világháború közötti hadtörténeti összefoglaló a döntő támadó szárnyat Hartlieb alá teszi; a két azonosítás párhuzamosan áll, és nem dönthető el a régebbi változat javára. A centrum Holtsche alatt a bán középoszlopával és a tüzérséggel találkozott; a balszárny Teleki Ádám alatt a Zrínyi- és Perczel Mór-féle részekkel is szerepelt.

A magyar tüzérség a centrumban döntő szerepet játszott: a horvát támadás a források szerint nem jutott el a magyar gyalogság vonaláig. A három országgyűlési biztos – Luzsénszky Pál, Asztalos Pál és társuk – szeptember 30-i, Martonvásárról keltezett jelentésében a „kétszernél nagyobb” ellenséget minden ponton visszaverték; kiemelték a pesti, borsodi és tolnai önkénteseket, valamint Jungwirth tüzérségét. Ugyanezek a biztosok szeptember 29-ét a nemzeti önállás „első alapkövének” nevezték; az üldözést nem tartották tanácsosnak, és alkonyatkor Martonvásárra utaltak.

A veszteségszámok forrásonként eltérnek, és nem adhatók egyetlen táblába. Móga hivatalos jelentésének a Közlöny-beli teljes szövege e közlésben csak közvetett idézetből ismert: 7 magyar halott, 37 sebesült, 5 ló; a horvát veszteséget körülbelül 100 főre becsülte. Jellačić magánlevele saját részről 49 halottat és néhány sebesültet ír, az ellenfélnél körülbelül 100 halottat és 30 foglyot. A mai kimutatások a horvát oldalon a 49 mellett legalább 117 sebesültet és 27 eltűntet is számolnak; a magyar veszteség a baráti tűzzel együtt a horváthoz közelíthet.

Szeptember 29. és 30. éjjelén a magyar sereg Martonvásárra vonult vissza. Görgey Artúr emlékirata sötét, zivataros éjjeli visszavonulásról beszél. A biztosok jelentése szerint sötétben baráti tűz is történt: a Porosz herceg-zászlóalj és a honvédek összecsapása a 34. ezred körül. Az éjjeli hátrálás a hagyományos „megsemmisítő győzelem” képet árnyalja: a magyar fél a nap után maga is hátrébb lépett, miközben a bán sem nyomult tovább Buda felé a huszárok, az ellátás és a vár miatt.

Ivánka Imre parlamenterként a horvát vonalba ment, fogoly lett, másnap Jellačić fegyverszüneti levelével tért vissza a magyar táborba. A magyar elbeszélések szerint a bán kérte a fegyverszünetet; Hunfalvy naplója is a báni kérést rögzíti. A háromnapos – háromszor 24 órás – fegyverszünetet 1848. szeptember 30-án du. 6 órakor írták alá Pákozdon: magyar részről Kiss Ernő, Szapáry Antal és Milpökh, a báni oldalon Zeisberg. A megállapodás hadműveletet tiltott a demarkációs vonalon túl, és a megerősítés órájától számított.

A magyar demarkáció Csákvár–Sukoró–Dinnyés–Seregélyes–Szolgaegyháza vonalán futott; a horvát Csák-Berény–Zámoly–Puszta-Kála–Pákozd–Sárkeresztúr. A vonal a magyarokat a megtartott állás mögé is tolhatta; egy későbbi hadtörténeti összefoglaló szerint a győztes fél így hátrált a demarkáció miatt. Hunfalvy szerint a fegyvernyugvás október 3. este 6-ig tartott. A demarkáció tehát nem csupán békés szünet, hanem a nap utáni állások újrarendezése is a két fél között a tóparti harctéri térségben.

Jellačić 1848. október 1-jén megkezdte elvonulását Győr felé, Bécs irányába fordulva a nyugati útvonalon. Hivatalos hadijelentésében nyíltan írta: a háromnapos fegyverszünet idejét tüstént kihasználta, hogy Győr felé vonuljon; Buda felé a huszárok, az ellátás és Buda vára miatt nem folytatta. Görgey emlékirata szerint a bán a fegyvernyugvással „visszaélt”, oldalmenettel elvonult; Roth hadosztálya elszakadt, a magyar üldözés lagymatagsága pedig megrendítette a Honvédelmi Bizottmány bizalmát Mógában. A két olvasat – nyílt időkihasználás és „visszaélés” – együtt áll.

Október 5-én Magyaróvárról küldte Jellačić hivatalos és magánjelentését Latour hadügyminiszternek. A hivatalos szöveg szerint csapatai szeptember 29-én ütközetet vívtak Pákozdnál; az ellenfél Sukoró előtt szilárd állásban volt; „némi előnyöket” vívtak ki, az ellenfél éjjel Martonvásárig húzódott. A magyarokat „derekasan” küzdőnek nevezi, a napot nem írja le vereségként, és magyar győzelmet sem ismer el. A magánlevél a körülbelül négyórás ütközetet, a Kisfaludnál kapott Lamberg-hírt és a veszteségszámokat is rögzíti; a báni olvasat így apologetikus rétegként áll a biztosok győzelem-hangja mellett.

A hagyományos magyar értékelés Pákozdot győzelemnek nevezi: a biztosok visszaverésről és első alapkőről beszéltek; a kormánybiztos jelentése a sereg morális felemelkedését és az ellenség lehangolását emelte ki. Ezzel szemben a báni hivatalos hang „némi előnyöket” és döntetlenhez közelítő képet fest. A mai történetírás többsége szerint a magyar fél célját – a bán előnyomulásának megállítását – elérte, a bán stratégiai kudarcot vallott, de ez nem taktikai katasztrófa volt: a veszteségek mindkét oldalon csekélyek maradtak a felvonultatott létszámhoz képest, és a magyar sereg maga is hátrált Martonvásárra.

A „magyar Valmy” párhuzam későbbi értékelő toposz; egykorú hadijelentés nem ezt a szót használja. Ozora – Roth hadosztályának lefegyverzése október 7-én – Pákozd következménye, részletei azonban másutt bontakoznak ki. A függetlenségi nyilatkozat későbbi, külön tárgy; tartalma másutt bontakozik ki. A téli hadjárat és a kormányzó-elnökség története szintén szomszéd téma, nem a szeptember végi napok magja. A népszerű létszám- és áldozatszámok egy része – köztük a jelentősen magasabb magyar fejkvóták és a százas nagyságrendű áldozatképek – az egykorú jelentésekkel és a mai hadtörténeti kimutatásokkal nem egyezik.

A források tehát nem egyetlen hősi jelszóra simíthatók. A pákozdi nap a sukorói haditanácstól a háromnapos fegyverszüneten át Jellačić Győr felé indulásáig tartó ív: visszaverés és hátrálás, stratégiai siker és taktikai döntetlenhez közeli mérleg egymás mellett. A létszámviták, a Kempen–Hartlieb szárnyazonosítás és a veszteségrétegek a magot nem írják felül: a bán Buda felé nem jutott tovább, a magyar sereg pedig megállította az előrenyomulást anélkül, hogy megsemmisítő csatát vívott volna. A hagyományos győzelem-kép és a báni apologetika így együtt olvasható, nem egymás helyett.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Mi történt a pákozdi csata előestéjén?
Szeptember 28-án Sukorón, a református templomban haditanácsot tartottak. Batthyány szeptember 28–29. éjjel vagy reggel a bán táborába ment, hogy Lamberg megérkezéséig állítsa le az előnyomulást. A két tábor így a 29-i reggelre már a fegyveres összecsapás küszöbén állt Sukoró és Pákozd előtt.
Hogyan zajlott a pákozdi ütközet, és mi történt utána?
A magyar tüzérség a centrumban döntő szerepet játszott: a horvát támadás a források szerint nem jutott el a magyar gyalogság vonaláig. Szeptember 29. és 30. éjjelén a magyar sereg Martonvásárra vonult vissza. Görgey Artúr emlékirata sötét, zivataros éjjeli visszavonulásról beszél.
Milyen fegyverszünetet kötöttek Pákozd után?
A háromnapos – háromszor 24 órás – fegyverszünetet 1848. szeptember 30-án du. 6 órakor írták alá Pákozdon: magyar részről Kiss Ernő, Szapáry Antal és Milpökh, a báni oldalon Zeisberg. A megállapodás hadműveletet tiltott a demarkációs vonalon túl, és a megerősítés órájától számított.

Források

  1. Josip Jellačić altábornagy: hivatalos hadijelentés Latour hadügyminiszterhez.
  2. Josip Jellačić altábornagy: magánlevél Latourhoz, ugyanaznap.
  3. Fegyverszüneti megállapodás, 1848. szeptember 29.
  4. Luzsénszky Pál, Bónis Sámuel és Asztalos Pál országgyűlési biztosok jelentése a képviselőháznak.
  5. Drávai (VII.) hadtest utólagos hadműveleti naplója – pákozdi részlet.
  6. Utólagos magyar harcrend a csatához.
  7. Andrássy Gyula: szemtanú-leírás.
  8. Perczel Miklós: Naplóm az emigrációból – pákozdi részlet.
  9. Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben.
  10. Móga János: hivatalos hadijelentés (Közlöny, 1848 okt.).
  11. Csány László kormánybiztos: jelentés a HB-nak, 1848. szept. 29.
  12. „A pákozdi csata: amikor szablyát rántottunk az alkotmány védelmében.” Magyarságkutató Intézet, 2020. szeptember 29.
  13. „»Nini! hogy ugrálnak ki a rókák!« A pákozdi csata, 1848. szeptember 29.” Magyarságkutató Intézet, 2023.
  14. Fejér megye: 1848. szeptember 29-i csata – Pákozd.
  15. Nagy-Becskerektől Pákozdig. In: A pákozdi győzelem. Dunántúli védelmi hadművelet: 1848. szeptember 29–október 7. Székesfehérvár, 1998, 86–92.
  16. „A pákozdi csata, 1848. szeptember 29.”.
  17. „Jellačić regéi Pákozdról”.
  18. A pákozdi győzelem. Dunántúli védelmi hadművelet: 1848. szeptember 29–október 7. Szent István Király Múzeum Közleményei B/48. Székesfehérvár, 1998.
  19. A magyar nemzet hadtörténelme – pákozd-sukoró-velencei fejezetek.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak