MBMAGYAR BETYÁR
Reformkor, 1848, kiegyezés

6.2.3

Szemere-kormány

Reformkor, 1848, kiegyezés · 1825–1867

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Szemere-kormány
Illusztráció

Szemere-kormány

A Szemere-kormányról a közkeletű kép gyakran annyit őriz, hogy 1849 tavaszán „kikiáltotta a köztársaságot”, augusztusban pedig tagjai együtt írták alá a hatalom átadását. Az egykorú iratok másként beszélnek: a Szemere Bertalan vezette minisztérium május 2. és augusztus 11. között Debrecenben, Pesten, Szegeden és Aradon működő testület volt, amely köztársasági irányt hirdetett, de az államformát nem változtatta meg.

A kormány a Függetlenségi Nyilatkozat után, a kormányzó-elnök kinevezésével jött létre; a nyilatkozat tartalmáról külön cikk szól. Kossuth Lajos május 1-jén jelentette a nemzetgyűlésnek, hogy „a nemzetgyűlés által reám ruházott hatóságnál fogva” kinevezte a minisztereket. A Közlöny tudósítása szerint Szemere Bertalan képviselő belügyminiszter és „egyszersmind a’ ministeri tanács elnöke” lett, vagyis a miniszterelnöki és a belügyminiszteri tisztséget együtt viselte. Egy hivataltörténeti feldolgozás szerint Kossuth április 16-án levélben a belügy vezetésére kérte fel, külön miniszterelnöki felkérés pedig a fennmaradt iratokból nem ismert.

A tudósítás névsora szerint a külügyet gróf Batthyány Kázmér baranyai főispán, a pénzügyet Duschek Ferenc pénzügyminiszteri államtitkár, a közlekedést Csány László, a vallás- és közoktatásügyet Horváth Mihály választott csanádi püspök, az igazságügyet Vukovics Sebő képviselő kapta. Kereskedelmi miniszter nem lett: ezt a minisztériumot ideiglenesen Batthyány Kázmér vezette. Hadügyminiszternek Görgey (Görgei) Artúrt nevezték ki, akit a tárca átvételéig Klapka György helyettesített; a kinevezés részleteiről Kossuth kormányzó-elnökségének története szól.

A kormány május 2-án kezdte meg működését: Kossuth aznapi, Debrecenben kelt záradéka szerint a miniszterek „mai naptól kezdve” látták el hivatalukat. Ugyanazon feldolgozás szerint a miniszterelnök évi fizetése 20 000, a külügyminiszteré 16 000, a többi miniszteré 12 000 forint volt, május 1-jétől számítva; ezek az összegek csak e feldolgozás ismertetéséből ismertek. Egyes visszaemlékezések „három hetes kormányválságot” emlegetnek a megalakulás előtt, ezt azonban a fennmaradt adatok nem igazolják, így csak utólagos állításként maradt fenn.

Ugyanezen a napon, a képviselőház délelőtt fél 12-kor kezdődő ülésén, Palóczy László elnöklete alatt olvasták fel a kormányzó levelét, és Szemere itt mondta el programbeszédét. Azzal kezdte, hogy a minisztérium „semmi hosszú szóbeli programmal nem lép fel”, programként pedig azt jelölte meg, hogy a minisztériumot a kormányzó-elnök alakította, aki bírja a nemzet, a ház és a hadsereg bizalmát. Szemere már aznap rendeletet is kiadott „a’ ministeri tanács elnöke”-ként: a jelentéseket közvetlenül az illetékes minisztériumhoz kellett küldeni.

A beszéd három nyilatkozatot tett a kormány nevében, többes számban. A minisztérium „forradalmi kormánynak” vallotta magát, Szemere szerint azonban ez ideiglenes jelző volt: a béke helyreálltával a kormány megszűnik forradalmi lenni, mert rendkívüli szabályokhoz végszükség nélkül nyúlni „polgári bűn volna”. Másodszor „respublicai irányúnak” mondta a kormányt, amely olyan respublikát akar, „melly inkább boldogítson, mint fényljék”, és elutasítja azt, amely a tulajdonjog rovására alakulna. Harmadszor a minisztérium „democratai irányúnak” vallotta magát.

A Közlöny szerint a képviselők „majd nem mindnyájan” felállással helyeseltek, a felsőház pedig esti ülésén egyhangúlag üdvözölte az új kormányt és elveit. A nemzetgyűlés az államformát ennek ellenére nem változtatta meg, ezért a mai történetírás többsége a programot politikai irányjelzésnek tekinti: Szemere a kormány nevében köztársasági irányt hirdetett, a köztársaságot azonban senki nem kiáltotta ki. Konkrét intézkedést a beszéd nem tartalmazott, inkább a kormány önmeghatározása volt.

Hogy a program a kormány közös programja volt-e, nyitott kérdés. A beszéd többes számban szólt, a hivataltörténeti feldolgozás által ismertetett későbbi visszaemlékezések szerint viszont Szemere nem egyeztette minisztertársaival, a minisztertanácsban „szó nem volt” róla, Duschek pénzügyminiszter pedig kérte, hogy ne tartsák a program vallójának. A kutatás egy része szerint a beszéd a minisztereket is meglepte, hiszen többen mérsékelt, az áprilisi törvényekhez kötődő politikusok voltak. A visszaemlékezések évekkel később, érdekelt tanúktól származnak, így a két réteg egymás mellett áll.

A tárcák beosztása az első minisztériumét követte; a belügyhöz került a rendőrség, az egészségügy és a nemzetőrség ügye is. A hivataltörténeti feldolgozás szerint egy május 12-i belügyi rendelet emelte a megyei tisztviselők fizetését, a belügyben tanácsosként Kemény Zsigmond és Csengery Antal, fogalmazóként Arany János dolgozott, június 22-én pedig 37 belügyi tisztviselő tette le az esküt. Ugyanennek ismertetése szerint Szemere június 10-én az alkotmány előkészítésére adott utasítást ezzel a jelszóval: „Nem a legjobb, ami kívántatik, hanem a jó lehető gyorsan.”

Az igazságszolgáltatás átszervezése szintén e hónapokra esett. Szemere június 1-jén helyettes igazságügyminiszterként közhírré tette, hogy az új felsőbíróságok június 20-án kezdik meg működésüket Pesten; a régi felsőbíróságokat egy május 26-i kormányzói rendelet oszlatta fel. A feldolgozás szerint az igazságügy június 21-i utasítása eltörölte a testi büntetést, megszüntette a rendi különbséget a büntetőeljárásban, és nyilvános tárgyalást írt elő. Az utasítás szövege csak ebből az ismertetésből ismert.

A külügyminisztérium május 7-én kezdte meg működését. Május 10-én Szirmay Pált Berlinbe küldték, május 14-én Pulszky Ferencet angliai megbízottnak nevezték ki. A kormány diplomáciája elsősorban a független Magyarország elismertetésére és az orosz beavatkozás megakadályozására irányult, sikertelenül. A pénzügyminiszter, Duschek Ferenc nevéhez a július 28-i ülés döntése kötődik: az ő kérésére szavazott meg a ház 60 millió forint hitelt a kormánynak.

A kormány székhelye a háború menetéhez igazodott. Május 31-én Szemere indítványára a képviselőház felfüggesztette debreceni üléseit, és kimondta, hogy július 2-án Budapesten ül össze; a felsőház Horváth Mihály indítványára ugyanígy határozott. Szemere azzal kezdte: „Jeles és folytonos diadalaink által elérkezett a’ szerencsés pillanat…” Indoklása szerint a levéltárak Budapesten vannak, a minisztérium pedig a kormányzati eszközöknek „alig 1/10 részét” bírja Debrecenben. A tudósítás szerint maga Szemere a székhely változtatásának „nem volt ugyan barátja”.

Júliusban a kormány már Szegeden működött. Július 21-én, az első szegedi ülésen Szemere kijelentette, hogy a kormány a hadviselés kívánságára tette át székhelyét Budapestről Szegedre, tekintélye pedig nincs az ország egyik pontjához sem kötve, hanem „a’ nép szeretetétől és bizalmától” függ. Ugyanebben a beszédben általánosságban szólt a nemzetiségi politikáról is, konkrét javaslatot azonban ekkor még nem terjesztett elő; az csak egy héttel később került a ház elé.

A július 28-i, délelőtt 9 órakor kezdődő ülésen Szemere jelentése után a ház felfüggesztette szegedi üléseit, és elhatározta, hogy Nagyvárad felé követi a kormányt. Ugyanezen az ülésen fogadták el a kormány két jelentős előterjesztését: a nemzetiségi határozatot és a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvényt. Mindkettő a kormány működésének utolsó heteiben került a ház elé, és mindkettőnél a formai kérdések is vitát váltottak ki.

Szemere a nemzetiségi javaslatot „nem törvényjavaslat alakjában” terjesztette elő, hanem elvi kijelentésként és a kormánynak szóló ideiglenes utasításként, ezzel a mondattal: „A’ nemzetiség nem czél, hanem eszköze a’ szabadságnak.” A szöveg a magyart az állami ügyek és a diplomácia nyelvének mondta ki, de a községi és megyei tanácskozásokon engedte az anyanyelvet, és ahol egy népcsoport a lakosság felét meghaladta, a megyei jegyzőkönyvet az ő nyelvén is vezetni lehetett. Formailag határozat volt, a törvénygyűjtemény mégis 1849:VIII. törvénycikként közli.

A képviselők „átalános többsége” felállással fogadta el a „ministeri javaslatot”, Nyáry Pál viszont „nyílt erőszakolásnak” nevezte, hogy a formák megtartása nélkül szavaztatták meg, Madarász József pedig a szöveg kinyomtatását követelte; a felszólalók szerint a tárgyat előzőleg napokig titkos ülésben vitatták. A nemzetiségi harcokról és a tárgyalásokról a nemzetiségi háborúkat bemutató következő cikk szól, a határozat itt csak a kormány előterjesztéseként szerepel.

Ugyanazon az ülésen a ház közhelyesléssel fogadta el a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvényjavaslatot, amelyet Szemere a kormány nevében még május 24-én, Debrecenben készített el. A gyűjteményben 1849:IX. törvénycikként közölt szöveg a mózes vallású lakosoknak ugyanazokat a polgári és politikai jogokat adta, mint más vallásúaknak, és érvényesnek mondta ki a keresztény és zsidó között polgári hatóság előtt kötött házasságot. Végrehajtását a belügyminiszterre bízta.

A kormány és a kormányzó viszonya nem volt súrlódásmentes. Szemere többször kifogásolta, hogy Kossuth miniszteri ellenjegyzés nélkül intézkedik; a feldolgozás által idézett június 3-i levelében azt írta: „Gyámság alattinak mutatkozik a minisztérium így…” A június 27-i népfelkelési kiáltvány („A nemzet kormánya a néphez! A haza veszélyben van!”) a június 26-i minisztertanácsi határozat alapján készült, Kossuth fogalmazványát pedig az iratközlés jegyzete szerint Szemere javította át és egészítette ki.

A hivataltörténeti feldolgozás szerint a kiáltvány szövegéről a miniszterek közül csak Szemere tudott, a kiáltvány mégis az ő aláírásukkal jelent meg. A népfelkelésről tehát a minisztertanács határozott, a szöveg jóváhagyása azonban vitatott. Görgey viszonyát a kormányhoz a hadügyi tárca határozta meg: július 1-jén a minisztertanács leváltotta a fővezérségről, július 5-én elfogadta lemondását a hadügyminiszterségről, július 14-től pedig Aulich Lajos volt a hadügyminiszter, Szemere ellenjegyzésével.

Augusztus 11-én reggel az aradi várban, Kossuthnál tartották az utolsó minisztertanácsot; Duschek ekkor Lugoson tartózkodott. A minisztertanács Görgeyre bízta az oroszokkal való alkudozás folytatását, a meghatalmazást Szemere fogalmazta, utólagos nyilatkozata szerint: „a helyettesítést pedig magam szerkesztettem”. Még aznap Csány László, Vukovics Sebő és Aulich Lajos levélben jelentette ki, hogy Görgey kívánatához hozzájárulva „viselt miniszteri hivatalainkat letesszük”. Kossuth ezután mondott le, „úgy magam, mint a minisztérium nevében”.

Szemere és Batthyány Kázmér a lemondást nem írta alá: aznap délután Bem József táborába indultak. Augusztus 12-én Lugosról Görgeyhez írt levelükben úgy fogalmaztak, hogy a kormányzó „nem volt jogosítva az államhatalmat átruházni azon minisztérium nélkül”. Szemere szeptember 24-én Athénból hamisnak nyilvánította a nevét a nyilatkozat alatt: „Ezt a hét miniszter közül valósággal csak három írta alá, a többi meg sem volt kérdezve, én sem…”

Augusztus 11. menete ma is két, egymásnak ellentmondó utólagos változatban él. Vukovics és Horváth 1850-es nyilatkozata szerint a reggeli minisztertanács egyhangúlag Görgeyre ruházta az alkudozás meghatalmazását, és Szemere nem tiltakozott a formális lemondás ellen. Szemere szerint csak az alkudozás folytatásáról határoztak, a kormány „föl nem oszlattatott”, őt pedig nem kérdezték meg. A vita 1850-ben a Kölnische Zeitung hasábjain nyilvánosan folyt közöttük.

Mindkét fél utólag, érdekelt tanúként írt, ezért eltérésük nem simítható el; a lemondó levél aláíróit egy forrásközlés jegyzete is másként adja meg, mint a közölt szöveg. A Szemere-kormány története így három rétegből áll: a Közlöny egykorú tudósításaiból, a törvények és rendeletek szövegéből, valamint a miniszterek évekkel későbbi, egymással vitázó nyilatkozataiból. A köztársasági irány, a július 28-i határozatok és augusztus 11. megítélése e rétegek különbségéből fakad.

Gyakori kérdések

Mit tartalmazott Szemere Bertalan 1849. május 2-i programbeszéde?
Konkrét intézkedést a beszéd nem tartalmazott, inkább a kormány önmeghatározása volt. Hogy a program a kormány közös programja volt-e, nyitott kérdés. A kutatás egy része szerint a beszéd a minisztereket is meglepte, hiszen többen mérsékelt, az áprilisi törvényekhez kötődő politikusok voltak.
Miért költözött a kormány Szegedre 1849-ben?
Júliusban a kormány már Szegeden működött. Július 21-én, az első szegedi ülésen Szemere kijelentette, hogy a kormány a hadviselés kívánságára tette át székhelyét Budapestről Szegedre, tekintélye pedig nincs az ország egyik pontjához sem kötve, hanem „a’ nép szeretetétől és bizalmától” függ.
Lemondott-e a Szemere-kormány 1849. augusztus 11-én?
Augusztus 11-én reggel az aradi várban, Kossuthnál tartották az utolsó minisztertanácsot; Duschek ekkor Lugoson tartózkodott. Kossuth ezután mondott le, „úgy magam, mint a minisztérium nevében”. Szemere és Batthyány Kázmér a lemondást nem írta alá: aznap délután Bem József táborába indultak.

Források

  1. Közlöny. Hivatalos lap. 95. sz. Debreczen, 1849. május 3. Elektronikus Periodika Archívum (EPA 05528).
  2. Közlöny. Hivatalos lap. 120. sz. Debreczen, 1849. június 1. Elektronikus Periodika Archívum (EPA 05528).
  3. Közlöny. Hivatalos lap. 121. sz. Debreczen, 1849. június 2. Elektronikus Periodika Archívum (EPA 05528).
  4. Közlöny. Hivatalos lap. 156. sz. Szeged, 1849. július 22. Elektronikus Periodika Archívum (EPA 05528).
  5. Közlöny. Hivatalos lap. 162. sz. Szeged, 1849. július 29. Elektronikus Periodika Archívum (EPA 05528).
  6. 1849. évi VIII. törvénycikk a nemzetiségekről. In: Ezer év törvényei. Forrás: Beér János (szerk.): Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés. Budapest, 1954. 868–869.
  7. 1849. évi IX. törvénycikk a zsidókról. In: Ezer év törvényei. Forrás: Beér János (szerk.): Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés. Budapest, 1954. 873.
  8. Kossuth és a kormány kiáltványa az általános népfelkelésről (Budapest, 1849. június 27.). In: Kossuth Lajos: Írások és beszédek 1848–1849-ből. Válogatta, sajtó alá rendezte, az összekötő szöveget, jegyzeteket és névmagyarázatokat írta Katona Tamás. Budapest, Neumann Kht., 2003.
  9. Kossuth Lajos: Kossuth lemond és Görgey Artúr vezérőrnagyra ruházza a polgári és katonai hatalmat (Arad, 1849. augusztus 11.). In: Kossuth Lajos: Írások és beszédek 1848–1849-ből. Válogatta, sajtó alá rendezte Katona Tamás. Budapest, Neumann Kht., 2003.
  10. Katona Tamás: iratjegyzetek a 99. és a 112. számhoz. In: Kossuth Lajos: Írások és beszédek 1848–1849-ből. Budapest, Neumann Kht., 2003.
  11. Hermann Róbert: A szabadságharc végnapjai. Szemere Bertalan, Vukovics Sebő, Horváth Mihály és Batthyány Kázmér gróf vitája Kossuth Lajos és a Szemere-kormány lemondásáról, a főhatalom Görgei Artúrra történt átruházásáról. Aetas 39. évf. (2024) 4. sz. 132–156.
  12. F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1987. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai III. Hatóság- és hivataltörténet 7.).
  13. Hermann Róbert: A Szemere-kormány külpolitikája. Iskolakultúra 6. évf. (1996) 8. sz. 122–125.
  14. Szilágyi Sándor (szerk.): A magyar nemzet története. X. kötet. – II. fejezet: Köztársasági áramlatok; III. fejezet: A nemzetiségek; VIII. fejezet: A Tiszavidék s Erdély elvesztése.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak