A honfoglalás előtti Kárpát-medencéről a közkeletű kép két véglet között ingadozik. Az egyik szerint a magyarok üres, szinte lakatlan földet foglaltak el, a másik szerint pontosan körülhatárolt népek és államok éltek itt, mai nevükön azonosíthatóan. A korabeli források egyik véglet mellett sem tanúskodnak. Sokféle népet említenek, de főleg a Dunántúlon, a medence keleti feléről viszont szinte semmit nem mondanak.
Ez a szócikk a 9. századi medencéről szóló alfejezet zárócikke. Azt követi, kiket neveznek meg a korabeli frank, salzburgi és bizánci források, mit tesz hozzá óvatosan a régészet, és milyen népeket helyez ide a XIII. századi krónikás hagyomány. Az egyes hatalmak, a morvák, a bolgárok és a frank grófságok története az előző szócikkekben áll, a magyar őstörténet a következő fejezetben kezdődik.
A korabeli források népei közül elsőként az avarok és a szlávok jelennek meg. A frank birodalmi évkönyvek, az Annales regni Francorum szerint 811-ben frank sereg ment Pannóniába, hogy elsimítsa a hunok, vagyis az avarok és a szlávok vitáit. A két nép tehát a kaganátus bukása után is együtt élt a vidéken, és vitában állt egymással. Az avarok neve ekkor még élő népet jelölt, nem csupán emléket.
822-ben a frankfurti gyűlésen a keleti szlávok, köztük az abodritok, a szorbok, a wilzek, a csehek, a morvák és a praedenecentusok követségei mellett a Pannóniában lakó avarok követsége is ajándékokkal jelent meg. Ez az avarok mint önálló közösség utolsó évkönyvi említései közé tartozik. Hogy ez az utolsó, azt nem tudjuk biztosan, ezért a szócikk csak annyit állít, hogy ekkor még külön közösségként szerepeltek.
A szlávok több helyen is feltűnnek. A frank évkönyvek és a Fuldai évkönyv szerint 827-ben a bolgárok a Pannóniában lakó szlávokat pusztították, és bolgár elöljárókat állítottak föléjük. A salzburgi Conversio Bagoariorum et Carantanorum szerint az avarok kiűzése után a szláv és a bajor nép kezdte megszállni a földet és sokasodni. A frank fennhatóság tehát bajor betelepüléssel is járt, a forrás azonban nem mondja meg, milyen arányban.
A Conversio egy másik adata a nevek keveredését mutatja. A 850-es mosaburgi templomszentelés tanúi között szláv nevek, például Unzat, Chotemir, Liutemir és Witemir, valamint germán nevek, például Amalrih, Gunther, Deotrih és Engilhast vegyesen szerepelnek. Ez névanyag, nem etnikai statisztika. A név nyelve nem bizonyítja viselője identitását, de azt mutatja, hogy a Zala menti uradalomban különböző hátterű emberek éltek együtt, és egy közösségként jelentek meg az egyházi ünnepen.
A Dunától északra a morvák éltek, akiket a Fuldai évkönyv „Sclavi Margenses” néven is említ; 846-ban Német Lajos Rasztiszlavot tette vezérükké. Délkeleten a bolgárok, a Duna közelében a praedenecentusok, a bolgárokkal határos vidéken a timocsánok szerepelnek. A forrás népneveit érdemes a forrás alakjában megtartani. A 9. századi szlávokat a modern nemzetek neveivel azonosítani visszavetítés volna, amelyet a korabeli szóhasználat nem támaszt alá.
A század végén új nép jelent meg a frank forrásokban. A Fuldai évkönyv regensburgi folytatása szerint 892-ben a magyarok csatlakoztak Arnulf morvaországi hadjáratához, 894-ben pedig „magyaroknak nevezett avarokról” ír, akik Pannóniát pusztították. A frank szerző a régi avar nevet vitte át az új népre. Ez a névhasználat nem jelent etnikai folytonosságot, csak azt, hogy a krónikás a megszokott nevet alkalmazta a keletről érkezőkre.
A 10. század közepén Bíborbanszületett Konstantin De administrando imperio című művének 41. fejezete szerint a morvák országának pusztulása után a megmaradt nép a bolgárokhoz, a türkökhöz, vagyis a magyarokhoz és más szomszéd népekhez menekült. A bizánci szerző tehát azt is jelzi, hogy a népesség nem tűnt el, hanem részben beolvadt a környező hatalmak népei közé. Számot vagy arányt a forrás erről sem ad.
A régészet mindehhez óvatosan tesz hozzá. A kutatás egy része szerint a Mosaburg környéki temetők régészeti és embertani elemzése alapján sokféle eredetű betelepülő érkezett a vidékre, többek között bolgár, déli és nyugati szláv, bajor, alemann és északi szláv háttérrel, a helyi, szlávokkal kevert késő avar népesség mellé. Az eredet meghatározásának módszere vitatható, ezért ezt értelmezésként, nem bizonyos ténymegállapításként kell kezelni.
A kutatás egy része szerint a Dunántúlon a Karoling-kori temetők jól elválnak a korábbiaktól, az Alföldön viszont nincsenek szilárd támpontok. A késő avar emlékanyag egy része 9. századi is lehet, ez azonban egyelőre elméleti megállapítás. A Tiszántúl és a Duna–Tisza köze 9. századi népességéről így alig van biztos adat. A medence keleti fele nem üres volt, hanem a források és a régészet számára nagyrészt ismeretlen, és ezt a hiányt nem lehet feltevésekkel kitölteni.
A kutatás egy része arra is figyelmeztet, hogy a régió utódállamainak történetírása a régészeti anyagot gyakran egy-egy fejedelemség „államalkotó” népével azonosította. A hasonlóságok azonban a Karoling Birodalom által meghatározott, régiókon és népeken átnyúló kultúrából is következhetnek. Ebben a kérdésben a régió kutatásai között vita van. A szócikk ezért a leleteket nem kapcsolja mai nemzetekhez, és számadatot sem közöl, mert a népesség nagyságáról és arányairól nincs forrás.
Egészen más népeket helyez a medencébe a XIII. századi krónikás hagyomány. Ez a réteg nem 9. századi forrás. Anonymus, Béla király névtelen jegyzője a Gesta Hungarorum 9. fejezetében az oroszok szájába adja, hogy Pannóniát „szlovének, bolgárok, blachok és a rómaiak pásztorai” lakják. A „rómaiak pásztorai” Anonymus saját korára utaló szójátéka lehet; a mondat értelmezése a kutatásban vitatott. A felsorolás Anonymus kora felől nézi a honfoglalás előtti időket.
Anonymus 11. fejezete szerint a Duna–Tisza közén Salán alatt szlovének és bolgárok éltek, a Tisza és az Igyfon-erdő között a „kozárnak” mondott nép, a Marostól Orsováig pedig Galád uralkodott, a kunok segítségével. A 12. fejezet szerint Hung vidékén a föld lakói, a szlovének önként meghódoltak Álmosnak. A 25. fejezetben az erdőntúli föld lakói „blaszok és szlovének”, akiket a kunok és a besenyők sokat bántanak. Ezek a nevek Anonymus saját korának Magyarországát idézik.
A krónikás népek közül több a 9. századra anakronizmus. A kunok és a besenyők ekkor nem éltek a medencében; a besenyőket a bizánci mű keleten ismeri. A blakok, vagyis a vlachok 9. századi jelenlétét korabeli forrás nem említi, kérdésük a kutatásban vitatott, és a szócikk nem foglal benne állást. Anonymus 50. fejezete a székelyeket Attila népének mondja; eredetükről egy későbbi szócikk szól.
Kézai Simon, a 13. század végének krónikása a 23. fejezetben azt írja, hogy a hunok pusztulása után Pannóniában szláv, görög, német, morva és vlach jövevények maradtak, akik Attila életében közönséges szolgálattal szolgáltak neki. Ez anakronizmus: az 5. századi Attila korát és a 9. század népeit mossa össze. A „jövevények” kifejezés a kutatás egy része szerint a 13. századi magyar jog fogalmát vetíti vissza.
A korabeli forrás és a krónika képe pontról pontra eltér. A frank évkönyvek avarokat, szlávokat, bajorokat, morvákat és bolgárokat ismernek, főleg a Dunántúlon és a Dráva–Száva vidékén. Anonymus avarokat külön nem említ, viszont blakokat, kunokat, besenyőket, kozárokat és „rómaiak pásztorait” szerepeltet. Kézai germánokat és vlachokat is felsorol. A krónikás népek nagy része egyetlen korabeli forrásból sem igazolható, és a frank évkönyvek népei sem jelennek meg mind a krónikákban.
A források azért nem egyeznek, mert más korban és más célból készültek. A frank és salzburgi szerzők azokat a népeket rögzítették, amelyekkel a határvidéken dolguk volt, ezért a medence keleti felére alig vetettek pillantást. A XIII. századi krónikás hagyomány szerzői saját koruk Magyarországának népeit vetítették vissza a honfoglalás előtti időkre. A régészet pedig sokféleséget mutat, de a leletek népekhez kötését maga is óvatosan kezeli.
A közkeletű kép két végletével szemben tehát az mondható ki, hogy a medence nem volt üres, de mai értelemben vett nemzetek sem lakták. Sokféle, különböző nyelvű és hátterű közösség élt itt, amelyek nevét a források részben a saját szóhasználatuk szerint adják meg. A honfoglalás előtti etnikai térkép nagy része ismeretlen. A következő fejezet a magyarok nyelvi és népi előzményeivel folytatja ezt a történetet.
