A morva hatalomról a közkeletű kép egy „Nagymorva Birodalmat” idéz, amely a Kárpát-medence nyugati és északi részét uralta, és amelyet a honfoglaló magyarok egy fehér ló árán megvettek, majd legyőztek. A korabeli források ennél jóval szűkebbet mondanak. A „Nagymorva Birodalom” név modern elnevezés, határokat egyetlen 9. századi forrás sem ad, és a morva vezetők dunántúli uralmáról sincs forrásadat.
Ez a szócikk azt követi, mit mondanak a morvákról a frank évkönyvek, mit tesz hozzá a 10. századi bizánci leírás, és hogyan lett Szvatoplukból a késő középkori magyar krónikákban a fehér ló-monda szereplője. Priwináról és Nyitráról az előző szócikk szól, a bolgárokról a következő. A pannóniai grófságok és Mosaburg a frank őrgrófságokról szóló szócikk témája.
A korabeli forrásokban a morvák „Marvani”, „Margenses”, „Maravi” vagy „Marahenses” néven szerepelnek. A frank birodalmi évkönyvek, az Annales regni Francorum szerint 822-ben a frankfurti gyűlésen a keleti szlávok követségei között a morvák követei is megjelentek. Ez a morvák első biztos említése ebben az évkönyvsorozatban. Mojmírt a salzburgi Conversio Bagoariorum et Carantanorum „a morvák vezérének” nevezi, aki Priwinát elűzte, de évet a forrás nem ad.
A morva vezetők története a század közepétől a Fuldai évkönyvekből, az Annales Fuldensesből követhető. Eszerint 846 augusztusának közepén Német Lajos sereggel vonult a lázadni készülő morvák ellen, rendezte ügyeiket, és vezérül Rasztiszlavot, Mojmír unokaöccsét tette meg. Mojmír halálát az évkönyv itt nem mondja ki: uralmát a kutatás nagyjából 830 és 846 közé teszi, de ez a frank évkönyv két bejegyzéséből levezetett keltezés, nem forrásadat.
Rasztiszlav nem maradt hű a királyhoz. A Fuldai évkönyvek szerint 855-ben Lajos ellene vonult, de győzelem nélkül tért vissza, mert ellenfele igen erős sánccal védekezett, és a király távozása után Rasztiszlav a Dunán túli határvidéket pusztította. 863-ban Lajos úgy gyűjtött sereget, „mintha” Rasztiszlav ellen indulna, aki híresztelés szerint keleti bolgár segítségre számított. Az évkönyv maga jelzi, hogy ez csak szóbeszéd volt, valódi morva–bolgár szövetségről tehát nem tudósít.
864 augusztusában Lajos a Dunán átkelve egy Dowina nevű erősségben zárta körül Rasztiszlavot, aki túszokat adott és hűséget esküdött. Hogy Dowina melyik mai helynek felel meg, azt a kutatás próbálja eldönteni, a forrás nem mondja meg. 870-ben, november eleje körül Bajorországban láncra verve vezették Rasztiszlavot Lajos elé. Frankok, bajorok és szlávok ítélete halálra ítélte, de a király csak megvakíttatta. Ezzel a morva vezetők első nemzedéke eltűnt az évkönyvekből.
Rasztiszlav utóda Szvatopluk lett, akit a frank források Zuentibald, Zwentibaldus vagy Zuendibolch alakban neveznek. 874-ben Forchheimben Lajos fogadta Szvatopluk békekérő követeit. A követség vezetője, János velencei pap esküvel ígérte, hogy Szvatopluk élete végéig hű marad a királyhoz és évi adót fizet. A morva vezető tehát a forrás szerint a frank király adófizető híve lett, nem egy tőle független birodalom ura. Ez a kép eltér attól, amelyet a későbbi elnevezés sugall.
A Fuldai évkönyvek regensburgi folytatása szerint a 880-as évek elején a pannóniai grófok viszálya adott alkalmat a beavatkozásra. Engilschalk és Wilhelm fiai Arbo gróf ellen fordultak, és Szvatopluk megtorló hadjáratot vezetett: a Dunától északra elfogott Werinhart és Vezzilo grófot megcsonkíttatta. A pontos év az elbeszélésből nem egyértelmű, ezért a kutatás a 882–883 körüli időre teszi. A viszály részleteit a frank őrgrófságokról szóló szócikk tárgyalja.
Ezután Szvatopluk szláv seregekkel megtámadta Pannóniát, és tűzzel-vassal pusztította. A következő évben, 884-ben ismét betört, és tizenkét napig fosztogatott Arnulf országában, aki akkor Pannónia ura volt. A Rába folyónál Megingoz és Papo, Wilhelm és Engilschalk fiai életüket vesztették. A krónikás szerint Pannónia a Rábától keletre teljesen elpusztult, ami retorikus túlzás is lehet. Pusztító hadjáratról van szó, nem tartós morva uralomról: a forrás a Dunántúlon morva igazgatásról, várakról vagy határról nem beszél.
Szvatopluk Arnulfnak azt is felrótta, hogy emberei a bolgárokkal szövetkeztek ellene, akik az előző évben az ő országát pusztították. A morvák tehát nemcsak a frankokkal, hanem a bolgárokkal is ellenségeskedtek. Regino krónikája szerint 890-ben Arnulf Szvatopluknak, „a morva szlávok királyának” adta a csehek dukátusát, de Szvatopluk később fellázadt, és Arnulf sereggel tört be a morvák országába. Regino a kettőt egyetlen bejegyzésben, összevontan írja le, ezért a lázadás pontos ideje ebből nem állapítható meg.
A legfontosabb forrásmondat 892-ből való. A regensburgi folytatás szerint Arnulf júliusban frank, bajor és alemann sereggel négy hétig pusztította Moráviát, és „a magyarok is odajöttek hozzá hadjáratra”. Ez a magyarok első Kárpát-medencei frank szövetségi említése ebben a forrásban. Szeptemberben Arnulf követeket küldött a bolgárokhoz és Laodomir királyukhoz, hogy ne adjanak el sót a morváknak. A magyarok tehát a morvák ellen, Arnulf szövetségeseként jelentek meg, nem a morvák földjének vevőiként.
894-ben a regensburgi folytatás szerint Szvatopluk, „a morvák vezére és minden álnokság hüvelye”, szerencsétlenül bevégezte utolsó napját. Az évkönyv a halál évét adja meg, napját nem, és nem mondja, hogy a magyarok ölték meg. Ugyanez a bejegyzés arról szól, hogy a „magyaroknak nevezett avarok” a Dunán túl kóborolva egész Pannóniát pusztították, ősszel pedig béke jött létre a bajorok és a morvák között. A frank forrásban Szvatopluk halála és a magyar betörések tehát külön események.
A 10. század közepén Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár De administrando imperio című művében a morvák földjét „megalé Moravia” néven említi. A 13. fejezet szerint a türkök, vagyis a magyarok déli szomszédja „Nagy-Moravia, Sphendoplokos országa”, amelyet a türkök teljesen elpusztítottak és elfoglaltak. A 38. fejezet szerint a besenyők elől menekülő türkök kiűzték Nagy-Moravia lakóit, és azok földjén telepedtek le. Évet egyik fejezet sem ad, így a pusztulás idejét a kutatás csak a 10. század elejére valószínűsíti.
A 40. fejezet a Duna menti emlékek között a Szerémség után említi „Nagy-Moraviát, a kereszteletlent”, amelyet a türkök eltüntettek, és amelyen egykor Sphendoplokos uralkodott. A 41. fejezet szerint Sphendoplokos halálakor országát három fia között osztotta fel, és három vessző példázatával intette őket egyetértésre. Halála után egy évig béke volt, majd viszály és polgárháború következett, a türkök pedig teljesen tönkretették őket. A maradék nép a bolgárokhoz, a türkökhöz és a horvátokhoz menekült.
A bizánci leírás több ponton óvatosságra int. A három vessző példázata vándormotívum, ezért anekdotaként kell olvasni, nem tudósításként. A „megalé” jelző jelentése vitatott: jelenthet nagyot, régit vagy távolabbit is. A kutatás egy része szerint a „Nagymorva Birodalom” elnevezés éppen ennek a kifejezésnek a félreértéséből született, és legújabb kori történetírói fogalom. A forrás határokat nem rajzol, és a birodalom szót nem használja. A szócikk ezért a kifejezést csak idézőjelben, modern névként írja.
Egészen más Szvatoplukot mutat a késő középkori krónikás hagyomány: Kézai és Anonymus a XIII. századi, a Képes Krónika a XIV. századi réteget képviseli. Ez a réteg nem 9. századi forrás. Kézai Simon krónikája a 23. fejezetben azt írja, hogy a hunok pusztulása után Pannóniában „Szvatopluk, Marót fia” emelkedett ki, a bolgárok és a morvák uralkodója. Ez anakronizmus: Attila korát és a 9. század végét teszi egymás mellé. Kézai szerint a magyarok ajándékokkal ámították, majd a Rákos folyónál, Bánhida mellett rajtaütéssel legyőzték.
Kézainál ló nem szerepel, csak az ajándékokkal való ámítás motívuma. A fehér ló-mondának nevezett történet teljes alakjában a 14. századi Képes Krónikában áll. Eszerint Kusidot hírmondóul küldték Szvatoplukhoz, majd egy lovat küldtek neki arannyal díszített nyereggel és kantárral a földért cserébe. A krónika itt csak „egy lovat” mond, színét nem nevezi meg. Árpád üzenete szerint a földet a lóért, a füvet a kantárért, a vizet a nyeregért vették meg. Szvatopluk a csatában a Dunába ugrott, és belefulladt.
A monda nem egységes. Anonymus, Béla király névtelen jegyzője, a XIII. századi krónikás hagyomány szerzője a 14. és a 38. fejezetben ugyanezt a földvásárlás-motívumot más szereplőhöz köti: tizenkét fehér lovat Árpád Salán bolgár vezérnek küldött, a föld árául. Anonymus Szvatoplukot egyáltalán nem említi. A fehér ló-monda tehát a krónikás hagyomány jogi-mondai magyarázata a honfoglalás jogosságára, két változatban, és nem a 9. századi események leírása.
A források azért rajzolnak eltérő képet, mert különböző célból és korban készültek. A frank évkönyvek egy Dunától északra élő, a frank királytól függő, de ismételten lázadó morva vezetőréteget írnak le, amelynek hadjáratai a 880-as évek elején a Rábáig pusztították Pannóniát. A 10. századi bizánci mű a magyar szállásterületről visszatekintve beszél egy elpusztult országról. A késő középkori krónikák pedig saját koruk igényei szerint alakították át a történetet, és Szvatoplukot Attila utáni uralkodóvá tették.
A pontok tehát nem fedik egymást. A frank forrás szerint 892-ben a magyarok a morvák ellen harcoltak Arnulf oldalán, és Szvatopluk 894-ben meghalt, a bizánci mű szerint halála után fiai viszálykodtak, a krónikák szerint viszont a honfoglaló magyarok győzték le csatában. A kutatás egy része szerint a Duna–Tisza köze morva hovatartozását semmi nem támasztja alá. A „Nagymorva Birodalom” ezért inkább a modern történetírás képe, mint a forrásoké.