MBMAGYAR BETYÁR
Előzmények

0.1.6

A kaganátus bukása és utóélete

Előzmények · őskor–895

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Röviden

A kaganátus nem tűnt el nyomtalanul Nagy Károly győzelme után. A frank évkönyvek még negyedszázaddal a gyűrű kifosztása után is említenek avar követeket, a régészet pedig falvakról beszél, amelyek nem szűntek meg egyik napról a másikra. A bukásnak nincs egyetlen, forrásból megadható éve.

A kaganátus végéről a közkeletű kép egyszerű: Nagy Károly legyőzte az avarokat, a nép pedig nyomtalanul eltűnt a történelemből. A korabeli források és a régészeti leletek ennél jóval lassabb és bizonytalanabb folyamatot mutatnak. A frank évkönyvek még negyedszázaddal a gyűrű kifosztása után is említenek avar követeket, a régészet pedig falvakról beszél, amelyek nem szűntek meg egyik napról a másikra.

Ez a szócikk a 803 és 811 közötti szétesést, a frank fennhatóság alatti kliens-kaganátust, az avarok utolsó írott említéseit és a késő avar népesség 9. századi sorsának kérdését követi. Nagy Károly hadjáratairól az előző szócikk szól, a Duna északi oldalán létrejött nyitrai alakulatról a következő. A szöveg elválasztja a frank források adatait, a kutatás értékeléseit és a régészeti értelmezést.

A kaganátus szétesése a kutatás egy része szerint belülről is elkezdődött. Ez az értékelés úgy látja, hogy a 795 és 803 közötti belső válság, a kagán és a jugurrus háborúja, valamint a tudun különutas politikája a frank hadjáratok nélkül is felbomláshoz vezetett volna. A frank birodalmi évkönyvek a 796-os belviszályt valóban rögzítik. Hogy a felbomlás külső nyomás nélkül is bekövetkezett volna-e, az azonban feltevés, amelyet a források nem tudnak igazolni.

A frank birodalmi évkönyvek, az Annales regni Francorum szerint 805-ben a kapkán, „a hunok fejedelme” népe szükségében a császárhoz ment. Lakóhelyet kért Savaria, a mai Szombathely és Carnuntum között, mert a szlávok zaklatása miatt régi szállásán nem maradhatott. A kapkán keresztény volt, Theodorus néven. A császár ajándékokkal hazaengedte, ő azonban nem sokkal hazatérése után meghalt. Az évkönyvben az avar vezető tehát már nem ellenfélként, hanem oltalomkérőként jelenik meg.

Ezután az évkönyv szerint a kagán küldte el egyik főemberét, és azt a „régi tisztséget” kérte, amelyet a kagán a hunoknál viselni szokott. A császár beleegyezett, és elrendelte, hogy a kagán „régi szokásuk szerint” birtokolja az egész ország főhatalmát. A kutatás ezt úgy olvassa, hogy ekkor frank fennhatóság alatti kliens-kaganátus jött létre: a kagáni méltóság fennmaradt, de az évkönyv szerint már a császár beleegyezésétől függött.

811-ben az évkönyv szerint Károly egyik seregét Pannóniába küldte, hogy lezárja „a hunok és szlávok viszályait”. Ugyanebben az évben Aachenben várta a császárt Canizauci, „az avarok fejedelme”, a tudun és a Duna mentén lakó szlávok más előkelői és vezérei, akiket a Pannóniába küldött csapatok vezérei rendeltek a császár elé. A Canizauci szó értelmezése vitatott, név és cím is lehet; a szócikk nem fejti meg.

A kutatás összegzése szerint 811-re a szétesés visszafordíthatatlanná vált. Eszerint a Dunántúl és a Dráva–Száva köze Pannonia néven közvetlen Karoling-igazgatás alá került, a Dunától északra és a Szávától délre pedig vazallus fejedelemségek jöttek létre. Az aacheni gyűlést az évkönyv írja le, a provincia elnevezésének és a vazallusi szerkezetnek a korabeli forráshelyét azonban a szócikk nem nevezi meg, mert ez a kép a kutatás rekonstrukciója.

A Conversio Bagoariorum et Carantanorum, egy 870 körül készült salzburgi irat szerint az avaroktól, a forrás szóhasználatában a „hunoktól” megtisztított földet szlávok és bajorok kezdték benépesíteni. A császár grófokat nevezett ki: az irat Goteramot, Werinhart, Albricot, Gotafridot és Geroldot sorolja fel, mellettük pedig a grófoknak alárendelt „duxokat”, Priwizlaugát, Cemicast, Ztoimart és Etgart. A Conversio a salzburgi egyház érdekében készült, ezért képe egyoldalú.

A Conversio szerint ez a betelepítés egy korábbi egyházi rendezésre épült. Az irat 6. fejezete szerint 796-ban Pippin a Rábán túli Alsó-Pannóniát a Dráváig Arn salzburgi püspök lelkipásztori gondjára bízta, és ezt 803-ban Károly Salzburgban megerősítette. Az irat így a salzburgi egyház avar földre vonatkozó igényét a hódítás első éveitől vezeti le. Ez a forrás saját célját szolgáló időrend, ezért a kutatás a frank évkönyvekkel összevetve használja.

A frank birodalmi évkönyvek szerint az utolsó ismert avar követség 822-ben járt a frank udvarban. Ekkor Frankfurtban Jámbor Lajos császár elé járultak a keleti szlávok követségei, az abodritok, szorbok, wilzek, csehek, morvák és praedenecentusok, és velük együtt „a Pannóniában lakó avarok” követei is. Az avarok itt még követséget küldő közösségként jelennek meg, az évkönyv azonban a követség céljáról és vezetőjéről nem mond semmit.

Feltűnő, hogy a frank évkönyvek ugyanazt a népet hol avaroknak, hol hunoknak nevezik. A kapkán 805-ben „a hunok fejedelme”, a kagán a „hunoknál” viselt régi tisztséget kéri, 811-ben a sereg „a hunok és szlávok viszályait” zárja le, 822-ben viszont „a Pannóniában lakó avarok” küldenek követet. A hun név itt az avarokat jelöli, nem Attila népét; a két név a frank lejegyzésben ugyanarra a közösségre vonatkozik.

Négy évvel később, 826-ban az évkönyv Baldrik és Gerold grófot „az avar határvidék őreiként” említi Karantániában. Itt az „avar” szó már földrajzi és közigazgatási megnevezés, nem egy politikai közösség neve. Hasonlóan kell olvasni Prümi Reginót, aki krónikájában a 889-es évnél „a pannonok és avarok pusztáiról” beszél. Ez irodalmi és földrajzi kifejezés: nem bizonyítja, hogy ott ekkor avarok éltek, de azt sem, hogy nem.

A Dunától keletre eső terület sorsa még bizonytalanabb. Egy jóval később összeállított bizánci lexikon adatai alapján a kutatás egy része feltételezi, hogy Krum bolgár kán 803–804 táján bolgár fennhatóság alá vonta az ottani avarokat. Mások szerint a lexikon adatai toposz-jellegűek, és valószínűbb, hogy itt az avarok laza vazallusi kötelékkel a Karoling Birodalomhoz, talán időlegesen a kazár kaganátushoz is kapcsolódó alakulatot hoztak létre.

Ez utóbbi vélemény szerint csak a Marostól délre eső területek és az erdélyi arany- és sóbányák környéke került a 820-as évek végétől bolgár fennhatóság alá. A frank oldalon a kutatás szerint 828-ban átszervezték a keleti határvidék közigazgatását; ennek okai között Ljudevit lázadását és a bolgár terjeszkedést említik. A lázadást a frank évkönyvek is feljegyzik. A bolgár befolyás és a morva hatalom részleteiről külön szócikkek szólnak.

Einhard, Nagy Károly életrajzírója egészen más képet fest. Szerinte Pannónia minden lakótól üres lett, a kagán székhelyén emberi lakás nyoma sem maradt, és az avar nemesség elpusztult. Ez az állítás ellentmond a frank évkönyveknek, amelyek 805-ben még kagánt és kapkánt, 811-ben avar fejedelmet és tudunt, 822-ben pedig a Pannóniában lakó avarok követségét említik. Einhard mondata ezért inkább a győztes uralkodót dicsérő retorikai toposz, mint népességi adat.

A régészeti értelmezés szerint a késő avar falvak nem szűntek meg egyik napról a másikra. A Karoling-kori Pannóniában a helyi és a nyugati, úgynevezett duleb szlávokkal keveredve élt tovább a késő avar népesség. A Dunától keletre a helyzet bonyolultabb: itt a késő avar és a honfoglaló magyar leletanyag között hiányzik egy külön Karoling-kori emlékcsoport. A kutatás szerint ezt csak úgy lehetne áthidalni, ha a késő avar anyag egy részét a 9. századra kelteznék.

Ez a keltezés azonban a régészeti anyag rendszerezésének hiánya miatt ma inkább elméleti szinten áll. A korszak végének időpontja a kutatásban vitatott: egyesek 791-gyel lezárják az avar kort, mások a 830–840-es évekig, sokan a honfoglalásig számolnak avar műveltséggel. Ezért a szócikk nem állítja, hogy az avarok kihaltak vagy elpusztultak, és azt sem, hogy a honfoglalók biztosan avar népességet találtak a medencében. Mindkét állítás vitatott.

A források alapján két dolgot érdemes szétválasztani. A kaganátus mint politikai szervezet a frank évkönyvek szerint 796 és 811 között frank kliensállammá zsugorodott, és a 820-as évek után eltűnik az írott forrásokból. A népesség viszont a régészeti értelmezés szerint jórészt helyben maradt: nyugaton beolvadt a Karoling-kori szláv és bajor környezetbe, a Dunától keletre pedig ismeretlen formában élt tovább. Az avar név a forrásokban így előbb politikai, majd földrajzi megnevezés lett.

A kaganátus bukásáról azért születnek eltérő képek, mert a források más-más dolgot rögzítettek. A frank évkönyvek a politikai szereplőket, kagánt, kapkánt, tudunt és követeket jegyezték fel, Einhard a győztes uralkodót dicsérte, a Conversio a salzburgi egyház jogait védte, a régészet pedig a falvak és temetők folytonosságát mutatja. A kutatás ezek összevetéséből beszél lassú beolvadásról, nem hirtelen eltűnésről. Egyik forrás sem írja le a folyamat végét, ezért a kaganátus bukásának nincs egyetlen, forrásból megadható éve.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Mikor szűnt meg az avar kaganátus?
Nincs egyetlen, forrásból megadható éve. A kaganátus mint politikai szervezet a frank évkönyvek szerint 796 és 811 között frank kliensállammá zsugorodott, és a 820-as évek után eltűnik az írott forrásokból. Az utolsó ismert avar követség az évkönyvek szerint 822-ben járt a frank udvarban.
Eltűntek-e az avarok?
Nem nyomtalanul. A régészeti értelmezés szerint a késő avar falvak nem szűntek meg egyik napról a másikra. A népesség jórészt helyben maradt: nyugaton beolvadt a Karoling-kori szláv és bajor környezetbe, a Dunától keletre pedig ismeretlen formában élt tovább. A korszak végének időpontja vitatott.
Mi volt a kliens-kaganátus?
Az évkönyv szerint a kagán azt a „régi tisztséget” kérte, amelyet a hunoknál viselni szokott, és a császár beleegyezett. A kutatás ezt úgy olvassa, hogy frank fennhatóság alatti kliens-kaganátus jött létre: a kagáni méltóság fennmaradt, de már a császár beleegyezésétől függött.

Források

  1. Annales regni Francorum.
  2. Einhard: Vita Karoli Magni 13.
  3. Conversio Bagoariorum et Carantanorum.
  4. Regino: Chronicon.
  5. Suda-lexikon, „Abaris” és „Bulgaroi” címszó.
  6. A kései avar kor; A Karoling-kor. In: Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, 2003, 308–316.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak