MBMAGYAR BETYÁR
Előzmények

0.1.6

Nagy Károly avar hadjáratai

Előzmények · őskor–895

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Röviden

Nagy Károly avar háborúja nem egyetlen diadal volt. A korabeli források ennél hosszabb és ellentmondásosabb történetet mondanak el. Károly személyesen egyetlen hadjáratot vezetett, az avar hatalom megrendülésében a belső viszály is döntő szerepet játszott, a frank „győzelem” pedig évekig tartó folyamat volt.

Nagy Károly avar hadjáratairól a közkeletű kép egyetlen diadalt őriz: a frank uralkodó serege legyőzi a lovasnépet, elfoglalja a kagán kincses „gyűrűjét”, és ezzel vége az avaroknak. A korabeli források ennél hosszabb és ellentmondásosabb történetet mondanak el. Károly személyesen egyetlen hadjáratot vezetett, az avar hatalom megrendülésében a belső viszály is döntő szerepet játszott, a frank „győzelem” pedig évekig tartó folyamat volt.

Ez a szócikk a 788-as előzménytől a 791-es hadjáraton, a 795–796-os fordulaton és a gyűrű kifosztásán át a 799-es frank veszteségekig követi az eseményeket, és kitér arra, hogyan összegezte a háborút Einhard. A késő avar társadalomról az előző szócikk szól, a kaganátus 803 utáni széteséséről a következő. A szöveg jelzi, hol a frank források szava, és hol a kutatás értékelése.

A háború előzménye a frank birodalmi évkönyvek, az Annales regni Francorum szerint 788-ra nyúlik vissza. Tasziló bajor herceg letétele után avar támadások érték Itáliát és Bajorországot, Károly pedig Regensburgban rendezte a bajor határt az avarok ellen. Az évkönyv a 790-es évről külön megjegyzi, hogy a király abban az évben nem vezetett hadjáratot. A határrendezés és a nagy támadás között tehát évek teltek el, a háború nem egyetlen döntésből indult. Az évkönyv a 788-as összecsapásokat és a 791-es indulást külön évek bejegyzéseiként, egymástól elválasztva rögzíti.

791-ben Károly Regensburgban gyűjtötte össze a frank, szász és fríz csapatokat. Az évkönyv szerint a gyűlés úgy döntött, hogy az avarok „túlzott és tűrhetetlen gonoszsága” miatt indulnak ellenük, amelyért követek útján nem kaptak elégtételt. Ez a frank udvar és az egyház indoklása; az avar oldal érveit egyetlen forrás sem őrizte meg. Az Enns folyónál a sereg háromnapos könyörgést, litániát és miséket tartott, mielőtt továbbvonult volna.

Az évkönyv szerint a sereg két részre oszolva haladt: a király a Duna déli partján, a szászok, néhány frank és a frízek többsége az északi parton vonult, közben hajók haladtak a folyón. Az avar erődítéseknél, a déli parton Cumeoberg mellett, az északin a Kamp folyó torkolatánál az avarok harc nélkül elhagyták állásaikat. A frank forrás ezt a frank sereg sikereként mutatja be, csatáról azonban nem tud. A két parton és a folyón haladó sereg képe az évkönyvből való, hadoszlopok számáról a bejegyzés nem beszél.

A sereg az évkönyv szerint a Rába folyóig jutott, majd a folyó mindkét partján hazatért, „Istent dicsérve ily nagy győzelemért”. Az évkönyv tehát győzelemként írja le a hadjáratot, noha döntő ütközetről, foglyokról vagy meghódolásról nem számol be. A szöveg az udvar nézőpontját tükrözi, amely a harc nélküli előrenyomulást is sikerként mutatta be. Hogy mit jelentett mindez az avarok számára, arról a forrás nem szól.

A kutatás szerint a hadjárat valójában kudarc volt. Ez az értékelés úgy rekonstruálja, hogy a frank sereg három hadoszlopban vonult, a hadtápot elhanyagolták, az avarok halogató taktikát alkalmaztak, és a Rába torkolatvidékén a lovak nagy része elpusztult; élelem- és vízhiány, betegség sújtotta a sereget. A lóvész és a három hadoszlop nem az évkönyv 791-es bejegyzéséből, hanem a kutatás összegzéséből ismert, ezért ezek a részletek fenntartással kezelendők.

A két értékelés ugyanarra a hadjáratra vonatkozik, mégis ellentétes. Az évkönyv győzelmet ünnepel, a kutatás szerint ütközet nélküli, súlyos veszteségekkel járó visszafordulás történt. Annyi mindkét képből kiolvasható, hogy a 791-es hadjárat nem hozott sem területszerzést, sem meghódolást. A kutatás egy része szerint a petőházi aranyozott rézkehely, amelynek felirata egy Cundpald nevű ötvöst nevez meg, feltehetően e hadjárat emléke; ez azonban feltevés.

A fordulat az évkönyv szerint az avar vezetésen belülről érkezett. 795-ben a tudun, „aki az avarok népében és országában nagy hatalommal bírt”, követeket küldött Károlyhoz. Azt üzente, hogy földjével és népével meg akar hódolni, és fel akarja venni a kereszténységet. A frank forrás ezt a király hatalmának elismeréseként mutatja be. A tudun saját céljairól, ahogyan az avar oldal más szereplőiéről sem, nincs korabeli avar tudósítás.

796-ban az évkönyv szerint Erik friauli herceg emberei a szláv Wonomirral együtt Pannóniában kifosztották az avarok „hosszú idők óta háborítatlan” gyűrűjét, latin nevén a hringust. Ugyanekkor a kagán és a jugurrus belviszályban, saját embereik kezétől esett el. A „régi királyok” felhalmozott kincsét Aachenbe küldték. A gyűrű helyét a források nem adják meg pontosan, és a régészet sem azonosította, ezért a szócikk nem jelöl meg helyet.

Az évkönyv szerint Károly a kincs nagy részét Angilbert apát útján Rómába küldte, a többit főembereinek, egyházi és világi előkelőknek osztotta szét. Einhard, Károly életrajzírója később úgy fogalmazott, hogy a frankok egyetlen háborúból sem szereztek ennyi aranyat és ezüstöt. A források tehát a gyűrű kincsének elvesztését és szétosztását egyértelműen rögzítik, annak az avar hatalomra gyakorolt következményeit azonban nem részletezik. Az évkönyv a kincs útját követi Pannóniából Aachenbe és tovább Rómába, az avar oldal veszteségét viszont nem méri fel.

Ugyanebben az évben az évkönyv szerint a tudun nagy avar kísérettel megjelent Károlynál, meghódolt, megkeresztelkedett, és ajándékokkal tért haza. A 796-os év így egyszerre hozta a kagán halálát, a kincs elvesztését és egy avar méltóság meghódolását. Az évkönyv mindezt egymás után, frank sikerek sorozataként jegyzi fel. Hogy a tudun meghódolása mennyiben volt egyéni hatalmi döntés, és mennyiben szólt az avarság nagyobb része nevében, azt a forrás nem mondja meg.

796-ban Pippin itáliai király is sereggel vonult Pannóniába. Követei az évkönyv szerint azt jelentették, hogy egy új kagán, akit az avarok az előzők megölése után választottak, eléje jött, Pippin pedig „a gyűrűben ült”. A kincs maradékát Pippin vitte Aachenbe. Az évkönyv elbeszélésében tehát az avar vezetők ugyanabban az évben másodszor is a frank fél elé járultak, és Pippin ellenállás nélkül jutott el a gyűrűig.

Ugyanezt az évet a Conversio Bagoariorum et Carantanorum, egy 870 körül készült salzburgi irat is elbeszéli. Szerinte Erik gróf „hatalmas sereggel” ment a „hunok” kiűzésére, akik alig ellenálltak, majd Pippin a gyűrűig vonult, ahol a fejedelmek ismét meghódoltak. Pippin a Rábán túli Alsó-Pannóniát a Dráváig és a Dráva torkolatáig Arn salzburgi püspök lelkipásztori gondjára bízta, és az irat szerint ezt 803-ban Károly Salzburgban megerősítette.

A Conversio nem semleges forrás. Egy egyházjogi vitában készült, és a salzburgi egyház joghatósági igényét védte, ezért az avar földek egyházi felosztásáról szóló állításai pártosak. A kutatás szerint 796-ban egy Duna menti püspöki tanácskozás a térítést a bajor egyházakra bízta. A források szerint tehát a meghódolás után az avar területek egyházi hovatartozása is tétté vált, nem csak a katonai győzelem.

A meghódolás nem jelentett végleges békét. Az évkönyv szerint 797-ben avar követek nagy ajándékokkal keresték fel Károlyt a szászországi Herstelle-i téli táborban. 799-ben azonban az avarok az évkönyv szavával „elpártoltak a hűségtől”. Ugyanebben az évben Erik friauli herceg a liburniai Tarsatica mellett a lakosok csapdájában esett el, Gerold bajor prefektus pedig avarok elleni csatában vesztette életét. Az évkönyv a két halált ugyanabban az évben jegyzi fel, de nem állítja, hogy Erik halála avar kéztől történt volna.

Einhard, Nagy Károly életrajzírója a Vita Karoli 13. fejezetében foglalta össze a háborút. Szerinte a szászon kívül ez volt Károly legnagyobb háborúja, „az avarok vagy hunok ellen”. Károly csak egy hadjáratot vezetett személyesen, a többit Pippinre, a tartományi prefektusokra és grófokra bízta. Einhard szerint a háború a nyolcadik évben ért véget, de nem mondja meg, melyik évtől számolja, ezért a szócikk nem ad meg pontos záróévet.

Einhard szerint a frankok közül csak két előkelő esett el, Erik és Gerold, a háború tehát a frankoknak szinte vértelen volt; ez egyezik az évkönyv 799-es adataival. Ugyanő azt is írja, hogy Pannónia lakatlanná vált, a kagán székhelyének helyén „emberi lakás nyoma sem” maradt, és az avar nemesség elpusztult. Ez retorikai túlzás: a régészeti leletek késő avar falvakról és a Karoling-korba átnyúló folytonosságról tanúskodnak, nem teljes elnéptelenedésről.

Nagy Károly avar háborúiról azért születnek eltérő képek, mert a források más-más célból szóltak. A frank birodalmi évkönyvek az udvar győzelmi nyelvén írtak, Einhard egy uralkodó dicséretét fogalmazta meg, a Conversio pedig a salzburgi egyház jogait védte. Az avar oldal hangja egyik forrásban sem szól. A források összevetése alapján a kutatás úgy látja, hogy a döntő fordulatot nem egyetlen frank hadjárat, hanem a 795–796-os belviszály és a gyűrű kifosztása hozta.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Hogyan ítélik meg a 791-es hadjáratot?
A források szerint ellentmondásos. Az évkönyv győzelemként írja le, noha döntő ütközetről, foglyokról vagy meghódolásról nem számol be. A kutatás szerint a hadjárat valójában kudarc volt. Annyi mindkét képből kiolvasható, hogy a 791-es hadjárat nem hozott sem területszerzést, sem meghódolást.
Mi történt az avar gyűrűvel?
Az évkönyv szerint 796-ban Erik friauli herceg emberei kifosztották az avarok „hosszú idők óta háborítatlan” gyűrűjét, latin nevén a hringust. A „régi királyok” felhalmozott kincsét Aachenbe küldték. A gyűrű helyét a források nem adják meg pontosan, és a régészet sem azonosította.
Mi döntötte el az avar háborút?
A kutatás szerint nem egyetlen frank hadjárat, hanem a 795–796-os belviszály és a gyűrű kifosztása. Az évkönyv szerint 796-ban a kagán és a jugurrus saját embereik kezétől esett el, a tudun pedig meghódolt és megkeresztelkedett. Károly személyesen egyetlen hadjáratot vezetett.

Források

  1. Annales regni Francorum 741–829.
  2. Einhard: Vita Karoli Magni.
  3. Conversio Bagoariorum et Carantanorum (MGH Studien und Texte 15, Hannover, 1997).
  4. A kései avar kor. In: Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, 2003, 308.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak