MBMAGYAR BETYÁR
Vegyesházi királyok

3.6.3

II. Lajos udvara

Vegyesházi királyok · 1301–1526

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

II. Lajos udvara
Illusztráció

II. Lajos udvara

II. Lajos udvaráról a közkeletű kép egy éhező, léha gyermekkirályt mutat, akinek konyháján nincs mit főzni, és aki Mohács felé sodródik. Az egykorú források ennél tagoltabb képet adnak: az udvar 1516 és 1526 nyara között intézmény és élettér volt, amelyet gyámok, tanácsok, pénzhiány, pártviszályok és külföldi követek alakítottak.

Az „éhező király” és a „mulatozó udvar” képe nem légből kapott, de egy-egy mondatból nőtt nagyra. A velencei követek jelentései, amelyeket az egykorú krónikás, Marino Sanuto őrzött meg naplójában, valóban írnak üres konyháról és kölcsönkért ebédpénzről. Ugyanezek a jelentések azonban szerkezeti okokat is felsorolnak, mellettük pedig ott áll a kincstartó 1525-ös számadáskönyve és az 1518 és 1526 közötti országgyűlések cikkelyeinek sora. A léhaság vádja nagyrészt utólagos, Mohács felől visszavetített ítélet; a források együtt inkább pillanatnyi pénzzavarról és a rendek által szorosan ellenőrzött udvarról beszélnek, mint tartós éhezésről.

II. Ulászló 1516 márciusában bekövetkezett halálakor fia még gyermek volt, ezért az udvar első kérdése a gyámság lett. Antonio Surian velencei követ 1516. decemberi jelentése szerint a végrendelet a fiút Bakócz Tamás esztergomi bíboros gondjára bízta. A mai történetírás a haldokló király rendelkezését úgy írja le, hogy a császárt és a lengyel királyt tette gyámmá, a közvetlen felügyeletet pedig Brandenburgi György őrgrófra és Bornemissza Jánosra bízta. A két leírás más-más réteget őriz: az egyik a követ értesülését, a másik a későbbi feldolgozásokét.

Ugyanez a jelentés tizenegy évesnek írta a királyt, aki „szép és nagy, mint az anyja volt”. Surian szerint Bornemissza volt a gyermek egyetlen barátja, Brandenburgi György pedig lovagi tornára és számszeríjazásra tanította; ez a jellemzés csak 1516-ra és csak a követ szavaként áll meg. A kormányzást a követ szerint az országgyűlés által választott tizenkét kormányzó és mellettük tizenhat köznemes vitte, utóbbiak fele hat hónapig Budán, a király mellett szolgált. Surian úgy vélte, ez a rend nem tart sokáig, mert költségeiket nem fedezik.

Az 1518-as bácsi országgyűlés törvénybe foglalta ezt a felügyeletet. A cikkelyek magyar fordítása szerint kimondta, hogy a tanácsosok és a köznemes ülnökök esküvel a király mellett maradjanak, tartsák jó rendben a királyi curiát, és felügyeljék a sót, a bányákat, a kancelláriát és a kincstárat. Ugyanez a gyűlés visszavonta a kiosztott kegyuri jogokat, azzal az indokkal, hogy „a királyi felség curiája tisztességesen és a szolgálatok nagy mennyiségével legyen ellátva”. A király tanítóiról a feldolgozások eltérően szólnak: Piso Jakab és Dubravius János mellett más humanista neve is felmerül.

Aluise Bon velencei követ 1519-es jelentése szerint az országot ekkor a nádor és a „nagykancellár”, Szalkai László váci püspök kormányozta. A tanácsban a követ szerint négy főpap és négy báró mellett félévente nyolc választott köznemes ült, az urak mégis azt tették, amit akartak. A nádori tisztet nem sokkal a jelentés előtt Báthori István nyerte el. Bon a tizenhárom éves királyról azt írta, hogy latinul tanul, magyarul, németül, csehül és latinul beszél, és nemrég Budán lándzsát tört.

Ugyanebből a jelentésből származik a pénztelen udvar legismertebb képe. Bon a király jövedelmét 140 000 dukátra tette, szemben Mátyás 800 000 dukátjával, és azt írta, hogy olykor a király konyháján nincs mit főzni, emberei pedig 14 dukátot kértek kölcsön. Okként azonban nem a király személyét nevezte meg, hanem apja birtokadományait, a török hódításokat, és azt, hogy a kormányzó urak adómentességet adnak, akinek akarnak, „és a szegény király elveszíti” a jövedelmet.

Lorenzo Orio velencei követ 1523 végén Velencében elmondott jelentése szerint a király nem tudta, hol van jövedelméből egy dukát, és olykor 10 dukátot kért kölcsön az ebédjére, amelyet aztán visszaadott. Vincenzo Guidoto velencei titkár 1525-ben 250 000 dukátra becsülte a rendes királyi jövedelmet, de úgy látta, hogy a király túl jó, senkinek nem tud nemet mondani, ezért gyakran „ételben és ruházatban” is hiányt szenved. Guidoto szerint a király és a királyné udvara „kicsi és nagyon szegény” volt.

A rendek a pénzzavarra törvényekkel válaszoltak, amelyek egyben a királyi gazdálkodás ellenőrzését is jelentették. Az 1523-as országgyűlés elrendelte a királyi jövedelmek felülvizsgálatát, a száz dénáros adóból huszonöt dénárt a királynak, hetvenötöt a katonaság tartására szánt, és hűtlenségnek nyilvánította az engedély nélküli pénzverést. A velencei becslések dukátban, a kincstári számadás forintban számolt, és a két egység közvetlenül nem vethető össze, ezért a jövedelembecslések és a kiadási összegek külön állnak.

Nándorfehérvár 1521 nyári elvesztése után az udvar körüli viták egyre inkább a nádori tisztség és a külföldi tanácsadók körül forogtak. Orio szerint a király Andrea dal Burgo császári követ rábeszélésére a királynéval Csehországba ment három hónapra, de tizennégy hónapig maradt, és kevés cseh segítséget kapott. Francesco Massaro velencei titkár 1523. októberi levele szerint a király megfosztotta Báthori István nádort a tisztségétől, mert öccse, Báthori András több mint 300 000 dukát hamis pénzt veretett. Massaro erősen elfogult, ezért a leváltás okáról szóló közlése az ő értesülése marad.

A legélesebb jelenetet Guidoto 1525 nyári jelentése őrizte meg. A titkár szerint a gyűlés után a budai várban a korábban letett nádor és az új nádor, Werbőczy István öt-hat napig vitatkozott a tanácsban, míg a király és az urak felálltak, és otthagyták őket. Ugyanekkor a királyi tanácsba nyolc nemest választottak, akik Guidoto szerint „szinte mind” Szapolyai János erdélyi vajda hívei voltak, kincstartónak pedig a vajda emberét, Dóczi Jánost tették. Az egykorú jelentések személyeket és csoportokat neveznek meg; két szilárd párt képe a későbbi feldolgozásoké.

Az 1525-ös rákosi országgyűlés a cikkelyek magyar fordítása szerint elrendelte, hogy a király gyűrűs pecsétje magyar titkárnál, a királynéé magyar embernél legyen, és kimondta a Fuggerek és az idegenek kitiltását, valamint a császári és a velencei követek kiküldését. Az 1526-os, Szent György-napi rákosi gyűlés viszont kimondta, hogy „a király éljen a maga hatalmával”, a nádor kivételével szabadon tölthesse be a tisztségeket, és becsületes kincstárnokot válasszanak, mert tisztjeinek gondatlansága miatt „nem kis pazarlás” történt. A rendek egyszerre ellenőrizték a királyi jövedelmeket és követeltek önálló királyi hatalmat.

Az udvar mindennapjairól a legközvetlenebb forrás Thurzó Elek kincstartó számadáskönyve, amely 1525. január 12. és július 16. között vezette a kiadásokat. A kiadás bevezetése szerint a mohácsi csata előtti korból csak három ilyen kincstartói számadás maradt fenn. A könyv csak kiadásokat tartalmaz, összesen 169 180 forint 38 dénárt, és benne a királyi és az országos kiadások keverednek. Rendszeres konyhai kifizetéseket is mutat, ami a velencei jelentések üres konyhájának képét árnyalja.

A számadáskönyv tételei udvari ünnepeket és szórakozásokat is rögzítenek. Február végén a budai várban, a király előtt lovagi tornát („hastiludium”) tartottak, amelynek felszerelésére egy asztalnok 8 forintot kapott. Február 28-án a király megvendégelte Campeggio pápai legátust és az összes főpapot és bárót, erre malváziai bort vettek az asztalára. Áprilisban és májusban a király és az urak lovai versenyt futottak „in stadio”; a lovakat hajtó apródok ruhájára hat vég selymet vettek, és a nádor meg egy főpap trombitásai is felléptek.

A zene állandó része volt az udvari életnek. Polyák Lőrinc királyi trombitás 1525 áprilisában 20 forintot kapott, mert két apródot trombitálni tanított, a király szolgálatában pedig egy „istrio”, Deli Péter is állt. A kincstár a lengyel király és a moldvai vajda követének konyháját és lovait is fizette. Május 25-én a királyné udvarmestere, Brandenburgi Vilmos őrgróf 292 forintot kapott, a pápai követ pedig 50 aranyat, amelyet a számadáskönyv aranyanként két és fél forinttal számított.

A király személyéről a velencei jelentések részben ellentmondó képet adnak. Guidoto 1525-ben a húszéves királyt kortársainál magasabbnak, erősnek, a fegyverforgatásban, a lovagi játékban és a vadászatban kiválónak írta le, aki íjjal, számszeríjjal és puskával is lő, zenél, saját kezűleg farag, és naponta misét hallgat. Szerinte a király magyarul, csehül, lengyelül, latinul és németül beszélt, olaszul valamit értett, a tanácsban viszont tanácsosaira, főként Szalkai László esztergomi érsekre hagyatkozott, aki Guidoto szavaival „mindent intézett”.

Orio 1523-ban azt írta, hogy a király „vive come una bestia”, magyarul nagyjából „úgy él, mint egy állat”; ugyanabban a jelentésben azonban „angyalinak” is nevezte, és a mondat a kormányzásból való kimaradására vonatkozik, nem az értelmére. Massaro 1523-as levele szerint a „németek” tanították a királyt napi hat-hét étkezésre, jobb ivásra, mulatozásra és egész éjjeli táncra. Massaro nyíltan magyar- és németellenes, ezért a léha udvarról festett képe egyetlen forrásként nem elég.

Habsburg Mária 1521-ben indult el az országba. Házassági szerződése a feldolgozások szerint 200 000 forint hozományt rögzített, útikísérete pedig mintegy 80–90 főből állt. Koronázását egy 17. századi történetíró, Istvánffy Miklós nyomán a hagyomány 1521. december 11-re és Székesfehérvárra teszi; ez hagyományos dátum. Az esküvőt két feldolgozás egyezően 1522. január 13-ra, Budára keltezi. A királyné saját udvart tartott, élén udvarmesterrel és kancellárral; kancellárja 1525-ben az erdélyi püspök volt, ahogy a számadáskönyv és Guidoto egyaránt írja.

A királyné képe még élesebben megoszlik. Massaro 1523-as, erősen elfogult levele „kicsinek, csúnyának, gőgösnek, bosszúállónak” és a magyaroktól nem kedveltnek írta, és azt állította, hogy Andrea dal Burgo és Brandenburgi György egész éjjel táncolt a királynéval és udvarhölgyeivel. Guidoto 1525-ben a mintegy huszonkét éves királynéról elismerően írta, hogy kiválóan lovagol és jól lő számszeríjjal. A rendi bizalmatlanság ugyanakkor valós volt: az 1525-ös törvény az ő pecsétjét is magyar kézbe adatta.

A pápai pénz és a követek jelenléte az udvar külpolitikai mozgásterét mutatja. A feldolgozások szerint Tommaso de Vio bíboros legátus 1523 júliusában 50 000 dukáttal érkezett Budára. Massaro szerint az urak ebből a király kincstartójának járó 65 000 dukátos adósságot akarták kifizetni, de a legátus megtagadta, mert a pénzt hadseregre szánták. Giovanni Antonio Burgio pápai nuncius 1524. május 7-én kapta meg első nyilvános kihallgatását a királynál, és ettől fogva rendszeresen tudósított az udvarról.

Burgio 1525. április 13-i, csak magyar fordításban ismert jelentése szerint a rákosi gyűléseken mindenki rend nélkül szólhat, végül pedig az történik, amit a hátrahagyott néhány teljhatalmú képviselő akar. Az utolsó velencei titkár távozása az udvar nyári bénultságát mutatja: Guidoto július 21-én búcsúkihallgatáson vett részt, de addig tizenkét napot várt, mert a tanács a viszályok miatt nem ült össze, a király pedig a szobájában maradt, vagy egy közeli mulatóhelyére ment. Július 25-én távozott.

A források eltérése a műfajukból is következik. A velencei jelentések diplomáciai helyzetképek, amelyek a köztársaság szempontjai szerint válogattak, és egyes szerzőik, mint Massaro, nyíltan elfogultak. A számadáskönyv csak fél év kiadásait rögzíti, és a királyi meg az országos költségeket keveri. A törvények azt mutatják, mit akartak a rendek, nem azt, mi valósult meg. A nuncius jelentései csak fordításban, a feldolgozások egyes összegei pedig elsődleges forrás nélkül ismertek.

A fő vita az, hogy az udvar szegénységét és a kormányzás bénultságát a király személye vagy a szerkezet okozta. A velencei jelentések egy része a király passzivitását hangsúlyozza, ugyanezek a szövegek azonban az elidegenített birtokokat, a török hódítást és az urak adómentességeit is felsorolják. A mai történetírás többsége a két magyarázatot együtt alkalmazza. Az udvar e korszaka az 1526-os rákosi törvényeknél zárul; a nyár további eseményei, a hadjárat és a mohácsi csata már más történet részei.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Tényleg kölcsönkért pénzből ebédelt II. Lajos?
Lorenzo Orio velencei követ 1523 végén Velencében elmondott jelentése szerint a király nem tudta, hol van jövedelméből egy dukát, és olykor 10 dukátot kért kölcsön az ebédjére, amelyet aztán visszaadott. Guidoto szerint a király és a királyné udvara „kicsi és nagyon szegény” volt.
Mi történt a régi és az új nádor között 1525-ben?
A legélesebb jelenetet Guidoto 1525 nyári jelentése őrizte meg. A titkár szerint a gyűlés után a budai várban a korábban letett nádor és az új nádor, Werbőczy István öt-hat napig vitatkozott a tanácsban, míg a király és az urak felálltak, és otthagyták őket.
Mit tartalmaz Thurzó Elek 1525-ös számadáskönyve?
Az udvar mindennapjairól a legközvetlenebb forrás Thurzó Elek kincstartó számadáskönyve, amely 1525. január 12. és július 16. között vezette a kiadásokat. A könyv csak kiadásokat tartalmaz, összesen 169 180 forint 38 dénárt, és benne a királyi és az országos kiadások keverednek.

Források

  1. II. Lajos király számadási könyve, 1525. január 12 – július 16. Közli Fraknói Vilmos. Magyar Történelmi Tár 22 (1877) 47–236.
  2. Antonio Surian (1516), Aluise Bon (1519), Lorenzo Orio (1523), Francesco Massaro (1523) és Vincenzo Guidoto (1525) velencei követek és titkárok jelentései, olasz szöveg és magyar fordítás. In: Balogh István: Velenczei diplomaták Magyarországról (1500–1526). Forrástanulmány. Szeged, 1929.
  3. 1518. évi (bácsi) XV. törvénycikk – az egyházakra vonatkozó kegyuri jogok visszavonása. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  4. 1518. évi (bácsi) XXXIX. törvénycikk – tanácsosok és ülnökök választása mindkét kar és rend kebeléből. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  5. 1523. évi I. törvénycikk. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  6. 1523. évi II. törvénycikk – a száz denáros segélyről számadást kell venni. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  7. 1523. évi III. törvénycikk – a pénzverők számadásáról. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  8. 1525. évi III. törvénycikk – a király és a királyné gyűrűs pecsétjeit megőrzés végett magyar kancellárokra kell bízni. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  9. 1525. évi IV. törvénycikk – az idegen nemzetből való tisztek elmozdítandók s magyarokkal helyettesítendők. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  10. 1526. évi I. törvénycikk – a király éljen a maga hatalmával. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  11. 1526. évi II. törvénycikk – a király a tisztségeket azoktól, a kiktől akarja, elveheti. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  12. 1526. évi III. törvénycikk – kincstárnokká becsületes embert kell tenni. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  13. Fógel József: II. Lajos udvartartása 1516–1526. Budapest, Hornyánszky, 1917.
  14. Fraknói Vilmos: Magyarország a mohácsi vész előtt. A pápai követek jelentései alapján. Budapest, Szent István Társulat, 1884.
  15. Lakatos Bálint: Áttekintő jegyzék Andrea dal Burgo, Johann Schneidpeck és Sigmund von Herberstein követek jelentéseiről a magyar–cseh királyi udvarból (1521–1525). Acta Universitatis Szegediensis. Acta Historica 142 (2017) 91–140.
  16. Nemes Gábor: Pápai követek a Mohács előtti Magyarországon. Századok 150 (2016) 2. sz. 369–385.
  17. Réthelyi Orsolya: Mary of Hungary in Court Context (1521–1531). PhD-értekezés. Budapest, Central European University, 2010.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak