MBMAGYAR BETYÁR
Vegyesházi királyok

3.6.3

A mohácsi hadjárat előkészületei

Vegyesházi királyok · 1301–1526

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

A mohácsi hadjárat előkészületei
Illusztráció

A mohácsi hadjárat előkészületei

A mohácsi hadjárat előkészületeiről a közkeletű kép egyszerű: 1526-ban a pártokra szakadt magyar rendek semmit sem tettek a török ellen, és a vereség a hanyagság egyenes következménye volt. Az egykorú források ennél összetettebb folyamatot mutatnak, amely 1526. március 20-tól, Tomori Pál visegrádi jelentésétől augusztus közepéig, a bátai fővezérválasztásig tartott.

A kép két forrásból táplálkozik. Tomori Pál kalocsai érsek egy magyar fordításban ismert júliusi levelében azt panaszolta, hogy a szultán Szent György vértanú ünnepén indult hadba, ő szinte minden héten írt a királynak, „de felséged és az urak még a lovak lábát sem patkoltatták meg”. Brodarics István kancellár, aki a király kíséretében szemtanúja volt az eseményeknek, a tolnai gyülekező kudarcáról és a főurak engedetlenségéről írt. Ugyanezek a források azonban azt is megőrizték, hogy az országgyűlés a szokottnál szigorúbb hadügyi cikkelyeket hozott, a király segélyt kért és zsoldosokat fogadott, a szultán pedig gyorsabban ért a határra, mint ahogy egy rendi sereg összegyűlhetett. A hanyagság így inkább korabeli vád és a források egy részének értelmezése, mint egyszerű tény.

Az előzmény ismert: Brodarics szerint Belgrád, azaz Nándorfehérvár és Szabács 1521-es elvesztése, valamint a Száván inneni erősségek lerombolása után a folyón átkelő törököt aligha lehetett feltartóztatni. Ebben a helyzetben jelentette 1526. március 20-án Visegrádon Tomori Pál, a déli részek vezetője személyesen II. Lajosnak, hogy a szultán hadjáratra készül, és gyors cselekvést sürgetett. A király ezután Szent György napjára, április 24-re közönséges országgyűlést hirdetett; egy március 29-i királyi levél már erről értesítette Batthyány Ferenc horvát bánt.

A két szál ettől kezdve párhuzamosan fut. A szultáni napló szerint I. Szulejmán április 23-án, egy nappal az országgyűlés kitűzött napja előtt indult el Isztambulból, és május 29-én már Szófiánál járt. Az 1526. évi törvény szerint az országgyűlést „a Rákos mezején szent György vértanu ünnepén” tartották. Első cikkelyében a rendek arra kérték a királyt, hogy éljen a maga hatalmával, az ország védelmében is. Az országgyűlés napjaiban tehát a török fősereg már úton volt Belgrád felé.

A hadügyi cikkelyek a szokásosnál jóval szigorúbbak voltak. A VIII. törvénycikk szerint a király készüljön a hadjáratra, és a kötelezőnél nagyobb bandériumot tartson. A IX. cikkely előírta, hogy a főpapok és a bárók a szokott mértéken felül vállaljanak terhet, a nemesség pedig „fejenkint” keljen fel, és a királlyal „idejekorán” szálljon szembe az ellenséggel. A X. cikkely szerint végszükség esetén, királyi parancsra a jobbágyok ötödrésze, vagy akár mindegyikük köteles volt fegyverben felkelni. A XI. cikkely vagyon szerinti kivetést rendelt, a XIII. pedig hadi szakértőket a király mellé.

A XVIII. törvénycikk kimondta, hogy „a közönséges hadjárat főkapitány nélkül nem lehetséges”, ezért a király egy vagy két alkalmas főkapitányt válasszon; a XXIX. azonnali kiállítást és a király kapitányának való engedelmességet írt elő. A pénzügyi cikkelyek a hiányt is elárulják: a XXXVIII. szerint az előző évben megajánlott hadi segélynek még a fele sem folyt be, ezért azonnal be kellett hajtani, a XXXIX. pedig kapunként ötven dénárt ajánlott meg a következő Szent Márton-napra. A IV. cikkely szerint a kincstartó elsőként a végvárakról gondoskodjék.

Ugyanez az országgyűlés érvénytelenítette a hatvani országgyűlés végzéseit, és kimondta, hogy a szegény nemesség a gyakori országgyűlésekben kimerült. A cikkelyek szövege ráadásul nem egységes: legalább két-három eltérő változatuk maradt fenn, köztük egy vatikáni kódexben, és ezek nem mindenben egyeznek a később kiadott törvénytári szöveggel. Ezért az sem mindig dönthető el, hogy egy-egy határozat pontosan milyen formában született meg, és melyik változat tükrözi a rendek tavaszi szándékát.

Brodarics szerint az országgyűlés úgy határozott, hogy Sarlós Boldogasszony napjára, július 2-ra az ország főurai és az egész nemesség fejenként, a parasztok egy részével, fegyveresen gyűljenek össze Tolnán, és onnan a királlyal vonuljanak az ellenség elé. A határidő eredete azonban nem egyértelmű. A kiadott törvényszövegben ilyen cikkely nincs; egy, a pápai követ jelentéseire épülő 19. századi feldolgozás egy júniusi budai tanácskozáshoz, a mai kutatás egy része pedig egy június 1-jei királyi parancshoz köti, amelyet késve kézbesítettek.

Az országgyűlés XIV. cikkelye szerint a pápát és a keresztény fejedelmeket segítségre kellett kérni. Brodarics szerint a király levelekben és követek útján fordult V. Károly császárhoz, I. Ferenc francia királyhoz, Ferdinánd főherceghez és a speyeri birodalmi gyűléshez, valamint a csehekhez, a morvákhoz és a sziléziaiakhoz. I. Zsigmond lengyel királytól nem vártak segítséget, mert szövetségben állt a törökkel, és Velencéről ugyanezt gondolták. Az országgyűlés megengedte az egyházi kincsek egy részének igénybevételét, amit a pápa is jóváhagyott; Brodarics szerint az egyházi ezüst felét pénzzé verték.

Antonio Burgio pápai nuncius jelentései szerint a júniusi budai tanácskozáson a felajánlások összege alig haladta meg a harmincezer forintot; Szalkai László esztergomi érsek hatezer forintot és ezer gyalogost vagy négyszáz lovast ígért. A sereg vezetésére Frangepánt és Salm Miklóst is felkérték, de Brodarics szerint egyikük sem jött: Salm betegségére hivatkozott, Frangepán pedig augusztus elején még Speyerben volt. Rómában május 16-án felolvasták a nuncius levelét, amely szerint a kalocsai érseket a magyar sereg főkapitányává nyilvánították; hogy ez azonos volt-e a később Bátán kapott tisztséggel, nyitva marad.

A török szál közben felgyorsult. A szultáni napló szerint a fősereg június 30-án, két nappal a tolnai határidő előtt ért Belgrádhoz, és július 1-jétől szemle után átkelt a Száván. Zalánkeménnél Báli bég a napló szerint azt jelentette, hogy „a pap”, vagyis Tomori, kétezer emberrel Pétervárad közelében tartózkodik, a király még Budán van, a várban pedig ezernél több harcos áll. A török vezetés így már ekkor értesült arról, hogy a király még nem indult el, és Pétervárad körül Tomori csapata és a várőrség áll.

Tomori Brodarics szerint kétezer lovasával nem mert szembeszállni a túlerővel: mintegy ezer gyalogost és kevés lovast hagyott Pétervárad várában, ő maga a Duna túlpartjára kelt át, és naszádosaival próbálta lassítani a törököt. A szultán győzelmi jelentése szerint a túlparton ágyúkat is állított fel a hajók ellen. A napló szerint a török július 13-án érkezett a vár alá mintegy nyolcszáz hajó és sajka kíséretében, és két nappal később elfoglalta a várost és a kikötőt, a várat azonban nem.

A napló szerint a július 21-i roham kudarcba fulladt, több mint százötven török halottal; a szultán július 22-én maga is a vár alá érkezett, a július 23-i újabb rohamban pedig több mint ezer török esett el vagy sebesült meg. A vár a napló és a győzelmi jelentés szerint július 27-én esett el, amikor két akna felrobbant: mintegy ötszáz védőt lefejeztek, a porkoláb harminc emberrel egy toronyban kapitulált. A nuncius jelentéseire épülő 19. századi feldolgozás egy régebbi átszámítás nyomán július 28-át ír.

A Dráva vonala lett a következő védelmi terv. Brodarics szerint a király az eszéki átkelő megtartását Báthori István nádorra bízta, aki magyar fordításban „noha lábbajos volt, mégis buzgón vállalta”; a kirendeltek azonban nem mentek el, vagy nem küldtek csapatot, így a nádor dolgavégezetlenül Budára ment. Egy titkos tanács nyomán Batthyány Orbán azt az utasítást vitte Szapolyai János erdélyi vajdának, hogy szükség esetén a havasalföldi vajdával a török hátába vagy Trákiára törjön; Brodarics szerint nagyrészt ez volt az oka, hogy a vajda nem érkezett meg idejében.

A tolnai gyülekezésre kitűzött idő Brodarics szavaival, magyar fordításban, „nemcsak elérkezett, hanem el is múlt”, és senkiről sem lehetett hallani, hogy odament volna; úgy látszott, mindenki csak a királyt nézi. A király Brodarics és a kortárs Cuspinianus szerint július 24-én, egy vatikáni olasz feljegyzés és a nuncius jelentéseire épülő feldolgozás szerint július 20-án indult el Budáról. Brodarics mintegy háromezer lovast és gyalogost említ, a vatikáni leírás körülbelül négyezer lovast és háromezer gyalogost; a király abban reménykedett, hogy útközben mások is csatlakoznak hozzá.

Az út lassan haladt. Érden elpusztult a király kedvenc lova, amit Brodarics szerint sokan rossz előjelnek tartottak. Ercsiben napok teltek el haszontalanul, és csak Báthori András érkezett jelentős erővel. Pentelén a vajda követe, Básy György azt jelentette, hogy a vajda az egymásnak ellentmondó királyi parancsok miatt nem tudja, mit tegyen; a király azt üzente, hogy minden erővel hozzá siessen. Pétervárad elestének hírét Brodarics szerint Földváron, a nuncius jelentései nyomán augusztus 4-én Paksnál kapták meg; a király ekkor mindenfelé leveleket küldött, a vajdát hűtlenség terhe alatt hívta.

Egy augusztus 5-én Paksról kelt királyi levél szerint már nem a jobbágyok felét, hanem mindegyiküket fel kellett kelteni. A király augusztus 6-án, Úrszínváltozás napján ért Tolnára, Brodarics szerint mintegy négyezer lovassal, a napló dátuma szerint tíz nappal Pétervárad eleste után. Itt gyűltek össze a vármegyék csapatai, a Székesfehérvár közelében addig ötezer emberrel álló Szapolyai György serege és a pápai pénzből fogadott négyezer fős gyalogság, köztük Gnoynski ezerötszáz lengyele és a ciprusi Hannibál ezerháromszáz embere. Ilok a napló szerint augusztus 8-án kapitulált, Eszék lakói elmenekültek.

Tolnán ismét a nádort jelölték ki a Dráva-átkelő megszállására, de Brodarics szerint a kirendelt főurak egy része arra hivatkozva tagadta meg az indulást, hogy a bárók szokás szerint csak a király zászlaja alatt harcolnak; így a Dráva védelme elmaradt. A király válaszát Brodarics így adja vissza, magyar fordításban: „Látom, hogy mindenki az én fejemmel keres mentséget és biztonságot a maga fejének”, majd kijelentette, hogy másnap személyesen megy oda, „ahová mások nélkülem menni nem akarnak”. Augusztus 14-én indultak el Tolnáról Szekszárdon át Bátára.

Aznap a napló szerint a török Eszéknél elérte a Dráva partját, és öt nap alatt hidat vert. Bátán a király titkos szavazás után Tomori Pált és Szapolyai Györgyöt nyilvánította a sereg vezérévé, nem mindenki helyeslésével; a választás napját Brodarics nem adja meg. Tomori vonakodott, másokat, köztük Perényi Pétert ajánlotta, és fordításban azt mondta, a terhet nem vállalja, „még ha a király a fejét vétetné is”. Szapolyai György azzal a feltétellel fogadta el, hogy csak Tomori legyen a társa, és bátyja érkezésekor lemondhasson.

Több hagyomány csak a vereség után született. Egy ellenséges kortárs emlékirata szerint a magyar sereg több mint egy hónapig táborozott Mohácsnál, és a király tapasztalt tanácsadók nélkül indult útnak; Brodarics adatai szerint azonban Tolnáról csak augusztus 14-én indultak, a királyhoz pedig útközben főurak és megyei csapatok csatlakoztak. A török győzelmi jelentés és Kemálpasazáde mintegy százötvenezres magyar seregről ír, ami a győzelmi propaganda része; Kemálpasazáde külföldi segédhadakról szóló állítását már fordítójának jegyzete is cáfolja. Tomori mohó vezérkedésének utólagos vádjával Brodarics leírása áll szemben a vonakodásáról.

A források eltérése természetükből is fakad. Brodarics az 1527-ben Krakkóban kiadott művében a király környezetéből számolt be a mulasztásokról; Tomori panasza a hadjárat közepén született; a szultáni napló napra pontos, de a győztes oldal felől nézi az eseményeket; a pápai követ jelentései több dátumban eltérnek Brodaricsétól. A mai történetírás egy része szerint a mozgósítás a korabeli feltételek között augusztus vége előtt nem is lehetett teljes; egy régebbi hadtörténeti értékelés szerint viszont a Száva-, majd a Dráva-vonal védelmének terve eleve megvalósíthatatlan volt, és az 1521-es hibák ismétlődtek.

Vitatott az is, hogy a Dráva-vonal feladása mennyiben múlt a főurak kiváltság-hivatkozásán, és mennyiben a nádor betegségén, a vajdának küldött ellentmondó parancsokon és a csapatok hiányán. A források egyszerre őrzik a szigorú törvényeket és végrehajtásuk elmaradását, ezért a hanyagság vádja és a török felvonulás gyorsasága együtt olvasható. A szultáni sereg a napló szerint augusztus 21. és 23. között kelt át a Dráván, Eszéket felgyújtotta, a hajóhidat maga után szétszedte; a magyar sereg augusztus 29-én Mohácsnál ütközött meg vele.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Mikor esett el Pétervárad és Ilok?
A török szál közben felgyorsult. A vár a napló és a győzelmi jelentés szerint július 27-én esett el, amikor két akna felrobbant: mintegy ötszáz védőt lefejeztek, a porkoláb harminc emberrel egy toronyban kapitulált. Ilok a napló szerint augusztus 8-án kapitulált, Eszék lakói elmenekültek.
Kit választottak a sereg vezérévé Bátán?
Bátán a király titkos szavazás után Tomori Pált és Szapolyai Györgyöt nyilvánította a sereg vezérévé, nem mindenki helyeslésével; a választás napját Brodarics nem adja meg. Szapolyai György azzal a feltétellel fogadta el, hogy csak Tomori legyen a társa, és bátyja érkezésekor lemondhasson.
Milyen hadügyi törvényeket hozott az 1526-os rákosi országgyűlés?
A hadügyi cikkelyek a szokásosnál jóval szigorúbbak voltak. A X. cikkely szerint végszükség esetén, királyi parancsra a jobbágyok ötödrésze, vagy akár mindegyikük köteles volt fegyverben felkelni. A XI. cikkely vagyon szerinti kivetést rendelt, a XIII. pedig hadi szakértőket a király mellé.

Források

  1. Brodarics István: De conflictu Hungarorum cum Solymano Turcarum imperatore ad Mohach historia verissima. Ed. Petrus Kulcsár. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1985 (Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum, Series Nova VI).
  2. 1526. évi I. törvénycikk – a király éljen a maga hatalmával. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  3. 1526. évi VIII. törvénycikk – a király készülődjék a hadjáratra és hadi népét tartsa készen. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  4. 1526. évi IX. törvénycikk – a háboru terhét mindenkinek a szokott mértéken tul, a lehető legnagyobb készülettel kell elvállalnia. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  5. 1526. évi X. törvénycikk – végszükség esetében a jobbágyokat fejenkint kell háboruba vinni. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  6. 1526. évi XIV. törvénycikk – az ellenség ellen a külföldi keresztény fejedelmektől segélyt kell kérni. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  7. 1526. évi XVII. törvénycikk – a hatvani országgyülésen kelt határozatoknak és decretumoknak semmi erejük se legyen. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  8. 1526. évi XVIII. törvénycikk – főkapitány választandó. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  9. 1526. évi XXIX. törvénycikk – a katonákat mindenkinek késedelem nélkül össze kell gyüjtenie. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  10. 1526. évi XXXVIII. törvénycikk – a még be nem szedett hadi segélyt be kell hajtani. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  11. 1526. évi XXXIX. törvénycikk – ötven dénárnyi segély lekötelezése, beleértve a kamaranyereséget. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  12. Szulejmán szultán naplója, 1526 (A budai hadjárat állomásainak részletes leírása); Szulejmán fethnáméja a mohácsi győzelem után; Kemálpasazáde: Mohács-náme. In: Török történetírók I. Fordította és jegyzetekkel kísérte Thúry József. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1893.
  13. Szerémi György II. Lajos és János királyok házi káplánja emlékirata Magyarország romlásáról 1484–1543. Közli Wenzel Gusztáv. Pest, 1857 (Monumenta Hungariae Historica, II. osztály: Írók, I.).
  14. Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. XII. rész: Megjegyzések. Elmélkedések.
  15. B. Szabó János: A mohácsi csata és a „hadügyi forradalom”. II. rész. A magyar hadsereg a mohácsi csatában. Hadtörténelmi Közlemények 118 (2005) 3. sz. 573–632.
  16. Fraknói Vilmos: Oratores pontificii in regis Hungariae curia 1524–1526. Budapestini, 1875.
  17. Kalous, Antonín: Elfeledett források a mohácsi csatáról. Antonio Burgio pápai nuncius jelentései és azok hadtörténeti jelentősége. Hadtörténelmi Közlemények 120 (2007) 2. sz. 603–621.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak