A népszerű kép szerint Levédia a magyarság jól ismert őshazája volt a Don és a Dnyeper között, ahol a magyarok évekig vagy évszázadokig éltek, mielőtt Etelközbe költöztek. A források ennél sokkal kevesebbet mondanak. Levédiát egyetlen forrás nevezi meg, és ez a forrás mindössze két földrajzi adatot ad: a hely Kazária közelében volt, és folyik benne egy folyó. Ez a szócikk azt mutatja be, mi áll a forrásban, és mi a kutatás értelmezése.
A szócikk a Levédiáról szóló alfejezet nyitódarabja. Az előző szócikk a korai magyar–bolgár–kazár szomszédságot tekintette át, a következő a kazár kaganátus és a magyarok viszonyát, benne a kagán Levedi vajdához intézett ajánlatát és Árpád fejedelemmé emelését tárgyalja. Etelköz folyóiról és helyéről a következő alfejezet szól, a kabarokról és a kündü–gyula kérdésről pedig külön szócikkek. Itt csak Levédia földrajzáról és a név körüli vitákról lesz szó.
Az egyetlen forrás Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár műve, amelyet a kutatás latin címén, De administrando imperio néven ismer. A mű a 10. század közepén készült, a 37. fejezet a kiadás szerint 952 előtti években. A magyarokról szóló 38. fejezet címe: „A türkök népének eredetéről, és hogy honnan származnak”. A bizánci szöveg ugyanis türköknek hívja a magyarokat. A kiadás szerint a leírás a magyar követek közléseit rögzítette a császári irattár számára.
A döntő mondat így szól: „A türkök népe régen Kazáriához közel szerzett magának lakóhelyet, azon a helyen, melyet első vajdájuk nevéről Levediának neveznek.” A vajdát a forrás szerint „tulajdonnevén Levedinek, méltóságánál fogva pedig, miként az utána való többit is, vajdának” hívták. A hely neve tehát egy személyhez kötődik. A szöveg nem mond határt, tengert, hegyet vagy várost, csak a kazár szomszédságot, és ennél pontosabb helymeghatározást nem ad.
A második földrajzi adat egy folyó: „Ezen a helyen folyik a Chidmas folyó, melyet Chingilusnak is neveznek.” Ez az egyetlen konkrét földrajzi név Levédia leírásában. A görög kéziratok sem egyeznek teljesen: a Chidmas alakot a korábbi kutatók Chumasra vagy Chilmasra javították, a Chingilus pedig két írásmódban maradt fenn. A folyónév tehát már a szöveghagyományban is bizonytalan, és ez megnehezíti a mai térképpel való egyeztetést, mert a név alakja sem rögzített.
Hogy melyik folyóról van szó, arról a kiadás szerint „a vélemények szerteágazóak”. A kiadás jegyzete a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy két folyót takar a kettős név, a mai Kodymát és Ingult, a déli Bug mellékfolyóit, de ezt a nézetet a kutatás egy része elutasítja. A kutatás egy része Levédiát a Don és a Dnyeper közé helyezi. Mindkét elhelyezés kutatói értelmezés: a bizánci forrás egyiket sem mondja ki.
Magáról a névről a nyelvészet tud többet mondani. A kiadás szerint a Levedias névalak egyedül itt fordul elő. A nyelvészek belőle a Levedi személynevet rekonstruálják, és finnugor eredetűnek tartják: a magyar létige folyamatos melléknévi igenevéből és egy -di képzőből magyarázzák. A Levedia végső magánhangzója görögösítő toldalék lehet. A helynév tehát a forrás szerint is, a nyelvészet szerint is egy vezető nevéből származik, nem népnévből vagy tájnévből.
A 38. fejezet egy régi népnevet is megőrzött. Konstantin szerint akkor a magyarokat „nem türköknek mondták, hanem valamilyen okból sabartoi asphaloi-nak”. A kiadás szerint a legelterjedtebb feltevés az első szót a szabir népnévvel, a másodikat egy „rendíthetetlen” jelentésű görög melléknévvel köti össze. A kritikai kiadás apparátusa azonban számos más szóelválasztási javaslatot is felsorol. A név jelentése így ugyanúgy vitatott, mint Levédia helye, és egyik sem dönthető el.
A forrás a belső szervezetről is szól. Konstantin szerint a türkök hét törzsből álltak, de sem saját, sem idegen fejedelem felettük soha nem volt, hanem vajdák voltak közöttük, akik közül az első vajda Levedi volt. A kiadás szerint a görög eredeti nem árulja el, hogy az „első” időbeli vagy rangbeli sorrendet jelent. A mű Levedit vajdának, Árpádot viszont már fejedelemnek, görögül arkhónnak nevezi.
A vajda szó maga is kérdéseket vet fel. Szláv méltóságnév, és a kiadás szerint vitatott, hogy a magyarok valóban használták-e, vagy egy szláv anyanyelvű tolmács révén került a bizánci feljegyzésbe. Ez jól mutatja, hogy a 38. fejezet nem közvetlen magyar önleírás, hanem többszörösen közvetített szöveg: a magyar követek elbeszélése, tolmácson át, bizánci szerkesztésben. Minden földrajzi adat ezen a láncon jutott el hozzánk, és ezt a láncot figyelembe kell venni.
A legtöbb félreértés a „három esztendő” körül keletkezik. A forrás szerint a türkök „együtt laktak a kazárokkal három esztendeig, s minden háborújukban együtt harcoltak a kazárokkal”. A három év tehát a kazárokkal való együttélésre vonatkozik, nem arra, hogy a magyarok mennyi ideig éltek Levédiában. A szám a kutatók többsége szerint romlott, a javasolt olvasatok között háromszáz, kétszázhárom, kétszáz, harminchárom és harminc is szerepel, mások mondai „sok év”-nek tekintik.
Levédia végét a forrás egy besenyő támadáshoz köti. Konstantin szerint a besenyők, akkori nevükön kangarok, a kazárok elleni háborúban vereséget szenvedtek, ezért kénytelenek voltak saját földjüket elhagyni, és a türkökére letelepedni. A türkök vereséget szenvedtek, és két részre szakadtak. Egyik részük kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le, és a forrás szerint ők viselik a sabartoi asphaloi nevet. A másik rész Levedivel nyugatra, az Etelküzü nevű helyekre ment.
A kiadás szerint ennek a háborúnak az idejét „egzaktul megállapítani nem lehet”, a javasolt keltezések a 6. század közepe és a 9. század második fele között szóródnak. A kiadás azt is hangsúlyozza, hogy a besenyők által ekkor megszállt föld még nem feltétlenül Etelköz, és ez a vereség még bizonyára nem az a későbbi csapás, amely a magyarokat nyugatra kényszerítette. Az érintett terület egyértelmű helymeghatározására a kiadás szerint nincs mód.
A besenyő háttérről a 37. fejezet ad adatot. Eszerint a besenyők szállása eredetileg az Etil és a Jejik folyónál volt, a kazárok és az úzok szomszédságában. Később az úzok a kazárokkal összefogva kiűzték őket, és a besenyők a türkök földjére vonultak. A forrás itt két számot ad, ötven és ötvenöt évet, amelyek a kiadás szerint ellentmondanak egymásnak. A legkézenfekvőbb magyarázat a másolási hiba, ami a számadatok kezelésében óvatosságra int.
Mi volt tehát Levédia? A kiadás szerint a fogalom „élénk vita tárgya a magyar tudományban”. A kutatás egy része a magyarság egészének lakóhelyét látja benne, amely Etelközzel lényegében azonos, vagy attól különböző terület volt. Mások szerint csak Levedi vajdának, illetve törzsének szűkebb hona. Levedi korára is többféle javaslat van, a mitikus alaktól a 7. századon át a 9. század végéig. A forrás ezekben a kérdésekben nem dönt.
Etelköz csak viszonyítási pontként tartozik ide. A kiadás szerint az Etelküzü név „folyóközt” jelent, és a 38. fejezet végén a besenyők földje, ahol korábban a türkök laktak, öt folyóról kapta nevét: a Baruchról, a Bugról, a Trullosról, a Prutról és a Szeretről. Ezek a nevek Etelközhöz tartoznak, nem Levédiához. Etelköz elhelyezéséről a következő alfejezet szól részletesen, külön szócikkben, a források saját adataival.
A XIII. századi krónikás hagyomány Levédiát nem ismeri. Anonymus, Béla király névtelen jegyzője a Gesta Hungarorum 1. és 7. fejezetében Szcítiáról beszél, ahonnan a krónikás évszám szerint 884-ben indult a hét fejedelmi személy, és szerinte az Etel folyón tömlőn ülve keltek át. Kézai Simon krónikája, a XIII. századi krónikás hagyomány másik szövege, a 6. fejezetben szintén Szkítiát írja le, amelynek folyóját, az Etult, a Donnal azonosítja.
Miért térnek el a források? Mert a bizánci császár a magyar követek 10. századi elbeszélését rögzítette, a krónikások pedig a saját koruk eredethagyományát írták le, amelyben nincs helye Levedinek. Levédia földrajzáról így ennyit mondhatunk biztosan: egy forrás, egy vajda neve, egy kazár szomszédság és egy kettős nevű folyó. A következő szócikk azt vizsgálja, mit mond ugyanez a forrás a kazár kaganátus és a magyarok kapcsolatáról.
