MBMAGYAR BETYÁR
Előzmények

0.2.3

Levédia földrajza

Előzmények · őskor–895

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Levédia földrajza
Illusztráció

Röviden

Levédiát egyetlen forrás nevezi meg, és ez a forrás mindössze két földrajzi adatot ad: a hely Kazária közelében volt, és folyik benne egy folyó. Ez a szócikk azt mutatja be, mi áll a forrásban, és mi a kutatás értelmezése. Itt csak Levédia földrajzáról és a név körüli vitákról lesz szó.

A népszerű kép szerint Levédia a magyarság jól ismert őshazája volt a Don és a Dnyeper között, ahol a magyarok évekig vagy évszázadokig éltek, mielőtt Etelközbe költöztek. A források ennél sokkal kevesebbet mondanak. Levédiát egyetlen forrás nevezi meg, és ez a forrás mindössze két földrajzi adatot ad: a hely Kazária közelében volt, és folyik benne egy folyó. Ez a szócikk azt mutatja be, mi áll a forrásban, és mi a kutatás értelmezése.

A szócikk a Levédiáról szóló alfejezet nyitódarabja. Az előző szócikk a korai magyar–bolgár–kazár szomszédságot tekintette át, a következő a kazár kaganátus és a magyarok viszonyát, benne a kagán Levedi vajdához intézett ajánlatát és Árpád fejedelemmé emelését tárgyalja. Etelköz folyóiról és helyéről a következő alfejezet szól, a kabarokról és a kündü–gyula kérdésről pedig külön szócikkek. Itt csak Levédia földrajzáról és a név körüli vitákról lesz szó.

Az egyetlen forrás Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár műve, amelyet a kutatás latin címén, De administrando imperio néven ismer. A mű a 10. század közepén készült, a 37. fejezet a kiadás szerint 952 előtti években. A magyarokról szóló 38. fejezet címe: „A türkök népének eredetéről, és hogy honnan származnak”. A bizánci szöveg ugyanis türköknek hívja a magyarokat. A kiadás szerint a leírás a magyar követek közléseit rögzítette a császári irattár számára.

A döntő mondat így szól: „A türkök népe régen Kazáriához közel szerzett magának lakóhelyet, azon a helyen, melyet első vajdájuk nevéről Levediának neveznek.” A vajdát a forrás szerint „tulajdonnevén Levedinek, méltóságánál fogva pedig, miként az utána való többit is, vajdának” hívták. A hely neve tehát egy személyhez kötődik. A szöveg nem mond határt, tengert, hegyet vagy várost, csak a kazár szomszédságot, és ennél pontosabb helymeghatározást nem ad.

A második földrajzi adat egy folyó: „Ezen a helyen folyik a Chidmas folyó, melyet Chingilusnak is neveznek.” Ez az egyetlen konkrét földrajzi név Levédia leírásában. A görög kéziratok sem egyeznek teljesen: a Chidmas alakot a korábbi kutatók Chumasra vagy Chilmasra javították, a Chingilus pedig két írásmódban maradt fenn. A folyónév tehát már a szöveghagyományban is bizonytalan, és ez megnehezíti a mai térképpel való egyeztetést, mert a név alakja sem rögzített.

Hogy melyik folyóról van szó, arról a kiadás szerint „a vélemények szerteágazóak”. A kiadás jegyzete a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy két folyót takar a kettős név, a mai Kodymát és Ingult, a déli Bug mellékfolyóit, de ezt a nézetet a kutatás egy része elutasítja. A kutatás egy része Levédiát a Don és a Dnyeper közé helyezi. Mindkét elhelyezés kutatói értelmezés: a bizánci forrás egyiket sem mondja ki.

Magáról a névről a nyelvészet tud többet mondani. A kiadás szerint a Levedias névalak egyedül itt fordul elő. A nyelvészek belőle a Levedi személynevet rekonstruálják, és finnugor eredetűnek tartják: a magyar létige folyamatos melléknévi igenevéből és egy -di képzőből magyarázzák. A Levedia végső magánhangzója görögösítő toldalék lehet. A helynév tehát a forrás szerint is, a nyelvészet szerint is egy vezető nevéből származik, nem népnévből vagy tájnévből.

A 38. fejezet egy régi népnevet is megőrzött. Konstantin szerint akkor a magyarokat „nem türköknek mondták, hanem valamilyen okból sabartoi asphaloi-nak”. A kiadás szerint a legelterjedtebb feltevés az első szót a szabir népnévvel, a másodikat egy „rendíthetetlen” jelentésű görög melléknévvel köti össze. A kritikai kiadás apparátusa azonban számos más szóelválasztási javaslatot is felsorol. A név jelentése így ugyanúgy vitatott, mint Levédia helye, és egyik sem dönthető el.

A forrás a belső szervezetről is szól. Konstantin szerint a türkök hét törzsből álltak, de sem saját, sem idegen fejedelem felettük soha nem volt, hanem vajdák voltak közöttük, akik közül az első vajda Levedi volt. A kiadás szerint a görög eredeti nem árulja el, hogy az „első” időbeli vagy rangbeli sorrendet jelent. A mű Levedit vajdának, Árpádot viszont már fejedelemnek, görögül arkhónnak nevezi.

A vajda szó maga is kérdéseket vet fel. Szláv méltóságnév, és a kiadás szerint vitatott, hogy a magyarok valóban használták-e, vagy egy szláv anyanyelvű tolmács révén került a bizánci feljegyzésbe. Ez jól mutatja, hogy a 38. fejezet nem közvetlen magyar önleírás, hanem többszörösen közvetített szöveg: a magyar követek elbeszélése, tolmácson át, bizánci szerkesztésben. Minden földrajzi adat ezen a láncon jutott el hozzánk, és ezt a láncot figyelembe kell venni.

A legtöbb félreértés a „három esztendő” körül keletkezik. A forrás szerint a türkök „együtt laktak a kazárokkal három esztendeig, s minden háborújukban együtt harcoltak a kazárokkal”. A három év tehát a kazárokkal való együttélésre vonatkozik, nem arra, hogy a magyarok mennyi ideig éltek Levédiában. A szám a kutatók többsége szerint romlott, a javasolt olvasatok között háromszáz, kétszázhárom, kétszáz, harminchárom és harminc is szerepel, mások mondai „sok év”-nek tekintik.

Levédia végét a forrás egy besenyő támadáshoz köti. Konstantin szerint a besenyők, akkori nevükön kangarok, a kazárok elleni háborúban vereséget szenvedtek, ezért kénytelenek voltak saját földjüket elhagyni, és a türkökére letelepedni. A türkök vereséget szenvedtek, és két részre szakadtak. Egyik részük kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le, és a forrás szerint ők viselik a sabartoi asphaloi nevet. A másik rész Levedivel nyugatra, az Etelküzü nevű helyekre ment.

A kiadás szerint ennek a háborúnak az idejét „egzaktul megállapítani nem lehet”, a javasolt keltezések a 6. század közepe és a 9. század második fele között szóródnak. A kiadás azt is hangsúlyozza, hogy a besenyők által ekkor megszállt föld még nem feltétlenül Etelköz, és ez a vereség még bizonyára nem az a későbbi csapás, amely a magyarokat nyugatra kényszerítette. Az érintett terület egyértelmű helymeghatározására a kiadás szerint nincs mód.

A besenyő háttérről a 37. fejezet ad adatot. Eszerint a besenyők szállása eredetileg az Etil és a Jejik folyónál volt, a kazárok és az úzok szomszédságában. Később az úzok a kazárokkal összefogva kiűzték őket, és a besenyők a türkök földjére vonultak. A forrás itt két számot ad, ötven és ötvenöt évet, amelyek a kiadás szerint ellentmondanak egymásnak. A legkézenfekvőbb magyarázat a másolási hiba, ami a számadatok kezelésében óvatosságra int.

Mi volt tehát Levédia? A kiadás szerint a fogalom „élénk vita tárgya a magyar tudományban”. A kutatás egy része a magyarság egészének lakóhelyét látja benne, amely Etelközzel lényegében azonos, vagy attól különböző terület volt. Mások szerint csak Levedi vajdának, illetve törzsének szűkebb hona. Levedi korára is többféle javaslat van, a mitikus alaktól a 7. századon át a 9. század végéig. A forrás ezekben a kérdésekben nem dönt.

Etelköz csak viszonyítási pontként tartozik ide. A kiadás szerint az Etelküzü név „folyóközt” jelent, és a 38. fejezet végén a besenyők földje, ahol korábban a türkök laktak, öt folyóról kapta nevét: a Baruchról, a Bugról, a Trullosról, a Prutról és a Szeretről. Ezek a nevek Etelközhöz tartoznak, nem Levédiához. Etelköz elhelyezéséről a következő alfejezet szól részletesen, külön szócikkben, a források saját adataival.

A XIII. századi krónikás hagyomány Levédiát nem ismeri. Anonymus, Béla király névtelen jegyzője a Gesta Hungarorum 1. és 7. fejezetében Szcítiáról beszél, ahonnan a krónikás évszám szerint 884-ben indult a hét fejedelmi személy, és szerinte az Etel folyón tömlőn ülve keltek át. Kézai Simon krónikája, a XIII. századi krónikás hagyomány másik szövege, a 6. fejezetben szintén Szkítiát írja le, amelynek folyóját, az Etult, a Donnal azonosítja.

Miért térnek el a források? Mert a bizánci császár a magyar követek 10. századi elbeszélését rögzítette, a krónikások pedig a saját koruk eredethagyományát írták le, amelyben nincs helye Levedinek. Levédia földrajzáról így ennyit mondhatunk biztosan: egy forrás, egy vajda neve, egy kazár szomszédság és egy kettős nevű folyó. A következő szócikk azt vizsgálja, mit mond ugyanez a forrás a kazár kaganátus és a magyarok kapcsolatáról.

Kapcsolódó szócikkek

Források

  1. Bíborbanszületett Konstantin: De administrando imperio (Dumbarton Oaks, Washington, 1967).
  2. Anonymus: Gesta Hungarorum.
  3. Kézai Simon: Gesta Hunnorum et Hungarorum.
  4. A honfoglalás korának írott forrásai. Szeged, 1995 (Szegedi középkortörténeti könyvtár 7).
  5. Bíborbanszületett Konstantín: A birodalom kormányzása. Budapest, 1950; Atlantisz, 2003.
  6. Levedia és Etelköz kérdéséhez. Magyar Nyelv 80 (1984) 385–389.
  7. Lebedia és Atelkuzu. Magyar Nyelv 80 (1984) 419–431.
  8. Levedia és Etelköz. Magyar Nyelv 81 (1985) 1–19.
  9. Lebedia meg Atel és Kuzu. Magyar Nyelv 82 (1986) 41–53.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak