Sokan úgy képzelik, hogy a korai magyarok egyetlen jól körülhatárolt helyen éltek a bolgárok és a kazárok között, és a források egybehangzóan leírják ezt a szomszédságot. Az írott adatok valóban bolgár és kazár szomszédokat mutatnak, de más-más időben, más-más helyen, és nem ugyanarról a bolgár népről. Ez a szócikk sorra veszi, mit mond a muszlim, a bizánci és a kazár forrás, és miért nem lehet belőlük egyetlen térképet rajzolni.
A szócikk a Magna Hungariáról és a Volga–Káma vidékről szóló alfejezet záródarabja. Az előző szócikk a Volga–Káma vidék régészeti nyomait vizsgálta, a következő Levédia földrajzával nyitja az új alfejezetet. A kazár kagán és Levedi vajda kapcsolatáról, Árpád fejedelemmé emeléséről a Levédiáról szóló alfejezet egy későbbi szócikke szól, ezért itt nem tárgyaljuk. A kabarokról, akik a bizánci forrás szerint a kazárok nemzetségéből szakadtak ki, szintén külön szócikk szól majd.
Először egy fontos megkülönböztetés. A források kétféle bolgár népet ismernek. A volgai bolgárok a Volga középső folyásánál éltek, az ő országukat nevezi Julianus Nagy-Bolgárországnak. A dunai bolgárok az Al-Duna vidékén, Bizánc szomszédságában telepedtek meg. A két népet nem szabad összemosni: a magyarokról szóló keleti forrásokban hol az egyik, hol a másik bukkan fel, és a földrajzi kép attól függ, melyikről van szó.
A legkorábbi részletes adatot az úgynevezett Dzsajháni-hagyomány őrzi, Ibn Ruszta és Gardízí kivonataiban. Ibn Ruszta szerint a magyarok első, szélső határa a besenyők és egy, a bolgárok közé tartozó nép, az '.sk.l-ek országa között van. Gardízí párhuzamos helyén itt nem a besenyők, hanem a bolgárok állnak. A forráskiadás szerint az '.sk.l név egy török eskel alakot tükrözhet, és a székely népnévhez nincs köze, bármennyire csábító volna az egyeztetés.
Gardízí arról is ír, hogy egy folyó mentén élő nép, a N.nd.r, többen van, mint a magyarok, de gyengébbek, és keresztények. A kiadás szerint ők a dunai bolgárok. A kiadás a Dzsajháni-féle leírást a 9. század második felének Fekete-tenger melléki magyarjaira vonatkoztatja. A kiadás jegyzete szerint e földrajzi kép ellentmond annak, hogy a magyarok a Volgától az Al-Dunáig éltek volna, mert ezt a térséget a kazárok és a burtaszok országa szelte ketté.
Ibn Ruszta egy mondata a kazárokról is szól: „Azt mondják, hogy a kazárok régebben körülsáncolták magukat a magyarok és az országukkal szomszédos más népek ellen.” Ezt a mondatot korábban Sarkel építéséhez kötötték. A forráskiadás szerint azonban valószínűleg betoldás: a párhuzamos szövegekben nincs meg, az „azt mondják” fordulat is erre utal, és a körülárkolás motívuma a Korán árokháborújának toposzára mehet vissza. Ezért nem olvasható biztos tudósításként kazár–magyar ellenségeskedésről.
A 10. századi al-Balhí–Isztahrí hagyomány már a volgai bolgárok világához vezet. Isztahrí szerint a basgirtoknak két fajtája van. Az egyik a guzok végein, a volgai bolgárok mögött lakik, mintegy kétezer ember, erdők védelmében, és a bolgárok alattvalói. A másik csoport a besenyőkkel határos. A szöveg távolságot is ad: a besenyőktől a belső basgirtig tíz nap, onnan Bulgárig huszonöt állomás. Itt tehát a volgai bolgárokról van szó.
A forráskiadás szerint ez az első biztos adat arra, hogy a magyarokat a baskír népnévvel illették. A volgai bolgárok mögött élő keleti csoport azonosítása azonban nyitott. A kutatás egy része szerint a török nyelvű baskírokról van szó, mások szerint a keleten maradt magyar töredékről. A forrás nem tesz különbséget nyelv szerint, ezért a kérdés a szövegből nem dönthető el. A basgirt név így egyszerre köti és választja el a forrásokat.
Gardízí egy régebbi, kirgiz eredetmondájában Basgirt egy férfi neve, aki a kazárok nagyjai közül való, a kazárok és a kimakok között lakik, kétezer lovassal, és a kazár kán üzen neki. A kiadás szerint ez egy, a magyarsággal kapcsolatba hozható népnév megszemélyesítése, és a nép lakhelyét a Káma és az Urál hegység közötti területre helyezi. Ez mondai elbeszélés, és a kiadói értelmezés is csak feltevés, de jelzi a név kazár kapcsolatait.
Gyakran idézik Ibn Fadlánt is, de óvatosan kell. Al-Muktadir kalifa 921 júniusában, a kiadás átszámítása szerint, Ibn Fadlánt küldte a volgai bolgár uralkodóhoz, aki népével muszlim lett, hogy az iszlám törvényeire oktassa. Útközben Ibn Fadlán „a turkok egy országába” érkezett, „amelyet Basgirdnak hívnak”. Ők szerinte a turkok közül a leggonoszabbak és a legvakmerőbbek. Ibn Fadlán baskírokról ír, a magyar nevet nem használja, magyarokkal való találkozásról tehát nem beszélhetünk.
Ibn Fadlán részletei a basgirdok vallásáról szólnak. Egyesek közülük azt mondták, hogy tizenkét istenük van, többek közt a télé, a nyáré, az esőé, a szélé és a földé, a legnagyobb pedig az égi isten. Kígyót, halat és darut tisztelő törzsekről is beszámol. Azért kerül mégis a magyar forráskiadásba, mert a 13. századi Jákút a basgird címszó alá sorolja. Jákút 1220 körül Aleppóban olyan muszlimokkal beszélt, akik szerint országuk a hunkar, vagyis a magyar király birodalmában van.
A bizánci forrás más szomszédságot ír le. Bíborbanszületett Konstantin 10. század közepi műve, a De administrando imperio 38. fejezete szerint a magyarok, akiket a mű türköknek hív, régen Kazáriához közel laktak, „együtt laktak a kazárokkal három esztendeig, s minden háborújukban együtt harcoltak a kazárokkal”. A „három esztendő” a kutatók többsége szerint romlott szám, mások mondai elemnek vagy ténynek tekintik. A szövetség ténye viszont egyértelműen a forrás állítása.
A 39. fejezet szerint a kabarok a kazárok nemzetségéből valók, és egy részük belháború után a magyarokhoz csatlakozott. A bizánci szöveg szerint „a kazárok nyelvére is megtanították ezeket a türköket”, akik mostanáig használják ezt a nyelvet, de tudják a másikat is. A forráskiadás szerint a kétnyelvűség a korai török jövevényszavak fényében úgy képzelhető el, hogy a többség finnugor eredetű ómagyarul, a kisebbség csuvasos jellegű bolgár-törökül beszélt.
A 42. fejezet Sarkelről szól. A név jelentése „fehér ház”. Theophilos császár építtette a kazár kagán és a pech kérésére a Don mellett, égetett téglából, mert ott nem volt kő, a habarcsot pedig folyami kagylóból égették. A bizánci mű nem mondja, hogy Sarkel a magyarok ellen épült. Ez kutatói vélemény, amelyet a forráskiadás szerint a legtöbben osztanak, de a forrásban nincs benne.
Egy hagiográfiai forrás is ide tartozik. Konstantin, a későbbi Cirill filozófus kazár útja során a legenda szerint rátámadtak az ugrok, „farkas módra üvöltve”, de szavait hallva „békében elengedték őt egész kíséretével”. A kiadás szerint ezek a magyarok 860-ban vagy 861-ben a Krím vidékén tartózkodtak, és a kazárok szövetségesei voltak. A legenda tehát összhangban van a bizánci szövetségképpel, de ez kiadói értelmezés, nem a legenda saját állítása.
A kazár oldalról József kazár király 10. századi levele szól, amelyet Haszdai ibn Saprutnak írt válaszul. József a kazárokat Togarma hetedik fiától, Kazártól vezeti le, Bulgart kilencedikként sorolja. Szerinte a földet, ahol ő a Volga mentén él, korábban bolgárok lakták, akiket a kazárok legyőztek és a Dunáig üldöztek. József levelének általunk ismert rövid redakciója a magyarokat nem említi. A hosszabb szövegváltozat népeinek listája további vizsgálatot kíván.
A korai, Volga-vidéki bolgár–magyar érintkezés legfőbb bizonyítéka a kutatás szerint nem írott, hanem nyelvi: a csuvasos jellegű török jövevényszavak. Ennek helye és ideje kutatói vita. Ahogyan a kutatás idézi, egy magyar régész a magyar–volgai bolgár kapcsolatok kezdetét a 8–9. századra tette, orosz bírálója azonban ezt földrajzilag megalapozatlannak tartja. A korábbi nyelvészek az átvétel helyét is tágan, az Azovi-tenger vidékétől és az Észak-Kaukázustól a Közép-Volgáig határozták meg, ahogyan a kutatás idézi.
A XIII. századi krónikás hagyomány egészen máshová helyezi a bolgárokat és a kazárokat. Anonymus, Béla király névtelen jegyzője a Gesta Hungarorum 11. fejezetében azt írja, hogy a Duna–Tisza közét Nagy Kán, Bulgária vezére, Salán vezér őse foglalta el, és szlovéneket meg bolgárokat telepített oda. A Tisza és az Igyfon-erdő közét szerinte „az a népség lakta, amelyet kozárnak mondanak”. Ez krónikás hagyomány, nem a keleti szomszédság leírása.
Kézai Simon krónikája, a XIII. századi krónikás hagyomány másik szövege, más szomszédokat nevez meg. A 6. fejezet szerint Szkítia nyugati szomszédai a besenyők és a fehér kunok, a 8. fejezet szerint a kivonulók az ő földjükön keltek át. Kézai sem bolgárokat, sem kazárokat nem említ a keleti szálláshely mellett. A két krónikás tehát a saját korának népneveivel írja le a régmúltat, és a keleti források szomszédságképével egyikük sem egyezik.
Miért térnek el ennyire a források? Mert más időből, más nézőpontból írnak. A Dzsajháni-hagyomány a 9. századi Fekete-tenger melléki magyarokat és a dunai bolgárokat látja, Isztahrí és Ibn Fadlán a 10. századi volgai bolgárok világát, a bizánci császár a kazár szövetséget és a kabarok csatlakozását. A következő szócikk Levédiával folytatja, azzal a hellyel, amelyet a bizánci császár műve is megnevez.
