MBMAGYAR BETYÁR
Előzmények

0.2.4

Besenyő támadás és a költözés kényszere

Előzmények · őskor–895

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Besenyő támadás és a költözés kényszere
Illusztráció

Röviden

A besenyő támadásról Bíborbanszületett Konstantin három különböző előadást közöl, Regino évkönyvének idevágó bejegyzése utólagos betoldás, a bolgár–bizánci háborúról szóló két másik görög szöveg, a Georgius Continuatus (a vizsgált részekben) és VI. Leó Taktikája pedig besenyőt nem említ. A 895-ös évszám a kiadók keltezése, nem a források dátuma, a magyar krónikák pedig egészen más okot mondanak.

Sokan úgy tanulták, hogy a besenyők 895-ben egyetlen csapással kiűzték a magyarokat Etelközből, és ez kényszerítette őket a Kárpát-medencébe. A források ennél összetettebb és ellentmondásosabb képet adnak. Bíborbanszületett Konstantin három különböző előadást közöl, Regino évkönyvének idevágó bejegyzése utólagos betoldás, a bolgár–bizánci háborúról szóló két másik görög szöveg, a Georgius Continuatus (a vizsgált részekben) és VI. Leó Taktikája pedig besenyőt nem említ. A 895-ös évszám a kiadók keltezése, nem a források dátuma, a magyar krónikák pedig egészen más okot mondanak. Ez a szócikk sorra veszi, mit állít a forrás, és hol kezdődik a kutatói értelmezés.

A szócikk az Etelközről szóló alfejezet harmadik darabja. Az előző szócikk Bíborbanszületett Konstantin magyarokról szóló fejezeteit mutatja be egy mű részeként, Etelköz földrajzát külön szócikk vizsgálja, a következő pedig a hét törzs szövetségéről szól, ezért ezekről itt csak annyit mondunk, amennyi a háború megértéséhez kell. A bizánci szövegek a magyarokat „türköknek” nevezik, és az idézetekben ezt a szóhasználatot követjük.

A De administrando imperio 37. fejezete a besenyők népéről szól. Eszerint a besenyők eredetileg az Atil és a Geich folyó mellett laktak, a kazárok és az úzok közös határán. „Ötven évvel ezelőtt” az úzok a kazárokkal összefogva legyőzték és kiűzték őket a földjükről. A besenyők ezután hely után kutatva jártak szerte, és mai földjükön türkökre bukkantak: „háborúban legyőzték, kiverték és elűzték őket, s letelepedtek azon”. Ebben a változatban tehát úz–kazár nyomás indítja el a besenyőket.

A 37. fejezet ellentmondást is tartalmaz: az úz–kazár támadást ötven, a besenyők letelepedését pedig ötvenöt évvel korábbra teszi. A magyar kiadás jegyzete szerint a besenyők mozgása 895-ben zajlott le, ezért az ötven évről szóló adat nem felel meg a valóságnak, és a legkézenfekvőbb magyarázat a másolási hiba. A számok tehát nem használhatók évszám-számításra. A szöveg ráadásul nem mondja meg, hogy a besenyők és a türkök összecsapása hol és mikor történt, csak azt, hogy a besenyők győztek.

A 38. fejezet két külön híradást őriz. Az elsőben a besenyőket, akiket régen kangarnak neveztek, a kazárok elleni háborúban vereség érte, és a türkök földjére költöztek. A csatában a türkök serege két részre szakadt: az egyik rész keletre, Perzsia vidékére ment, a másik vajdájával, Levedivel nyugatra, az „Atelkouzou” nevű helyekre. A kiadó szerint ez a vereség még nem feltétlenül az, amely a Kárpát-medencébe kényszerítette őket, idejére pedig a kutatók a 6. és a 9. század közötti javaslatokat tettek.

A második híradás Árpád fejedelemmé választása után játszódik. A 38. fejezet szerint „néhány év múlva a besenyők rátörtek a türkökre és fejedelmükkel, Árpáddal együtt elűzték őket”. A türkök földet keresve kiűzték Nagy Morávia lakóit, és letelepedtek a földjükön, „ahol most is laknak”. A szöveg hozzáteszi, hogy azóta a türköket nem érte besenyő támadás. Évszámot a forrás nem ad: a magyar kiadás jegyzete keltezi 895-re, és úgy értelmezi, hogy a besenyők Simeon bolgár uralkodóval együttműködve támadtak.

A 40. fejezet a magyar–bolgár háborúval kezdődik. Konstantin szerint a magyarok Leó császár hívására átkeltek a Dunán, legyőzték Simeont, Preslavig üldözték, és bezárták Mundragába, majd hazatértek. A szöveg hozzáteszi: „abban az időben Liountikas, Árpád fia volt a fejedelmük”. A fejedelem neve itt tehát más, mint a 38. fejezetben, és ezt a különbséget a forrás nem oldja fel. A két szöveg ezért nem egyesíthető egyetlen, Árpád vezette eseménnyé.

Simeon a 40. fejezet szerint újabb békét kötött a rómaiak császárával, majd a besenyőkhöz küldött, és megegyezett velük, hogy megtámadják és elpusztítják a türköket. Amikor a türkök hadjáratra mentek, a besenyők Simeonnal együtt rájuk törtek, „teljesen elpusztították a családjaikat”, a hazát őrzőket pedig kiűzték. A hazatérők földjüket „pusztán és feldúlva” találták, és letelepedtek ott, ahol a mű korában is laknak. Ez a leírás távollévő sereget és védtelen családokat mutat, nem nyílt csatát.

A három előadás tehát nem ugyanazt mondja. A 37. fejezetben a besenyők a saját új hazájukat keresve győzik le a türköket, a 38.-ban Árpád népét űzik el, a 40.-ben Simeon szövetségeseként, a magyar sereg távollétében pusztítanak. A magyar kiadás jegyzete szerint Simeon és a besenyők szövetségéről más forrás nem szól, a „teljesen elpusztították” fordulat pedig túlzásnak tűnik. A bolgár–besenyő összefogás tehát egyetlen forrás egyetlen híradása, és ezt a szócikk nem tekinti bizonyított ténynek.

Más fejezetek a besenyők állandó nyomására utalnak. A 3. fejezet szerint a türkök „nagyon félnek” a besenyőktől, mert gyakran vereséget szenvedtek tőlük. A 8. fejezetben Gábriel klerikus a császár nevében azt üzente a magyar vezéreknek: „űzzétek ki a besenyőket lakóhelyükről, és telepedjetek le ti ott”. A vezérek egyhangúan felelték: „mi nem kezdünk ki a besenyőkkel”, mert nagy ország az, nagyszámú nép. Gábriel küldetésének idejére a kiadó 896 és 944 közötti javaslatokat sorol fel.

A bolgár–bizánci háborúról a görög források beszélnek. A De administrando imperio 51. fejezete szerint egy tiszt Eustathios patrikios első kormányosa volt, amikor az átszállította a türköket, és Symeont leverte. A Georgius Continuatus, Georgios Monachos folytatója, azt írja, hogy Leó császár Niketas Sklerost hadihajókkal a Dunához küldte, hogy ajándékokkal késztesse a türköket a harcra Symeon ellen. Niketas „találkozott azok fejeivel, Árpáddal és Kusanesszal”, és megegyeztek a támadásról.

A Continuatus szerint a türkök átkeltek a Dunán, és míg Symeon a bizánci sereggel volt elfoglalva, egész Bulgáriát leigázták. Symeon ellenük fordult, de a türkök a túlsó parton legyőzték, és alig jutott épségben Distrába. Később békét kért, és miután Leó engedett, a bizánci seregek visszavonultak, ő pedig hadjáratot indított a türkök ellen, és mivel a rómaiak magukra hagyták őket, „valamennyit lemészárolta”. A kiadó szerint ez szónokias túlzás, a magyarok vesztesége mégis nagy lehetett.

A Continuatus ebben az elbeszélésben, legalábbis az általunk ismert válogatásban, nem említ besenyőket. Symeon közvetlenül a türkök ellen vonul, a magyarok fejei között Árpád szerepel, míg a DAI 40-ben Liountikas a fejedelem, és a magyarokat otthon támadják meg. VI. Leó Taktikája is csak a bolgárok elleni szövetségről beszél: a császári hajóhad átszállította a türköket a Dunán, és ők „három csatában tönkreverték” a bolgár sereget. A Taktikát a kiadó szerint 904 után fejezték be. A besenyő-adat ezekben a szövegrészekben nem szerepel.

A nyugati oldalról Regino prümi apát Chronicon című művének 889. évi bejegyzése szól a magyarokról. Eszerint a magyarokat a szomszédos népek, „akiket besenyőknek hívnak”, kiűzték saját szállásaikból, mert számban és vitézségben felülmúlták őket, a szülőföld pedig a túláradó sokaságnak nem volt elég a lakásra. A magyar kiadás jegyzete szerint a bejegyzés nem egykorú tudósítás, hanem utólagos betoldás, ezért a 889-es évszám a magyar történet szempontjából nem megbízható.

A túlnépesedés gondolata nem Regino saját észrevétele. A kiadás jegyzetei szerint a bejegyzés hosszú részeket vesz át Justinus szkíta-leírásából, a túláradó sokaság toposzát pedig Paulus Diaconus longobárdokról szóló művéből. A kiadó szerint Regino az egyetlen nyugat-európai szerző, aki a honfoglalás előtti besenyő–magyar háborúról szól. Az 1890-es latin kiadás lábjegyzete szerint a besenyők 895-ben vagy 896-ban a bolgároktól segítségül hívva törtek a magyarokra, de ez 19. századi kiadói magyarázat, nem Regino szövege.

A keleti források a besenyők útjának hátterét villantják fel. Tabari és Maszúdi szerint Iszmáil ibn Ahmad számánida emír 893-ban a turkok országa ellen vonult, elfoglalta a király fővárosát, és mintegy tízezer foglyot ejtett. Maszúdi egy másik, ránk nem maradt könyvére utalva azt írja, hogy a turkok négy fajtája Keletről elköltözött. Isztahri szerint a baganakíja törzs elszakadt országától, és a hazarok és a bizánciak közti vidéken telepedett le, ahol nem régóta lakik.

A magyar kiadás szerint a besenyők nyugatra indulását valószínűleg ez a hadjárat indította el, és Maszúdi „négy fajtája” a besenyők és a magyarok. Maszúdi és Tabari szövege azonban az 893-as hadjárat leírásában nem említi a besenyőket. A hadjárat és a besenyők mozgása közti oksági kapcsolat tehát feltevés, nem forrásadat. Egy kutatói vélemény szerint az úzok, a besenyők és a magyarok egymást követő elmozdulása így magyarázható, mások szerint a láncreakció ókori toposz, az összefüggést pedig a források összekapcsolásával a kutatás állította fel.

A XIII. századi krónikás hagyomány első szövege Anonymus Gesta Hungarorumja. Anonymus két okot ad a magyarok elindulására: a szkíta föld megtelt a népességgel, ezért a hét vezér „a helyszűkét tovább nem tűrhetvén” útnak indult, és Pannóniát azért választották, mert azt hallották, hogy az Attila király földje, akinek ivadékából Álmos származott. A besenyő támadást a költözés okaként nem említi. Anonymus hagyományos, Álmos korához kötött 884-es évszáma a magyar kiadás jegyzete szerint Regino 889-es évszámából romlott.

Kézai Simon krónikája, a XIII. századi krónikás hagyomány másik szövege, a besenyőket Szkítia nyugati szomszédjaiként ismeri. A hunok kivonulásakor „átkeltek a besenyők és a fehér kunok földjén”, az említett népek akarata ellenére, de veszteség nélkül. A „hunok vagy magyarok” második bejövetelét Kézai a hagyományos 872. évre teszi. Besenyő támadás a költözés okaként nála sincs: a besenyők itt szomszédok és átvonulási terület, nem a magyarok kiűzői.

A 14. századi Képes Krónika szintén a besenyők és a fehér kunok országán áthaladó magyarokról beszél, majd arról, hogy valamely tartományban számtalan sast láttak, amelyek elemésztették marháikat és lovaikat, mert „azt akarta ugyanis Isten, hogy minél hamarább szálljanak le Magyarországba”. A krónika ezt a hagyományos 677. évre teszi. A sasok és a besenyők azonosítása kutatói feltevés, egy kutatói vélemény szerint a történet mítosz. A besenyő támadás itt sem szerepel a költözés okaként.

Egy kutatói vélemény szerint a besenyő támadás nem történt meg. E vélemény szerint a DAI 40 egy fél évszázaddal az események után készült kompiláció, és a besenyők részvételét Simeon üzenete terjesztette, amelyet bolgárbarát bizánci egyházi körök felnagyítottak. Ahogyan a kutatás idézi, a Fuldai Évkönyv 894-ben Anastasiust, Leó követét, 896-ban pedig Lázár püspököt említi Arnulf király udvarában, besenyőt viszont egyik helyen sem. E nézet szerint Regino ilyen követjárástól kaphatta a hírt.

Mások szerint a DAI és Regino egy régebbi besenyő–magyar háború emlékét őrzi, vagy a DAI szerzője csak abból következtetett háborúra, hogy a besenyők a magyarok egykori földjén laknak. Egy másik kutatói vélemény szerint a tagadó nézetek alig támaszkodnak biztos pontra, nem magyarázzák, miért szerepel a támadás Reginónál, és figyelmen kívül hagyják a DAI 37., 38. és 40. fejezetét. A háborúk számát is vitatják: a kutatás általában két-három háborút különített el, egy újabb nézet szerint a négy híradás ugyanannak a háborúnak különböző leírása.

A „kényszer vagy tudatos honfoglalás” kérdésében is megoszlik a kutatás. Egy kutatói vélemény szerint a döntő lökést a besenyők támadása adta, ezért tudatos honfoglalásról nem lehet beszélni, még ha a vezetők előzetes információk alapján választották is az új hazát. Mások a geopolitikai helyzetből és a korábbi hadjáratokból tudatos hódításra következtetnek. Az „etelközi vész” mértékét is vitatják: van, aki a családokat és a hátramaradtakat sújtó csapásnak, más helyi csetepaténak tartja.

Miért térnek el a források? Mert más-más helyről, más céllal és más tudással szólnak. Konstantin egymástól eltérő hagyományokat rögzített, Regino egy utólagos betoldásban, szkíta és longobárd mintákra támaszkodva írt, a bolgár–bizánci háború görög forrásai a katonai együttműködést nézték, a krónikások pedig Attila földjével és a helyszűkével magyarázták az indulást. A következő szócikk azt vizsgálja, mit tudunk a hét törzs szövetségéről.

Kapcsolódó szócikkek

Források

  1. Bíborbanszületett Konstantin: De administrando imperio (Dumbarton Oaks, Washington, 1967).
  2. Regino: Chronicon cum continuatione Treverensi (MGH SRG, Hannover, 1890).
  3. Anonymus: Gesta Hungarorum.
  4. Kézai Simon: Gesta Hunnorum et Hungarorum.
  5. Képes krónika (Budapest, Magyar Hírlap–Maecenas, 1993).
  6. A honfoglalás korának írott forrásai. Szeged, 1995 (Szegedi középkortörténeti könyvtár 7).
  7. A magyar törzsszövetség politikai életrajza (A magyarság a 9–10. században). MTA doktori értekezés, Szeged, 2014.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak