A tankönyvi térképeken Etelköz többnyire egy jól körvonalazott terület a Dnyeper és a Szeret között, ahol a magyarok a honfoglalás előtt éltek, és ahonnan egy besenyő támadás kiűzte őket. A források ennél sokkal kevesebbet mondanak. A név egyetlen korabeli forrásban, a bizánci De administrando imperióban fordul elő, két helyen, két különböző alakban, határokat pedig a szöveg nem ad. A térkép a kutatás modellje, nem a forrás állítása, és több más modell is létezik.
A szócikk a kutatás három fő modelljét mutatja be anélkül, hogy választana köztük. Levédia földrajzát és a Levédia–Etelköz-viszonyt az arról szóló szócikk tárgyalja, a besenyő támadásról és a költözés okáról külön szócikk szól, a De administrando imperio mint forrás pedig a következő szócikk témája. Itt azt vizsgáljuk, hol szerepel az Etelköz név, mit lehet a forrásokból kiolvasni a helyéről, és mit tesznek hozzá a kutatók.
A név először a 38. fejezetben áll. Bíborbanszületett Konstantin szerint a magyarok Levedi vezetésével „nyugatra mentek lakni, az Etelküzü (Atelkouzou) nevezett helyekre, amely helyeken mostanában a besenyők népe lakik”. A mű a forráskiadás szerint a 952-t megelőző években készült, talán a császár fiának 952. évi, 14. születésnapjára, tehát a „mostanában” a 10. század közepét jelenti. Konstantin ezzel a magyarok korábbi szállásterületét a besenyők mai lakóhelyével azonosítja, de a határokat nem adja meg, és évszámot sem közöl.
A 40. fejezet másként írja le ugyanezt: „Azt a helyet pedig, amelyen a türkök korábban voltak, az ott keresztülmenő folyó nevéről Etelnek és Küzünek (Etel kai Kouzou) nevezik, s mostanában a besenyők lakják.” A két alak eltér: az egyik egybeírt, a másik két szó „és”-sel, és a 40. fejezet egyetlen folyóról beszél, amely két néven szerepel. A forrás belső ellentmondása ez. A kutatás egy része szerint a két szöveghely valószínűleg különböző forrásból származik.
A kritikai apparátus is jelzi a bizonytalanságot. A 38. fejezethez az „Atelkouzou” helyett „Atel kai Ouzou” és „Atelouzou” olvasatot javasoltak, a 40. fejezethez azt, hogy az „és” törlendő, vagy hogy két folyóról kell beszélni, és a párizsi kódex kéziratos margóján „Etel potamos kai Kouzou” áll. A kritikai kiadás szerkesztője szerint a 40. fejezetben az „és” másolási hiba lehet, az eredeti alak pedig Etelküzü. Ez olvasat: a főszöveg az „és”-t tartalmazza.
A két helyen a nyelvtan is eltér. A 38. fejezetben többes számú „helyek” és „nevezett” szerepel, a 40-ben egyes számú „hely” és jelen idejű „nevezik”. Egy kutatói vélemény szerint ez nem két különböző területet jelent, hanem ugyanannak a területnek két megfogalmazását. Ez a megfigyelés kutatói olvasat. A szöveg maga nem közli, hogy a két fejezet pontosan ugyanazt a területet írja-e le, ezért az egybeolvasásuk kutatói döntés.
A 38. fejezet végén Konstantin öt folyót sorol fel: „A besenyők helyét, amelyen abban az időben a türkök laktak, az ott levő folyók neve szerint hívják. A folyók a következők: az első az úgynevezett Baruch, második a Bug (Koubou), harmadik a Trullos, negyedik a Prut, ötödik a Szeret.” Ezt a listát a kutatás hagyományosan Etelköz lokalizálásának elsődleges forrásaként használta. Maga a szöveg viszont a lista mellett nem említi az Etelköz nevet, hanem „a besenyők helyéről” beszél, ahol akkoriban a türkök laktak.
A forráskiadás szerint a Baruch elterjedt feltevés szerint a Dnyeper besenyő elnevezése, a Bug a déli Bug, a Trullos a Dnyeszter törökös neve, a Prut és a Szeret pedig a Dunába ömlik. Egy kutatói vélemény szerint a folyónevek török alakjából az következik, hogy Konstantin korabeli, 950 körüli elnevezésekről van szó, vagyis elsődlegesen a besenyő szállásterület folyóit írják le. A „besenyők földje” tehát nem feltétlenül egyezik a 880-as évek magyar földjével.
A besenyő földről a 37. és a 42. fejezet is szól. A 37. fejezet szerint a besenyők eredetileg az Atil és a Geich folyón laktak, az úzok és a kazárok kiűzték őket, majd mostani földjükön a türköket találták ott, csatában legyőzték és kiűzték őket. A besenyő föld nyolc tartományra oszlik, négy a Dnyeperen túl, négy innen, és a „Kato Gyla” a türkökkel szomszédos. A 42. fejezet szerint Besenyőország a Duna alsó folyásától Sarkelig, a kazárok városáig terjed.
A kiadás szerint a nyolc besenyő törzs nevének és lakóhelyének kérdése közvetlenül nem érinti a magyarság őstörténetét. „Feltételezhető, de nem bizonyítható”, hogy a nyolc magyar törzs szállásterülete a kabarokkal együtt Etelközben hasonlóan oszlott meg. Konstantin a magyar föld határait nem adja meg, a besenyő föld leírása csak közvetett támpont. Hogy a magyar és a besenyő terület mennyire fedte egymást, a szöveg nem közli.
A második réteg a Dzsajháni-hagyomány, amelynek kelet-európai fejezeteit a kiadás szerint a 870-es és a 920-as évek köré lehet keltezni. Ibn Ruszta szerint: „Egyik határuk a Rüm-tengert éri, amelybe két folyó ömlik.” Az egyik folyó „nagyobb, mint a Dzsajhún”, és „lakhelyeik a két folyó között vannak”. Télen mindegyik a hozzá közelebbi folyóhoz húzódik és halászik, a magyarok országa pedig „bővelkedik fákban és vizekben”, talaja nedves. Ez a leírás két folyóról szól, nem ötről.
Gardézi megnevezi a két folyót: a Dzsajhún nevű folyók egyikét Atilnak, a másikat Dübának hívják. A magyaroktól jobbra, a szlávok felé és onnan a kazárok vidékére folyó folyóról azt írja: „a két folyó közül ez a nagyobbik”, az ország pedig „csupa fa és láp”. A forráskiadás szerint a török Atil a Volgát jelenti, de az itteni Atilt általában a Donnal azonosítják, a Dübát pedig a Duna elírásának tartják. Marvazi és Sukrallah is két folyót említ, de más névalakokkal.
A Dzsajháni-hagyomány két folyó közötti országa és Konstantin egyetlen, „keresztülmenő” folyója, illetve ötfolyós listája nem egyeztethető egyértelműen. Az arab–perzsa hagyomány a magyarok országát két nagy víz közé teszi, a bizánci szöveg egy folyóról és a besenyők földjének folyóiról beszél. Egyik forrás sem ad pontos határokat: a muszlim szerzők területnevet nem adnak, csak a folyókat és azt, hogy az egyik határuk a Rüm-tengert éri, Konstantin pedig az Etelköz nevét egyetlen folyóhoz köti. Az egyeztetésük ezért kutatói munka, amely a két szöveget más-más módon olvassa össze.
A XIII. századi krónikás hagyományban az Etelköz szó nem fordul elő. Anonymus, Béla király névtelen jegyzője az első fejezetben Szcítiát „igen nagy föld”-ként írja le, mögötte „a Don nevű folyam nagy mocsaraival”. A hetedik fejezetben a hét fejedelmi személy „kijött Szcítia földjéről nyugat felé”, és „az Etel folyót pogány módon tömlőn ülve úsztatták át”. Az Etel itt egy átúszott folyó a vándorút kezdetén, nem terület. Az Anonymus által megadott 884-es évszám hagyományos, forrással nem igazolt.
Kézai Simon, a XIII. századi krónikás hagyomány másik szerzője, az első könyv 6. szakaszában két folyót említ Szkítiában, az egyik neve Etul, a másiké Togora. A „Don folyó különben Szkítiában ered. A magyarok ezt Etulnak nevezik”, de ahogy áthatol a Ripheus-hegyeken, már Don a neve. A 14. századi Képes Krónika szerint Szittyaország nyugati határa az „Etel folyó, vagyis a Don”. Ez a 13–14. század tudása, nem a 9. századi helyzet leírása.
A korabeli nyugati krónikák közül Regino 889-es bejegyzése szerint, a latin szöveg saját fordításában, „a magyarok vad népe… a szittya birodalmakból és azokból a mocsarakból, amelyeket a Thanais (Don) áradása végtelenre terjeszt ki, kivonult”. A bejegyzés évszáma utólagos betoldás, Regino krónikája 906-ban ér véget. A szöveg sem az Etelt, sem az Etelközt nem említi, és a Don a szkíta mocsarak leírásának része, nem a magyar szállásterület határleírása. Ezért a 889 nem tekinthető a költözés vagy az etelközi tartózkodás évének.
A kutatás az Etelköz-kérdésre három fő modellt dolgozott ki. A „közepes” modell, amely a 19. század végétől a 20. század közepéig uralkodott, Etelközt a 38. fejezet öt folyójának vidékével azonosítja, a nevet „folyóköznek” fordítja, az Etelt pedig egy nagyobb folyóval, például a Dnyeszterrel, a Dnyeperrel vagy később a Donnal. Az időrendje erősen szóródik: a tartózkodás kezdetét a kutatók 700 és 889 között különböző időkre tették. Ez népszerű modell, de nem forrásállítás.
A „nagy Etelköz” a Don és az Alsó-Duna közti hatalmas terület. Érvei szerint a 37. és a 42. fejezet besenyő földjének két határfolyója a Don és a Duna, a Dzsajháni-hagyomány két folyója pedig az Atil és a Düba, vagyis a Don és a Duna. A kutatás egy része szerint a név korábban szűkebb területet jelölt. Az ellenvetés szerint a DAI egy a területen átfolyó folyót említ, nem határfolyót, ezért egyesek szűkebb vezértörzsi és jóval nagyobb szövetségi területet különítenek el.
A „kis Etelköz” egy folyó vidéke: egyes feltevések szerint a Bug és a Dnyeper köze, a Dnyeszter és a Szeret közti terület déli része, vagy a Duna–Prut, illetve a Dnyeszter–Prut köze, ahol a vezértörzs élt. Az Etelt a Bug, a Dnyeszter vagy a Prut folyóval azonosítják. A bírálat szerint egy kései forrás folyóneve nem azonosítható biztosan egy évszázadokkal korábbi névvel. Egy radikális hipotézis a Volga mellé tenné, a bírálat szerint azonban mindkét DAI-hely azt mondja, hogy ott mostanában besenyők laknak.
A név eredete is vitatott. Az első tag török (atil vagy etil), a második a finnugor eredetű magyar „köz”, így az összetétel fele török, fele magyar, ami a kutatás szemében paradox. A kiadás szerint az itil a török nyelvek egy részében ’folyó’, tulajdonnévként főleg a Volga neve. A kutatás egy része szerint viszont a „folyóköz” csak magyarázat, és az „etel” ’folyó’ jelentésére nincs bizonyíték.
A magyar helynevek három típust mutatnak: kisebb folyó neve és „köz”, mint a Vágköz vagy a Rábaköz, két azonos nevű folyó köze, mint a Körösköz, és közszó és „köz”, mint a Tóköz. Hogy az „etel” közszó volt-e a 9–10. században, vitatott, és ezen múlik, hogy az Etelköz egy folyó vidéke, két folyó köze vagy általános „vízköz” lehetett-e. A név értelmezése ezért nyitott, a források pedig nem döntenek.
A területnév időrendje is kérdéses. A kutatás elsöprő többsége szerint a név honfoglalás előtti magyar területnév, de ez is értelmezés, mert olyan név is lehet, amelyet a besenyők használtak, és Konstantin vetített vissza. A forrásokban dátum nincs: a DAI nem mondja meg, mikor éltek a magyarok az említett helyen. A besenyő támadás ideje sem ismert, a 38. fejezet csak annyit mond, hogy „néhány év múlva” következett be.
Miért ennyire eltérők a válaszok? Mert egyetlen forrás nevezi meg a területet, belső ellentmondásokkal, két alakban, és a folyók, amelyek támpontot adnának, részben a besenyő földet írják le, részben egy másik hagyomány két folyójára vonatkoznak. A krónikák az Etelt a Donnal azonosítják vagy átúszott folyónak tekintik, Regino krónikája pedig a Don mocsaraira utal. A következő szócikk Konstantin művét vizsgálja forrásként, vagyis azt, hogyan keletkezett a szöveg, amely az Etelköz nevet őrizte.
