A hét törzs szövetsége
A honfoglalás előtti magyarságról a közkeletű kép jól ismert: hét törzs, hét vezér, egy vérrel megpecsételt szövetség és Álmos megválasztása egyetlen ünnepélyes napon. Ez a kép két, egymástól három évszázadnyira keletkezett forrás összeolvasztásából született. A 10. századi bizánci tudósítás hét nemzetségről beszél, de egy nyolcadik nevet is felsorol; a XIII. századi krónikás hagyomány hét személyről szól. A szövetség valóban létezhetett, de sem keletkezésének ideje, sem pontos formája nem adható meg.
Ez a szócikk a bizánci beszámoló hét nemzetségét, a nyolc nevet tartalmazó törzslistát, a „hétmagyar” nevet és Anonymus hét vezérét vizsgálja. A kabarok elszakadásáról, a kündü és a gyula kettős fejedelemségéről és Etelköz földrajzáról külön szócikkek szólnak, a vérszerződés történeti értékéről pedig a következő. Régészeti adat ehhez a kérdéshez nem kapcsolható biztosan, ezért a szöveg csak írott forrásokra támaszkodik. Ahol az évszám hagyományos, a szöveg ezt jelzi.
A legkorábbi forrás Bíborbanszületett Konstantin császár De administrando imperio című munkája, amelyet a hagyományos keltezés szerint kb. 948 és 952 között állítottak össze. A 38. fejezet szerint a türkök, vagyis a magyarok régi lakhelye Lebedia volt, amelyet első vajdájukról, Lebediasról neveztek el. A császár azt is feljegyzi, hogy akkoriban még nem türköknek, hanem „Sabartoi asphaloi” néven hívták őket. A nevet a forrás maga nem magyarázza.
Ugyanez a fejezet adja a szövetség legfontosabb adatát. A görög szöveg szerint a türkök hét nemzetségből, hét geneából álltak, és soha nem volt fölöttük sem saját, sem idegen fejedelem, vagyis arkhón; helyettük vajdák voltak közöttük, akik közül az első Lebedias volt. A forrás tehát nem egyetlen uralkodó alatt egyesült népet ír le, hanem nemzetségek laza közösségét, amelynek élén több, egymás mellett álló vezető állt.
A 38. fejezet szerint a türkök három évig együtt laktak a kazárokkal, és minden háborújukban szövetségesként harcoltak. A kagán Lebediasnak egy nemes kazár nőt adott feleségül. A beszámoló tehát a hét nemzetség közösségét egy nagyobb hatalmi rendszerbe illeszti, amelyben a kazár kagán a meghatározó szereplő. Arról, hogy a hét nemzetség mikor és milyen formában kapcsolódott össze, a császár semmit nem mond, ahogyan pontos évszámot sem ad.
A 40. fejezet már nem hét, hanem nyolc egységet sorol fel. Az első a kabarok nemzetsége, amely a kazároktól szakadt el. Utána következik a második, Nyék, a harmadik, Megyer, a negyedik, Kürtgyarmat, az ötödik, Tarján, a hatodik, Jenő, a hetedik, Kér és a nyolcadik, Keszi. A magyar névalakok a hagyományos azonosítást követik; a forrás görög betűkkel, birtokos esetben adja a neveket, például Νέκη, Μεγέρη, Γενάχ.
A kézirat a sorszámokat számjegyként, görög betűjelekkel írja, a kiadók pedig ezeket szavakra oldották fel. A névalakok egy része a kéziratokban eltér, a Kürtgyarmat nevét például a korábbi kiadók kissé más alakban közölték. A 40. fejezet a lista után azt is közli, hogy a kabarok a türkökkel egymással összeolvadva a besenyők földjére telepedtek le. A felsorolás tehát egy már egyesült, nyolc tagú közösséget rögzít.
A két fejezet közötti eltérést nem kell elsimítani. A 38. fejezet hét nemzetséget számol, a 40. a kabarokkal együtt nyolc nevet sorol, és a 39. fejezet is „a nyolc törzs” közül beszél. A 38. fejezet hét nemzetsége között a kabarok nem szerepelnek, a 40. fejezet viszont őket sorolja az első helyre. Az eltérést a forrás nem magyarázza, csak egymás mellé helyezi a két számot.
A hetes szám a magyar hagyományban más formában is megjelenik. Anonymus, a Gesta Hungarorum névtelen szerzője, a XIII. századi krónikás hagyomány részeként, kb. 1200 körül, tehát több mint három évszázaddal az események után írt. Művének előbeszéde szerint „a hét fejedelmi személy, akiket hétmagyarnak hívunk” indult el Szkítiából. Az 5. fejezetben ugyanez áll: a hét fejedelmi személyt mind a mai napig hétmagyarnak hívják.
A latin szövegben a név hetumoger alakban szerepel. A forrás kiadójának jegyzete szerint Anonymus egyedül őrizte meg a 9. századi törzsszövetség nevét, amely nála már a hét fejedelmi személy, vagyis a hét törzsfő jelölésére csúszott át. Ez kutatói értelmezés, nem a forrás állítása. A szóalak mindenesetre azt jelzi, hogy a „hét” és a „magyar” összekapcsolása Anonymus korában már bevett kifejezés volt.
Anonymus elbeszélése szerint a hét fejedelmi személy Álmost választotta vezérré, és esküjüket pogány módra, vérüket egy edénybe folyatva erősítették meg. Ez a jelenet, amelyet a későbbi hagyomány vérszerződésnek nevez, egyetlen forráshelyen, Anonymus 5. fejezetében szerepel. A bizánci császár nem említi, és a XIII. századi krónikás hagyomány másik szerzője, Kézai Simon, valamint a rá épülő Képes Krónika sem írja le. A jelenetet ezért mindig Anonymus elbeszéléseként kell olvasni.
Anonymus 6. fejezete az esküt öt pontban foglalja össze. Az első szerint a vezér mindig Álmos ivadékából való legyen. A második szerint a közösen szerzett javakból mindenki részesedjen. A harmadik szerint a fejedelmi személyek és fiaik ne essenek ki a vezér tanácsából és a tisztségekből. A negyedik szerint a hűtlen utód vére omoljon, „amint az ő vérük omlott az esküben”, az ötödik pedig örök átkot mond az esküszegőre.
Az eskü után Anonymus felsorolja a hét vezért: Álmost, Árpád apját; Elődöt, Szabolcs apját; Kendet, Korcán apját; Ondot, Ete apját; Tast, Lél apját; Hubát; végül a hetediket, Tétényt, Horka apját. A névsor egyetlen törzsnevet sem tartalmaz, és Anonymus sehol nem kapcsolja a vezéreket a bizánci listán szereplő nemzetségekhez. A hét vezér és a hét nemzetség megfeleltetése tehát nem forrásadat, hanem későbbi összeolvasás eredménye.
Anonymus a hetes számot máshol is használja. A 10. fejezet címe szerint hét kun vezér is csatlakozott a magyarokhoz; a „hétmagyar” nevet azonban a következő fejezetben is csak Álmosra és a többi fejedelmi személyre használja, a kun vezéreket külön említi. A hét kun vezér tehát nem azonos a hét magyar fejedelmi személlyel. A hetes szám ismétlődése önmagában nem bizonyítja, hogy a valóságban is pontosan hét vezér vagy hét törzs állt a szövetségben.
Az elbeszélés időkeretét is Anonymus adja. A 7. fejezet szerint a magyarok 884-ben indultak el Szkítiából, ez azonban a kiköltözés krónikás dátuma, nem a szövetségkötésé. A vérrel megerősített eskü helyszíne nála Szkítia, és évszámot nem ad hozzá. A népszerű kép, amely a szövetséget Etelközbe vagy egy konkrét évre helyezi, egyik forrásra sem támaszkodhat: a szövetségkötésnek semmilyen forrásban nincs dátuma, a bizánci beszámolóban sem.
Hogy miért térnek el ennyire a források, az részben keletkezésük körülményeiből következik. A bizánci császár kb. 950 körül a szomszéd népek kezeléséről írt fiának, és a szerkezetet, a nemzetségeket és a vezetők rangját figyelte. Anonymus kb. 1200 körül személyeket, apákat és fiakat, valamint az eskü pontjait rögzítette. A két szerző kérdései eltértek, ezért válaszaik is. Az egyik nemzetségeket számol, a másik vezéreket és családokat.
A különbséget röviden így lehet összefoglalni. A bizánci forrásban a hét egység nemzetség, közös fejedelem nélkül, vajdákkal; a törzslista nyolc nevet ad, és az első a kabaroké. Anonymusnál a hét egység személy, akik választott vezért állítanak és esküt tesznek; törzsneveket nem sorol fel. Vérszerződés csak nála van. A két kép így nem egymás megerősítése, hanem két különböző nézőpont ugyanarról a régmúlt közösségről.
A magyar forráskiadás jegyzete szerint középkori analógiák alapján nincs ok kételkedni a vérszerződés megtörténtében, ez azonban kutatói vélemény. A jelenet egyetlen XIII. századi forrásra épül, a bizánci beszámoló nem ismeri, és évszámot sem ad hozzá egyik szöveg sem, ezért a kérdés nem dönthető el. Ugyanígy nyitott, hogy a hétmagyar eredetileg a törzsszövetség neve volt-e, és hogy a Megyer nemzetség neve adta-e a magyar népnevet: ez utóbbi kutatói feltevés, nem forrásállítás.
A hét törzs szövetsége tehát nem egyetlen hősi nap eseménye, hanem egy hosszabb, forrásokban alig megragadható folyamat eredménye. Ami biztosan mondható, annyi, hogy a 10. század közepén a bizánci udvar hét nemzetségből álló, később nyolc taggal számon tartott közösségként ismerte a magyarokat, és hogy a XIII. századi krónikás hagyomány ezt hét vezér esküjeként mesélte el. A vérszerződés hagyományát és történeti értékét a következő szócikk vizsgálja.
