Sokan úgy tanulták, hogy a honfoglalás kori magyarokat két vezető irányította: egy szent király, a kündü, és egy hadvezér, a gyula. A források ennél szűkszavúbbak. Három külön forrásréteg szól a magyar vezetőkről, és mindhárom mást mond: a muszlim földrajzi hagyomány két méltóságnevet ismer, a bizánci császár három rangot sorol fel, a XIII. századi krónikás hagyomány pedig a két szót egyszerű személynévként őrzi. A „kettős fejedelemség” ezek egyeztetéséből született kutatói modell.
Ez a szócikk a három réteget külön tárgyalja. A kazár kagán ajánlatát és a kazár szövetséget az előző szócikk részletezte, a kabarokról a következő szól, a hét törzs szövetségéről és a vérszerződésről pedig külön szócikk készül. Itt csak azt kérdezzük, hol fordul elő a kündü és a gyula szó, mit jelenthetett, és mit mondanak a források Levedi, Álmos, Árpád és Kusál rangjáról.
Az első réteg a Dzsajháni-hagyomány. Al-Dzsajháni a 10. század első felében írt földrajzi művet, amely elveszett, de a kelet-európai steppe népeiről szóló fejezetei későbbi szerzők kivonataiban megmaradtak, így Ibn Ruszta, Gardézi, Marvazi és Sukrallah leírásában. A forráskiadás szerint a kelet-európai népekről szóló fejezetek két időrétegre, a 870-es és a 920-as évek körülire oszthatók, a magyarok leírásának keltezéséről viszont a kutatók nem értenek egyet. Ibn Ruszta művének elfogadott keltezése nincs: 903 és 913 közé vagy a 920-as évekre teszik, és egyetlen, 1254-es kéziratban maradt fenn.
Ibn Ruszta szerint a magyar „a turkok egyik fajtája”, főnökük „20 ezer lovassal vonul ki”. A főnök címét a kiadás csak mássalhangzós átírásban adja, és kündünek, kendének olvassa. Ibn Ruszta hozzáteszi, hogy ez „csak névleges címe” a királyuknak. Azt az embert, „aki királyként uralkodik fölöttük”, más néven nevezik, és minden magyar az ő „parancsait követi a háború dolgában, a védelemben és más ügyekben”. A leírás tehát két vezetőről szól, de a tényleges hatalmat a másodiknak tulajdonítja.
Gardézi, aki a gaznevidák udvarában élt, és művét az 1050 és 1052 között uralkodó Abdarrasídnak ajánlotta, ugyanezt másként mondja. Szerinte a 20 ezer lovassal kivonuló főnök címe „a nagyobb királyuk neve”, az állami ügyeket intéző másik főnököt viszont más néven hívják, és a magyarok azt teszik, amit ő parancsol. Nála tehát a kündü a nagyobb cím, Ibn Ruszta szövegében pedig csak névleges. A két szerző tehát nem tulajdonít neki azonos súlyt, pedig ugyanabból a hagyományból merítenek.
Marvazi, aki 1120 körül dolgozott, és fő forrása al-Dzsajháni volt, szintén említi a 20 ezer lovassal kivonuló főnököt, és ő is azt írja, hogy ez „csak névleges címe” a királyuknak. Sukrallah már csak annyit közöl, hogy a főnöküket kündünek nevezik. A második méltóságot egyikük sem említi. A két vezetőről szóló hír tanúja így Ibn Ruszta és Gardézi, és az ő szavaik is csak közvetve, kivonatokon át jutottak el hozzánk.
A méltóságnevek olvasata már a forráskiadás értelmezése. A kiadás az első nevet kündünek vagy kündének olvassa, és „szakrális nagykirály” címeként magyarázza. A másodikat jilának olvassa, amelyből a Gyula név szabályosan fejlődött, és amelyet a szakrális uralkodó mellett „a tényleges hatalmat gyakorló fejedelem” címének tekint. Ez nem a szöveg állítása. Ibn Ruszta csak névleges címről beszél, a szakrális jelleget pedig egyik szerző sem mondja ki, az a kiadói olvasat hozzátétele.
A kutatás egy része szerint a két címből kettős fejedelemség következik: a kündü szent király volt, a gyula a tényleges vezető. Mások a kündüt hadvezérnek tartották, a gyulát pedig bírónak, a népnél maradó, látható vezetőnek. Ahogyan a kutatás idézi, egyes vélemények a kazár kettős királyság mintáját is párhuzamnak tekintették. Más álláspont szerint a kündü ideiglenesen választott fővezér volt, szakrális jellege pedig későbbi feltevés. A források egyik vélekedést sem döntik el, ezért ezek mind modellek, nem tények.
A második réteg Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár De administrando imperio című műve, amelyet a forráskiadás szerint a 952-t megelőző években írtak, talán a császár fiának 952. évi, 14. születésnapjára. A 40. fejezet szerint „első fejük az Árpád-nemzetségből sorban következő fejedelem, és van két másik is, a jila (gylas) és a karcha (karchas), akik bírói tisztséget viselnek”. A kündü szó a műben egyszer sem fordul elő. Konstantin Levedit és Álmost vajdának, Árpádot arkhónnak, vagyis fejedelemnek nevezi, tehát egészen más rangsort ismer, mint a muszlim hagyomány.
A császár külön hangsúlyozza: „a jila és a karcha nem tulajdonnév, hanem méltóság”. Szerinte a jila a nagyobb rang. Termacsu „a minap jött fel Bulcsúval, Turkia harmadik fejedelmével és karchájával”, Bulcsú apja, Kál szintén karcha volt, a kiadás szerint tehát a méltóság öröklődött. Bulcsú és Termacsu 948 táján járt Konstantinápolyban. A jila–gyula név török eredetű méltóságnévnek látszik, a karcha eredete ismeretlen, a szöveg pedig nem mondja meg, mi volt e bírói tisztségek tényleges hatóköre.
A szöveg ezen a helyen nem teljesen biztos. A kritikai apparátus szerint a nyolc törzs „nem hunyászkodik meg” a maga fejedelmei előtt mondat tagadószavát az angol fordító törölné, a „folyóknál” szó helyett pedig „háborúkat” olvasatot is javasoltak. A fejedelmi hatalom és a törzsi vezetők viszonyát leíró mondatot ezért óvatosan kell kezelni. A két méltóság nevét és rangsorát viszont maga a szöveg magyarázza, ezért ez biztosabb alap, mint a hatalmi viszonyok pontos leírása, amelyről a szöveg ezen a helyen bizonytalan.
Az egyezés ne vezessen félre: a De administrando imperio 37. fejezetében a Gyla a besenyők harmadik tartományának neve, fejedelme Kourkoutai, a „Kato Gyla”, vagyis az alsó Gyla pedig a türkökkel szomszédos besenyő tartomány. A szöveg nem állít kapcsolatot e földrajzi név és a magyar méltóság között, az azonosításhoz csak a hangzás hasonlósága adna támpontot. A magyar gylast ezért semmi nem köti a besenyő tartományhoz, a két szót nem szabad összekeverni.
A 38. fejezet más rangokat használ. Szerinte a türkök „hét törzsből állottak, de sem saját, sem idegen fejedelem felettük soha nem volt, hanem valamiféle vajdák voltak közöttük, akik közül az első vajda volt az előbb említett Levedi”. Árpádot Levedi ajánlása után „a kazárok szokása és törvénye szerint pajzsra emelvén, fejedelemmé tették”, és Konstantin szerint ettől fogva mindig az ő nemzetségéből lett a fejedelem. A pajzsra emelés évét a forrás nem adja meg.
A kiadás szerint a pajzsra emelés nem sajátosan kazár szokás, a rómaiaknál és a bizánciaknál is dívott. Azt a közlést pedig, hogy Álmos sohasem lett fejedelem, a kiadás ellentmondásban látja a magyar hagyománnyal. A források hallgatása is lényeges: a 37. és a 38. fejezet nem mondja meg, melyik muszlim forrásbeli méltóságnak felel meg a vajda és az arkhón. A kündü és a gyula egyeztetése a gylasszal, a karchasszal és az arkhónnal ezért nem forrásállítás, hanem a kutatás következtetése.
Hogy kit illetett meg a kündü cím, arra a kutatás egymásnak ellentmondó válaszokat ad. A kutatás egy része szerint Levedi volt a kündü, mások szerint Levedi, majd fia, Kusál, a hagyományos magyar alakban Kurszán, miközben Álmos, később Árpád viselte a gyula tisztét. Egy harmadik Álmost tartja kündünek, Kusált gyulának, egy negyedik szerint Levedi csak „első vajda”, a kündü a kazár vazallus Álmos, egy ötödik pedig Levedit inkább gyulának véli. Árpád kündü voltát nem lehet bizonyítani, és arra sincs adat, hogy Kusál Levedi rokona volt.
Kusálról egy bizánci és egy nyugati forrás tudósít. György barát folytatója, aki a 948-ig tartó időszakról írt, elmondja, hogy Niketas Skleros a Simeon elleni bolgár háború idején találkozott a türkök fejeivel, „Árpáddal és Kusanesszal”, megállapodott velük a támadásról, és kezeseket is kapott. A kiadás szerint a háború 894 és 896 körül folyt, és a Kusanes név legvalószínűbben Kusál alakban állítható vissza. A név tehát a bizánci szövegben Árpád mellett áll, de rangját a mondat nem jelöli.
A nyugati források a nevet Chussal, Chussol és Cusa alakban ismerik. A Sváb Évkönyv szerint 904-ben a bajorok „csellel lakomára hívták a magyarokat, s vezérüket, Chussalt és kíséretét legyilkolták”. A „902” alatti hasonló bejegyzést a kiadó valószínűleg ugyanerre az eseményre vonatkoztatja. Kusál rangját a források nem adják meg: a kiadás egyik jegyzete a gyula tisztét betöltő méltóságviselőnek mondja, a kutatás egy hipotézise kündünek, és a két vélemény kizárja egymást.
A harmadik réteg a XIII. századi krónikás hagyomány, amely nem korabeli beszámoló. Anonymus, Béla király névtelen jegyzője a hét vezér között említi „Kend, Korcán apját”, és azt írja, hogy Árpád a Duna átkelése után „Kendnek, Korcán apjának” földet adott. A kiadás szerint ez a Kend azonos a kündüvel, a hét vezér listáját viszont „hiteles és hiteltelen elemek keverékének” tartja. A magyar hagyományban megszokott „Kurszán” alak a Kusál és a „Korcán” név összekapcsolásán alapul, ez azonban már értelmezés.
Anonymusnál a gyula szó is személynévként szerepel. A hetedik vezér Tétény, akinek fia Horka, Horka fiai pedig Gyula és Zombor. Erdélyben „valami Gyalú nevű blak” uralkodik, akit Tétény legyőz, és Gyula leánya Sarolt, Szent István király anyja. Méltóságnévnek, kettős fejedelemségnek itt nyoma sincs, és a blak Gyalút a szerző nem azonosítja a hét vezér Gyulájával. A krónika tehát a szót családi névként közli, méltóságnévként nem.
Kézai Simon, a XIII. századi krónikás hagyomány másik tanúja azt írja, hogy „a harmadik seregnek Gyula volt a kapitánya”, aki végül Erdély részein lakott, az ötödik sereg kapitányát pedig „Kündnek hívták”, aki a Nyír mentén lakott. A 14. századi Képes Krónika szintén harmadik kapitánynak mondja Gyulát, de Kundot a negyedik kapitánynak. Az első kapitánynál azt is közli, hogy Álmost Erdőelve országában megölték, nem mehetett be Pannóniába. A két krónika a sorrendben sem egyezik, ezért a hagyomány a neveket is bizonytalanul őrizte.
Miért ennyire különbözők a rétegek? A muszlim szerzők a steppe népeiről gyűjtöttek földrajzi adatot, és egy vagy két méltóságnevet jegyeztek fel, a bizánci császár az uralkodói kézikönyvébe az Árpád-nemzetség rangsorát írta le, a krónikások pedig évszázadokkal később személyneveket és hét sereget örökítettek. A három nem azonos rendszert ír le. A kündü és a gyula összekötése a bizánci rangokkal ezért kutatói modell, és a kutatás megosztott abban, hogy intézmény volt-e, vagy csak a két szöveg egyeztetésének terméke.
A kutatás egy része szerint az „abszolút” steppei uralkodói hierarchia nem állítható fel, a magyar uralkodó pedig nem abszolút értékben volt kündü, hanem csak a bokharai tudós, al-Dzsajháni elveszett munkája szerint, ahogyan a kutatás idézi. Ez nem cáfolja a két címet, de figyelmeztet: a források szűkszavúak, és a kettős fejedelemség fogalma inkább a források egyeztetését írja le, mint biztosan ismert gyakorlatot. A következő szócikk a kabarok csatlakozását vizsgálja, vagyis azt a csoportot, amelyet a bizánci forrás a kazárok nemzetségéből eredeztet.
