MBMAGYAR BETYÁR
Árpád-kori királyság

2.1.1

Szent István koronázása

Árpád-kori királyság · 1000–1301

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Szent István koronázása
Illusztráció

Röviden

Az egyetlen kortárs tudósítás egyetlen mondat, a részletes elbeszélések évtizedekkel később, legendákban születtek, és egyik sem mondja meg együtt, hol, mikor és ki koronázott. Biztosnak annyi tekinthető, hogy István az ezredforduló körül a kortárs Thietmar szerint III. Ottó kegyéből és biztatására koronát és áldást nyert; a legendák szerint felkenték és megkoronázták, Hartvik szerint Gizellát is felkenték.

Szent István koronázása

A közkeletű kép egyetlen ünnepi napot lát maga előtt: 1000 karácsonyán egy ismert templomban egy ismert főpap István fejére teszi a pápától érkezett koronát, amelyet ma Szent Koronaként ismerünk. A források ennél jóval szűkszavúbbak. Az egyetlen kortárs tudósítás egyetlen mondat, a részletes elbeszélések évtizedekkel később, legendákban születtek, és egyik sem mondja meg együtt, hol, mikor és ki koronázott. A királyság születése folyamat volt, amelyről a hagyomány többet tud, mint a kortársak.

Ez a szócikk a koronázás forrásait, a korona küldésének kérdését, Asztrik követségét és a dátumvitát követi. A mai Szent Korona szerkezetéről és történetéről a következő szócikk szól, Koppány és Gyula ügye a saját helyén szerepel. Ahol egy évszám hagyományos vagy számításból adódik, a szöveg ezt jelzi. Régészeti adat ehhez a kérdéshez nincs, ezért a szöveg írott forrásokra és egyetlen tárgyi emlékre, a későbbi koronázópalástra támaszkodik.

Az egyetlen kortárs hír Merseburgi Thietmar krónikájának IV. könyvében olvasható, amelyet legkésőbb 1018-ban írtak le. Thietmar Vajkot – vagyis Istvánt – Henrik bajor herceg sógoraként mutatja be, aki országában püspöki székeket létesített. Ahogyan a kutatás idézi, a krónikás szerint Vajk a császár „kegyéből és biztatására … koronát és áldást nyert”. A császár itt III. Ottó, a bajor herceg pedig IV. Henrik, István feleségének, Gizellának a fivére. A krónikás latin szövegét a szócikk magyar fordításban, idézet útján adja vissza.

A mondat rövid, de sokat elárul arról, mit nem tudunk. Thietmar nem írja le, ki küldte a koronát, ki tette István fejére, hol történt a szertartás, és milyen napon. A „biztatására” és az „áldás” szavak alapján a kutatás egy része szerint a koronát a pápa küldte, Ottó támogatásával. Ez azonban értelmezés: a krónikás szövege a pápát nem nevezi meg. Annyi biztos, hogy egy kortárs szemében István királysága a császár jóindulatával és egyházi áldással jött létre.

A második forrás Szent István nagyobb legendája, amely a hagyományos keltezés szerint 1077 és 1083 között készült, vagyis nagyjából nyolc évtizeddel az események után. A legenda szerint „elhozták az apostoli áldás levelét”, és a püspökök, a papság, az ispánok és a nép magasztalása közben István „királlyá választatott”. Ezután „olajkenettel felkenve a királyi méltóság diadémájával szerencsésen megkoronáztatott”. A szöveg így választást, felkenést és koronázást említ, egymás után, egyházi keretben.

A nagyobb legenda a koronázáshoz kapcsolja István törvényalkotását is: elbeszélése szerint a király ezután adta ki törvénykönyvét a püspökökkel és a főemberekkel. A legenda egy szójátékot is fűz az eseményhez, amikor azt írja, hogy az „István” név görögül „koronázottat” jelent. Ugyanilyen fontos, amit elhallgat. A nagyobb legenda nem nevezi meg a koronázó főpapot, nem mondja meg a helyet és a dátumot, és azt sem, ki küldte a koronát.

A részletes történet Hartvik püspök legendájában, 1100 körül jelenik meg. Hartvik szerint „atyja halála után a negyedik évben” István Asrik püspököt, „kit más néven Anastasiusnak mondtak”, „a szent apostolok küszöbéhez küldte”. Mivel Hartvik Géza halálát 997-re teszi, ebből nagyjából 1000 vagy 1001 adódik, ám ez számítás, nem a forrás évszáma. Hartviknál Asztrik előbb apát, később kalocsai püspök. Neve a magyar hagyományban Asztrik alakban ismert, a forrásokban Aserik és Anasztáz néven is.

A követség célja Hartvik szerint háromféle volt. István áldást kért, azt kérte, hogy a pápa „az esztergomi egyházat … főegyházzá szentelje”, és hogy őt „királyi diadémával izmosítsa”. A legenda tehát a koronakérést az egyházszervezés ügyével együtt mutatja be. Hartvik a pápát egyszer sem nevezi meg: „a pápáról”, „a római főpapról”, „Szent Péter örököséről” beszél. A személy azonosítása a legenda szövegén kívüli, kronológiai következtetés eredménye.

Hartvik elbeszélésének legismertebb része egy látomás. Eszerint „Miesko, a lengyelek fejedelme” is koronát kért, és a pápa „már egy jeles mívű koronát csináltatott” számára. Ekkor látomásban figyelmeztetést kapott, hogy másnap „ismeretlen nemzet követei jönnek”, és a koronát az ő fejedelmüknek kell „eljuttatni”. Így kapták meg a magyarok a lengyeleknek szánt koronát. A történetnek nincs korabeli megerősítése, és a kutatás erősen mesés színezetűnek tartja.

Hartvik szerint a pápa a korona mellé keresztet is küldetett a királynak, „mintegy az apostolság jeleként”. Ezután legendája szinte szó szerint átveszi a nagyobb legenda mondatát: „elhozták hát az apostoli áldás levelét a koronával és a kereszttel együtt”, és Istvánt „olajkenettel felkenve” diadémával megkoronázták. Hartvik Gizelláról is megjegyzi, hogy olajkenettel felkenték, és az ország koronájának viselésében a király társává rendelték. A szertartás helyét, napját és a koronázó főpapot azonban ő sem nevezi meg.

A XIII–XIV. századi krónikás hagyomány alig foglalkozik a jelenettel. Kézai Simon, aki 1282 és 1285 között írt, csak futólag említi: „Szent István király ugyanis, miután megkoronázták, és végül leverte Koppány vezért…”. Részletet nem ad, a koronázás évét sem közli. Kézai ugyanitt István születését 967-re teszi, de ez az évszám nem a koronázás dátuma, és nem is szabad annak olvasni. Kézai mondata inkább azt mutatja, hogy a koronázás ekkorra magától értetődő kiindulópont lett.

A XIII–XIV. századi krónikás hagyományhoz tartozó Képes Krónika fejezetcímei között a koronázásnak nincs önálló fejezete, ez a negatív adat azonban csak a fejezetcímek átnézésén alapul, ezért óvatosan kezelendő. A krónika István koronázásához egy tárgyon keresztül kapcsolódik: arról szól, hogy Benedek pápa kiváltságot adott a palástnak a felkenéshez és a koronázáshoz. Ez a palást az 1031-es miseruha, Gizella adománya, amely később koronázópalástként szolgált. A rajta látható ábrázoláson a kutatás leírása szerint István abroncskoronát visel.

Mikor történt tehát a koronázás? Ahogyan a kutatás idézi, néhány közvetett támpont szűkíti az időt. 999 áprilisában Gerbert lett a pápa, II. Szilveszter néven; III. Ottó tanára volt. Ottó 1002 januárjában meghalt, így a császári „biztatás” csak ezt megelőzően történhetett. Egy 1001. április 4-i ravennai zsinat iratában Anasztáz apát is a résztvevők között szerepel, ami a római követség idejéhez adhat fogódzót, de önmagában nem bizonyítja, hogy ő vitte a koronát.

Egy további támpont a pécsi püspökség alapítólevele. Ez az oklevél, ahogyan a kutatás idézi, 1009. augusztus 23-án István uralkodásának kilencedik évéről szól. Ha az uralkodási éveket a koronázástól számolták, akkor a koronázás 1001. augusztus 23. előtt történt. Ez a következtetés feltételhez kötött: az oklevél nem mondja meg, honnan számolja az éveket. A támpontok így egy rövid időszakot jelölnek ki, de egyetlen napot egyik sem ad meg.

A hagyományos dátum, 1000 karácsonya vagy 1001. január 1., a Zágrábi Krónikára megy vissza, amelyből – ahogyan a kutatás idézi, egy dátumhibás helyen – 1001. január 1. adódik. A kutatás egy része szerint a két megjelölés a korabeli, karácsonnyal kezdődő évkezdés miatt ugyanazt a napot jelöli. A kutatás egy része ugyanakkor 1001 nyarát, pünkösdöt vagy augusztus 15-ét tartja valószínűbbnek. A két lehetőség között biztos döntés nem hozható, a karácsonyi dátum tehát hagyomány, nem forrásadat.

Hasonló a helyzet a helyszínnel és a koronázó személyével. A hagyomány Esztergomot vagy Székesfehérvárt szokta megnevezni, de a vizsgált forrásokban a koronázás helye nem szerepel. Hartvik Esztergomot István születési helyeként és az érseki egyház székeként, Fehérvárt a bazilika kapcsán említi, a koronázással egyiket sem köti össze. A koronázó főpap nevét sem Thietmar, sem a két legenda nem közli. A szertartás rendjéről sincs konkrét ismeretünk.

A korona tárgyi sorsa is kérdéses. A kutatás szerint az a korona, amelyet István a pápától kapott, a maga fizikai valóságában nem maradt ránk, így a mai Szent Korona nem azonos István koronájával. Ennek a hagyománynak, a tárgy szerkezetének és későbbi történetének a következő szócikk szól. Itt elég annyi, hogy a népszerű kép a ma látható tárgyat és az ezredfordulós eseményt egyetlen képpé olvasztja össze, a források azonban ezt nem támasztják alá.

Miért térnek el ennyire a források? Először is azért, mert más-más távolságból írtak. Thietmar kortárs volt, de messziről, a birodalom felől nézte az eseményt, és mondatában csak a császár szerepét említi. A nagyobb legenda nyolc évtizeddel később a szent királyt ünnepelte, ezért az egyházi elemeket, a felkenést és az apostoli áldást emelte ki. Hartvik egy újabb nemzedék múltán teljes elbeszéléssé bővítette a hagyományt, követséggel, látomással és kereszttel.

Másodszor a műfajok is mást kívántak. A krónikás a birodalmi kapcsolatokat jegyezte fel, a legendaíró az isteni kiválasztást akarta megmutatni, a lengyeleknek szánt korona története nála látomásként jelenik meg. A XIII–XIV. századi krónikás hagyomány pedig már csak kiindulópontként említi az eseményt. Ahol a források hallgatnak – a helyről, a napról, a koronázóról –, ott a későbbi hagyomány töltötte ki a hiányt. A kutatás feladata ezeknek a rétegeknek a szétválasztása.

Szent István koronázása így nem egyetlen hősi nap, hanem több forrásréteg találkozási pontja. Biztosnak annyi tekinthető, hogy István az ezredforduló körül a kortárs Thietmar szerint III. Ottó kegyéből és biztatására koronát és áldást nyert; a legendák szerint felkenték és megkoronázták, Hartvik szerint Gizellát is felkenték. A dátum, a hely és a szertartás részletei vitatottak maradnak. A következő szócikkek a Szent Korona hagyományát, az apostoli királyság eszméjét és Esztergom meg Székesfehérvár szerepét bontják ki.

Kapcsolódó szócikkek

Források

  1. Szent István király nagyobb legendája.
  2. Hartvik püspök: Szent István király legendája (Árpád-kori legendák és intelmek. Budapest, Szépirodalmi, 1983).
  3. Merseburgi Thietmar: Chronicon IV.38.
  4. Kézai Simon: A magyarok viselt dolgai.
  5. Képes krónika.
  6. A pécsi püspökség alapítólevele, 1009. augusztus 23.
  7. Zsinati irat, 1001. április 4.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak