MBMAGYAR BETYÁR
Árpád-kori királyság

2.1.2

István törvényei

Árpád-kori királyság · 1000–1301

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

István törvényei
Illusztráció

István törvényei

A közkeletű kép szerint I. István király a koronázás után egyetlen, pontosan keltezett törvénykönyvet bocsátott ki Magyarországon, és ezzel berendezte az államot. A fennmaradt dekrétumok szövege naptári évet nem ad; a hagyomány két könyvet ismer az Admonti beosztás szerint, és a keltezések másodlagos rekonstrukciók.

A tárgy Szent Istvánnak tulajdonított világi dekrétumok: az Admonti I. és II. törvénykönyv szöveghagyománya, a cikkek tartalmi köre és a keltezés vitája. Hartvik püspök legendája a kibocsátást említi év nélkül. A vármegyerendszer kiépítése, az ispánság és a királyi tanács intézménytörténete másutt bontakozik ki; itt ispán, várnép és senatus csak a törvénycikk példáiban szerepel. Az Intelmek Imréhez nem e tárgy: a törvénytárban tévesen „első könyvként” jelennek meg.

István neve alatt két törvénykönyv hagyományozódott az Admonti beosztás szerint. A legkorábbi szövegtanú a XII. századi Admonti kódex, ma az Országos Széchényi Könyvtár latin kéziratai között. Az I. könyv előszóból és harmincöt cikkből, a II. könyv huszonegy cikkből áll. István neve alatt összesen ötvenhat törvénycikk ismert, de nincs olyan szövegváltozat, amely mindet tartalmazná; az Admonti ötven cikket őriz. A számozás itt végig az Admonti hagyományt követi, nem a későbbi törvénytári beosztást.

Az I. könyv előszava szerint minden nép saját törvényei szerint él, ezért a király – a régi és új császárok példájára – törvényhozó elmélkedéssel határozta meg népének, miképpen éljen tisztességes és békés életet. A latin szöveg a gonoszok bűnhődését is célul tűzi. Az előszó tehát világi törvényadást indokol, nem naptári napot. A dekrétumok maguk nem kelteznek; a kibocsátás idejét későbbi hagyomány és kutatás próbálja rekonstruálni. A „mikor” kérdés ezért nem a szövegből olvasható ki.

Az I. könyv első öt cikke az egyházi javakról, a püspöki hatalomról, az egyházi személyek tanúiról és vádlóiról, valamint a papok munkájáról rendelkezik. A hatodik cikk szabad rendelkezést enged a magánvagyonról – feleség, fiúk, lányok, rokonok, egyház felé –, a hetedik a királyi javak sérthetetlenségét írja elő. A blokk egyházvédelmi hangsúlya feltűnő; a kutatás egy része nyugati párhuzamokat is sejtet, a többi cikk többségét magyar viszonyokra szabottnak tartják. A birtokszabályok a magán- és a királyi vagyont külön kezelik.

Vasárnapi ökörös munka esetén a törvény szerint az ökröt el kell venni, és a várnépnek elfogyasztásra adni; a falusi bírók kötelesek a népet templomba küldeni, a tűzőrzők kivételével. A négy böjti időszak vagy a péntek megszegője egyheti bezárással és böjttel bűnhődik. Gyónás nélküli makacs halál esetén a törvény hitetlen módjára temetést ír elő. A hétköznapi vallásgyakorlás tehát büntethető kötelezettségként jelenik meg a cikkekben, nem csupán tanácsként. A várnép itt a büntetés haszonélvezője, nem intézménytörténeti szereplő.

Szándékos emberölésért száztíz aranypensa jár: ötven a királynak, ötven a rokonoknak, tíz a bíráknak; véletlen esetben tizenkét pensa a büntetés. A feleséggyilkos ispán a királyi tanács határozata szerint ötven tinóval egyezzék meg az asszony rokonaival; a vitéz tíz, a népből való öt tinót fizet. Aki más bántalmazására kardot ránt, ugyanazzal a karddal öljék meg. A státusz szerinti tinóbüntetés több cikkben visszatér mértékként. A tanács itt a törvénycikk formulája, nem a tanács története.

A törvény védi az özvegyeket és az árvákat, és bünteti a leányrablást: a vitéz tíz, a szegény öt tinót fizet, akkor is, ha utóbb kiegyeztek. A házmegtámadó ispán a kardrántás törvénye szerint bűnhődik; ha katonáit küldi, száz tinó a büntetés. A tinó tehát vérdíj- és kárpótlásmérték, nem csupán gazdasági adat. Hartvik szerint a törvénykönyv „minden egyes bűnnek ellenmérgét” szerkesztette meg; a cikkek ezt a képet támasztják alá. Az özvegy- és árvaügy Hartviknál is hangsúlyos.

A II. törvénykönyv kiegészítő, novella jellegű az I.-hez képest. Első cikke szerint tíz falu építsen egy templomot, két házzal és telekkel, szolgákkal és állatokkal; ruháról és oltártakaróról a király, papról és könyvekről a püspök gondoskodjék. A templomépítés tehát faluközösségi kötelezettség, ellátása pedig királyi és püspöki megosztás. A cikk nem írja le a vármegyerendszer kiépítését; csak a falvak és a templom viszonyát szabja meg. Az egyházmegyék alapítása külön tárgy.

A második cikk szabad rendelkezést enged saját és királyi adomány felett, kivéve a püspökséghez és az ispánsághoz tartozót; árulás vagy külföldre menekülés esetén a javak a királyéi. A király vagy a királyság elleni összeesküvőnek egyházi menedék nem jár; törvényesen megállapított esetben halálos ítélet is szóba jöhet, ártatlan gyermekei azonban örökölhetnek. A szöveg nevet nem mond. Egy értelmezés szerint a II. könyv összeesküvés-cikkeit Vazul ügyéhez kapcsolták; ez rekonstrukció, nem a dekrétum állítása. A név nélküli formula óvatosságra int.

A szabad tolvaj első és második esetben váltsággal vagy eladással bűnhődhet, harmadszorra életével fizet. Aki a tizedet elrejti, kilenc részt fizessen a törvény szerint. A II. könyv ispáni sikkasztást, hatalmaskodást, rabszolgaölést és álhíreket is érint. Az ispán és a várnép tehát cikkpéldákban jelenik meg; intézménytörténetüket a szomszéd témák bontják ki. A senatus, a regale concilium és a commune concilium formula a latin szövegben visszatér, a test összetételéről adat nincs. A tized időzítése a keltezési vitában is szerepet kap.

Hartvik püspök legendája szerint István a koronázás után a püspökökkel és Magyarország főembereivel törvénykönyvet bocsátott ki. Évszámot Hartvik nem ad, és a cikkelyeket sem közli. A legenda a kibocsátás körülményét elbeszéli, a dekrétumok szövegét nem idézi. A törvényhozás naptári napja a fennmaradt latin és magyar szövegben sem áll. A Hartvik-kép és a törvénycikkek tehát két külön forrásréteg, nem egyetlen hivatalos keltezés. A legenda István halálát is más fejezetben, évszámmal említi; az nem a törvények kelte.

A dekrétumok szövege nem keltez. A hagyomány szerint az I. könyvet gyakran az uralkodás elejére, „1001 körül” teszik; a II. könyvet sokan az utolsó évtizedre, körülbelül 1030 és 1038 közé. A kutatás egy része a II. könyvre körülbelül 1009-es ellenjavaslatot is felvet; egy másik tanulmány 1024–1025 és 1030–1038 párt állít. Egyik évszám sem a dekrétum saját kelte. A pontos kodifikáció ideje a mai összegzések szerint sem állapítható meg biztosan. A vita nyitva marad.

A Corpus Juris Hungarici és az „Ezer év törvényei” hagyomány az Intelmeket nevezi „Első Könyvnek”, a törvényeket pedig „Második Könyvnek”. A CJH „Második Könyv” első fejezete tartalmilag az Admonti I.1.-nek felel meg, nem a tízfalus templomépítésnek. Az Admonti és a CJH számozása ezért nem cserélhető fel. Az Intelmek királytükör, nem dekrétum; a modern törvénykiadások egy része ezért kihagyja őket a törvények közül. A keverés a könyvcímekből ered, nem a dekrétum szövegéből.

Az Admonti szöveget 1846-ban fedezték fel; a törvényleveleket 1934-ben szerezte meg az Országos Széchényi Könyvtár. A kézirat XII. századi tanú, nem István udvarának eredeti pecsétes példánya. A későbbi ágak – köztük a Thuróczy- és az Ilosvay-hagyomány – és a tíz kézirat szövegváltozatai a kutatás szerint eltérnek; az Admonti ág a legkorábbi fennmaradt tanú. A felfedezés és a megvásárlás a szövegút történetéhez tartozik, nem a törvényhozás napjához. A hasonmás kiadások a kéziratot teszik elérhetővé, a keltezést nem döntik el.

Először is, a dekrétumok maguk nem adnak évet, ezért az 1001-es, a körülbelül 1009-es, az 1024–1025-ös és az 1030–1038-as keltezés mind másodlagos rekonstrukció. Másodszor, Hartvik kibocsátást mond, cikklistát és keltezést nem. Harmadszor, a CJH könyvbeosztása az Intelmeket „első könyvként” kezeli, az Admonti pedig a dekrétumokat osztja I. és II. könyvre. Aki egyetlen keltezett törvénykönyvet lát, a rétegeket összecseréli. A szövegtanú és a kibocsátás napja nem ugyanaz.

A kutatás egy része az I.1–5. egyházvédelmi blokknál nyugati átvétel lehetőségét latolgatja; mások a Lex Baiuvariorum párhuzamait emelik ki a gyújtogatás és a felségárulás körül. A lényeg közös: a cikkek többségét magyar viszonyokra szabottnak tartják, a keltezés pedig nyitva marad. A tinóbüntetés, a tízfalus templom és a státusz szerinti vérdíj a szöveg saját adata. A vármegyét „István törvényei alapították” iskolai képét a dekrétumok nem igazolják; ispánt és várnépet említenek, rendszert nem írnak le.

Összefoglalva: István neve alatt két Admonti törvénykönyv maradt fenn – harmincöt és huszonegy cikkel –, naptári keltezés nélkül. Hartvik a kibocsátást említi év nélkül; az 1001-es és az 1030–1038-as hagyományos vagy kutatási rekonstrukció. Az Intelmek nem az Admonti I. könyv. A templom, a böjt, a tinó és az összeesküvés-cikkek a dekrétumok tartalma; a vármegye, az ispánság és a tanács története másutt bontakozik ki. A forrásrétegek külön tulajdonítandók: dekrétum, legenda, törvénytári beosztás és későbbi rekonstrukció.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Mikor adta ki István király a törvényeit?
A dekrétumok maguk nem kelteznek; a kibocsátás idejét későbbi hagyomány és kutatás próbálja rekonstruálni. A hagyomány szerint az I. könyvet gyakran az uralkodás elejére, „1001 körül” teszik; a II. könyvet sokan az utolsó évtizedre, körülbelül 1030 és 1038 közé. A vita nyitva marad.
Milyen büntetéseket írtak elő István törvényei?
A négy böjti időszak vagy a péntek megszegője egyheti bezárással és böjttel bűnhődik. Szándékos emberölésért száztíz aranypensa jár: ötven a királynak, ötven a rokonoknak, tíz a bíráknak; véletlen esetben tizenkét pensa a büntetés. Aki más bántalmazására kardot ránt, ugyanazzal a karddal öljék meg.
Az Intelmek is István törvényei közé tartoznak?
A Corpus Juris Hungarici és az „Ezer év törvényei” hagyomány az Intelmeket nevezi „Első Könyvnek”, a törvényeket pedig „Második Könyvnek”. Az Intelmek királytükör, nem dekrétum; a modern törvénykiadások egy része ezért kihagyja őket a törvények közül. Az Intelmek nem az Admonti I. könyv.

Források

  1. Szent István I. törvénykönyve (Admonti beosztás: előszó + 35 cikk).
  2. Szent István II. törvénykönyve (21 cikk).
  3. Decreta S. Stephani regis — latin szöveg (St 1–St 2).
  4. Hartvik püspök: Szent István király legendája, 10. fej. (12. sz. eleje).
  5. Magyar Törvénytár / Ezer év törvényei (Corpus Juris Hungarici).
  6. A Hartvik-féle legenda mint jogtörténeti és jogi kultúrtörténeti forrás. Jogszokáskutatás Európában és Ázsiában (JKJNK 12), 2025, 359–374.
  7. Online Decreta Regni Mediaevalis Hungariae.
  8. Szent István törvényei az Admonti kódexből. Magyarságkutató Intézet, 2024.
  9. „A Lex Baiuvariorum hatása Szent István törvényeire.” Jogtudományi Közlöny 66 (2011) 9. 417–427.
  10. Beilleszkedés Európába, a kezdetektől 1440-ig. Budapest, Háttér, 1990.
  11. Magyarország története 895–1301. Budapest, Osiris, 1998.
  12. A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak