MBMAGYAR BETYÁR
Előzmények

0.1.5

Szláv csoportok megjelenése

Előzmények · őskor–895

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Szláv csoportok megjelenése
Illusztráció

Röviden

A szlávok nem egyetlen nagy hullámban, 500 körül vették birtokba a Kárpát-medencét. A 6. századi szerzők a Duna alsó vidékén és a Balkán felé mozgó csoportokat neveznek meg, a medence belsejéből alig van írott adat. A biztosabb régészeti nyomok a kutatás szerint az avar korra, a 7. századra esnek.

A szlávokról a közkeletű kép gyakran egy ősidők óta itt élő vagy egyetlen nagy hullámban érkező népet lát, amely 500 körül birtokba vette a Kárpát-medencét, és amelyet a későbbi jövevények már készen találtak. A források ennél jóval szerényebbet mondanak. A 6. századi szerzők a Duna alsó vidékén és a Balkán felé mozgó csoportokat neveznek meg, a medence belsejéből alig van írott adat, a biztosabb régészeti nyomok pedig a kutatás szerint már az avar korra, a 7. századra esnek.

Ez a szócikk a 6. századi írott források szlávképét, az avar kor keretét, a régészet lehetőségeit és korlátait, végül a vitát követi arról, kik voltak a „szlávok” és mikor jelentek meg a medencében. A longobárdokról az előző szócikk szól, az avarok bejöveteléről a következő. A szöveg jelzi, hol a forrás adata, és hol a kutatás következtetése.

Az első részletes leírást Jordanes, a 6. századi gót történetíró adja. Szerinte Dacia közelében, a Visztula forrásától északra hatalmas térségen a népes Venethi nép lakik. Neveik ma különféle nemzetségek és helyek szerint változnak, de főként Sclaveni és Antes néven nevezik őket. Jordanes tehát egy nagyobb népcsoport részeiként mutatja be a szlávokat, és a saját korában használt két népnevet egy régebbi, tágabb névhez kapcsolja.

Jordanes a két csoport lakóhelyét is megadja. A Sclaveni a Novietunum nevű város és a Mursianus-tó tájától a Danasterig, vagyis a Dnyeszterig, északon a Visztuláig terjednek; „városaik” mocsarak és erdők. Az Antes, akiket „a legbátrabbaknak” mond közöttük, a Pontus tenger ívénél a Danastertől a Danaperig, vagyis a Dnyeperig laknak. A Novietunum és a Mursianus-tó azonosítása vitatott, ezért a leírásból nem rajzolható pontos határ.

Ugyanez a szerző másutt azt írja, hogy a Venethi, az Antes és a Sclaveni egy tőről erednek, csak három néven nevezik őket. Saját korában, a 6. században, szerinte háborúban dühöngenek „bűneinkért”, egykor azonban Hermanaricnak engedelmeskedtek. Ez az elbeszélés eredetmonda, amely a gót múlt dicsőségébe illeszti a szlávokat, és a saját kora viszonyait vetíti vissza. Történeti adatként ezért csak óvatosan használható, a három név rokonságát nem bizonyítja.

A másik fő forrás Prokopios, Justinianus korának bizánci történetírója. Szerinte a Sclaveni és az Antae nem egyetlen férfi uralma alatt élnek, hanem régóta „demokráciában”, és a közügyeket a nép elé viszik. A görög szerző saját fogalmával írja le a számára idegen rendet, ezért a „demokrácia” szó inkább azt jelzi, hogy nem látott náluk egységes királyságot. Ez az adat a 6. század közepének Duna-vidéki viszonyaira vonatkozik, nem a Kárpát-medence belsejére.

Prokopios szerint a két nép régi szokásai megegyeznek. Egy istenben hisznek, a villám alkotójában, de folyókat, nimfákat és más szellemeket is tisztelnek. Nyomorúságos kunyhókban laknak, messze egymástól, és gyakran változtatják lakóhelyüket. A leírás egy kívülálló megfigyelő képe, aki a birodalom határán túli világot a saját mércéjével méri. A szétszórt, gyakran változó lakóhelyek említése ugyanakkor egybevág azzal, hogy Prokopios sem egy királyságot, hanem laza közösségeket írt le.

A harcmódról Prokopios azt írja, hogy többnyire gyalog harcolnak, kis pajzzsal és dárdával, páncélt nem viselnek. Nyelvük közös, szerinte „teljesen barbár”, külsejük hasonló, kifejezetten magasak és erősek. A gyalogos harcmód adata később az avar kor képében is visszaköszön, amikor a kutatás gyalogos szláv segédcsapatokat lát az avar hadseregben. Prokopios azonban a 6. század közepén még nem az avarok, hanem a birodalom határán élő, önálló csoportokról beszél.

Prokopios egy névmagyarázatot is ad: szerinte hajdan mindkét népet Sporinak hívták, mert szétszórtan, görögül „spora” módon laktak. A Duna, görögül Ister északi partjának nagy részét ők bírják. A Spori név magyarázata Prokopios etimológiája, amelyet óvatosan kell kezelni. A földrajzi adat viszont egybevág Jordanes képével: mindkét szerző a Dunától északra helyezi el a szlávokat, bár pontos határt a vitatott helynevek miatt egyikük leírásából sem lehet megrajzolni.

A 6. századi görög és latin források tehát a szlávokat elsősorban a Dunától északra és a Balkán felé irányuló mozgásokban említik. Nem adnak kész etnikai térképet a Kárpát-medencéről, és nem mondják, hogy a szlávok a medence belsejét lakták volna. A bizánci írók a birodalom határán jelentkező csoportokat nevezik meg Sclaveni és Antes néven, ahogyan a 6. század közepén és második felében látták őket. A belső területekről ugyanekkor más népek jelenlétéről tudunk.

A Kárpát-medence belsejében a 6. században a gepidák 567-ig, a longobárdok 568-ig uralták a nagy tájakat. Ezeken a területeken a korai szláv jelenlét írásosan alig adatolható, régészetileg pedig vitatott és gyenge. A kutatás a szláv népesség nagyobb mértékű megjelenését a medencében és a Balkánon az avar kor, vagyis az 568 utáni évtizedek folyamataihoz köti. A „megjelenés” tehát nem egyetlen esemény, és nem is a 6. század elejére tehető.

A fordulatot az avarok hozták. A régészeti összefoglalás szerint kelet-európai hódításaik során, Justinianus buzdítására, 558 táján leigázták az antákat is, és rátámadtak a frankokra. 568-ban az avarok letelepedtek a Kárpát-medencében, és Baján kagán vezetésével először egyesítették egy államban a Dunántúlt, az Alföldet és Erdélyt. Ennek részleteit az avarok bejöveteléről szóló szócikk tárgyalja; itt csak annyi fontos, hogy a szlávok sorsa ettől kezdve az avarokéhoz kötődött.

A régészeti összefoglalás szerint az avarok 568 és 626 közötti bizánci támadásai után szlávok tömegei telepedtek le a Balkánon. A 626-os konstantinápolyi ostromban szlávok is részt vettek, gyalogosokként. Ezek a folyamatok már a következő korszak szócikkeihez tartoznak, itt csak keretként jelennek meg. A lényeg, hogy a szlávok tömeges terjeszkedése a forrásokban az avar háborúkkal együtt válik láthatóvá, nem azok előtt.

Az avar hadsereget a kutatás úgy írja le, hogy derékhadát nehézlovasság adta, amelyet gyalogos szláv és gepida segédcsapatok egészítettek ki. Ez a 6–7. század fordulójának kaganátusi képe, nem önálló szláv honfoglalás a medencében. A szlávok tehát a forrásokban és a kutatásban egy többnyelvű birodalom egyik alkotó elemeként jelennek meg. Hogy közülük kik és mikor települtek a medence belsejébe, arra az írott források nem adnak választ.

A régészet sem tölti ki a hiányt. A rendelkezésre álló régészeti összefoglalás a medence belsejéből nem sorol fel biztosan keltezett, széles körben elfogadott 6. századi szláv temető- vagy telephálózatot. Ez negatív adat, és óvatosan kell kezelni: azt jelenti, hogy a bizonyíték gyenge, nem azt, hogy a 6. században egyetlen szláv csoport sem élt a medencében. A 6. századi szláv jelenlét kérdése ezért a kutatásban nyitott, és új feltárásokra vár.

Gyakran emlegetett nyomok a dunántúli hamvasztásos temetkezések Vácon, Kehidán és Zalakomárban. A régészeti összefoglalás ezeket a 7. században betelepült szlávok hagyatékának tartja. Ezek tehát avar kori emlékek, nem a 6. századi „megjelenés” első bizonyítékai. A hamvasztás és a szláv besorolás összekapcsolása maga is értelmezés. A biztosabb medencei szláv nyomok így egy évszázaddal későbbre esnek, mint ahogyan a közkeletű kép szerint a szlávok „elfoglalták” a Kárpát-medencét.

A kérdés mögött két vita fut össze. Az első az, hogy kik a „szlávok” a 6. századi szövegekben. Jordanes egy tőről eredezteti a három népnevet, Prokopios a közös szokásokat és a hajdani közös nevet hangsúlyozza. A kutatás egy része a szláv etnikumot hosszú folytonosságként értelmezi. Más része szerint a 6. századi szláv név és identitás kialakulása maga is történeti folyamat, nem egyszerűen egy őshazából kimozduló nép átköltözése.

A második vita a régészeté: van-e 6. századi szláv lelet a medence belsejében? Ezért ez a szócikk három réteget különít el. Az első a 6. századi írott kép a Sclaveniről és az Antesről a Duna és a Balkán tengelyén. A második a medencei, avar kori szláv nyomok csoportja, amelynek biztosabb emlékei a 7. századra esnek. A harmadik a még későbbi, 9. századi anyag, amelyet a 9. századi medencéről szóló szócikkek tárgyalnak.

A magyar krónikás hagyomány a szlávokat egészen más időrendbe illesztette. Anonymus, Béla király névtelen jegyzője – hogy melyik Béláé, vitatott –, akinek műve a 13. századi krónikás hagyományhoz tartozik, és nem egykorú beszámoló, azt írja, hogy a Duna–Tisza vidékét „szlovének, bolgárok, blachok és a rómaiak pásztorai” lakják, s hogy Attila halála után „Nagy Kán, Bulgária vezére, Salán vezér őse” telepített oda „szlovéneket meg bolgárokat”. Nagy Kán és Salán korabeli forrásból nem ismert. Anonymus a 9. század végi állapotot vetíti vissza Attila korába, az avar kort kihagyja.

A források azért nem egyeznek, mert más-más dolgot látnak. A 6. századi bizánci és gót szerzők a birodalom határán megjelenő csoportokat írták le, saját koruk politikai földrajzával és fogalmaival. A régészet a medence belsejében csak a 7. századra tud biztosabb nyomokat mutatni, a 13. századi krónikás pedig a saját kora ismereteit vetítette vissza. A szlávok megjelenése ezért nem egy nap vagy egy év, hanem több évszázados, ma is vitatott folyamat.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Mikor jelentek meg a szlávok a Kárpát-medencében?
Nem egyetlen időpontban. A 6. századi szerzők a Duna alsó vidékén és a Balkán felé mozgó csoportokat neveznek meg. A kutatás a szláv népesség nagyobb mértékű megjelenését a medencében az avar kor, vagyis az 568 utáni évtizedek folyamataihoz köti; a biztosabb régészeti nyomok a 7. századra esnek.
Mit írnak a szlávokról a 6. századi források?
Jordanes szerint a népes Venethi nép nevei változnak, de főként Sclaveni és Antes néven nevezik őket. Prokopios szerint nem egyetlen férfi uralma alatt élnek, hanem régóta „demokráciában”, és többnyire gyalog harcolnak, kis pajzzsal és dárdával. Mindketten a Dunától északra helyezik el a szlávokat.
Melyek a legkorábbi szláv régészeti nyomok?
Gyakran emlegetett nyomok a dunántúli hamvasztásos temetkezések Vácon, Kehidán és Zalakomárban. Az összefoglalás ezeket a 7. században betelepült szlávok hagyatékának tartja, de ez maga is értelmezés. Biztosan keltezett 6. századi szláv temető- vagy telephálózatot a medence belsejéből nem sorol fel.

Források

  1. Jordanes: Getica 34–35, 119.
  2. Prokopios: Háborúk VII.14.22–30.
  3. Kézai Simon: Gesta Hunnorum et Hungarorum.
  4. Anonymus: Gesta Hungarorum.
  5. Anonymus – Kézai Simon: A magyarok cselekedetei. Budapest, Osiris, 1999 (Millenniumi Magyar Történelem – Források).
  6. A korai és a közép avar kor. In: Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, 2003, 302–308.
  7. A kései avar kor. In: Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, 2003, 308.
  8. The Making of the Slavs. History and Archaeology of the Lower Danube Region, c. 500–700. Cambridge, Cambridge University Press, 2001.
  9. The Early Slavs. Culture and Society in Early Medieval Eastern Europe. London, British Museum Press, 2001.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak