MBMAGYAR BETYÁR
Előzmények

0.1.5

Keleti gótok és a nedaoi csata utáni rend

Előzmények · őskor–895

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Keleti gótok és a nedaoi csata utáni rend
Illusztráció

Röviden

A hun birodalom bukása nem egyetlen nagy csatában dőlt el. A nedaoi csatáról egyetlen szerző, Jordanes tudósít, és a gótok szerepéről éppen ő hallgat. A keleti gótok pannoniai uralma a kutatás szerint mintegy másfél évtizedig tartott, szüntelen háborúkkal; az elvonulást a régészeti összefoglalás 473-ra teszi.

A népszerű képben a hun birodalom bukása egyetlen nagy csatában dől el: a germán népek, élükön a gótokkal és a gepidákkal, együtt verik le Attila fiait, majd a győztes keleti gótok Pannoniában rendezkednek be, ahonnan a fiatal Theoderik elindul hírnevet szerezni. A források ennél töredékesebb és bizonytalanabb képet adnak. A nedaoi csatáról egyetlen szerző tudósít, a gótok szerepéről éppen ő hallgat, pannoniai uralmuk pedig a kutatás szerint mintegy másfél évtizedig tartott, szüntelen háborúkkal.

Ez a szócikk a keleti gótok előtörténetét röviden, a nedaoi csatát és a hun birodalom felosztását, a gótok pannoniai éveit, a szomszéd népekkel vívott harcokat és a 473-as elvonulást követi. A gepida királyságról az előző szócikk szól, a longobárdokról a következő. A szöveg jelzi, hol Jordanes elbeszélését, hol a régészet adatát, és hol a kutatás következtetését olvassuk.

A keleti gótok a Dnyeszter és a Don között éltek, amikor a hunok a régészeti összefoglalás szerint „375 táján” döntő csapást mértek rájuk. Ammianus Marcellinus, a 4. századi római történetíró elbeszéli, hogy a hunok Ermenrichus királyságára törtek, és a király önkezével vetett véget életének; utóda Vithimiris lett. Ammianus évszámot nem ad, a 375-ös dátum a kutatás keltezése. Ermenrichus birodalma összeomlott, a gótok sorsa ettől kezdve a hunokéhoz kötődött.

A gótok többsége helyben maradt, és a hunok szövetségeseként részt vett nyugati hadjárataikban. Jordanes, a 6. századi gót történetíró szerint a catalaunumi csatában Valamir, Thiudimer és Vidimer, a három gót testvér Attila seregében harcolt. Egy kisebb keleti gót csoport, Alatheus és Saphrax népe, hun és alán töredékekkel 380-ban I. Theodosius szövetségeseként települhetett be Pannonia keleti felébe. E betelepülés forráskritikája vitatott; a római uralom visszavonulásáról szóló szócikk tárgyalja.

A régészet ebből a csoportból keveset tud megfogni: biztosan csak a 4–5. század fordulójára keltezhető, pontuszi eredetű leletek köthetők hozzájuk, például Sármellék–Égenföldön és Kilimán–Felsőmajorban. A népesség nagy része a régészeti összefoglalás szerint 401-ben, 405-ben és 408-ban nyugatra vonult. Mözsön 96 sírból és egy telepből álló, az 5. század első és középső harmadára keltezett lelőhely egy kisebb, kérdőjelesen gótnak tartott keleti germán csoport hagyatéka lehet; az eltemetettek több mint felének koponyája torzított.

Attila 453-as halála után fiai Jordanes szerint a népeket „egyenlő sorsolással” akarták felosztani maguk között. Ezen felháborodva elsőként Ardarich gepida király lázadt fel. A felkelés tehát nem a gótok, hanem a gepidák kezdeményezése volt Jordanes elbeszélésében. A gót szerző, aki egyébként minden gót hőstettet kiemel, itt a gepida királyt állítja a középpontba, és ez a hallgatás a későbbi vita egyik kiindulópontja lett.

A döntő csatát Jordanes szerint „Pannoniában, a Nedao nevű folyó mellett” vívták. Érzékletesen sorolja a népek fegyverzetét: a gót lándzsát, a gepida kardot, a rugiak, szvébek és herulok fegyvereit, a hun íjat és az alánok nehéz fegyverzetét. A gepidák váratlan győzelmet arattak; mintegy harmincezer hun és szövetséges esett el, köztük Ellák, Attila legidősebb fia. A többi Attila-fiú a Fekete-tenger mellé menekült.

Jordanes a csatához évszámot nem ad, és a folyó helyét sem lehet azonosítani. A kutatás a csatát 454-re vagy 454 és 455 közé teszi. A Nedaót kapcsolták már a Nyitra egyik mellékfolyójához, a Száva valamelyik mellékfolyójához, és a Tisza vidékére is helyezték, de egyik azonosítás sem bizonyított. A hun maradék a kutatás szerint legkésőbb egy 455-ös gót vereség után vonult vissza. A csata így inkább egy hosszabb bomlás egyik állomásának tűnik.

A győzelem után Jordanes leírja a hun birodalom felosztását. A gepidák egész Daciát kapták, a gótok Pannoniát, Sirmiumtól Vindobonáig. Szarmaták, cemandrok és egyes hunok Illyricumban, Castra Martis körül telepedtek meg; szkírek, sadagarok és alánok Kis-Szkítiában és Alsó-Moesiában; rugiak Bizye és Arcadiopolis körül. Hernac, Attila legifjabb fia Kis-Szkítia szélén, Emnetzur és Ultzindur Dacia Ripensisben kapott helyet. Ez Jordanes 6. századi összefoglalása, a lista nem feltétlenül egyidejű állapotot rögzít.

A keleti gótok szerepe a nedaoi csatában a téma legélesebb vitája. Jordanes erről hallgat. A kutatás egy része szerint a gótok távol maradtak, és csak utóbb támadták meg őket a hunok; mások szerint a hunok oldalán harcoltak. Egy régebbi összefoglalás a felkelő koalíció tagjának tekintette őket, egy újabb nézet szerint pedig a csata az Attila-fiak pártjai között zajlott. Annyi mondható biztosan, hogy a gepidák győztek, a gótok szerepe vitatott.

Jordanes szerint a gótok, látva, hogy a gepidák a hunok szállásait foglalták el, inkább a rómaiaktól kértek földet, és megkapták Pannoniát. Marcianus keletrómai császár szövetséget kötött velük, és ajándékokat adott nekik. A kutatás egy része szerint a szövetség célja Avitus nyugatrómai császár hatalmának visszaszorítása volt, de ezt Jordanes nem mondja. A kutatás a gótok pannoniai megtelepedését általában 456 körülre teszi, a fenékpusztai erőd pusztulását pedig a régészek ugyanehhez az időhöz kötik.

Jordanes a három testvér szállását is megadja: Valamir a Scarniunga és az Aqua Nigra folyók között, Thiudimer „a Pelso-tó mellett”, Vidimer kettejük között lakott. A helynevek közül csak a Pelso, vagyis a Balaton azonosítható. Hogy a gót szállásterület a Balaton és a Száva torkolata között feküdt, az már a kutatás következtetése. Thiudimer fenékpusztai székhelye szintén feltevés, amelyet az erőd későbbi helyreállítása tesz valószínűvé, de írott forrás nem mond ki.

A pannoniai évek nem teltek békében. Jordanes szerint Attila fiai „szökött szolgákként” követelték vissza a gótokat, és Valamirra támadtak. Ő kevesekkel is legyőzte őket, a hunok pedig a Dnyeper vidékére futottak, amelyet Jordanes szerint hun nyelven Varnak neveztek. Ugyanazon a napon született Thiudimer fia, Theoderik, ágyasától, Erelievától. Az esemény évét a forrás nem adja meg; Theoderik születését Jordanes csak ehhez a győzelemhez kapcsolja.

Amikor a Marcianustól járó évi ajándékok késtek, a gótok Jordanes szerint Illyricumot dúlták. A béke záloga a hétéves, nyolcadik évébe lépő Theoderik lett, akit túszként Konstantinápolyba, Leó császárhoz vittek. Jordanes elbeszélése alapján a pannoniai gótok helyzete erősen függött a birodalmi ajándékoktól: ezek késése a forrás szerint háborúhoz, a béke pedig túszadáshoz vezetett, vagyis a viszonyt újra meg újra meg kellett erősíteni.

A gótok ezután Jordanes szerint a „belső Pannoniát” bíró sadagok ellen vonultak. Dintzic, Attila fia ekkor ultzinzurokkal, angiscirekkel, bittugurokkal és bardorokkal Bassianát ostromolta, de a gótok elűzték. Az epizód azt mutatja, hogy Attila fiai a nedaoi csata után sem tűntek el egy csapásra a Duna vidékéről. Jordanes ehhez sem ad évszámot, így az események sorrendje csak az ő elbeszélésének menetéből következik.

Hunimund szvéb vezér Jordanes szerint gót csordákat rabolt; Thiudimer éjjel a „lacus Pelsodis” mellett meglepte és foglyul ejtette, majd fogadott fiaként szabadon engedte. Hunimund ezután a szkíreket fordította a gótok ellen. A csatában Valamir lováról lezuhanva elesett, a gótok pedig a szkíreket szinte kiirtották. A régészeti összefoglalás szerint a szkír királyság a 460-as évek végén semmisült meg. A bakodpusztai 1–2. sír aranyékszereit feltételesen a szkír királyi rokonsághoz kötik.

A szkír vereség után szvébek, szarmaták Beuca és Babai vezetésével, szkír maradékok Edica és Hunuulf alatt, valamint gepidák és rugiak gyűltek össze a pannoniai Bolia folyónál. Jordanes szerint Thiudimer és Vidimer döntő győzelmet aratott. A Bolia, akárcsak a Nedao, ma nem azonosítható. A szvébek a régészeti összefoglalás szerint már a nedaoi csata után kezdtek nagyobb számban betelepülni Észak-Pannoniába, nyomaik Ménfőcsanak, Tatabánya és Esztergom környékén ismertek.

Thiudimer Jordanes szerint télen a befagyott Dunán át a szvébek és az alamannok ellen vonult, és hazatérve fogadta a Konstantinápolyból visszaengedett Theoderiket. A tizennyolc éves Theoderik a Dunán átkelve legyőzte Babai szarmata királyt, és elfoglalta Singidunumot. A zsákmány elfogytával a gótok vonulást követeltek. Vidimer Itália felé indult, Glycerius császár idején, Thiudimer pedig Keletróma felé. A régészeti összefoglalás az elvonulást 473-ra teszi; Jordanes a Glycerius-uralkodással keltez.

A régészet a gót korszakot nehezen tudja megragadni. A régebbi kutatás minden jelentős 5. századi germán leletet gótnak tartott, holott a gótok csak mintegy másfél évtizedig birtokolták Pannonia egy részét; ebben Jordanes művének hatása is szerepet játszott. A régészet ráadásul nem tud ilyen pontossággal keltezni: egy 450-re keltezett együttes még hun kori, egy 460-ra keltezett már keleti gót korinak számíthat. A határ tehát elmosódik, és ezt a cikk is így kezeli.

A sírok keveset árulnak el. A gótok valószínűleg ariánus hitük miatt nem tettek a sírokba ételt, italt, kerámiát, a férfiak mellé fegyvert, ezért szinte csak a női viselet ad támpontot. Ez az oka annak, hogy a dabronc–ötvöspusztai sírt már keleti gót, szvéb és sadagar temetkezésnek is tartották. A vallási magyarázat is értelmezés. A koponyatorzítás sem etnikai bélyeg, mert több hun kori nép átvette, így önmagában egyetlen sírt sem köt a gótokhoz.

A legbiztosabb támpont Fenékpuszta. A régészek által 456 körülre keltezett pusztulás után az erőd védműveit helyreállították, belső épületeit felújították, az ókeresztény bazilikát átépítették; ebből feltételezhető, hogy Thiudimer központja itt volt. Az erődtől délre 1976 és 1980 között 31 sírós, keleti gótnak tartott temetőt tártak fel, a 29 értékelhető koponyából 21 torzított. Rokon vele a 16 sírós balatonszemesi családi temető. Mindkettő a rítus és a leletanyag alapján kapta gót besorolását.

A magyar krónikás hagyomány egészen másképp emlékezett erre a korra. Kézai Simon 13. századi Gesta Hungaroruma, amely nem egykorú beszámoló, Pannonia védelmére „a német származású veronai Ditricust” teszi meg királlyá a hunok ellen, és a Belvider síkján vívott csatában, amelyet a kutatás a 451-es catalaunumi csatával azonosít, „Aldaricus, a gótok királya” elesik. A hun bukást Ditricus ravaszságának és a „Krimhild csatájának” tulajdonítja; a Nedao nála nem szerepel. A szintén 13. századi Anonymus szerint Attila halála után „a római fejedelmek” foglalták el Pannoniát, gót uralmat nem említ.

A források eltérése nem véletlen. A korszak szinte egyetlen elbeszélő forrása Jordanes, aki a 6. században, Cassiodorus elveszett gót történetének felhasználásával írt, és saját népe szemszögéből válogatott: a gót győzelmeket részletezi, a kínos pontokon hallgat. A régészet nem tud évtizednél pontosabban keltezni, a 13. századi krónikák pedig német hősepikai motívumokkal töltötték ki a hiányt. A nedaoi csata utáni rend ezért nem egyetlen fordulat, hanem két évtizednyi, bizonytalanul keltezhető átrendeződés.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Kik voltak a keleti gótok?
A keleti gótok a Dnyeszter és a Don között éltek, amikor a hunok a régészeti összefoglalás szerint „375 táján” döntő csapást mértek rájuk. Többségük a hunok szövetségeseként részt vett nyugati hadjárataikban. Jordanes szerint a catalaunumi csatában a három gót testvér Attila seregében harcolt.
Mi volt a gótok szerepe a nedaoi csatában?
Vitatott. A csatáról egyetlen szerző, Jordanes tudósít, és éppen a gótok szerepéről hallgat. A kutatás egy része szerint a gótok távol maradtak, mások szerint a hunok oldalán harcoltak; egy újabb nézet szerint a csata az Attila-fiak pártjai között zajlott. Annyi biztos, hogy a gepidák győztek.
Meddig voltak a keleti gótok Pannoniában?
A kutatás szerint mintegy másfél évtizedig, szüntelen háborúkkal. Jordanes szerint harcoltak Attila fiaival, a szkírekkel és a szvébekkel is. Amikor a zsákmány elfogyott, a gótok vonulást követeltek: Vidimer Itália, Thiudimer pedig Keletróma felé indult. Az elvonulást az összefoglalás 473-ra teszi.

Források

  1. Jordanes: Getica 259–283.
  2. Ammianus Marcellinus XXXI.3.1–3.
  3. Kézai Simon: Gesta Hunnorum et Hungarorum.
  4. Anonymus: Gesta Hungarorum.
  5. Anonymus – Kézai Simon: A magyarok cselekedetei. Budapest, Osiris, 1999 (Millenniumi Magyar Történelem – Források).
  6. A keleti gótok. In: Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, 2003, 291–293.
  7. Germánok az Alföldön az 5. században. In: Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, 2003, 293–294.
  8. A hunok története. In: Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, 2003, 285.
  9. „…ut strenui viri…” A gepidák Kárpát-medencei története. Doktori értekezés, SZTE, Szeged, 2014.
  10. History of the Later Roman Empire I. London, Macmillan, 1923.
  11. The Goths. Oxford, Blackwell, 1996.
  12. History of the Goths (1988/1990).

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak