MBMAGYAR BETYÁR
Előzmények

0.1.5

Gepidák Erdélyben és a Tisza mentén

Előzmények · őskor–895

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Gepidák Erdélyben és a Tisza mentén
Illusztráció

Röviden

A gepidák története nem rövid epizód. A gepida királyság a hun birodalom bukása után mintegy egy évszázadig, 567-ig uralta a Tiszántúlt és Erdélyt, és egy ideig Sirmiumot is. Temetői a Tisza, a Maros és a Körösök mentén ma is jól kirajzolódnak.

A gepidákról a közkeletű kép, ha egyáltalán van, egy rövid germán epizódot ismer: egy népet, amely Attila halálakor felbukkant, majd nyomtalanul eltűnt. A források és a régészet ennél jóval hosszabb történetet mutatnak. A gepida királyság a hun birodalom bukása után mintegy egy évszázadig, 567-ig uralta a Tiszántúlt és Erdélyt, és egy ideig Sirmiumot is, temetői pedig a Tisza, a Maros és a Körösök mentén ma is jól kirajzolódnak.

Ez a szócikk a gepidák eredetét és korai lakóhelyét, a hun kori szerepüket, a királyság történetét, valamint a temetőket, a társadalmat és a telepeket követi. Attila udvaráról az előző szócikk szól, a nedaoi csata utáni rendről és a keleti gótokról a következő. A longobárdok oldaláról külön szócikk szól. A szöveg jelzi, hol a forrás adata, és hol a kutatás következtetése.

A gepidák eredetéről Jordanes, a 6. századi gót történetíró ad elbeszélést. Szerinte a gepidák a gótokkal közös eredetűek, és Gothiscandzából, a Visztula alsó folyása mentéről indultak. Nevüket gúnyos népetimológiával magyarázza: a „gepanta”, vagyis lassú, rest szóból, mert az ő hajójuk késett. Ez monda, és Jordanes gót elfogultságát tükrözi. Prokopios, a 6. századi bizánci történetíró szintén a gótokkal, vandálokkal és vizigótokkal rokon gót népnek írja őket.

Jordanes Fastida gepida király hódításairól, a burgundok szétveréséről és a gótokkal vívott háborúról is beszámol, de ezekhez évszámot nem ad. Nyelvük a fennmaradt személynevek alapján gót lehetett. Első egykorú említésük a Maximianus császárhoz 291 körül mondott dicsőítő beszédben olvasható. Eszerint a gót tervingek a taifalokkal szövetségben a vandálok és a gepidák ellen vonultak. A beszéd pontos keltezése nem teljesen biztos.

Hogy hol éltek a gepidák a 3–4. században, a hunok előtt, vitatott. A kutatás egy része a 291-es említésből kiindulva a Kárpátoktól északkeletre, más része a Kárpát-medence északkeleti részére, a Felső-Tisza vidékére teszi lakóhelyüket. Egy újabb régészeti értékelés szerint viszont a Felső-Tisza vidék 3. századi leletanyagában semmi sem utal gepidákra. A Tiszadob- és az Ártánd-típusú temetők csak a 4. század második felében és végén kezdődnek.

A 4. század utolsó évtizedeiben a Csernyahov–Marosszentanna kultúrával rokon leletek jelennek meg az Alföldön. A kutatás két kört különít el: a Tiszadob-kört, ahol iráni jegyek vannak túlsúlyban, és az Ártánd-kört, ahol germán, feltételesen gepida jegyek. A hun kori keleti germán női viselet ugyanakkor gepidáknál, gótoknál és szkíreknél egyformán előfordul, ezért egyetlen sírt sem lehet pusztán a viselet alapján népnévhez kötni. Az etnikai besorolás értelmezés.

Jordanes a saját korának képét is megrajzolja. Szerinte a gepidák földjét északról a Tisia, délről maga a nagy Duna, keletről a Flutausis határolja, és „belül” Dacia terül el. Ez a 6. századi leírás már a királyság korát tükrözi, nem a gepidák korábbi lakóhelyét. A Flutausis azonosítása bizonytalan. A leírás mégis jól mutatja, hogy egy évszázaddal Attila után a gót történetíró a Tisza és Dacia népeként ismerte a gepidákat.

A hun korban játszott szerepük alapján királyságuk a Kárpát-medence keleti felén lehetett, pontosabb lokalizációjuk azonban a források és a régészeti értelmezés korlátai miatt nem lehetséges. Leghíresebb királyuk, Ardarich Jordanes szerint Attila iránti nagy hűsége miatt részt vett a nagykirály tanácsában. A gepida sereg a régészeti összefoglalás szerint részt vett a 447–449-es második balkáni hadjáratban, Jordanes szerint pedig a 451-es catalaunumi csatában is.

A gepida dinasztia kincseit a kutatás szerint ebben az időben rejthették el Szilágysomlyón. A lelet arany medalionokból, ónixfibulából, egy úgynevezett „eskügyűrűből” és páros ékköves fibulákból áll; a legkésőbbi darabok hun divat szerinti, övre akasztható aranycsészék. Hogy a kincs a gepida dinasztiáé volt, értelmezés. A keletrómai követek által említett falvak a kutatás egy része szerint feltehetően a segédnépek, például a gepidák települései voltak.

Attila 453-as halála után az alávetett népek a gepidák vezetésével lázadtak fel. Jordanes a döntő csatát Pannoniába, a Nedao folyóhoz helyezi; a folyót ma sem sikerült azonosítani. Elbeszélése szerint Ardarich gepidái Attila fiai ellen harcoltak, a hunok és szövetségeseik közül mintegy harmincezren estek el, köztük Ellák, Attila legidősebb fia. Jordanes évszámot nem ad; a kutatás a csatát 454 és 455 közé teszi.

Jordanes szerint a gepidák ezután győztesként birtokba vették „egész Dacia” határait, és a Római Birodalomtól csak békét és évi ajándékot kértek, „ut strenui viri”, vagyis derék férfiak módjára. Hozzáteszi, hogy ezt a szokásos ajándékot a nép az ő idejében is megkapta a császártól. A kutatás ezt úgy értelmezi, hogy a gepidák a hun birodalom központi szállásterületeit, a Tiszántúlt és Erdélyt szerezték meg, pozíciójukat pedig a birodalommal kötött szövetség biztosította.

A keleti gótok elvonulása után a gepidák a Szerémséget is megszerezték; az első sirmiumi megszállást a régészeti összefoglalás 473 és 504 közé teszi. A Szerémséget másfél évtized múlva elvesztették, a Tisza vidéki királyság azonban virágzott. Ennodius Theoderichhez írt dicsőítő beszéde ebből az időből Gunderithet említi a sirmiumi gepidák vezéreként; királyi címe nem biztos. Ugyanebből a korból valók az apahidai királyi sírok Napoca környékén, ezek azonban nem köthetők Gunderithhez.

A kutatás szerint a gepidák 535-ben visszafoglalták Sirmiumot, és ide került a királyság központja. Prokopios a saját korának állapotát írja le: szerinte a gepidák Sirmiumot és szinte egész Dacia városait birtokolják, a rómaiakat pedig rabszolgasorba vetik. Kunimund, az utolsó gepida király Sirmiumban saját monogramos pénzt veretett, a városban ariánus püspök működött. Prokopios a birodalmi diplomácia nézőpontjából ír, ezért ellenséges képét óvatosan kell kezelni.

Prokopios szerint a longobárdok a Duna déli partjára, a gepidák közelébe települtek, és a szomszéddá vált két nép ellenségeskedett; mindkét fél Justinianushoz küldött követet szövetségért. Az első longobárd–gepida csatát 552-ben a longobárdok nyerték. 565-ben II. Justinus a gepidák mellé állt, de az avarokkal szövetséges Alboin megsemmisítette Kunimund seregét, és 567-ben a királyság elpusztult. A részleteket a longobárdokról szóló szócikk tárgyalja.

A régészeti hagyaték elsősorban temetőkből áll. Az alföldi gepida temetők a Tisza, a Maros és a Körösök mentén, folyami átkelőknél sűrűsödnek, Szolnok, Szentes és Szeged környékén. A közép-tiszai temetők az 5. század utolsó harmadában kezdődnek, és a 6. század második harmadának végéig használták őket; Szentes–Berekháton 306, Szolnok–Szandaszőlősön 237 sír ismert. A Felső-Tisza vidék a 6. században már nem volt lakott, az 5. század második felében viszont ott vannak a leggazdagabb magányos sírok.

A gepida temetők úgynevezett „soros temetők”: keletelt, pogány rítusú sírok fegyverrel, ékszerrel, étel- és italmelléklettel, sok közülük rablott. A legelőkelőbb férfiakat teljes fegyverzettel, kétélű spathával, lándzsával, pajzzsal, néha sisakkal temették el. A nemesasszonyok aranyozott ezüst fibulapárt és övcsatot viseltek, a szegényebbek bronz utánzatot. Az Alföldről királysír nem ismert, az erdélyi soros temetők pedig kisebbek, és az 5–6. század fordulóján kezdődnek.

A sírok a hitvilág kettősségét is mutatják. Női sírokban keresztek és ereklyetartók kerültek elő, ugyanakkor pogány amulettek is előfordulnak: vadkan, ragadozómadár és úgynevezett „Donar-csüngők”. A kereszténység és a régi hiedelmek tehát egymás mellett éltek, és a régészeti anyag nem enged éles határt húzni közöttük. A sirmiumi ariánus püspök a városi kereszténységet jelzi; a vidéki népesség hitét csak a sírleletek alapján lehet megítélni, fenntartással.

A gepidák szórt településszerkezetben éltek: kis majorságok sorakoztak „gyöngysorszerűen” a magaspartokon. A házak földbe mélyítettek, többnyire 4–18 négyzetméteresek, ritkán 25–35 négyzetméteresek. A telepeken szövőszéksúlyok és csontfésűk kerültek elő, Eperjesen köles, vetési búza és hatsoros árpa nyoma. Ilyen telepeket tártak fel Battonyán, Egerlövőn, Eperjesen 1976–1977-ben, Szolnok–Zagyvaparton és Malomfalván. Nagyobb falut eddig nem találtak, felszíni épület csak Erdélyből ismert. A telepek tehát kis közösségek mindennapjait mutatják.

Hogy melyik lelet „gepida”, régóta vita tárgya. Az első gepida lelet a 19. század közepén Kisselyken került elő; az alföldi anyag első összefoglalása 1936-ban, alapvető korpusza 1961-ben jelent meg. Régebben csak a 6. század első felének temetőit tartották gepidának, az 5. század második felébe tartozókat keleti gótnak, az avar korba nyúlókat avarnak. A magyar kutatás ezzel szemben a Tisza vidéki és az erdélyi anyagot egységesnek tartja.

A gepidák a magyar krónikás hagyományból hiányoznak. Kézai Simon 13. századi Gesta Hungaroruma, amely nem egykorú beszámoló, a hun uralom bukását nem a gepidáknak, hanem a „németeknek”, a veronai Ditricusnak és a Krimhildtől származó Aladárnak tulajdonítja, a döntő csatát pedig Sicambriába teszi. A gepida győzelemről és a nedaoi csatáról tehát csak Jordanes tudósít, a királyság későbbi történetéről pedig Prokopios és a régészet.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Kik voltak a gepidák?
Jordanes szerint a gepidák a gótokkal közös eredetűek, Prokopios szintén a gótokkal rokon gót népnek írja őket. Nyelvük a fennmaradt személynevek alapján gót lehetett. A gepida királyság a hun birodalom bukása után mintegy egy évszázadig, 567-ig uralta a Tiszántúlt és Erdélyt.
Mi volt a nedaoi csata?
Attila 453-as halála után az alávetett népek a gepidák vezetésével lázadtak fel. Jordanes a döntő csatát Pannoniába, a Nedao folyóhoz helyezi; a folyót ma sem sikerült azonosítani. Jordanes évszámot nem ad; a kutatás a csatát 454 és 455 közé teszi.
Hol vannak a gepida temetők?
Az alföldi gepida temetők a Tisza, a Maros és a Körösök mentén, folyami átkelőknél sűrűsödnek, Szolnok, Szentes és Szeged környékén. Szentes–Berekháton 306, Szolnok–Szandaszőlősön 237 sír ismert. Az erdélyi soros temetők kisebbek, és az 5–6. század fordulóján kezdődnek. A sírok közül sok rablott.

Források

  1. Jordanes: Getica 33–34, 94–100, 199–200, 259–264.
  2. Priskos: a követút falvairól.
  3. Prokopios: Háborúk III.2.2; VII.33.8–11; VII.34.
  4. A gepidák. In: Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, 2003, 294–298.
  5. Germánok az Alföldön az 5. században. In: Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, 2003, 293–294.
  6. Temetkezések, társadalom. In: Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, 2003, 287.
  7. A népek országútján. In: Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, 2003, 283.
  8. „…ut strenui viri…” A gepidák Kárpát-medencei története. Doktori értekezés, SZTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola, Szeged, 2014 (védés: 2015).
  9. History of the Later Roman Empire I. London, Macmillan, 1923.
  10. Archäologische Denkmäler der Gepiden im Mitteldonaubecken (454–568 u. Z.). Archaeologia Hungarica, Series Nova 38. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1961.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak