MBMAGYAR BETYÁR
Három részre szakadt ország

4.4.3

Hajdúszabadság

Három részre szakadt ország · 1526–1711

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Hajdúszabadság
Illusztráció

Hajdúszabadság

A hajdúszabadság az a sajátos, közösségi jogállás, amelyet Bocskai István hajdú katonái és utódaik a szabolcsi hajdúvárosokban élveztek a 17. század elejétől 1876-ig. Kiindulópontja a korponai kiváltságlevél, amely a forráskiadások és a feldolgozások többsége szerint 1605. december 12-én kelt; tartós formáját azonban a későbbi törvények és megerősítések adták meg.

A közkeletű kép szerint Bocskai egyetlen oklevéllel nemessé tette a hajdúkat, és ebből egyenesen következett a hajdúvárosok kiváltságos léte. Ezt az oklevelet gyakran „kállói kiváltságlevélként” emlegetik. A források hosszabb és vitatottabb utat mutatnak. A levél szövege valóban nemesítést mond ki, a bécsi béke, az 1608 és 1613 közötti országgyűlések, a királyi és fejedelmi megerősítések azonban a személyes nemesítésből lépésről lépésre egy helyhez és katonai szolgálathoz kötött, közösségi szabadságot formáltak. A felkelés menete, a hadjáratok és Bocskai pályája a Bocskai-felkelés történetéhez tartozik; itt a jogintézmény sorsa áll előtérben.

A szakirodalom az oklevelet korponai kiváltságlevélnek vagy nagyhajdú adománylevélnek nevezi, mert Korponán kelt. A „kállói” név onnan ered, hogy az adományozott birtokok között első helyen Kálló városa állt, a hajdúk azonban Kállót 1609-ben Böszörményre cserélték, így Kálló végül nem lett hajdúváros. A kelet sem egységes: a feldolgozások többsége december 12-ét ad, két hadtörténeti tanulmány december 8-át, egy idézett feldolgozás szerint viszont ez utóbbi a hajdúkapitányok Korponára érkezésének napja lehetett, amelyet többnapos alkudozás követett.

A levél a név szerint felsorolt kapitányok – az első helyen Csomaközy András – kapitánysága alatt szolgáló hajdúkra szólt, a legtöbb feldolgozás szerint 9254 főre; egy régi jegyzék 9253-at ad, a kapitányok számát pedig tizenkettőnek vagy tizennégynek közlik. A szakirodalom a hajdúk tömegét a felkelés idején mintegy harmincezerre becsüli, így nagyjából egyharmaduk kapta meg a közös kiváltságot. A mai történetírás többsége szerint a telepítés kényszermegoldás volt: Bocskai nem tudta kifizetni a hajdúk zsoldját, ezért megélhetésüket birtokadománnyal biztosította.

A kiváltságlevél egy közölt magyar fordítás szerint a „Magyarország hongyűlésére 1605-dik év november 10-én összegyűlt” karok és rendek közmegegyezésére és helybenhagyására hivatkozik. A hajdúkat „a paraszti és a nem nemesi állapotból, amelyben születtek” kiemeli, és Magyar- és Erdélyország nemesei közé sorolja. A latin szöveg egy fennmaradt fordulata szerint a kedvezmény a hajdúk mindkét nemű örököseire és utódaira is kiterjedt: „haeredibusque et posteritatibus ipsorum utriusque sexus universis”. A levél tehát személyekre és családjaikra szólt, nem egy település városi jogaira.

A birtokadomány a tokaji várhoz tartozott javakból állt: Kálló egész városából, Nánás, Dorog és Varjas pusztabirtokából, valamint Hadház, Vámospércs, Sima és Vid részjószágaiból, mind Szabolcs vármegyében. A letelepedés mintáját a levél maga nevezi meg: a hajdúk „a mi erdélyországi hív székelyeink szokása szerint” telepednek le, vagyis a székelyek katonai kiváltsága szolgált példaként. Üres földre azonban nem érkeztek; egy újabb vizsgálat szerint egyik későbbi hajdúváros sem volt teljesen lakatlan.

Az adómentességről és a címerről csak egy közölt fordítás tudósít, ezért ezek a részletek kevésbé biztosak. Eszerint a levél a birtokokat a rendes és rendkívüli adók, a kilenced, a tized, valamint a paraszti és polgári szolgálatok alól örökre mentesítette, és közös címert adott, amelyben a felkelő nap „a hajnal tájban történt első győzelmünk emlékére” került. Hogy ez melyik győzelem, az a felkelés történetéhez tartozik. A bevezető rész egy másik fordítás szerint az igazak „a rabságból az örök szabadságra” jutásáról szól.

A korponai levél nem maradt egyedül. 1606 márciusában Kassán – a nap forrásonként 14. vagy 16. – Bocskai mintegy háromszáz hajdúnak, Nagykereki 1604-es védőinek adott nemességet és letelepedési helyet Kölesérben, a feldolgozások szerint itt is mindkét nemű örököseikre kiterjedően. A kedvezményt ez a levél is a székelyek szabadságához mérte, „szabad erdélyi székelyeink szokásaihoz képest”. A köleséri hajdúk azonban nem maradtak a nekik kijelölt helyen: még abban az évben Szalontára költöztek.

Ugyancsak Kassán, 1606. szeptember 2-án Bocskai Halasi Fekete Péter kapitánynak, századosainak és „mezei katonáinak” adott nemességet és szoboszlói részbirtokot, amely korábban szintén a tokaji várhoz tartozott. Mivel a fejedelem Szoboszlón csak ezt a részt adományozhatta, a település kettévált: Nagy-Szoboszló lett a hajdúváros, Kis-Szoboszló jobbágyfalu maradt. A szoboszlói levelet 1607. február 5-én Szabolcs vármegye karászi gyűlésén hirdették ki; a beiktatás napját a források eltérően adják meg.

A korponai levél kihirdetése sem ment simán. 1606 december elején Szabolcs vármegye karászi gyűlésén olvasták fel, és ellentmondott neki Fekete János kállói vicekapitány, valamint a Kállay, a Dengeleghy, a Melith és a Báthory család. Az ellentmondás jelezte, hogy Kálló adományozása jogilag gyenge lábon állt: a városra földesúri igény is volt. A hajdúk birtoklása így kezdettől fogva a megyei nemesség és a régi birtokosok ellenállásába ütközött.

Vitás az is, hogy a korponai adományt jóváhagyta-e az országgyűlés. A levél a rendek közmegegyezésére hivatkozik, Bocskai pedig 1606. augusztus 28-án Illésházy Istvánnak azt írta, hogy a tokaji jószágot „az országnak közönséges tetszéséből az hajdúságnak kelleték adnunk az korponai gyűlésön”. A kutatás egy része szerint Korponán ennek ellenére nem tárgyaltak a hajdúk kiváltságáról, más része Bocskai levelét a jóváhagyás bizonyítékának tartja. A kérdés nyitva marad.

A jogállás sorsa Bocskai halála után dőlt el. Az 1606-os bécsi béke kimondta, hogy „a Bocskay ur részéről történt nemesitések érvényüket megtartsák”, de a leveleket a közönséges országgyűlésen fel kell mutatni; a béke többi pontja a bécsi békéről szóló külön tárgykörhöz tartozik. Az 1608. évi XVII. törvénycikk ezt megismételte: akik Bocskaitól fekvőjószágot kaptak, okmányaikat a következő országgyűlésen be kellett mutatniuk. A hajdúk kiváltsága tehát feltételes érvényű maradt.

A második hajdúfelkelés itt csak jogkövetkezményei miatt számít. Az 1608. március 27-i érsekújvári egyezmény megerősítette a hajdúk Bocskaitól nyert szabadságjogait és birtokadományait, Homonnai Drugeth Bálint pedig április 19-én ezen felül Polgárt és Szentmargitát ígérte nekik. Az 1609. évi III. törvénycikk ezzel szemben Bocskai örökös adományleveleit „egyszerüen és teljesen semmisek”-nek mondta, a IX. törvénycikk viszont a hajdúk nemesítését és birtokait külön kezelte: forduljanak a nádorhoz, és a király döntsön.

Kálló ügye ugyanekkor zárult le. Az 1609. évi LVII. törvénycikk a várost „a bécsi békekötéshez képest” visszaadatta a Kállay családnak. Báthory Gábor erdélyi fejedelem 1609. szeptember 13-án Váradon kelt cserelevelével Kálló helyett Böszörmény mezővárost és Pród falut adta a hajdúknak; a levél szerint ezért 100 000 forintot fizettek. Egy feldolgozás összegzése szerint 1609-re a szabolcsi hajdúvárosok Szoboszló, Nánás, Dorog, Hadház, Vámospércs, Böszörmény és Polgár voltak, utóbbi Szentmargitával.

A döntő fordulat 1613-ban jött. II. Mátyás április 1-jén elismerte Hadház, Nánás, Szoboszló, Vámospércs és Polgár hajdúkiváltságát: a hajdúk hívásra lóval és fegyverrel két hónapig zsold nélkül tartoztak szolgálni, utána havi három forint húsz dénár járt nekik. A királyi levél egy feldolgozás szerint sem Bocskai adományára, sem a bécsi békére nem hivatkozik. Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitány ugyanabban az évben kiadott utasítása a városokat a kassai főkapitányság alá rendelte.

Ugyanez az 1613-as országgyűlés a II. törvénycikkben Bocskai és párthívei adományait általában „eltörölve és érvénytelenitve” tekintette. A hajdúk kiváltsága így a gyakorlatban az új uralkodói elismerésre és a katonai kötelezettségre támaszkodott, nem a semmisnek mondott adománylevelekre. Az 1618. évi LXXIII. törvénycikk a felső-magyarországi hajdú katonákat lakóhelyük vármegyéjébe sorolta, hogy „a többi nemesek módjára” a vármegyei joghatóság alatt álljanak. Böszörmény kiváltságát 1626-ban Bethlen Gábor, később II. Ferdinánd király is megerősítette.

A 17. század közepének törvényei kettéválasztották a hajdúk világát. Az 1635. évi LXVIII. törvénycikk megkülönböztette a „kiváltságolt hajdu városokat” azoktól a helyektől, ahol hajdúk kiváltság nélkül éltek, például Nyíregyházától, Téglástól és Újfehértótól; ez utóbbiak hajdú lakóit vissza kellett helyezni a jobbágyság állapotába. Az 1649. évi XLIII. törvénycikk Újfehértót „jobbágyok módjára” adóztatta. Az 1659. évi LXXIII. törvénycikk szerint a szabolcsi hajdúk kiváltsága az ország védelmére szólt, ezért az országon kívül nem kötelesek katonáskodni.

Egy feldolgozás szerint I. Lipót 1666-ban egységes szerkezetben erősítette meg a hét szabolcsi hajdúváros jogait. A közös önkormányzat lassan, évtizedek alatt alakult ki: kerületi statútumokat 1696-tól hoztak, és a hét város 1699. szeptember 8-án Vámospércsen úgy határozott, hogy gyűléseit ezentúl Böszörményben tartja. Az 1715. évi XCV. törvénycikk a szabolcsi hajdúvárosokat Szabolcs vármegye joghatósága alá vetette, az ügy azonban 1729-ben és 1741-ben is eldöntetlen maradt.

Polgár a 18. század elején kivált a hajdúvárosok közül, így hat maradt: Böszörmény, Dorog, Hadház, Nánás, Szoboszló és Vámospércs. A „Hajdúkerület” név a 18. század végén, a 19. század elején vált bevetté; II. József a kerületet Szabolcshoz csatolta. Egyetlen alapítási évről nem lehet beszélni, a kerület folyamat eredménye. Az 1790/91. évi XXV. törvénycikk kimondta, hogy „a hat hajdu város kerülete” kiváltságaiban „örökre megtartassanak”, a XXIX. törvénycikk pedig két, üléssel és szavazattal bíró követet adott neki az országgyűlésen.

Az 1848. évi XXVI. törvénycikk ideiglenesen rendezte a kerület tisztviselőinek választását; a közgyűlés elnöke a kerület főkapitánya lett, az adományból eredő magánjogi viszonyok pedig fennmaradtak. A hosszú folyamat végpontját az 1876. évi XXXIII. törvénycikk jelentette: a hat hajdúvárosból és további szabolcsi és bihari községekből Hajdú vármegyét alakította, Debrecen székhellyel. Ezzel a Hajdúkerület önállósága megszűnt, és vele a hajdúszabadság közigazgatási kerete is.

A források eltérése részben abból fakad, hogy a kiváltságlevelek főként kiadásokból és fordításokból ismertek, ezért keltezésük, a hajdúk száma és a kapitányok névsora közlésenként változik. Mélyebb oka a jogállás kettőssége. A korponai levél a hajdúkat és örököseiket „igaz, született és kétségtelen nemeseknek” mondja, a bécsi béke csak feltételesen hagyta érvényben, az 1609-es országgyűlés a királyra bízta, 1613-ban pedig Bocskai említése nélkül, katonai szolgálat fejében erősítették meg.

Egy 19. század végi lexikon szerint a törvényhozás nem ismerte el a kiváltságot a nemesi jog alapjául, a kerület lakói „nem nemesek ugyan, de sajátságos szabadságnak birtokában” voltak, a jászkunokéhoz hasonlóan, földjük szabad közös tulajdon volt. A kutatás egy része „szabad paraszti állapotnak”, más része „lokális érvényű” nemességnek nevezi. A mai történetírás többsége szerint a személyes nemesítésből helyhez kötött, közösségi szabadság lett; egyetlen szóval a jogállás nem minősíthető.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Érvényes maradt-e Bocskai hajdúnemesítése a bécsi béke után?
Az 1606-os bécsi béke kimondta, hogy „a Bocskay ur részéről történt nemesitések érvényüket megtartsák”, de a leveleket a közönséges országgyűlésen fel kell mutatni; a béke többi pontja a bécsi békéről szóló külön tárgykörhöz tartozik. A hajdúk kiváltsága tehát feltételes érvényű maradt.
Melyek voltak a hajdúvárosok?
Az 1715. évi XCV. törvénycikk a szabolcsi hajdúvárosokat Szabolcs vármegye joghatósága alá vetette, az ügy azonban 1729-ben és 1741-ben is eldöntetlen maradt. Polgár a 18. század elején kivált a hajdúvárosok közül, így hat maradt: Böszörmény, Dorog, Hadház, Nánás, Szoboszló és Vámospércs.
Milyen mintát követett Bocskai kiváltságlevele a hajdúk letelepítésénél?
A letelepedés mintáját a levél maga nevezi meg: a hajdúk „a mi erdélyországi hív székelyeink szokása szerint” telepednek le, vagyis a székelyek katonai kiváltsága szolgált példaként. Üres földre azonban nem érkeztek; egy újabb vizsgálat szerint egyik későbbi hajdúváros sem volt teljesen lakatlan.

Források

  1. Bécsi békekötés (1606), „A tizennegyedikre nézve”. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  2. 1608. évi (koronázás utáni) XVII. törvénycikk – a Bocskaitól vagy a nádortól kapott fekvőjószágok okmányainak bemutatásáról. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  3. 1609. évi III. törvénycikk – hogy Bocskaynak az örökös adománylevelei … egyszerüen és teljesen semmisek legyenek. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  4. 1609. évi IX. törvénycikk – mi történjék a hajduknak nemesekké tételére és a Bocskay adománya utján nyert fekvőjószágokra nézve? Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  5. 1609. évi LVII. törvénycikk – hogy Kálló mezővárost tartozékaival együtt … a Kállay családnak vissza adják. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  6. 1613. évi II. törvénycikk – az egyházi és világi fekvőjószágokat, melyeket Bocskay és párthivei elvettek, azok törvényes urainak és birtokosainak adják vissza. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  7. 1618. évi LXXIII. törvénycikk – a hajdu katonákat azokba a vármegyékbe, a melyekben a lakásuk van, bekebelezzék. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  8. 1635. évi LXVIII. törvénycikk – a hajdu városokról. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  9. 1647. évi LXVIII. törvénycikk – a hajdu városokról. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  10. 1649. évi XLIII. törvénycikk – a nem kiváltságolt hajduvárosoknak jobbágyok módjára való megadóztatásáról. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  11. 1655. évi XLIII. törvénycikk – bizonyos cikkelyeknek … hajduvárosokra való kiterjesztése. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  12. 1659. évi LXIX. törvénycikk – a szökevény jobbágyoknak a kiváltságos … hajduvárosoktól s faluktól visszakövetelése módjáról. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  13. 1659. évi LXXIII. törvénycikk – a Szabolcsvármegyei hajduk az országon kivül katonáskodni nem tartoznak. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  14. 1715. évi XCV. törvénycikk – Pásztó és Báth városok földesurai jogaikkal éljenek. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  15. 1729. évi VIII. törvénycikk – a hajduvárosokról. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  16. 1741. évi XXXVI. törvénycikk – a hajdu városokról. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  17. 1790/91. évi XXV. törvénycikk – a szabad királyi és bányavárosok, valamint a jászok és kunok és a hat hajdu város kerülete szabadságaikban megtartandók. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  18. 1790/91. évi XXIX. törvénycikk – a jászok és kunoknak, meg a hajduknak az országgyülésen követeik utján ülés adatik. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  19. 1840. évi XXXI. törvénycikk – az 1836:XII. törvénycikkelynek a Hajdu kerületre kiterjesztéséről. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  20. 1848. évi XXVI. törvénycikk – a Hajdu kerületről. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  21. 1876. évi XXXIII. törvénycikk – némely törvényhatóság területének szabályozásáról. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  22. Czigány István: Katonai szolgálat és a társadalom militarizációja Felső-Magyarországon és a Tiszántúlon, 1600–1660. Hadtörténelmi Közlemények 117 (2004) 4. sz. 1212–1233.
  23. Czigány István: Hajdútelepítések és a militarizált társadalom megerősödése a Tiszántúlon a 17. század első harmadában. Studia Caroliensia 2006. 1. sz. 105–124.
  24. Köpeczi Béla (főszerk.), Makkai László – Mócsy András (szerk.): History of Transylvania. Vol. I. From the Beginnings to 1606. Boulder – Highland Lakes – New York, 2001.
  25. Nyakas Miklós: A szabolcsi hajdúvárosok hírszerző és riasztási lánca Várad eleste után. Hadtörténelmi Közlemények 117 (2004) 4. sz. 1242–1257.
  26. Nyakas Miklós: Bocskai adományainak érvényessége, különös tekintettel a hajdú adományokra. In: Papp Klára – Jeney-Tóth Annamária (szerk.): „Frigy és békesség legyen…” A bécsi és a zsitvatoroki béke. Debrecen, 2006. 167–178.
  27. Nyakas Miklós: Újabb adatok a szoboszlói hajdúk telepítéséhez és eredetéhez. Történeti Tanulmányok 21 (2013) 35–44.
  28. Nyakas Miklós: Múlt a múltban. A hajdúvárosok érvrendszere 1790-ben, az országgyűlési képviseleti jog elnyerésekor. Történeti Tanulmányok 21 (2013) 85–94.
  29. Orosz István: Kontinuitás és betelepedés a hajdúvárosokban. In: Papp Klára – Jeney-Tóth Annamária (szerk.): „Frigy és békesség legyen…” A bécsi és a zsitvatoroki béke. Debrecen, 2006. 155–166.
  30. A Pallas nagy lexikona: Hajdu-kerület; Hajduvárosok.
  31. Papp Klára: Hajdúk története – hajdúk emlékezete. Bocskai szabolcsi hajdútelepítései és azok folytatása Bihar vármegyében. Történeti Tanulmányok 21 (2013) 9–34.
  32. R. Várkonyi Ágnes: A Bocskai-szabadságharc nemzetközi háttere (Európai jelenlét és magyar történelmi távlat). In: Papp Klára – Jeney-Tóth Annamária (szerk.): „Frigy és békesség legyen…” A bécsi és a zsitvatoroki béke. Debrecen, 2006.
  33. Török Péter: Böszörmény, mint központ: a hajdúvárosok közgyűléseinek toposza a regionális szakirodalomban. Történeti Tanulmányok 21 (2013) 75–84.
  34. Török Péter: A szabolcsi hajdúvárosok szerepe a Rákóczi-szabadságharcban. Doktori (PhD) értekezés. Debreceni Egyetem, 2019.
  35. Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság: Hajdúböszörmény, hajdúkerületi székház.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak