MBMAGYAR BETYÁR
Három részre szakadt ország

4.4.3

Bethlen európai politikája

Három részre szakadt ország · 1526–1711

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Bethlen európai politikája
Illusztráció

Bethlen európai politikája

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1619 és 1629 között három hadjáratot vezetett II. Ferdinánd ellen, és három békét kötött vele: Nikolsburgban, Bécsben és Pozsonyban. Külpolitikája a harmincéves háború európai erőterében mozgott, a Porta és a nyugati Habsburg-ellenes szövetségesek között egyensúlyozva, s mérlegét a mai történetírás is eltérően vonja meg.

A közkeletű kép két végletet ismer. Az egyik szerint Bethlen a Porta eszköze, „a törökök embere” volt, aki szultáni engedéllyel támadta a keresztény Habsburgokat, és minden békét megszegett; ezt a képet már a kortárs ellenpropaganda is táplálta. A másik szerint nagy európai államférfi, aki majdnem bevette Bécset, és a hágai szövetség egyik alapítója lett. A források egyik végletet sem igazolják: Bécs alatt rendes ostromról nincs szó, a hágai szerződésbe Erdély eredetileg nem került bele, a Porta támogatása pedig bizonytalanabb volt, mint a „törökbarát kalandor” képe sugallja.

A cseh rendek felkelését az 1618. május 23-i prágai defenesztráció robbantotta ki. Bethlen egy levelében, amelyet egy későbbi feldolgozás idéz, a „Ziska támadásánál százszorta nagyobb dolog”-nak nevezte a prágai eseményeket. A cseh rendek Marcu Cercel közvetítésével cseh–magyar perszonáluniót ajánlottak neki; egy egykorú levél szerint „a csehek semmiben az magyar nemzettől különbözni nem akarnak”. Bethlen 1619 nyarán Konstantinápolyban is tárgyaltatott a II. Ferdinánd elleni hadjáratról, a döntés tehát két irányban egyszerre készült.

A Porta szerepe a kezdetektől vitatott. Kemény János szerint Bethlen török engedéllyel indult, emlékiratában „török engedelmével”; a mai történetírás szerint azonban a Porta nem adott egyértelmű felhatalmazást. A portai vezetés sem volt egységes: Eszad effendi mufti köre ellenezte, Gürdzsi Mehmed támogatta Bethlen magyarországi vállalkozását. II. Oszmán szultán később a besztercebányai országgyűlésre is csak támogató levelet küldött, nem a kért szerződéslevelet, az ahdnamét. Kemény fordulata így kortárs emlékírói állítás marad, nem igazolt tény.

Bethlen levelei 1619. augusztus 18-án mentek ki; ezekben egy idézett mondata szerint „az isten tisztessége mellett nemzetünknek szabadságáért” ígérte a hadba lépést; augusztus 27-én indult el Gyulafehérvárról. Indokait a Querela Hungariae fogalmazta meg, amelynek szerzője Alvinczi Péter református lelkész volt: eszerint a király megszegte az 1606-os bécsi békét, amelynek tartalmáról külön cikk szól. A kassai gyűlés, Bocskai egykori székhelyén, Bethlent az ország „fejévé, előttejárójává és főgondviselőjévé” választotta.

A hadjárat gyorsan haladt. 1619. szeptember 20-án a bányavárosok Bethlen hűségére tértek, október 14-én Pozsony városa is megadta magát. Kemény János szerint Bethlen a Dunán innen az ország minden helyét kezébe vette, és Ausztriába is betört; „Bécs alját is nyargalták”. November 27-én hadai elfoglalták Ebersdorfot, november 29-én azonban Bethlen elvonult Bécs alól. A császárváros körülzárása megkezdődött, rendes ostromról viszont a források nem szólnak, így a „majdnem bevett Bécs” képe túloz.

Az elvonulás okáról két értelmezés él. November 22-én Homonnai György Sztropkónál megverte Bethlen hívét, Rákóczi Györgyöt, és Kemény János, valamint a szerződéskiadás levéltári bevezetése ezzel a betöréssel hozza összefüggésbe a visszafordulást; Bethlen maga is erre hivatkozott. A mai történetírás egy része szerint azonban inkább belátta, hogy a vállalkozás Bécs alatt reménytelen. Kemény időrendje tovább bonyolítja a képet, mert a fehérhegyi csatát a bécsi elvonulás elé teszi.

Bethlen ezután szövetségi rendszert épített. 1620. január 15-én Pozsonyban szövetség jött létre közte és a cseh, morva, sziléziai, lausitzi és osztrák konföderált rendek között; Bethlen aznap, V. (Pfalzi) Frigyes cseh király január 25-én írta alá. A konföderációs szerződés 18 pontja örök és felbonthatatlan szövetséget, közös védelmet és közös diétát, szabad kereskedelmet és közös pénzt írt elő, háborúról és békéről pedig csak közösen dönthettek a felek.

Ezzel párhuzamosan a császárral is tárgyalt. 1620. január 16-án Pozsonyban fegyverszünet jött létre szeptember 29-ig: a birtokállapot változatlan maradt, Besztercebányára országgyűlést hívtak, és szabad kereskedelmet mondtak ki. II. Ferdinánd február 4-én azzal ratifikálta, hogy a fegyverszünet csak a magyarokra vonatkozik, a csehekre nem. A dátum maga is eltérően szerepel: a szerződéskiadás január 16-át, egy feldolgozás január 23-át adja, a császári ratifikáció pedig február 4-én kelt.

A besztercebányai országgyűlés diplomáciai fórum is volt: 1620. július 3-tól a cseh–morva–osztrák szövetséges rendek, a lengyel király és a Porta képviselői is jelen voltak. A király biztosai augusztus 17-én távoztak, augusztus 25-én pedig a rendek Bethlent királlyá választották; ennek belpolitikai oldaláról Bethlen fejedelemségének bemutatása szól. A fehérhegyi csatában (1620. november 8.) Bethlen mintegy nyolcezres segélyhadából a mai történetírás szerint alig 300 ember esett el, a cseh vereség azonban politikailag megrendítette helyzetét.

Az 1621-es év a tárgyalások és a fegyverek váltakozásával telt. A hainburgi béketárgyalások január 25-én kezdődtek XIII. Lajos francia király követeinek, Angoulême hercegének és Béthune grófjának közvetítésével, de eredménytelenek maradtak; a franciák április 22-én távoztak. Nyáron Érsekújvár alatt elesett a császári fővezér, Buquoy, és a császáriak július 21-én elvonultak. Ezután a felek ismét tárgyalóasztalhoz ültek, ezúttal a morvaországi Nikolsburgban, a mai Mikulovban.

A nikolsburgi békét 1621. december 31-én kötötték meg. Az aláírás, a ratifikáció és az okiratcsere külön napokra esett: Bethlen 1622. január 6-án Szakolcán, II. Ferdinánd január 7-én ratifikálta, az okiratokat január 10-én cserélték ki, január 12-én pedig amnesztia következett. Bethlen latin nyelvű ratifikációja „in Libera Civitate Zakolcza” kelt, aláírásai között Kovacsóczy István neve is áll. A királyi cím kérdését a béke lezárta; ennek részletei Bethlen fejedelemségének történetéhez tartoznak.

A leegyszerűsítő kép szerint a béke mindentől megfosztotta Bethlent, a szöveg azonban mást mutat. A nikolsburgi békeokmány szerint a császár a Német-római Birodalom hercegévé tette („in Principem Sacri Romani Imperij creat et declarat”), és neki adta a sziléziai Oppeln és Ratibor hercegséget. Kemény János emlékirata, egy kortárs emlékező szemével, ugyanezt rögzíti: Sziléziában „opoliai, ratiboriai ducatusságot cum titulo” kapott, és „princeps imperii titulusokkal condecoráltatott”.

A legfontosabb területi feltétel a hét felső-magyarországi vármegye volt: Szatmár, Szabolcs, Ugocsa, Bereg, Zemplén, Borsod és Abaúj, Kassával együtt, Bethlen élete végéig. Ezek a vármegyék a nádor joghatósága alatt maradtak, követet küldtek a magyar országgyűlésre, és Bethlen halála után visszaszálltak. A birtoklás tehát személyhez kötött és időleges volt. A békeokmány szerint a császár évi 50 000 rajnai forintot fizet a birodalmi török segélyből a Bethlen kezén lévő végvárakra.

A béke szabad kereskedelmet és fegyverbehozatalt is biztosított, török támadás esetére pedig kimondta, hogy a Birodalom, a spanyol király és más keresztény fejedelmek segítik Bethlent. A császár január 7-én külön okiratban csehországi birtokot is ígért neki arra az esetre, ha a törökök elűznék Erdélyből. A nikolsburgi feltételek így egyszerre számoltak a Porta jóindulatával és annak elvesztésével, ami Bethlen helyzetének kettősségét pontosan mutatja.

A béke után Bethlen ismét a Portán keresett támaszt. Követei, Kapy András és a cseh Thurn gróf 1622. szeptember 1-jén érkeztek Konstantinápolyba; ügyét ott leginkább Cornelius Haga holland követ támogatta, és 1621 végétől Thomas Roe angol követ is a Portán működött. Második hadjáratára 1623. augusztus 14-én indult Kolozsvárról, de a hét vármegye nemessége szeptember 10-én sem csatlakozott hozzá. Egy egykorú levélidézet szerint: „Nem jövének el velem magok megtartására.”

1623 októberének végén a morvaországi Hodonínban körülzárta Montenegro császári seregét. A fegyverszünetet Bethlen a szerződéskiadás szerint november 20-án keltezte, egy feldolgozás november 21-ét adja; Kemény János az ostromot körülbelül három hónaposnak mondja, ami hosszabb, mint amit a többi forrás enged. 1624 márciusában egy török aga hírül hozta Bécsben, hogy a Porta a budai pasát bízta meg béketárgyalással, és Bethlen nem számíthat török támogatásra.

Az 1624-es bécsi béke ebben a helyzetben született. A végleges okmányt a szerződéskiadás szerint május 8-án írták alá Bécsben; Bethlen reverzálisát április 22-én Kassán írta alá, egy feldolgozás viszont április 2-át ad. A béke nem a nikolsburgi szó szerinti megismétlése volt: Bethlen lemondott Oppeln és Ratibor birtokáról, címét azonban megtarthatta, a császári segély 30 000 forintra csökkent, cserébe megkapta Ecsedet, Felsőbányát és Nagybányát.

A következő években Bethlen házassággal is szövetséget keresett. Előbb a császár leányát kérte meg, 1625-ben a modenai, majd a nevers-i hercegnőt ajánlották neki; 1624. szeptember 17-én már azzal küldte követeit Bécsbe, hogy kudarc esetén Brandenburgba menjenek. Kemény János szerint a brandenburgi házasságot „nemcsak az brandeburgumi, de leginkább az svéciai akkori híres hadakozó királyért, Gustavus Adolphusért” kereste, „kinek felesége is azon házból való vala”.

A Porta magatartása közben ellentmondásos volt: egyszerre fékezte és segítette Bethlent. 1625. május 28-án Bethlen tiltakozása ellenére Gyarmaton meghosszabbították a zsitvatoroki török–Habsburg békét, portai megerősítését azonban Bethlen megakadályozta; augusztus végén szultáni rendelet engedélyezte, hogy csatlakozzon az angol–holland–francia–velencei szövetséghez. 1626. március 2-án Kassán tartották menyegzőjét Brandenburgi Katalinnal, György Vilmos brandenburgi választófejedelem húgával, nem leányával, ahogy egyes összefoglalók írják; a házasság Gusztáv Adolf svéd király sógorává tette.

A nyugati szövetség csak részben valósult meg. A hágai szövetséget 1625. december 9-én Erdély nélkül kötötték meg, így Bethlen nem volt alapító tagja. 1626. április 18-án hatalmazta fel Matthias Quadtot a csatlakozásra; a tervezett havi 40 000 tallérból felét Anglia, 10 000-et Dánia, 10 000-et pedig Franciaország, Velence és Savoya vállalta. A szövetség pénze tehát több hatalom vállalásán múlt, és ezek teljesítése bizonytalan maradt.

Harmadik hadjáratára Bethlen 1626. augusztus 18-án hívta fel a vármegyéket. Hozzá csatlakozott Murteza budai pasa, valamint Mansfeld serege és Johann Ernst szász-weimari herceg. Szeptember 30-án Drégelypalánknál ütközött meg Wallensteinnel, és még aznap éjjel fegyverszünetet kötöttek. A hadjárat egyszerre támaszkodott török és nyugati erőkre, támogatói köre mégis gyorsan fogyott: egy 1626-os levelében arról írt, hogy „minden rend akaratunk ellen haza oszolván, csak az sem volt, kivel beszélgessünk”.

A pozsonyi békét 1626. december 20-án kötötték; Bethlen december 28-án Lőcsén ratifikálta, az okiratcsere 1627. január 11-én történt. A néha olvasható december 30. nem a szerződésszövegből való. Bethlen vállalta, hogy Mansfeldet nem támogatja; a korábbi békék pontjai érvényben maradtak, kivéve a 30 000 forintos segélyt. A kortárs vád szerint szövetségeseit cserbenhagyva különbékét kötött; ő maga egy levelében úgy írt, hogy a feltételeket „magunk gyalazatjanak nehezen szenvedesevel is” fogadta el.

Kemény János szerint Bethlen ezután „többször nem hadakozék római császár ellen”, diplomáciája azonban Habsburg-ellenes maradt: fellépett az 1627. szeptember 13-i szőnyi béke ellen. 1628. július 23-án Gusztáv Adolf Paul Strassburgot küldte hozzá, Tholdalagi Mihály pedig a Portán a lengyel királyság tervéről is puhatolózott. E tervek egyike sem valósult meg: Bethlen 1629. november 15-én meghalt, a későbbi erdélyi külpolitikáról I. Rákóczi György fejedelemségének bemutatása szól.

A megítélés eltérése a források természetéből is fakad. Kemény János emlékirata évtizedekkel később, részben szemtanúként íródott, időrendje több ponton eltér a szerződésszövegektől. Bethlen leveleinek nagy része csak későbbi kiadásokból és feldolgozások idézeteiből ismert. A békeokmányok pedig az aláírás, a ratifikáció és a csere külön dátumait őrzik. A kutatás egy része szerint mindhárom béke kényszerű volt a szövetségesek elmaradt segítsége és a rendek fogyó támogatása miatt, és megóvta az országot a Német Birodalom pusztulásától.

Mások a brandenburgi házasságot és a hágai csatlakozást kifejezett kudarcként értékelik, mert a remélt nyugati pénz és katonai segítség alig érkezett meg. A „törökbarát kalandor” és a „nagy európai államférfi” képe között a források nem döntenek. Annyi bizonyos, hogy Bethlen egyszerre tárgyalt a Portával, a cseh rendekkel, Frigyessel és a francia közvetítőkkel, később Angliával, Hollandiával, Dániával és Svédországgal, sőt Habsburg-házasságot is keresett; minden lépését a két erőközpont közötti egyensúlyozás határozta meg.

Gyakori kérdések

Mit kapott Bethlen Gábor a nikolsburgi békében?
A legfontosabb területi feltétel a hét felső-magyarországi vármegye volt: Szatmár, Szabolcs, Ugocsa, Bereg, Zemplén, Borsod és Abaúj, Kassával együtt, Bethlen élete végéig. A békeokmány szerint a császár évi 50 000 rajnai forintot fizet a birodalmi török segélyből a Bethlen kezén lévő végvárakra.
Mikor kötötték a pozsonyi békét?
A pozsonyi békét 1626. december 20-án kötötték; Bethlen december 28-án Lőcsén ratifikálta, az okiratcsere 1627. január 11-én történt. A néha olvasható december 30. nem a szerződésszövegből való. A békeokmányok pedig az aláírás, a ratifikáció és a csere külön dátumait őrzik.
Hogyan keresett Bethlen Gábor támaszt a Portán a nikolsburgi béke után?
A béke után Bethlen ismét a Portán keresett támaszt. Követei, Kapy András és a cseh Thurn gróf 1622. szeptember 1-jén érkeztek Konstantinápolyba; ügyét ott leginkább Cornelius Haga holland követ támogatta, és 1621 végétől Thomas Roe angol követ is a Portán működött.

Források

  1. Österreichische Staatsverträge. Fürstentum Siebenbürgen (1526–1690). Bearbeitet von Roderich Gooss. (Veröffentlichungen der Kommission für Neuere Geschichte Österreichs 9.) Wien, Adolf Holzhausen – Leipzig, Wilhelm Engelmann, 1911.
  2. Friedensvertrag von Nikolsburg (1621. december 31.; Bethlen Gábor ratifikációja, Szakolca, 1622. január 6.). In: Europäische Friedensverträge der Vormoderne in Daten (FriVer+). Leibniz-Institut für Europäische Geschichte Mainz – ULB Darmstadt.
  3. Kemény János: Önéletírás. In: Kemény János művei. Szerk. V. Windisch Éva. Budapest, Neumann Kht., 2000.
  4. Péter Katalin: A fejedelemség virágkora (1606–1660). 3. Erdély a Habsburg-ellenes szövetségben. In: Köpeczi Béla (főszerk.), Makkai László – Szász Zoltán (szerk.): Erdély története II. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1986.
  5. R. Várkonyi Ágnes: Gábor Bethlen and His European Presence. Hungarian Historical Review 2013/4.
  6. Kármán Gábor: Egy diplomáciai zsákutca: Bethlen Gábor házasságkötése Brandenburgi Katalinnal. Aetas 30. évf. (2015) 3. sz. 9–36.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak