Bécsi béke (1606)
A bécsi béke 1606. június 23-án kelt Bécsben. Mátyás főherceg adta ki a saját nevében, Rudolf császár és király teljhatalma alapján, Bocskai István és a felkelt magyar rendek követeivel kötött megállapodásként. Rendezte a vallás, a nádorválasztás és a tisztségek ügyét, Bocskainak Erdélyt és magyarországi részeket juttatott, és amnesztiát hirdetett.
A közkeletű kép szerint a béke 1606 végén született, teljes vallásszabadságot adott mindenkinek, hét tiszai vármegyét csatolt Erdélyhez, biztosította a hajdúk szabadságát, és ez volt az „első kiegyezés”. A békeszöveg ennél szűkebb és óvatosabb. Júniusban kelt, a vallásszabadságot a rendeknek, a szabad városoknak és a végvári katonáknak adta, záradékkal. A vármegyéket név szerint sorolja, a hajdúkat nem említi, a „kiegyezés” nevet pedig a 19. század adta neki.
A béke a Bocskai-felkelést zárta le; a felkelés menete, csatái és Bocskai halála külön történet. A tárgyalások egy 19. század végi összefoglaló szerint 1606. január 7-én kezdődtek, amikor Bocskai megbízottai, Illésházy István és Mladossevith Horváth Péter Bécsbe érkeztek. A megegyezés két szakaszban jött létre: előbb egy téli bécsi egyezség született, majd a kassai rendek tavaszi válasza nyomán készült el a júniusi végleges szöveg.
Az első szakasz 1606. február 9-én zárult Bécsben. A mai történetírás többsége ezt az egyezséget „első bécsi békének” nevezi, egy régebbi összefoglaló szerint viszont akkor egyesség nem jött létre. A júniusi szöveg bevezetése az előbbi felfogást támasztja alá: eszerint korábban megállapodás jött létre, „a melyet mind a két fél biztosai aláirásukkal és pecsétjük reányomásával megerősitettek”, de Bocskai részéről nehézségek maradtak. A februári megállapodás jellege vitatott.
A februári egyezség a mai feldolgozások szerint még úgy szólt, hogy Erdély Bocskai halála után a koronára száll vissza, fiúutódja tehát nem örökölhette volna. Bocskai ezt elfogadhatatlannak tartotta, az erdélyi rendek pedig önálló fejedelemséget és szabad fejedelemválasztást kértek. A kérdés így visszakerült a rendek elé: a kolozsvári országgyűlést április 4-re, a kassait április 16-ra tűzték ki, és a tárgyalás ezután a rendek gyűlésein folytatódott.
Közben Rudolf 1606 márciusában Mátyás főherceget kormányzóvá nevezte ki; a júniusi szöveget már ő adta ki a császár teljhatalmával. A kassai tárgyalások 1606. május 12-én zárultak. A rendek válaszát négy követ vitte Bécsbe: Illésházy István, Vizkelethy Tamás, Osztrosits András és Apponyi Pál. A júniusi szöveg is őket nevezi meg Bocskai követeiként; Illésházy már a januári bécsi követségben is részt vett.
A végleges szöveg Bécsben, 1606. június 23-án kelt; latin zárómondata így szól: „Acta & conclusa sunt haec Viennae Austriae 23. die Mensis Iunii, Anno 1606.” A császári oldalt a szöveg szerint nyolc biztos képviselte, köztük Trautson Pál Sixtus, Liechtenstein Károly, Molard Ernő és Kremberg Ulrik. Hárman közülük magyar országos méltóságot viseltek: Erdődy Tamás főtárnokmester, Thurzó György főasztalnokmester, Forgách Zsigmond magyarországi főpohárnokmester volt.
A szöveg egy sérelem orvoslásával kezdődik. Eltörölte az 1604. évi „legutolsó törvénycikkelyt”, mert azt az országgyűlésen kívül és az országlakók beleegyezése nélkül toldották a törvényekhez. Utána következett a vallás. A király a mágnásokat, a nemeseket, a koronához tartozó szabad és kiváltságolt városokat, valamint a végvári magyar katonákat vallásukban nem háborgatja, és megengedi szabad vallásgyakorlatukat, „de a római katholikus vallás sérelme nélkül”.
A latin szövegben a záradék így áll: „absque tamen praeiudicio Catholicae Romanae Religionis”. A szabad vallásgyakorlat tehát nem az ország minden lakóját illette: a mezővárosok és a falvak népe ebben a szövegben nem szerepel. A II. cikkely egy másik béke felé is mutatott: eszerint a magyarokkal és a törökkel egyszerre jöjjön létre béke („simul cum Hungaris & Turca”). A török béke 1606 novemberében, Zsitvatoroknál született meg; napját a kézikönyvek eltérően adják.
A kormányzat kérdéseiben a béke a régi rendhez tért vissza. A nádort a legközelebbi országgyűlésen, a régi szokás szerint választják meg („Palatinus eligatur … more antiquitus consueto”); addig Mátyás a nádor és a magyar tanácsosok útján kormányoz. A nádori szék a feldolgozások szerint 1562 óta betöltetlen volt. A kincstárnok a béke szerint született magyar és világi ember legyen, vagyis a pénzügyek élére sem idegen, sem egyházi személy nem kerülhetett.
Az ország nagyobb és kisebb tisztségeit, valamint a végvári tiszttartóságokat a király „valláskülönbség nélkül” (nullo interposito religionis discrimine) magyaroknak adja; két dunai végvár tiszttartósága kivétel maradt. A jezsuiták ügyében nem született megegyezés. A szöveg mindkét álláspontot rögzíti: a magyarok nem járultak hozzá, hogy a jezsuitáknak birtokuk legyen, a király viszont, a magyar fordítás szavaival, „a jogaihoz ragaszkodik”. A kérdés így nyitva maradt.
Több pont a jogbiztonságot szolgálta. Senkit nem lehet törvényes idézés és elmarasztalás nélkül büntetni, a szabad városokban pedig a magyar, a német és a cseh lakosok egyenlő joggal élnek. Bocskai háborús intézkedéseinek sorsát a béke kettéválasztotta: adományait a következő országgyűlés vizsgálja felül, nemesítései viszont érvényesek, ha az okleveleket bemutatják. A felkelés alatt keletkezett jogok egy része így azonnal, más része csak később nyerhetett megerősítést.
A Bocskait illető rész külön áll a számozott cikkelyek után. Eszerint Bocskai Erdélyt kapta a Báthory Zsigmond birtokolta magyarországi részekkel, továbbá Tokaj várát, Ugocsa és Bereg vármegyét, valamint Szatmár erősségét Szatmár vármegyével. A latin formula így kezdődik: „Transylvaniam cum partibus Hungariae, quas Sigismundus Bathori habuit, etiam Arx Thockay”. Javai örökölhetők voltak, de ha nem marad fiúági utódja, minden a királyra és a koronára szállt volna vissza.
A béke Bocskai címét is rögzítette: „birodalmi és erdélyi fejedelem, székelyek ispánja és a magyarországi részek ura” (Princeps Imperii, Transylvaniae, Siculorum Comes, & partium Regni Hungariae Dominus). A szövegben Bocskai kijelenti, hogy a nagyvezértől kapott koronát nem a király, Magyarország és annak régi koronája kisebbítésére fogadta el. Az „örökös, független fejedelemség” képe tehát leegyszerűsítés: az öröklés fiúágra szólt, és utód híján minden visszaszállt volna.
Az amnesztia mindarra kiterjedt, amit „ezerhatszáznegyedik évi október tizenötödik napjától” kezdve elkövettek; ez a szövegben megadott kezdőnap. Az elvett ingó javakat a béke szerint „a feledésnek adják át”. A megtartásért Csehország, Ausztria, Morvaország és Szilézia rendjei, valamint Ferdinánd főherceg Stájerországgal vállaltak kezességet. A latin szöveg még 1606-ban nyomtatásban megjelent Prágában „Exemplar reconciliationis cum Hungaris factae” címmel, és 17. századi kéziratos másolata is fennmaradt.
A ratifikáció hónapokig tartott. A békeszöveghez csatolt levelek szerint Rudolf 1606. augusztus 6-án erősítette meg a békét; a szakirodalom szerint két nappal később óvást emelt a vallásügyi engedmények ellen. Bocskai augusztus 17-én erősítette meg, és a feldolgozások szerint a katolikus záradék módosítását kérte. Egy 19. század végi összefoglaló szerint Mátyás szeptember 29-én nyilatkozott a záradékról. A cseh rendek kezességi levele szeptember 16-án, a magyar rendeké szeptember 23-án kelt Bécsben.
A kiegyezést Bocskai táborán belül is ellenezték: a feldolgozások szerint a Tisza-vidéki és partiumi urak egy része, valamint a hajdúság nem akarta a megegyezést. A békeszöveg a hajdúkat név szerint nem említi, rájuk legfeljebb a végvári katonákról szóló vallási pont és az általános amnesztia vonatkozhatott, Bocskai pedig hiába kérte, hogy a királyi kincstár legalább háromhavi zsoldot fizessen nekik. Kiváltságuk Bocskai 1605. decemberi adományából ered, és a hajdúszabadság története önálló téma.
Az 1606-os szöveg végleges jogi helyét az 1608-as pozsonyi országgyűlés adta meg. Előbeszéde szerint a bécsi cikkelyeket „örök érvényesség alakjába” kellett szerkeszteni, és csak ezután következhetett a koronázás. Az 1608. évi koronázás előtti I. törvénycikk a vallásszabadságot a mezővárosokra és a falvakra is kiterjesztette, „ha azt önkéntesen és kényszerités nélkül elfogadni akarják”. Ez a kiterjesztés tehát nem az 1606-os szöveg része, hanem két évvel későbbi törvény.
Ugyanez a törvénykönyv a nádorválasztást is részletesebben szabályozta, mint a béke. Az 1608. évi III. törvénycikk szerint két katolikus és két evangélikus jelöltet kellett állítani; ez sem 1606-os rendelkezés. A feldolgozások szerint még 1608-ban Illésházy Istvánt választották nádorrá, aki két évvel korábban Bocskai követeként tárgyalt Bécsben. A bécsi cikkelyek így, két év késéssel, koronázás előtti törvényként kerültek az ország törvényei közé.
A források eltérése részben a későbbi összefoglalók egyszerűsítéséből ered. Egy életrajzi lexikon „az 1606 végén megkötött bécsi békéről” és „a hét tiszai vármegyéről” ír, holott a szöveg júniusi, és a Báthory-féle részek mellett csak Ugocsát, Bereget és Szatmárt nevezi meg. Egyes kézikönyvi felsorolásokban Szabolcs is szerepel, a szövegben név szerint nem. A pontok számát egy beszámoló tizenhétben adja meg, a magyar fordítás tizenöt cikkelyt és egy Bocskai-részt tartalmaz.
A legtöbbet vitatott kérdés a vallásszabadság értéke. A katolikus záradékot mindkét fél a maga javára olvashatta; Bocskai módosítást kért, Rudolf óvást emelt. A 19. század „első kiegyezésnek” nevezte a békét, a kutatás egy része szerint viszont „nem egyenlő felek szerződése” volt: több fontos kérdést a következő országgyűlésre halasztott, a jezsuita-ügyet nyitva hagyta, Rudolf pedig vonakodott betartani. A mérleg forrásrétegenként eltér, és nyitva marad.
