Corvina-könyvtár
A közkeletű kép szerint Mátyás király kétezer corvinája egyetlen, leltárba vett világcsoda volt Budán. A források ennél óvatosabbak: a kötetszám becslés, nem számlálás; a teremleírás dicsérő költemény; a szétszóratás folyamat. A könyvtár története a becslés, a gyarapítás és az 1526 körüli törés elválasztásán áll; a közkeletű kép a leltár hiányát elhallgatja.
A tárgy Hunyadi Mátyás budai uralkodói könyvtára, amelyet Bibliotheca Corvinának, illetve Bibliotheca Augustának neveznek. A palota építészete, Bonfini mint történetíró és a házasságtörténet más történeti kérdések. A gyűjtemény kialakulása, Naldi dicsérete, az 1490 utáni hanyatlás, az 1526 körüli törés és a fennmaradt állomány emlékezete a lényeg. A keret a könyvtár mint gyűjtemény, nem a palota falainak rekonstrukciója. A pontos teremtopográfia vitatott; régészeti helyiségazonosítás nélkül a könyvtár elhelyezése forrásbeli keretben marad. A Világemlékezet-listára kerülés a 2005-ös évhez kötődik.
A nemzeti könyvtár összefoglalója szerint ez volt az első humanista fejedelmi bibliotéka Itálián kívül, az Alpoktól északra. A gyűjtemény pontos méretét nem ismerjük; ugyanez az összefoglaló „talán kétezer” kötetről beszél, becslésként. A szakirodalomban elterjedt a kétezer–kétezer-ötszáz kötetes becslés is; ez becslés, nem leltár és nem tételsoros számlálás. A korabeli vatikáni könyvtárat szokás nála nagyobb párhuzamként említeni – tulajdonított összehasonlítás, nem igazolt rangsor. A szám tehát tartomány, és mindig becslésként jelölendő a leltár hiánya miatt.
A Bibliotheca Corvina elnevezés a nemzeti könyvtár ismertetése szerint a Philostratos-corvina tartalommutatójában is előfordul; Naldi műve mellett ez a másik korai megnevezés a gyűjteményre. A tartalom humanista volt: klasszikusok, egyházatyák, kortárs ajánlások; görög nyelvű darabok is tartoztak hozzá. A fennmaradt corvinák között nyomtatvány alig van; a reprezentáció a kézzel írt, díszes kódexé volt. Az elnevezés a Philostratos-corvina tartalommutatójában egyetlen egyszer fordul elő; Naldi műve a másik korai megnevezés.
Aragóniai Beatrix és itáliai kísérete 1476-ban érkezett Budára; ez felgyorsította a reprezentatív könyvtár kialakítását. A budai palotában könyvkészítő műhely működése már 1480 körül kimutatható, és a pármai Taddeo Ugoleto Firenzében szervezte a királyi könyvtár itáliai gyarapítását, a nemzeti könyvtár összefoglalója szerint. Francesco da Castello milánói miniátor ekkor már Budán dolgozott. A szisztematikus gyarapítás Bécs 1485-ös és Bécsújhely 1487-es elfoglalása után került újra előtérbe, Mátyás uralkodásának utolsó éveiben. A Corvina korai magjához Vitéz János, Janus Pannonius és Handó György gyűjteményeinek darabjai is hozzájárultak.
Naldo Naldi firenzei humanista De laudibus Augustae Bibliothecae címmel dicsérő levelet és négy verses könyvet írt Mátyásnak a könyvtárról. A fennmaradt, Mátyás címerét viselő példány Toruńban van; Firenzében készült az 1480-as évek végén, illuminátora Attavante degli Attavanti. A lengyel könyvtári rekord a kódexet körülbelül 1486-ra keltezi; a két keltezés nem egyesíthető egyetlen biztos évvé. Naldi dicsérete nem felmérés és nem állománykatalógus a budai polcokról. A lengyel rekord a négy verses könyvet termekre, görög és római szerzőkre, majd keresztény írókra bontja.
Naldi a könyvtártermet négyzetes, boltozatos helyiségként írja le, színes üvegablakokkal és királyi nyugalomhellyel a latin teremleírás szerint. Ez dicsérő költemény, nem pontos teremrajz vagy leltár; budai látogatása nem bizonyított. A nemzeti könyvtár összefoglalója szerint a terem a budai palota Dunára néző oldalán, a kápolna mellett volt berendezve; a pontos elhelyezés vitatott, és régészeti helyiségazonosítás nélkül nem zárható le. Az összefoglaló intarziás szekrényeket és vörös függönyöket is említ a terem berendezésénél. A látványelemek valóságtartalma a dicsérő költemény műfaja miatt óvatosan kezelendő.
A Budán bekötött corvinák jellegzetes, aranyozott, címeres kötést kaptak; voltak bársony- és selyemkötésű darabok is. A kódexek előlapjukkal feküdtek a polcokon, hogy a belépőnek esztétikai látványt is nyújtsanak; a címlapra Budán festették a király címerét a nemzeti könyvtár összefoglalója szerint. A gyűjteményben klasszikus és egyházi szerzők mellett kortárs művek is voltak; görög nyelvű kódexek is tartoztak hozzá. A kötés és a címer a reprezentáció része volt, nem csupán a szöveg megőrzésének eszköze a polcokon.
Mátyás 1490-es halála után a könyvtár fejlesztése megállt, de a gyűjtemény a palota ékköve maradt, miközben darabokat el is ajándékoztak. Ahogyan a kutatás idézi, 1490-ben a magyar főrendek Corvin Jánostól a Budáról elvitt könyvek visszaadását követelték, mert a bibliotékát „az ország díszére” – pro decore Regni – létrehozottnak tekintették. A hanyatlás és az ajándékozás együtt járt a fejlesztés megállásával a király halála után. A gyűjtemény státusza így politikai vitában is megjelent, nem csak a polcok belső történetében. A pro decore Regni formula a főrendek követelésének indoka.
Ahogyan a kutatás idézi, 1498-ban II. Ulászló Firenzével arról levelezett, hogy több mint százötven, Mátyás által megrendelt, ki nem fizetett munka maradt ott. Ez a levelezés közvetve olvasott adat, nem betűhív levélsorozat. A firenzei rendelések tehát túlnyúltak Mátyás életén, és az utód uralkodó ügyévé váltak a kint rekedt munkákkal. A ki nem fizetett firenzei munkák az utód levelezésének ügyei maradtak, és a gyarapítás számlái Mátyás halála után is nyitva álltak; a tartozás rendezése az utód uralkodóra maradt.
Ahogyan a kutatás idézi, Johann Alexander Brassicanus 1525-ben járt a budai könyvtárban, és a könyvtár gazdagságáról számolt be; későbbi, 1530 körüli szövegében már a pusztulását siratta a kutatás közvetítése szerint. A könyvtártörténeti következtetés a fő pusztulást és elhurcolást 1526-hoz, Szulejmán budai bevonulásához köti, nem az 1529-es és nem az 1541-es hadjárathoz. Ahogyan a kutatás Oláh Miklóst ismerteti, a török Buda 1526. szeptember 8-i elfoglalásakor a könyveket részben szétszaggatta, részben az ezüstláncokról leszaggatva más célra használta. A következtetés a törés éve, nem minden kötet egyetlen napi megsemmisülése.
A nemzeti könyvtár összefoglalója is „feltehetőleg már 1526”-ot ír a fő töréshez, és hangsúlyozza, hogy a fennmaradt állomány java még a törés előtt került nyugatra. Az 1526-os fordulat tehát a könyvtártörténeti törés éve a kutatás szerint, nem minden corvina egyetlen napi pusztulásának naplója. II. Lajos uralma és Mohács a politikai keret; a könyvtár sorsa ehhez a fordulathoz kötődik a kutatási következtetésben. A szétszóratás és az elhurcolás együtt értelmezendő a pusztulással, nem helyettesíti egymást.
A kutatás szerint az 1686-ban Budán talált könyvek más, főként egyházi állományt alkottak; a Mátyás könyvtárának budai továbbéléséről szóló hagyomány erre vitte át a corvinák emlékét. A fennmaradt állomány java 1526 előtt került nyugatra; a török zsákmány egy része Isztambulba jutott a nemzeti könyvtár összefoglalója szerint. A nemzeti könyvtár jelenlegi állása szerint körülbelül kétszázhúsz corvina maradt fenn világszerte; Magyarországon ötvenöt, a nemzeti könyvtárban harminchét darab. A 2005-ös UNESCO-jelölés kétszáztizenhat fennmaradt és ötvenhárom magyarországi darabról beszél; a két számsor forrásához kötve, egymás mellé állítva olvasható.
A Bibliotheca Corviniana 2005-ben felkerült az UNESCO Világemlékezet listájára. Az UNESCO és a nemzeti könyvtár összehasonlító formulája a vatikáni gyűjtemény utáni második legnagyobb humanista fejedelmi bibliotékaként említi – tulajdonított összehasonlítás, nem igazolt rangsor és nem leltári mérés. Corvinákat a török szultánok 1869-ben és 1877-ben adományoztak vissza Magyarországnak a visszaadások emlékezetében. A toruńi Naldi-kódex már 1594-ben szerepel a helyi Gymnasium katalógusában; 1923-ban került a városi könyvtárba. Nyomtatásban a szöveg 1731-ben, majd 1737-ben jelent meg; a kiadástörténet a dicsérő szöveg utóélete.
Miért vitatott a Corvina képe a közkeletű emlékezetben? Először is, a „kétezer kötet” népszerű és szakértői becslés, fennmaradt teljes leltár nélkül, ezért nem számlálásként állítható. Másodszor, Naldi dicsérő költeménye teremképet ad, de nem bizonyítja a budai szemléjét, és nem helyettesít katalógust. Harmadszor, a pusztulásról szóló kései siratók és a könyvtártörténet 1526-os törése nem ugyanaz, mint minden darab egyetlen napi megsemmisülése. A becslés, a panegyricus és a szétszóratás külön forrásréteg a gyűjtemény történetében.
Összefoglalva: a Corvina Mátyás budai uralkodói könyvtára; mérete becslés a kétezer–kétezer-ötszáz körüli tartományban, nem leltár. Beatrix 1476-os érkezése, a budai műhely, Ugoleto firenzei szervezése és Naldi dicsérete építette a gyűjtemény képét. Az 1490 utáni hanyatlás és ajándékozás után a fő törést a kutatás 1526-hoz köti kutatási következtetésként. A fennmaradt darabok OSZK- és UNESCO-számai forráshoz kötve olvashatók; 2005-ben került a Világemlékezet listájára. A leltár hiánya a számok óvatosságának oka; a rangsor tulajdonított összehasonlítás.
