MBMAGYAR BETYÁR
Vegyesházi királyok

3.5.3

Bonfini és az udvari történetírás

Vegyesházi királyok · 1301–1526

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Bonfini és az udvari történetírás
Illusztráció

Bonfini és az udvari történetírás

Antonio Bonfini itáliai humanista az 1480-as évek második felétől Hunyadi Mátyás, majd II. Ulászló udvarában írta meg latin nyelvű magyar történetét, a Rerum Ungaricarum decades című művet. A közkeletű kép egyetlen királyi gesztusról szól, a források azonban több, egymásnak ellentmondó réteget őriznek a megbízás idejéről és a mű keletkezéséről.

A népszerű elbeszélés szerint Mátyás a reneszánsz udvar fényét emelendő egy csapásra tette meg Bonfinit udvari történetírónak, aki aztán megírta „a” Mátyás-kori magyar történetet. A források ennél rétegzettebbek. Bonfini saját elbeszélése, az Ulászlóhoz írt előszó, a 16. századi kiadók levelei és a mai filológiai számítások más-más időpontot és más-más szerepet rögzítenek. A megbízás éve, a mű elkészültének menete és a szerző életének utolsó évei is forrásonként eltérnek.

Bonfini a Piceno vidéki Ascoliból származott, Itáliában tanított, Recanatiban iskolamester volt. Születési éve bizonytalan: az egyik irodalomtörténeti összefoglalás és a Corvina-leírás 1427-et, egy életrajzi lexikon kérdőjellel 1434-et ad. Magyarországi pályájáról a legtöbbet maga mondja el, harmadik személyben, művének negyedik tizedében. Ez az önelbeszélés becses adat, de önreprezentáció is: a király csodálatáról szóló mondatait más forrás nem erősíti meg, így azok a szerző saját képét mutatják.

Saját elbeszélése szerint Bonfini Mátyás hírétől fellelkesülve Retzbe ment, és könyveket nyújtott át a királyi családnak. A királynak három művet ajánlott: Hermogenés és Herodianos latin fordítását, valamint egy könyvecskét a Corvin-ház eredetéről. A királynénak kettőt adott, egyet a szüzességről és a házastársi tisztaságról, egyet Ascoli történetéről, Corvin Jánosnak pedig egy epigrammakötetet. Egy mai filológiai feldolgozás a retzi bemutatkozást 1486 októberére teszi, a latin szöveg évet nem ad.

Bonfini szerint ezután január elsején Bécsben, az udvari rendek és a követek előtt üdvözlő beszédet mondott. Az évet, 1487-et, a magyar fordítás kiadói betoldása adja, a latin szöveg nem. A király nem engedte el, fizetést adott neki, és megbízta, hogy Beatrixnak felolvasson, „kedve szerint írjon sok mindenről”, és kövesse a tábort. Ez a feladatkör felolvasói, fordítói és szabad írói szerep, történetírói megbízást az önelbeszélés itt nem említ.

A korai udvari munka fordítás volt. Bonfini Philostratos több művét három hónap alatt ültette latinra, a magyar fordítás szerint a király megbízásából, Antonio Averulino, ismertebb nevén Filarete építészeti traktátusát pedig olaszból fordította latinra. Ugyancsak a negyedik tizedben jegyzi fel, hogy a budai palota ajtóira Mátyás az ő epigrammáját vésette. Ez a részlet Bonfini udvari helyzetének jele, a palota épülettörténete azonban külön téma, a budai és visegrádi palotáról szóló írás tárgya.

A történetírói megbízásról három réteg maradt fenn. Az 1964-es magyar irodalomtörténet szerint Bonfini a mutatós bemutatkozás után közvetlenül megkapta a feladatot. A mai feldolgozások többsége, köztük a Corvina-kódex leírása, 1488-at tart a legvalószínűbb évnek, egy újabb filológiai számítás pedig az írás kezdetét 1488 nyarára teszi. Bonfini Ulászlóhoz intézett előszava viszont úgy fogalmaz, hogy Mátyás a munkát „röviddel halála előtt” rótta ki rá. Egyetlen hivatalos megbízási év nincs.

Az előszó szerint a hunok, „a magyarok ősei” történetét Mátyás bízta rá, a mű pedig Ulászló parancsára készült el, ezért ajánlja neki. Panaszolja, hogy a magyar történetnek alig voltak írói, és akik voltak, „igen ügyetlenül és barbár módon” írtak, saját hibáit pedig az idő rövidségének tudja be. A kutatás egy része szerint a „röviddel halála előtt” fordulat az 1492 körül írt, új uralkodónak szóló előszó hangsúlya, nem pontos keltezés.

Egy későbbi tanú is a király személyéhez köti a kezdetet. Brenner Márton, az első három tized 16. századi kiadója ajánlólevelében azt írja, hogy Bonfini maga mondja: a Decades megírásába Mátyás kérésére és parancsára fogott bele. Évszámot ez a megfogalmazás sem ad. A kezdés idejét tehát csak közvetett adatok szűkítik, és a különböző rétegek nem simíthatók egyetlen történetté, a király megbízása és az írás kezdete között eltelt idő nyitva marad.

A mai feldolgozások az 1488-as évet a magyar történetírás akkori helyzetével hozzák összefüggésbe. Thuróczy János Chronica Hungarorum című krónikája 1488 tavaszán jelent meg nyomtatásban, és Bonfini az augsburgi kiadást használta fő magyar forrásként. Ugyanebben az évben Beatrix királyné Pietro Ransanót, a nápolyi követet kérte fel Thuróczy művének humanista átdolgozására. A Ransano-mű mai kritikai kiadásának bevezetője csak feltételesen, „lehet, hogy” formában mondja, hogy Bonfini is nagyjából ekkor kapott megbízást.

Ransano 1489 elején kezdett hozzá Epithoma rerum Hungararum című munkájához, és Mátyás halála, 1490. április 6. előtt befejezte. Magyarországon hagyott kézirata Bonfini forrása lett: a Decades földrajzi bevezetése egy mai forrástanulmány szerint nagyrészt Ransano nyomán készült, részben szöveges átvétellel. Bonfini a magyar fordítás szerint Ranzano Pétert „kitűnő történetírónak és szónoknak” nevezi, és Mátyás székesfehérvári temetésén Ranzano mondta a király dicsőítő beszédét.

Az udvar körül más humanisták is írtak Mátyásról. Galeotto Marzio anekdotagyűjteményét a király bölcs és tréfás mondásairól 1485-ben Itáliában írta, és Corvin Jánosnak ajánlotta. Ajánlólevele szerint amit leírt, nagyobbrészt saját fülével hallotta és saját szemével látta, szemben a másoktól hallottakat lejegyző történetírókkal, a király hadi tetteiről pedig „más alkalommal” ígér szólni. Mátyás szavaként jegyzi fel, hogy „tévednek a mostani történetírók”, ha ókori neveken nevezik a vidékeket.

Galeotto szövegében nincs szó arról, hogy a történetírást Bonfinire hagyta volna. Ezt a fordulatot egy 1901-es magyar fordítás bevezetője állítja, Báthory Miklós váci püspök biztatására hivatkozva, tehát késői értelmezés, nem kortárs adat. Callimachus Experiens 1483 és 1484 között Budán járt, Attila című műve egy irodalomtörténeti értékelés szerint történeti mű leplébe bújt, Mátyás elleni röpirat. I. Ulászlóról írt munkáját Bonfini forrásként használta.

Maga a Rerum Ungaricarum decades tizedekbe osztott, négy és fél tizedből, összesen negyvenöt könyvből álló latin történet a kezdetektől a szerző koráig. Szerkezeti mintája Flavio Biondo Decades című műve; Biondo nevét Bonfini egy forrástanulmány szerint sehol sem említi, mégis tőle ered a világtörténeti részek többsége. A régmúltra főként Thuróczy krónikáját, Hartvik István-életrajzát, Szent Imre és Szent László legendáját, valamint Rogerius Siralmas énekét használta.

A külföldi szerzők közül Jordanest Aeneas Sylvius kivonatából ismerte, mellette Paulus Diaconus, Piccolomini és Callimachus munkái szolgáltak forrásul. Egy mai forráselemzés szerint az általa említett hetvennégy szerzőt valóban felhasználta, többet közülük csak közvetve. A mű retorikus humanista történetírás, opus rhetoricum: dramatizál, beszédeket ad szereplői szájába, a kenyérmezői csatát például színpadszerűen jeleníti meg. Valódi kútfőértéke a szerző saját korát tárgyaló részeknek van.

A szembeállított beszédek egy mai forráselemzés szerint nem Bonfini saját véleményét rögzítik, hanem két pártállást ütköztetnek egyforma retorikai formában. Mátyás halálakor a mű csak részben volt kész, de a mértéke is vitatott. Az 1964-es irodalomtörténet tizenegy kész könyvről tud, egy 2004-es tanulmány tizenhatról, de e számítás szerint a szerző a Mátyás trónra lépését tárgyaló harmadik tized kilencedik könyvéig még nem jutott el.

II. Ulászló megújította a megbízást, Bonfini udvari historikusként folytatta munkáját, és magyar nemességet kapott. A 2004-es tanulmány szerint a Mátyás haláláig tartó részt 1492-re írta meg, ezután keletkezett az Ulászló-előszó, és ugyanebben az évben kapta a nemességet. Hogy hol töltötte ezeket az éveket, forrásonként eltér: az irodalomtörténet szerint Mátyás halálhíre Recanatiban érte, és 1491 közepén Ulászló hívására tért vissza, a tanulmány szerint a koronázás után is Budán maradt.

Ugyanez a tanulmány később itáliai utat, 1493-ban ferrarai tartózkodást és 1494 áprilisában visszatérést számol. Az udvari szerepet Bonfini maga is rögzíti: az ötödik tized szerint Ulászló apja, IV. Kázmér lengyel király gyászszertartásán ő, „aki ezeket a históriákat írta”, mondta a gyászbeszédet. A díszpéldány elkészítését Ulászló számadáskönyve dokumentálja, amely 1494 és 1495 között pergamenvásárlást és János mester másoló fizetését jegyzi fel.

A királyi könyvtárnak szánt díszpéldányból csak három töredék maradt, írásidejüket 1496 és 1499 közé teszik, a könyvtár sorsa a Corvina-könyvtár témája. A mű lezárása is két évszámmal szerepel: az irodalomtörténet szerint 1496, a Corvina-leírás és a 2004-es tanulmány szerint 1497, ez utóbbi szerint február közepe előtt. Az elbeszélés 1495–1496 táján ér véget, egy 18. századi kiadás címe szerint „ad annum 1495”.

Az ötödik tized töredékes ajánlásában Bonfini egy mai tanulmány közvetítésével ismert szöveg szerint szélütésről panaszkodik, amely miatt fel kellett hagynia az írással. Halála éve is eltér: a 2004-es tanulmány 1502 tavaszára és Budára, más összefoglalások 1503-ra teszik. Ulászló 1503 körül Pescennio Francesco Negrót kérte fel a királyság történetének folytatására évi háromszáz aranyért, ez az adat azonban szintén csak közvetve ismert, és a folytatás nem valósult meg.

A mű hosszú ideig kéziratban maradt. Az első három tizedet Brenner Márton adta ki Bázelben, 1543-ban. Bécsben, 1543. szeptember 1-jén kelt ajánlólevele szerint kézirata Istvánffy Pál példánya volt, amelyet a budai példányból, sok helyen romlottan másoltak. Német fordítás 1545-ben jelent meg Bázelben, Heltai Gáspár 1565-ben a negyedik tized első hat könyvét adta ki, magyar átdolgozása, a Chronica az magyaroknak dolgairól, pedig 1575-ben Kolozsváron.

Az első csaknem teljes kiadást Zsámboky János, latinul Sambucus gondozta Bázelben, az Oporinus-műhelyben, 1568-ban. Tizenöt addig kiadatlan könyvet tett hozzá, tízet a Révay család könyvtárából, ötöt Forgách Ferenc váradi püspöktől. Előszavában felveti, hogy Bonfini III. Frigyes császárról szóló rágalmazó ítéletét „talán” Mátyás vásárolta meg, de hozzáteszi, hogy Mátyás hibáit sem hallgatta el. Ez csupán 16. századi kiadói vélemény, nem bizonyíték.

Az eltérések oka a rétegek természetében rejlik. Az önelbeszélés a szerző udvari pályáját mutatja, az előszó a kutatás egy része szerint az új uralkodóhoz igazodik, a 16. századi kiadók saját kéziratukat és politikai olvasatukat adják, a mai filológia pedig számításokkal közelít. A mű egy összefoglalás szerint a 18. század végéig Európában a magyar történet elsődleges forrása maradt. A Corvina-könyvtár és Mátyás és Beatrix udvara külön tárgyalás témája, itt csak a megbízás keretét adják.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Mikor bízta meg Mátyás Bonfinit a magyar történet megírásával?
A mai feldolgozások többsége, köztük a Corvina-kódex leírása, 1488-at tart a legvalószínűbb évnek, egy újabb filológiai számítás pedig az írás kezdetét 1488 nyarára teszi. Bonfini Ulászlóhoz intézett előszava viszont úgy fogalmaz, hogy Mátyás a munkát „röviddel halála előtt” rótta ki rá.
Milyen feladatot kapott Bonfini Mátyás udvarában?
A király nem engedte el, fizetést adott neki, és megbízta, hogy Beatrixnak felolvasson, „kedve szerint írjon sok mindenről”, és kövesse a tábort. Ez a feladatkör felolvasói, fordítói és szabad írói szerep, történetírói megbízást az önelbeszélés itt nem említ. A korai udvari munka fordítás volt.
Mikor jelent meg nyomtatásban Bonfini műve?
Az első három tizedet Brenner Márton adta ki Bázelben, 1543-ban. Az első csaknem teljes kiadást Zsámboky János, latinul Sambucus gondozta Bázelben, az Oporinus-műhelyben, 1568-ban. Tizenöt addig kiadatlan könyvet tett hozzá, tízet a Révay család könyvtárából, ötöt Forgách Ferenc váradi püspöktől.

Források

  1. Bonfini, Antonius: Rerum Ungaricarum decades quatuor, cum dimidia. Ed. Ioannes Sambucus. Ex officina Oporiniana, [Bázel], 1568.
  2. Bonfini, Antonio: Mátyás király. Tíz könyv a Magyar történet-ből. Ford. Geréb László. Magyar Helikon, Budapest, 1959 (Monumenta Hungarica 2.).
  3. Galeotto Marzio: Galeotto Marzio könyve Mátyás király találó, bölcs és tréfás mondásairól és cselekedeteiről. Ford., bev., jegyz. Császár Mihály. Lampel, Budapest, [1901] (Magyar könyvtár 259.).
  4. Galeotto Marzio: Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv. Magyar Elektronikus Könyvtár, MEK-06598.
  5. Klaniczay Tibor (szerk.): A magyar irodalom története I. A magyar irodalom története 1600-ig. Főszerk. Sőtér István. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964. „A történetírás” ; „Antonio Bonfini”.
  6. Kulcsár Péter: A magyarországi térképészet kezdeteihez. In: Történelmi tanulmányok. Magyar Elektronikus Könyvtár, MEK-02097.
  7. Recenzió Kulcsár Péter Bonfini magyar történetének forrásai és keletkezése (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973) című könyvéről. Irodalomtörténeti Közlemények 79 (1975), 4. füzet, 526–527.
  8. Epithoma rerum Hungararum – a kritikai kiadás digitális változata. DigiPhil, BTK Irodalomtudományi Intézet, 2021.
  9. Földesi Ferenc: Bonfini: Rerum Hungaricarum decades (Cod. Lat. 434). In: The Corvina Library and the Buda Workshop. A Guide to the Exhibition. National Széchényi Library, Budapest, 2018, p. 174. Bibliotheca Corvina Virtualis.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak