MBMAGYAR BETYÁR
Vegyesházi királyok

3.4.2

1456 nándorfehérvári diadal

Vegyesházi királyok · 1301–1526

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

1456 nándorfehérvári diadal
Illusztráció

Röviden

Nándorfehérvár 1456-ban így nem egyetlen dicső nap története, hanem egy hetekig tartó ostromé, egy dunai hajócsatáé és egy kétnapos harcé, amelyet a szultán éjszakai visszavonulása zárt le. A pápai rendelet, amely a déli harangozást elrendelte, a csata előtt kelt, és imára hívott, nem győzelmet ünnepelt.

1456 nándorfehérvári diadal

A közkeletű kép szerint a déli harangszó a nándorfehérvári győzelem emlékére szól, a diadalt pedig egyetlen nap, egyetlen hős és egyetlen önfeláldozó tett döntötte el. A források ennél bonyolultabb történetet mondanak el. A pápai rendelet, amely a déli harangozást elrendelte, a csata előtt kelt, és imára hívott, nem győzelmet ünnepelt. Az ostrom hetekig tartott, a döntő harc pedig két napon át húzódott. Hogy kié volt az érdem, azt a szemtanúk is másként látták.

Ez a szócikk az 1456. nyári ostromot követi: a pápai imarendeletet, a dunai hajócsatát, a végső rohamot, a keresztesek kitörését és a szultán visszavonulását. A korábbi hadjáratok az előző szócikkek tárgyai, Hunyadi halála és a bárói politika pedig a következőé. A beszámolók három csoportba sorolhatók: Hunyadi János levelei, Kapisztrán János és ferences társai levelei, valamint Thuróczy János 1488-ban lezárt krónikája, amely mintegy harminc évvel az események után készült.

Kezdjük a harangszóval, mert ez a legmakacsabb félreértés. III. Callixtus pápa a Cum his superioribus kezdetű bullában közös imát rendelt a török ellen. Az első kiadás 1456. június tizenkilencedikén kelt, majd június huszonkilencedikén, Péter és Pál napján újra kiadták, hogy szélesebb körben terjedjen. Mindkét dátum jóval megelőzi a júliusi csatát. A rendelet tehát nem győzelmi emlékjel volt, hanem könyörgés egy még el sem kezdődött ütközet sikeréért.

A bulla, ahogyan a kutatás idézi, pontos előírásokat adott. A harangot naponta a nóna és a vecsernye között kellett megkongatni, mégpedig háromszor. A hívek ilyenkor három Miatyánkot és három Üdvözlégyet mondtak. Aki térdet hajtva háromszor elmondta az imát, száz nap búcsút nyert. A harangszó és a győzelem kapcsolata csak utóbb, a hagyományban forrt össze, a rendelet szövege még nem ismerhette a kimenetelt.

A védők oldalán két, egymástól eltérő erő gyűlt össze. Hunyadi János a maga katonaságával érkezett, Kapisztrán János ferences szerzetes pedig keresztes sereget toborzott. Thuróczy szerint Kapisztrán zászlaja alatt sok magyar keresztes gyűlt össze, és Lengyelországból háromszáz keresztes is érkezett. A krónikás hangsúlyozza, hogy ezek főként közrendű emberek voltak, akik fegyverhez nem értettek. A két sereg vezetése tehát nem volt egységes, és ez a későbbi beszámolókban is nyomot hagyott.

A szultán, II. Mehmed, akit a nyugati források Mahometnek neveznek, a vár ellen vonult. Thuróczy szerint a török hajókat vaslánccal kötötték össze a Dunán, hogy elzárják a folyót a felmentő sereg elől. Hunyadi keresztesekkel megrakott hajókat szerelt fel, és ezekkel áttörte a dunai zárat. A krónika szerint a hajócsata után bevonult a várba, és új védőket vitt be. Az ostrom pontos kezdőnapját egyik olvasott forrás sem adja meg, ezért ezt a szócikk sem állítja.

Thuróczy elbeszélésében a szultán azzal kérkedett, hogy tizenöt nap alatt beveszi a várat, és a krónikás szerint felvirradt az ostrom tizenötödik napja, amelyre a császár a vár bevételét ígérte. Ez a szám azonban irodalmi keretbe ágyazott kérkedés, nem naptári adat. Thuróczy krónikájában beszédek is olvashatók, például Hunyadi buzdítása a várkapitányokhoz. Ezek a krónikás megformálásai, ezért csak Thuróczy szerint idézhetők, és nem tekinthetők szó szerinti, korabeli feljegyzésnek.

Hunyadi saját levelei, amelyeket Szécsi Dénesnek és Garai Lászlónak írt, más hangot ütnek meg. Ahogyan a kutatás idézi, Hunyadi szerint a török ágyúzás úgy szétlőtte a várat, hogy az már nem vár volt, hanem mező. A levél a pusztítás mértékét a vezér szemszögéből rögzíti, és a saját irányítását helyezi előtérbe. A szócikk ezeket a leveleket fordításból idézi, a latin kiadással nem vetette össze, ezért tartalmukat ebben a keretben kell olvasni.

A végső roham Hunyadi leírása szerint, ahogyan a kutatás idézi, egy szerdai napon, vecsernye után kezdődött, és másnap délig tartott. A harc a vár belsejében zajlott, és a védők kétszer is összecsaptak a betörő ostromlókkal. A naptári egyeztetés szerint ez a szerda 1456. július huszonegyedike volt: a hét napja a július huszonkettedikei Mária Magdolna-napból visszaszámolva egyezik. A dátum így a levél és a keltezés összevetéséből adódik, nem egyetlen mondatból.

A következő nap fordulatát Kapisztrán levele írja le, amelyet III. Callixtusnak küldött. Ahogyan a kutatás idézi, Kapisztrán szerint bár Hunyadi megparancsolta, hogy egyetlen katona se hagyja el a várat, a keresztesek semmibe vették parancsát, és az ellenségre rontottak. Saját bevallása szerint ő maga is kiment a mezőre, hogy rendbe szedje őket. Kapisztrán érdekelt fél volt: levele a keresztesek és a gondviselés szerepét emeli ki, nem a hadvezérét.

Thuróczy ugyanerről a pillanatról másként ír. Krónikája szerint Kapisztrán és a fráterek a harc alatt a földre borulva imádkoztak. Ez a kép eltér attól, amelyet Kapisztrán saját leveléből ismerünk, ahol a szerzetes a csatamezőn rendezi a kereszteseket. A két ábrázolás nem feltétlenül zárja ki egymást, de mindkettő a szerző szándékát tükrözi. A szócikk ezért mindkettőt a forrás nevével adja közre, és nem dönt köztük.

A harc a vár utcáiról a nyílt mezőre terjedt, és Hunyadi levele, valamint Thuróczy szerint estig tartott. Ugyanezek a források szerint a törökök ágyúi és hadigépei a védők kezére kerültek; a beszámolók ezek elfoglalásáról, illetve beszögezéséről írnak. Kapisztrán győzelmi levele Mária Magdolna ünnepén, július huszonkettedikén kelt, és ahogyan a kutatás idézi, keltezése szerint a legdicsőségesebb győzelem napján íródott. A győzelem napja tehát a ferences levél saját keltezéséből ismert.

A szultán visszavonulásáról ismét Hunyadi levele tudósít. Ahogyan a kutatás idézi, II. Mehmed a múlt pénteken, éjnek idején megfutott. A levél keltezése alapján ez a péntek július huszonharmadika volt. Thuróczy is éjszakai menekülésről ír. Egy általa továbbadott hír szerint a szultánt nyíl sebesítette meg, és félholtan vitték el, de ezt a krónikás maga is csak úgy vezeti be, hogy némelyek így beszélték el. Ez tehát mendemonda, nem bizonyított tény.

Thuróczy egy jellegzetes mondatot is a szultán szájába ad: isten ítélete szerint paraszti kéztől vette vereségét, mely pedig inkább kapa-, mint fegyverforgatásra való. A mondat a keresztesek közrendű voltát hangsúlyozza, és egyszerre dicséri a hitet és kicsinyli a hadviselést. Irodalmi beszédről van szó, amely a krónikás értelmezését adja tovább. A szultán valódi szavairól nincs korabeli feljegyzés, ezért a mondat Thuróczy szerint idézhető.

A beszámolók keletkezési sorrendje maga is sokat elárul. Kapisztrán első levele július huszonkettedikén, Nándorfehérvárott kelt, a második másnap, július huszonharmadikán Szalánkeménben. Hunyadi Szécsi Dénesnek július huszonharmadikán, Garai Lászlónak július huszonnegyedikén írt. Tagliacozzói János, a ferences szemtanú, július huszonnyolcadikán keltezte levelét. A győztesek tehát napokon belül, egymással párhuzamosan rögzítették a saját változatukat, mielőtt bármiféle egységes, közösen elfogadott elbeszélés kialakulhatott volna a győzelemről.

Miért térnek el a források? Először is azért, mert szerzőik érdekeltek voltak. Hunyadi levelei a saját vezetését, Kapisztrán levele a keresztesek isteni segítséggel elért, parancs ellenére indított rohamát hangsúlyozza. Másodszor: a ferences beszámolók, köztük Tagliacozzói János levele és jelentése, Kapisztrán szerepét emelik ki. Harmadszor: Thuróczy évtizedekkel később mindkét vezért dicséri, de a paraszti kéz győzelméről is ír. A szócikk ezért egyik nézőpontot sem tekinti önmagában teljesnek.

A népszerű emlékezet a győzelmet gyakran egyetlen ember önfeláldozó tettéhez köti. Ilyen jelenetet a szócikkhez olvasott források egyike sem ír le, sem Hunyadi és Kapisztrán levelei, sem Thuróczy krónikája. Ezek a szövegek a hajócsatáról, a várban vívott harcról és a keresztesek kitöréséről szólnak, vagyis sok ember együttes küzdelméről. A győzelem a források szerint nem egyetlen ember tettén múlt, hanem a várvédők, Hunyadi katonái és a keresztesek együttes harcán.

A győzelem egyházi emlékezete viszont forrással igazolható. III. Callixtus 1457. augusztus hatodikán az Inter divinae dispensationis kezdetű bullában, ahogyan a kutatás idézi, a győzelem emlékére az egész egyházra kiterjesztette Urunk színeváltozásának ünnepét. Ez az a pápai lépés, amely valóban a diadalhoz kötődik. A déli harangszó és a színeváltozás ünnepe tehát két külön rendelet, és a kettő közül csak az utóbbi született a győzelem után.

A diadal után Hunyadi nem élt sokáig. Thuróczy szerint néhány héttel később, 1456 Kisasszony havában, vagyis augusztusban Zimonyban halt meg, halálos ágyánál Kapisztrán imádkozott, és Gyulafehérvárt temették el. A halál napját az olvasott forrás nem adja meg. Hogy halála milyen hatalmi helyzetet hagyott hátra, és hogyan alakult a bárói politika, azt a következő szócikk tárgyalja részletesen, itt ezért csak ennyi szerepel róla.

Nándorfehérvár 1456-ban így nem egyetlen dicső nap története, hanem egy hetekig tartó ostromé, egy dunai hajócsatáé és egy kétnapos harcé, amelyet a szultán éjszakai visszavonulása zárt le. A források a saját szerzőjük szerepét emelik ki, és ezt az olvasónak is szem előtt kell tartania. A következő szócikkek ezért nem ismétlik ezt a keretet, hanem Hunyadi halálát, a bárói politikát és V. László uralmát bontják ki.

Kapcsolódó szócikkek

Források

  1. Kapisztrán levele III. Callixtusnak, Nándorfehérvár, 1456. júl. 22.
  2. Kapisztrán levele, Szalánkemén, 1456. júl. 23.
  3. Hunyadi levelei Szécsi Dénesnek (júl. 23.) és Garai Lászlónak (júl. 24.).
  4. Tagliacozzói János levele (júl. 28.) és Relatio de victoria Belgradensi.
  5. III. Callixtus: Cum his superioribus, Róma, 1456. jún. 29. (első kiadás jún. 19.).
  6. III. Callixtus: Inter divinae dispensationis, 1457. aug. 6.
  7. Thuróczy János: Chronica Hungarorum, II. LV–LVI. fejezet.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak