1456 nándorfehérvári diadal
A közkeletű kép szerint a déli harangszó a nándorfehérvári győzelem emlékére szól, a diadalt pedig egyetlen nap, egyetlen hős és egyetlen önfeláldozó tett döntötte el. A források ennél bonyolultabb történetet mondanak el. A pápai rendelet, amely a déli harangozást elrendelte, a csata előtt kelt, és imára hívott, nem győzelmet ünnepelt. Az ostrom hetekig tartott, a döntő harc pedig két napon át húzódott. Hogy kié volt az érdem, azt a szemtanúk is másként látták.
Ez a szócikk az 1456. nyári ostromot követi: a pápai imarendeletet, a dunai hajócsatát, a végső rohamot, a keresztesek kitörését és a szultán visszavonulását. A korábbi hadjáratok az előző szócikkek tárgyai, Hunyadi halála és a bárói politika pedig a következőé. A beszámolók három csoportba sorolhatók: Hunyadi János levelei, Kapisztrán János és ferences társai levelei, valamint Thuróczy János 1488-ban lezárt krónikája, amely mintegy harminc évvel az események után készült.
Kezdjük a harangszóval, mert ez a legmakacsabb félreértés. III. Callixtus pápa a Cum his superioribus kezdetű bullában közös imát rendelt a török ellen. Az első kiadás 1456. június tizenkilencedikén kelt, majd június huszonkilencedikén, Péter és Pál napján újra kiadták, hogy szélesebb körben terjedjen. Mindkét dátum jóval megelőzi a júliusi csatát. A rendelet tehát nem győzelmi emlékjel volt, hanem könyörgés egy még el sem kezdődött ütközet sikeréért.
A bulla, ahogyan a kutatás idézi, pontos előírásokat adott. A harangot naponta a nóna és a vecsernye között kellett megkongatni, mégpedig háromszor. A hívek ilyenkor három Miatyánkot és három Üdvözlégyet mondtak. Aki térdet hajtva háromszor elmondta az imát, száz nap búcsút nyert. A harangszó és a győzelem kapcsolata csak utóbb, a hagyományban forrt össze, a rendelet szövege még nem ismerhette a kimenetelt.
A védők oldalán két, egymástól eltérő erő gyűlt össze. Hunyadi János a maga katonaságával érkezett, Kapisztrán János ferences szerzetes pedig keresztes sereget toborzott. Thuróczy szerint Kapisztrán zászlaja alatt sok magyar keresztes gyűlt össze, és Lengyelországból háromszáz keresztes is érkezett. A krónikás hangsúlyozza, hogy ezek főként közrendű emberek voltak, akik fegyverhez nem értettek. A két sereg vezetése tehát nem volt egységes, és ez a későbbi beszámolókban is nyomot hagyott.
A szultán, II. Mehmed, akit a nyugati források Mahometnek neveznek, a vár ellen vonult. Thuróczy szerint a török hajókat vaslánccal kötötték össze a Dunán, hogy elzárják a folyót a felmentő sereg elől. Hunyadi keresztesekkel megrakott hajókat szerelt fel, és ezekkel áttörte a dunai zárat. A krónika szerint a hajócsata után bevonult a várba, és új védőket vitt be. Az ostrom pontos kezdőnapját egyik olvasott forrás sem adja meg, ezért ezt a szócikk sem állítja.
Thuróczy elbeszélésében a szultán azzal kérkedett, hogy tizenöt nap alatt beveszi a várat, és a krónikás szerint felvirradt az ostrom tizenötödik napja, amelyre a császár a vár bevételét ígérte. Ez a szám azonban irodalmi keretbe ágyazott kérkedés, nem naptári adat. Thuróczy krónikájában beszédek is olvashatók, például Hunyadi buzdítása a várkapitányokhoz. Ezek a krónikás megformálásai, ezért csak Thuróczy szerint idézhetők, és nem tekinthetők szó szerinti, korabeli feljegyzésnek.
Hunyadi saját levelei, amelyeket Szécsi Dénesnek és Garai Lászlónak írt, más hangot ütnek meg. Ahogyan a kutatás idézi, Hunyadi szerint a török ágyúzás úgy szétlőtte a várat, hogy az már nem vár volt, hanem mező. A levél a pusztítás mértékét a vezér szemszögéből rögzíti, és a saját irányítását helyezi előtérbe. A szócikk ezeket a leveleket fordításból idézi, a latin kiadással nem vetette össze, ezért tartalmukat ebben a keretben kell olvasni.
A végső roham Hunyadi leírása szerint, ahogyan a kutatás idézi, egy szerdai napon, vecsernye után kezdődött, és másnap délig tartott. A harc a vár belsejében zajlott, és a védők kétszer is összecsaptak a betörő ostromlókkal. A naptári egyeztetés szerint ez a szerda 1456. július huszonegyedike volt: a hét napja a július huszonkettedikei Mária Magdolna-napból visszaszámolva egyezik. A dátum így a levél és a keltezés összevetéséből adódik, nem egyetlen mondatból.
A következő nap fordulatát Kapisztrán levele írja le, amelyet III. Callixtusnak küldött. Ahogyan a kutatás idézi, Kapisztrán szerint bár Hunyadi megparancsolta, hogy egyetlen katona se hagyja el a várat, a keresztesek semmibe vették parancsát, és az ellenségre rontottak. Saját bevallása szerint ő maga is kiment a mezőre, hogy rendbe szedje őket. Kapisztrán érdekelt fél volt: levele a keresztesek és a gondviselés szerepét emeli ki, nem a hadvezérét.
Thuróczy ugyanerről a pillanatról másként ír. Krónikája szerint Kapisztrán és a fráterek a harc alatt a földre borulva imádkoztak. Ez a kép eltér attól, amelyet Kapisztrán saját leveléből ismerünk, ahol a szerzetes a csatamezőn rendezi a kereszteseket. A két ábrázolás nem feltétlenül zárja ki egymást, de mindkettő a szerző szándékát tükrözi. A szócikk ezért mindkettőt a forrás nevével adja közre, és nem dönt köztük.
A harc a vár utcáiról a nyílt mezőre terjedt, és Hunyadi levele, valamint Thuróczy szerint estig tartott. Ugyanezek a források szerint a törökök ágyúi és hadigépei a védők kezére kerültek; a beszámolók ezek elfoglalásáról, illetve beszögezéséről írnak. Kapisztrán győzelmi levele Mária Magdolna ünnepén, július huszonkettedikén kelt, és ahogyan a kutatás idézi, keltezése szerint a legdicsőségesebb győzelem napján íródott. A győzelem napja tehát a ferences levél saját keltezéséből ismert.
A szultán visszavonulásáról ismét Hunyadi levele tudósít. Ahogyan a kutatás idézi, II. Mehmed a múlt pénteken, éjnek idején megfutott. A levél keltezése alapján ez a péntek július huszonharmadika volt. Thuróczy is éjszakai menekülésről ír. Egy általa továbbadott hír szerint a szultánt nyíl sebesítette meg, és félholtan vitték el, de ezt a krónikás maga is csak úgy vezeti be, hogy némelyek így beszélték el. Ez tehát mendemonda, nem bizonyított tény.
Thuróczy egy jellegzetes mondatot is a szultán szájába ad: isten ítélete szerint paraszti kéztől vette vereségét, mely pedig inkább kapa-, mint fegyverforgatásra való. A mondat a keresztesek közrendű voltát hangsúlyozza, és egyszerre dicséri a hitet és kicsinyli a hadviselést. Irodalmi beszédről van szó, amely a krónikás értelmezését adja tovább. A szultán valódi szavairól nincs korabeli feljegyzés, ezért a mondat Thuróczy szerint idézhető.
A beszámolók keletkezési sorrendje maga is sokat elárul. Kapisztrán első levele július huszonkettedikén, Nándorfehérvárott kelt, a második másnap, július huszonharmadikán Szalánkeménben. Hunyadi Szécsi Dénesnek július huszonharmadikán, Garai Lászlónak július huszonnegyedikén írt. Tagliacozzói János, a ferences szemtanú, július huszonnyolcadikán keltezte levelét. A győztesek tehát napokon belül, egymással párhuzamosan rögzítették a saját változatukat, mielőtt bármiféle egységes, közösen elfogadott elbeszélés kialakulhatott volna a győzelemről.
Miért térnek el a források? Először is azért, mert szerzőik érdekeltek voltak. Hunyadi levelei a saját vezetését, Kapisztrán levele a keresztesek isteni segítséggel elért, parancs ellenére indított rohamát hangsúlyozza. Másodszor: a ferences beszámolók, köztük Tagliacozzói János levele és jelentése, Kapisztrán szerepét emelik ki. Harmadszor: Thuróczy évtizedekkel később mindkét vezért dicséri, de a paraszti kéz győzelméről is ír. A szócikk ezért egyik nézőpontot sem tekinti önmagában teljesnek.
A népszerű emlékezet a győzelmet gyakran egyetlen ember önfeláldozó tettéhez köti. Ilyen jelenetet a szócikkhez olvasott források egyike sem ír le, sem Hunyadi és Kapisztrán levelei, sem Thuróczy krónikája. Ezek a szövegek a hajócsatáról, a várban vívott harcról és a keresztesek kitöréséről szólnak, vagyis sok ember együttes küzdelméről. A győzelem a források szerint nem egyetlen ember tettén múlt, hanem a várvédők, Hunyadi katonái és a keresztesek együttes harcán.
A győzelem egyházi emlékezete viszont forrással igazolható. III. Callixtus 1457. augusztus hatodikán az Inter divinae dispensationis kezdetű bullában, ahogyan a kutatás idézi, a győzelem emlékére az egész egyházra kiterjesztette Urunk színeváltozásának ünnepét. Ez az a pápai lépés, amely valóban a diadalhoz kötődik. A déli harangszó és a színeváltozás ünnepe tehát két külön rendelet, és a kettő közül csak az utóbbi született a győzelem után.
A diadal után Hunyadi nem élt sokáig. Thuróczy szerint néhány héttel később, 1456 Kisasszony havában, vagyis augusztusban Zimonyban halt meg, halálos ágyánál Kapisztrán imádkozott, és Gyulafehérvárt temették el. A halál napját az olvasott forrás nem adja meg. Hogy halála milyen hatalmi helyzetet hagyott hátra, és hogyan alakult a bárói politika, azt a következő szócikk tárgyalja részletesen, itt ezért csak ennyi szerepel róla.
Nándorfehérvár 1456-ban így nem egyetlen dicső nap története, hanem egy hetekig tartó ostromé, egy dunai hajócsatáé és egy kétnapos harcé, amelyet a szultán éjszakai visszavonulása zárt le. A források a saját szerzőjük szerepét emelik ki, és ezt az olvasónak is szem előtt kell tartania. A következő szócikkek ezért nem ismétlik ezt a keretet, hanem Hunyadi halálát, a bárói politikát és V. László uralmát bontják ki.
