Nándorfehérvár előtti hadjáratok
Hunyadi János 1439 és 1454 közötti törökellenes hadjáratai a szörényi bánság védelmétől a kruseváci győzelemig a déli határon és a Balkánon zajlottak, II. Murád és II. Mehmed seregei ellen. A közkeletű kép ezeket győzelmek egyenes soraként mutatja be, az egykorú oklevelek azonban vereségeket, vitatott csatahelyeket és bizonytalan napokat is őriznek.
A népszerű elbeszélésben 1442-ben két nagy diadal következik egymás után, „Szebennél” és „a Vaskapunál”, Rigómező pedig hősies csata, amelyet csak a hatalmas túlerő döntött el. Ez a kép jórészt egy évtizedekkel későbbi krónikára épül. Az egykorú oklevelek szerint az 1442-es tavasz első ütközete vereség volt; a győztes csata helye és napja vitatott, a rigómezei krónikás létszámok pedig egymásnak is ellentmondanak. A hadjáratok sora így nem hősi napok láncolata, hanem másfél évtizedes, változó szerencséjű határvédelem és ellentámadás.
A folyamat a déli végeken kezdődött. I. Albert király 1439. május 9-én kelt oklevele szerint a szörényi és további királyi várak, köztük Miháld, ekkor tisztségként Hunyadi és egy azonos nevű rokona kezén voltak; a király védelmükre három hónapra 2757 aranyforintot ígért. Hunyadi 1439-ben szörényi bán lett. A Duna menti várak őrzése így már az első oklevélben pénzigényes, folyamatos feladatként jelenik meg, nem egyetlen hadjáratként.
Az első nagy próba nem Hunyadi csatája volt. 1440 áprilisától II. Murád szultán ostromolta Nándorfehérvárt, de nem tudta bevenni; a várat Thallóczi János vránai perjel védte. Az 1486-i Névtelen oszmán krónikája is úgy tudja, hogy a szultán a várat „nem tudta elfoglalni”. Thuróczy szerint a védők ellenaknával semmisítették meg a török aknát, a szultán pedig „amint mondják” tizenhétezer embert vesztett, és hét hónapig vesződött az ostrommal. A szám és az időtartam csak Thuróczynál szerepel; a kutatás egy része szerint a leírás irodalmi mintát is követhet.
Az ostrom után Újlaki Miklós és Hunyadi János báni tisztük megtartásával erdélyi vajdák és temesi főispánok lettek, a déli határ védelme a két vajdára szállt. Thuróczy úgy fogalmaz, hogy Hunyadi „az erdélyi vajdaság és a szörényi bánság tisztével ékeskedett és temesi gróffá lett”, később pedig Nándorfehérvár kapitánya is lett. 1441-ben Nándorfehérvár környékén győzelmet aratott Izsák bég fölött. Thuróczy szerint Izsák a szultán adományából bírta Szendrőt, és a nyílt csatában elszenvedett vereség után oda menekült.
1442 márciusában Mezid bég Havasalföldön át Erdélybe tört; I. Ulászló egy 1443-as oklevele szerint tizenhatezer fegyveressel. Az első összecsapás március 18-án Marosszentimrénél a keresztények vereségével végződött, és elesett Lépes György erdélyi püspök is. Ugyanez a királyi oklevél azt írja, hogy Hunyadi a váratlan első összecsapásban megsebesült és megfutott. A kutatás egy része szerint viszont jelen sem volt az ütközetnél, mert egy másik török betörés miatt Temesvárnál tartózkodott; ez feltevés, nem bizonyított tény.
Az oklevél szerint az ötödik napon Hunyadi új csatában győzött, és Mezid bég a fiával együtt elesett; Thuróczy is a bég és fia halálát beszéli el. A győztes csata helyét az 1443-as és az 1447-es oklevelek az erdélyi Vaskapuhoz kötik („prope locum Waskapw”), amelyet a kutatás a Hunyad megyei Vaskapuval azonosít; régebbi feltevés szerint Szeben környékén zajlott. A hagyományos dátum március 22., a klasszikus szintézis március 25-öt ad. Hogy melyik változat az elsődleges, nyitott kérdés.
Thuróczy szerint a csatában Kemény Simon fegyvert cserélt Hunyadival, és helyette halt meg; a csatáról szóló egykorú oklevelek ezt nem említik, ezért krónikás elbeszélésként áll. A győzelem után Hunyadi április 8-ra tartománygyűlést hívott Tordára, majd április 10. és május 25. között Havasalföldre vonult. Ott a törökbarát vajdát letette és lefejeztette, a trónra pedig Basarabot, Dan fiát ültette. A királyi oklevél ezt a beavatkozást a márciusi győzelem folytatásaként említi.
Még ugyanabban az évben egy második, nagyobb török sereg is vereséget szenvedett Havasalföldön. Vezérét az oszmán krónikák Sehábeddin béglerbégnek, illetve Kule Sahinnak nevezik. Az 1486-i Névtelen szerint a vereség oka az volt, hogy a portyázó akindzsik elkalandoztak, a pasa magára maradt, és Hunyadi ekkor rohanta meg. A klasszikus szintézis a csatát nyár közepére, a Felső-Jalomica vidékére teszi, Thuróczy viszont „a Vaskapunak nevezett hely”-re, és nyolcvanezres török seregről ír. A pontos nap ismeretlen marad.
A népszerű kép két helyneve a kutatás egy része szerint a források keveredéséből ered: Thuróczy a márciusi erdélyi győzelem „Vaskapu” nevét vitte át a nyári havasalföldi csatára, a „szebeni” helymeghatározás pedig régi tévedés. A kettős vereség után II. Murád a klasszikus szintézis szerint békét ajánlott, de feltételként Nándorfehérvár átadását és évi adót követelt. Az 1442-es év így nem két egyforma diadal, hanem vereséggel induló, majd győzelmekkel folytatódó, vitatott helyrajzú hadjáratsor.
A hosszú hadjárat 1443. július 22-én indult Budáról. A sereg Nis és Szófia érintésével vonult át a Balkánon, és december 24-én a Kunovicánál vívott csatát. Thuróczy szerint Hunyadi hat csatát nyert, és öt hónap múlva tért haza; a „hat csata” krónikás összegzés, nem egykorú számbavétel. A következő év hadjárata és a vereség már más történet: a várnai csatáról (1444) és az azt megelőző eseményekről külön szakasz szól.
A következő években Hunyadi már kormányzóként vezette a hadjáratokat, ezek időrendjét pedig két esetben is saját oklevelei pontosítják. Hunyadi 1447. december 4-én Tîrgoviștében keltezett oklevelében „Isten kegyelméből Havasalföld vajdájának” is címezte magát, ezért havasalföldi hadjárata 1447/48 telére tehető, nem a krónikában szereplő korábbi időpontra. A rigómezei hadjárat előzményei szintén okleveles adatokból, elsősorban Hunyadi saját okleveleinek keltezéséből rajzolódnak ki, és ezek több ponton eltérnek a krónikás elbeszéléstől.
Az oklevelek keltezési helyei szerint Hunyadi 1448. szeptember 6. és 28. között Keve, ma Kovin környékén, a dunai révnél táborozott; egy szeptember 12-i oklevelét „in terra Rasciae prope vadum Danubii quod vulgo Lapideum dicitur” keltezte, vagyis Rácországban, egy dunai gázló közelében. Thuróczy ezzel szemben azt írja, hogy a sereg „az első őszi hónapban Szeverin vára fölött” kelt át a Dunán. A két adat ellentmond egymásnak; az okleveles keltezés az erősebb.
Brankovics György szerb despota nem csatlakozott a hadjárathoz; egy 1448. szeptember 11-i raguzai levél szerint semleges akart maradni. Thuróczy szerint Hunyadi ezért ellenséges földként dúlta Szerbiát. A klasszikus szintézis szerint II. Murád felhagyott az albániai Krója ostromával, Hunyadi pedig Nistől délnyugatra fordult, mert Castriota Györggyel, Szkander béggel akart egyesülni. A szultán azonban Rigómezőn utolérte a magyar sereget, mielőtt a két had találkozhatott volna.
A csata napjait Thuróczy egyházi ünnepekhez köti. Szerinte a szultán a Szent Gallus és Szent Lukács ünnepe közé eső csütörtökön érkezett, a fő csata pedig Lukács napján délben kezdődött „Merula mezején, melyet magyar nyelven Rigómezőnek hívnak”. Átszámítva ez 1448. október 17. és 18., a harc vége október 19. Szeád-eddin oszmán krónikája a 852. év Sábán havának 4. napjára, péntekre teszi a csatát, ami október 18-nak felel meg. A krónikás napok hagyományosak, a naptári megfelelés későbbi átszámítás.
A létszámok még kevésbé egyeznek. Thuróczy szerint Hunyadi harmincnyolc hadsorba rendezte seregét, és „alig huszonnégyezer” harcosa állt szemben „több mint kétszázezer” törökkel. Az 1486-i oszmán Névtelen ezzel szemben ötven–hatvanezer fős szultáni seregről ír. A két krónikás szám egymásnak is ellentmond, ellenőrzött létszám pedig nem ismert. A túlerő mértéke ezért nyitott kérdés, és csak a források saját szavaival írható le, a hozzájuk tartozó réteg megnevezésével.
A csata menetét a klasszikus szintézis rekonstruálja, maga is óvatosan. Eszerint az első nap eldöntetlenül zárult, Hunyadi éjféli támadása a janicsárok ellen nem sikerült, a második napon pedig főként a havasalföldi segédcsapatok megsemmisülése vagy megfutamodása döntött a törökök javára; a szintézis ezt kérdőjellel írja. Az oszmán oldal más hangsúlyt ad: Szeád-eddin szerint Jankó, azaz Hunyadi hajnalban cselből elhagyta szekérvárát, és a szekerek a hadiszerekkel együtt a szultán kezére kerültek.
A vereség súlyos volt. Elesett többek között Thallóczi Ferenc horvát bán és Székely János, Szilágyi Mihály pedig fogságba került. A menekülők egy része nyugat felé, az Adria irányába futott; Raguza szenátusa 1448. november 20-án szállást, élelmet és hazaútra hajót szavazott meg a túlélő magyaroknak. Hunyadi a csata után szerb fogságba került; erről a kormányzóságról szóló szakasz szól. A kutatás egy része szerint Rigómezőnél omlott össze a támadó törökellenes stratégia.
Az utolsó nagy hadjárat 1454-ben következett. Azon a nyáron II. Mehmed Szerbiát dúlta, elfoglalta Osztrovicát, és ostrom alá vette Szendrőt, de nem vette be. Hunyadi szeptember 29-én kelt át a Dunán; egy egykorú raguzai jelentés szerint több mint nyolcezer lovassal, a despota embereivel együtt mintegy húszezer lovassal. Az oszmán sereget Hunyadi III. Frigyesnek írt levelében harminckétezerre tette, egy raguzai jelentés harmincezer lovasról ír. A mai kutatás ezt túlzónak tartja, de jelentős török túlerőt valószínűsít.
Krusevác mellett Hunyadi szétverte a Feriz bég vezette török sereget. Egy raguzai jelentés szerint seregét kettéosztotta: az egyik rész előrenyomult, a másik elrejtőzött, és amikor a törökök egy hídon átkelve megtámadták az előretolt részt, a rejtett csapatok jobbról és hátulról rajtuk ütöttek. Feriz bég ugyanezen jelentés szerint tizennyolc előkelővel együtt fogságba esett. A csata napja az egykorú raguzai jelentés szerint október 1., a klasszikus szintézis szerint október 2.
Thuróczy másként beszéli el a kruseváci összecsapást. Nála a kormányzó éjszakai menettel közelítette meg az ellenséget, a köd felszakadásakor a törökök felismerték zászlóit, és „nem ütköztek meg, hanem gyors futásnak eredtek”; Feriz bég fogságba esett, visszatérőben pedig felgyújtották Viddint. Az eseményt évszám nélkül, a kormányzóság idejére teszi, ezért időrendje az oklevelekhez mérve bizonytalan. A győzelem után Hunyadi feldúlta Pirotot, Vidin környékét felégette, és november 10-én visszatért Nándorfehérvárra.
Az oszmán emlékezet ugyanezt az évet egészen más hangsúllyal, sikerként írja le. Szeád-eddin szerbiai fejezete, amelyet fordítója 1454-re keltez, úgy tudja, hogy a szultán egyik bégét Szerbia meg nem hódított részeinek pusztítására küldte, a despota pedig évi harmincezer forint adót vállalt; a kruseváci vereségről ez a fejezet hallgat. Két évvel később maga Nándorfehérvár került ostrom alá; az 1456-os diadalról külön szakasz szól.
Az eltérések a forrásrétegek különbségéből fakadnak. Thuróczy krónikája 1488-ban készült, évtizedekkel az események után, és nagy kerek számokkal, ünnepnapokkal, jól mesélhető jelenetekkel dolgozik. Az oszmán krónikák a szultáni sikerre figyelnek, Szeád-eddin 1454-es fejezete a kruseváci vereségről hallgat. Az egykorú oklevelek és raguzai jelentések pontosabbak, de részben csak későbbi kiadásokból és feldolgozásokból ismertek. A hadjáratok képe ezért rétegenként olvasható, és a vitás pontok nem simíthatók egyetlen elbeszéléssé.
