Hunyadi halála és a bárói politika
A közkeletű kép szerint Hunyadi János a nándorfehérvári diadal után, 1456. augusztus 11-én, a tábori pestis áldozataként halt meg Zimonyban. Az elsődleges krónikák azonban óvatosabbak és egymástól is eltérnek: a nap, a kórkép és a búcsújelenet forrásonként más réteget mutat, és egyetlen „biztos” dátumra nem simítható.
A nándorfehérvári győzelem után a besztercei gróf megbetegedett, és Zimonyba szállították; magának a diadalnak a lefolyása másutt olvasható. Thuróczy János szerint a folytonos fegyverforgatás és a kormányzás gondjai miatt vesztette el erejét, majd „kevés napi kórság” után adta vissza lelkét. A hosszú hadi pálya és a korábbi kormányzói teher itt csak háttér: a történet a diadal utáni hónapoktól az 1457 eleji bárói fordulat előjátékáig tart.
Bonfini és Heltai Gáspár forró, heves lázat írnak: az egyik latin szöveg „estu antissimam febrem”-et említ, Heltai pedig „igen forró hideglelésbe” esésről beszél. Pestist ők sem neveznek, ahogy Thuróczy LVI. fejezete sem. A lexikonok és a 19. századi elbeszélések viszont a táborban kitört pestisjárvány áldozatának mondják Hunyadit; ez későbbi, lexikoni hagyomány, nem az elsődleges krónikák szó szerinti diagnózisa, és a két kórkép egymás mellett marad.
Thuróczy szerint Kapisztrán János fráter imádkozott mellette a végórán. Bonfini és Heltai szerint László és Mátyás, rokonok és Kapisztrán is jelen voltak Zimonyban; Hunyadi a Boldogasszony-templomba vitetett magát, áldozott, majd meghalt. A Bonfini nyomán Heltai által kibontott hosszú búcsúbeszéd humanista, retorikus szerkesztés: Thuróczy LVI. fejezete lényegesen rövidebb, a szó szerinti „testamentum” tehát nem jegyzőkönyv, hanem amplifikált jelenet, amelyet a 19. századi elbeszélések tovább színeztek.
A halál napja három rétegben áll. Thuróczy az Úr 1456. évére, Kisasszony havára teszi a halált, nap nélkül; ez krónikás, hagyományos hónapjelölés. Bonfini a „quarto Idus Septembres” formulával, Heltai pedig szent Mihály hava tizedik napjával 1456. szeptember 10-ét adja. A lexikonok, a kalendáriumi hagyomány és több 19. századi feldolgozás viszont 1456. augusztus 11-ét rögzíti hagyományos napként; a három réteg egymás mellett marad, eldöntés nélkül.
A három keltezés nem „javítható” egymásba. Thuróczy hónapja augusztust jelöl, de napot nem ad; a Bonfini–Heltai-féle szeptember 10. humanista kronológiából jön; az augusztus 11-i hagyományos címke lexikonokban és 19. századi szintézisekben rögzült. A mai történetírás és a forráskritika ezért nem simít egyetlen napra: a hónap, a szeptemberi dátum és a hagyományos augusztusi címke külön olvasható, mert a források műfaja és célja is különbözik, és a napot tényként rögzíteni félrevezető volna.
Testét Gyulafehérvárra szállították és ott temették el. Thuróczy szerint tisztességgel temették; a lexikoni hagyomány a székesegyházat nevezi meg; Bonfini és Heltai szerint az általa alapított templomba vagy monostorba vitték. A hely tehát közös, a pontos egyházi helyszín forrásonként árnyaltabb. Kapisztrán Thuróczy szerint Hunyadi halála után „nem sok napot” élt, és Újlakon temették; a pontos október 23-i nap csak későbbi jegyzetből ismert, és nem Thuróczy saját adata.
A krónikás hagyomány a halál elé csodajeleket is helyez. Thuróczy szerint a magas égben üstökös jelent meg; Mehmed sajnálatát „mondják”-formulával közli, Brankovics György rác despota híradása nyomán. Bonfini és Heltai ezt a sajnálatot sírássá erősítik. Kapisztrán siratóversét Thuróczy közli, „mondják”-keretben, s benne az „Ország koronája” metafora is elhangzik: ez krónikás panaszvers, nem a Szent Korona eredetének tárgyalása, és legendás rétegként áll.
Az üstökös és Mehmed sírása tehát nem önálló „csillagászati” vagy diplomáciai jegyzőkönyv. Thuróczy a „mondják” formulával már jelzi a mendemonda jellegét; a humanista amplifikáció és a későbbi elbeszélések ezt tovább dramatizálják. A forráskritika ezért e motívumokat krónikás hagyományként kezeli: együtt olvashatók a betegség- és keltezési rétegekkel, de nem döntik el a Zimonyban történtek orvosi vagy naptári vitáját, és nem helyettesítik a napok forrásrétegeit.
Thuróczy szerint V. László a diadal és Hunyadi halála hírére visszatért Magyarországba; Cillei Ulrik irigységét a fiakra vitte át. A 19. századi feldolgozások szerint a király Cilleit nevezte ki főkapitánynak, s ő a Hunyadi-ellenes párt élére került. Egy monográfia szerint az özvegy, Szilágyi Erzsébet, és Mátyás Temesvárra, László és Szilágyi Mihály pedig Nándorfehérvárra, illetve Belgrádba vonult. A hatalmi tér így gyorsan újrarendeződött a diadal utáni hónapokban.
Az 1456. évi őszön Futakon országgyűlést tartottak. Thuróczy szerint a király és Cillei német keresztesekkel érkezett, Hunyadi László pedig fegyveres kísérettel jelent meg. A találkozó már nem a török elleni közös örömöt mutatja, hanem a bárói erőviszonyok átrendeződését. A feszültség Nándorfehérváron csúcsosodott: Cillei Ulrikot ott ölték meg, miután a Futakon kialakult szembenállás a vár falai közé került, és fegyveres kíséret állt szemben a királyi–cillei táborral.
Thuróczy a Cillei-gyilkosság napját a Szent Márton ünnepét követő hétfőre teszi, zárt ajtók mögötti szóváltással, majd viaskodással; László hívei berontottak és lefejezték. Egy 19. századi monográfia 1456. november 9-ét ír. A két keltezés egymás mellett áll: az egyik liturgikus-ünnepi megjelölés, a másik számszerű nap. Egy lexikoni összefoglaló szerint Szilágyi Mihály része volt a meggyilkolásban; ez lexikoni állítás, a krónikás jelenet mellett, és nem simítja el a napok eltérését.
Temesváron V. László esküt tett, megbocsátott Cillei haláláért, Lászlót és Mátyást testvérül fogadta, és gyászruhájuk helyett bíbor ruhát adott nekik. Thuróczy utólag az esküt hamisnak minősíti; a ceremónia forrásolt, az őszinteség és a későbbi megtartás azonban nyitva marad. A budai fordulat – Garai László nádor és társai hangolása – már a következő szakaszhoz tartozik, itt csak előjátékként jelenik meg, a kivégzés nélkül.
Budán Garai László nádor és társai – Thuróczy szerint Bánffy Pál, Újlaki Miklós és mások – a királyt a Hunyadiak ellen hangolták. A böjt, illetve az Oculi utáni időszakban elfogták őket, és Hunyadi Lászlót lefejezték; a kivégzés menete és V. László további sorsa külön szakasz tárgya. Szilágyi Mihály a budai elfogáskor szabadon maradt, átvette a Hunyadi-párt vezetését, s Erdélyben fegyveresen reagált; ez a fordulat előjátékának zárása, nem az 1457–58-as hadműveletek teljes története.
Az 1458-as fordulat e keretben csak utaló zárás: Mátyást királlyá, Szilágyi Mihályt öt évre kormányzóvá választották, s egy 1458-as oklevél „Regni Hungarie Gubernátor” címmel említi. A szegedi szerződés és a simontornyai szövetség szintén csak határjel. A lényeg az 1456 őszi–téli hónapokban sűrűsödik: a diadal utáni betegség, a keltezés vitája, a temetés, Cillei bukása és a temesvári eskü előkészíti a bárói leszámolást, anélkül hogy egyetlen napot vagy diagnózist „biztosnak” rögzítene.
A források azért nem egyeznek, mert más műfajt és más célt szolgálnak. Thuróczy rövid, moralizáló krónikás képet ad hónappal, nap nélkül; Bonfini és Heltai humanista jelenetet építenek szeptemberi nappal és hosszú beszéddel; a lexikonok és a 19. századi elbeszélések pedig a hagyományos augusztus 11-ét és a pestist rögzítik. A mai történetírás és a forráskritika ezért a rétegeket külön tartja: a kimerülés és a forró láz, a pestis mint későbbi hagyomány, valamint a három keltezési vonal egymás mellett olvasható, eldöntés nélkül.
Ugyanígy külön áll a Cillei-nap liturgikus és számszerű jelölése, a temesvári eskü ceremóniája és Thuróczy utólagos moralizálása, valamint Kapisztrán „nem sok nap”-ja és a későbbi október 23-i jegyzet. A bárói politika itt a diadal utáni hatalmi űrből indul: Futak, Nándorfehérvár és Temesvár lépcsője a budai leszámolás felé vezet, de a lefejezés részletei már más időkerethez tartoznak. A nyitott kérdések így a forrásrétegekben maradnak, nem zárulnak le egyetlen elbeszéléssé, és a nap, a kórkép, valamint a temesvári eskü őszintesége továbbra is külön-külön olvasható.
A diadal, a kormányzóság intézménytörténete és a korábbi hadjáratok menete ezért csak utalásként jelenik meg: a győzelem határa, a régi kormányzói cím mint irigység oka, és a hosszú hadi pálya egy-egy mondatban. A főszál Zimony, Gyulafehérvár, Futak, Nándorfehérvár és Temesvár között fut. A napok és a kórképek vitaanyaga, a legendás jelek és a temesvári eskü őszintesége együtt mutatja, miért nem elég a közkeletű augusztus 11-i pestiskép a teljes történethez. A forrásrétegek különállása itt a történet része, nem akadálya.
