Ajtony leverése
Ajtony leverése a közkeletű képben gyakran egyetlen évhez és egyetlen döntő csatához kötődik. A fennmaradt elbeszélések azonban Szent István király idejére helyezik a konfliktust, naptári év nélkül, és két, egymástól eltérő hagyományban beszélnek Csanád szerepéről, a megölés helyéről és Marosvár későbbi nevéről.
A két fő középkori elbeszélő hagyomány a nagyobb Gellért-legenda és Anonymus Gesta Hungarorum című gestája. A nagyobb Gellért-legenda részletes, hagiográfiai elbeszélés; a szöveghagyomány későbbi szerkesztmény, tehát legendának számít, nem kortárs bizonyítéknak. Anonymus röviden szól Ohtumról. Hartvik Szent István-legendája Ajtonyt nem említi. Az udvari krónikás hagyomány hallgatásáról a mai történetírás is beszámol: Ajtony alakját inkább a legenda és Anonymus tartotta fenn, nem a tipikus udvari listák Koppány–Gyula–Keán mintájára.
Anonymus szerint Ohtum Glad, más néven Galád ivadéka volt, akit hosszú idő múltán, Szent István király idején Doboka fia Csanád, a király unoka-fitestvére a Maros melletti várában megölt, mert a királynak minden dologban ellenszegült. A király Csanádnak adta Ajtony feleségét és várát minden tartozékával; a vár neve azóta Csanád. A latin szöveg Ohtumot és Sunadot néven nevezi, és a várbeli megölést a rebellióhoz és a jutalmazáshoz köti.
Anonymus a honfoglaló Glad-epizódban ismét Ohtumot Glad ivadékaként és Csanád áldozataként említi: ez a honfoglaló narratívát köti Ajtonyhoz, nem az István-kori csata részleteit. Anonymus nem beszél sóvámról, görög rítusú keresztelésről, két etapú csatáról, oroszlánálomról vagy nyelv-motívumról. Rövid gestája a várbeli megölést és a jutalmazást rögzíti. Ez a mag későbbi szerkesztmény, de nem azonos a legenda hadi és egyházi elbeszélésével, és nem ad naptári napot vagy csatatéri helyszínt sem.
A nagyobb Gellért-legenda szerint Ajtony, latinul Achtum, Marosvár főembere volt, és Vidinben, más néven Budinban a görögök szertartása szerint keresztelkedett meg. A legenda szerint hét felesége volt, mert a keresztény vallásban nem volt tökéletes. Ugyanez a hagyomány szerint a Maroson a Tiszáig megvámolta vagy ellenőrizte a királyi sószállítmányokat, és Marosvárott Keresztelő János tiszteletére görög monostort alapított. Mindez legendás jellemzés, nem kortárs okleveles bizonyíték a sóról vagy a rítusról.
A legenda szerint Ajtony hatalma a Köröstől az erdélyi részekig, Vidinig és Szörényig terjedt; az erdélyi beillesztés és a Gyula-leverés története másutt bontakozik ki, itt csak a területleírás legendás kerete áll. Csanád a legenda szerint Ajtony vezető vitéze volt, vádat emeltek ellene, Istvánhoz menekült, megkeresztelkedett, majd a királyi sereg vezére lett. Anonymus Csanád-képe ettől eltér: ott királyi rokon, nem elpártoló vitéz, és a menekülés-történetet egyáltalán nem mondja el.
A nagyobb Gellért-legenda szerint a Tiszán átkelés utáni első ütközet délig tartott, és Csanád serege megfutott Kökényér, Szőreg és Kanizsa felé. Éjjel Csanád Oroszlánosnál, Ajtony Nagyősz mezején táborozott. A legenda Szent György oroszlánképű álmát köti az éjszakai támadáshoz: Ajtonyt a csatatéren ölik meg, fejét a királynak küldik. Anonymus várbeli megölést mond; a csatatéri és a várbeli helyszín két réteg, és nem olvasható össze egyetlen, közös jelenetté.
A legenda nyelv- és fej-motívuma szerint Gyula nevű társ hazudik, hogy ő ölte meg Ajtonyt; Csanád a nyelvvel leplezi le, Gyulát kivetik a seregből. Ez a Gyula nem azonosítható automatikusan az erdélyi Gyula-leverés alakjával; a két hagyomány más konfliktusról beszél. A néprajzi és irodalmi hagyomány a nyelv- és oroszlánmotívumot folklór és keresztény legenda keverékének tartja, hősi ének réteggel. Kortárs bírósági vagy okleveles bizonyítéknak nem tekinthető.
A legenda szerint a király Csanádot ispánná tette, és Marosvár neve Csanádra változott. Anonymus szerint a vár most Csanád; a latin legenda-idézet szerint az a város nem Morisena, hanem Chanadina lesz. A Marosvár Csanádra nevezése tehát közös mag a két hagyományban. Két későbbi szöveg egyezése erősíti a magot, de egyik sem kortárs oklevél. A csanádi püspökség megszervezése a keltezési vitában következményként jelenik meg; teljes intézménytörténete és a vármegyei keret másutt bontakozik ki.
A nagyobb Gellért-legenda ötödik fejezete szerint István megígérte Gellértnek: várjon, amíg Isten segítségével legyőzi Ajtonyt, az ellenségét, akkor a Maros menti várost püspökségül adja neki, hogy ott püspökké szenteljék. Ez a mondat keltezési keret és ígéret, nem vértanúság-elbeszélés; Gellért bakonyi remetesége és mártíromsága másutt bontakozik ki. A kutatás egy része a püspöki ordinálás körülbelül 1030-ra tett hagyományához köti a leverés felső határát; az évkönyvi parafrázis Ajtonyt néven nem említi.
Elsődleges elbeszélő forrás naptári évet nem ad a leverésre: sem a nagyobb Gellért-legenda Ajtony-fejezetei, sem Anonymus Ohtum-passzusa. Csak annyi áll, hogy Szent István idején történt, Glad után hosszú idővel. Lexikonok és későbbi hadtörténeti összefoglalók széttartó becsléseket közölnek: körülbelül 1008, 1018, 1028, sőt kérdőjelesen 1003. Ezek nem elsődleges keltezések, hanem másodlagos címkék. Egyetlen hivatalos évet nem lehet közülük kiemelni vagy zárójel nélküli tényként kezelni.
A kutatás egy része Gellért pályája és a körülbelül 1030-as püspöki ordinálás hagyománya alapján a leverést inkább az 1020-as évek végére, körülbelül 1025 és 1030 közé szorítja; van, aki körülbelül 1030 környékét említi. Mások korábbi, István országlásának eleji datálást tartanak valószínűbbnek. Nincs konszenzus: az 1008, 1018, 1028 és az 1025–1030 közötti sáv együtt olvasható, nem egyetlen biztos dátumként. Az évkönyvi parafrázis Ajtonyt nem köti közvetlenül a leveréshez, csak a püspöki keretet adja.
A névalakok maguk is rétegezettek. A nagyobb Gellért-legenda latin hagyománya Achtumot mond; Anonymus Ohtumot és Sunadot. A magyar elbeszélő hagyomány Ajtonyt és Csanádot használ. Marosvár latinul Morisena; a vár új neve Chanadina vagy Csanád. Vidin a legendában Budin; Anonymus a Glad-ős Vidínből, Bundynból indítja a honfoglaló epizódot. A nevek egyezése a földrajzi magot erősíti, de nem pótolja a hiányzó elsődleges évet vagy a csatarészleteket.
Ajtony hatalmának jellege is vitatott. A közkeletű és lexikonkép gyakran teljesen független, Gyula-szerű fejedelemnek mutatja a Maros menti urat. A mai történetírás egy része ezt bírálja: inkább a királyi keretben álló, ispánszerű, de erőszakkal megtört hatalom képét valószínűsíti. A kérdés nyitott marad. A források a konfliktus tényét, Csanád győzelmét és a vár átnevezését beszélik el; a modern státuszcímek későbbi értelmezések, nem elsődleges címkék a gestában.
A sóvám és a görög rítus a közkeletű képben gyakran Ajtony bizonyított jellemvonásaként jelenik meg. A nagyobb Gellért-legenda valóban részletesen szól róluk, Anonymus azonban hallgat, és Hartvik sem erősíti meg őket. Kortárs sóvám-oklevél vagy Ajtony-keresztelési diploma e kérdésben nem áll. A hét feleség a legenda saját jellemzése. A történeti mag inkább a délkeleti hatalom leverése és Csanád elismerése, nem a folklór-motívumok teljessége vagy a hősi ének színei.
A Gyula leverése, az erdélyi beillesztés és a peremvidéki királyi vármegyék története szomszéd témák; itt csak annyi a keret, hogy Ajtony konfliktusa a délkeleti térség integrációjához tartozik. Régészeti leletet Ajtony sírjához vagy kincséhez kötni itt nem lehet: ellenőrzött régészeti bizonyíték e kérdésben nem áll. A sóvám, a görög monostor, a hét feleség és az oroszlánálom a legenda rétege; Anonymus ezeket nem erősíti meg. A következő témák a vármegyei keretet és a peremvidéket bontják ki.
A nagyobb Gellért-legenda szerint Oroszlánoson Szent György-monostor épült, és a görög szerzeteseket áttelepítették. Ez is a legenda egyháztörténeti folytatása, nem Anonymus anyaga. A két hagyomány tehát más műfajt szolgál: a legenda hagiográfiai keretben bontja ki a hadjáratot, az álmot és a nyelv-motívumot; Anonymus a Glad-ivadék és a várbeli megölés rövid magját rögzíti. Hartvik hallgat. A közös mag a Csanád-név és a vár átadása; a színes részletek a legendáé.
A Bizánc–bolgár háborúk és Vidin körülbelül 1002-es szakirodalmi kontextusa alsó határként gyakran felmerül, de Ajtony leverésének elsődleges évét ez sem adja. A nagyobb Gellért-legenda a görög rítust és Vidin keresztelését a saját elbeszélésébe írja; Anonymus a Glad–Vidin ősmotívumot a honfoglaló rétegben tartja. A két Vidin-kép nem ugyanaz a bizonyíték. A konfliktus István idejére esik; a pontos év a becslések sávjában marad.
A részletek és az év a vitában maradnak, mert elsődleges naptári keltezés nincs, a lexikon-becslések széttartanak, és a csatatéri versus várbeli megölés két elbeszélő réteget ad. A kutatás egy része a püspökség keltezési keretéhez szorít; mások korábbi időpontot tartanak valószínűbbnek. Ajtony leverése így nem egyetlen hősi nap, hanem forrásrétegekkel értelmezendő István-kori konfliktus: Csanád győzelme és Marosvár átnevezése a mag, a többi jelölt, vitatott vagy legendás hagyomány.
A két forrásréteg külön tartása azért fontos, mert a közkeletű kép gyakran egyetlen, színes csatát és egyetlen lexikonévet olvas össze. A nagyobb Gellért-legenda a két etapú ütközetet, az oroszlánálmot és a nyelv-motívumot adja; Anonymus a várbeli megölést és a jutalmazást. Sem a legenda, sem a gesta nem pótolja a hiányzó kortárs naptári keltezést. A Csanád-név és a Marosvár átadása a közös mag; a többi hagyomány jelölt, nem zárt bizonyíték a napra vagy a csatatérre.
