Gellért püspök mártíromsága
A közkeletű kép szerint Gellért püspököt a Gellért-hegyről taszították le, és halála egyetlen, jól ismert jelenet. A források ennél tagoltabb képet mutatnak. István Nagy legendája csak megkövezésről beszél; a Kis Gellért-legenda kövezést és lándzsát ismer; a hegyről taszítás a Nagy legendában és a későbbi krónikás hagyományban jelenik meg. A mártírium ténye és a taszítás-motívum tehát nem ugyanaz a forrásréteg.
A mártírium forrásrétegei, a pesti révnél leírt gyilkosság menete, a társvértanúk és a temetés a tárgy. Az 1046-os Vata-féle felkelést az előző, a pogány elit utolsó kísérleteit a következő szócikk tárgyalja. A szöveg a Kis és a Nagy Gellért-legendára, az István-legendákra, a Pozsonyi évkönyvekre és a XIII–XIV. századi krónikás hagyományra támaszkodik. A felkelés okai és társadalmi háttere ide csak kontextusként tartoznak.
A Kis és a Nagy legenda szerint Gellért velencei származású szerzetes volt, aki Pannóniába érkezett. A Pozsonyi évkönyvek 1030 alatt Gerardus püspökké tételét jegyzik. István Nagy legendája szerint a Velencéből jött Gellért Bakonybélben élt, majd püspök lett, és a szent király elhunyta utáni zavargásokban megkövezték. A legkorábbi hagiográfiai réteg tehát a megkövezést nevezi meg, taszítás nélkül. Kézai később csanádi püspöknek is mondja.
A Kis Gellért-legenda a Duna mellett istentelen tömeg köveivel indítja a jelenetet. A kocsiban ülő püspököt körülözönlik; a kocsit felfordítják, Gellértet a földre vetik, és kövezni kezdik. A szöveg szerint István első vértanú szavaira emlékeztető imát mond a gyilkosokért, majd mellét dárdával átütik. A Kis legenda a hegyről való taszítást és a taligát nem említi. A lándzsás halál a kövezési kísérlet után következik a szövegben.
A Nagy legenda részletesebb utat ír. Eszerint Gellért Beszteréd, Bödi és Benéta püspökökkel, valamint Szónok ispánnal Fehérvárról indult András és Levente fogadására. Diódnál, Szent Szabina egyházában misét mondott, és vértanúságot jövendölt; Benéta aznap nem lesz vértanútárs. A Képes Krónika ugyanezt a Diód–Szabina–jövendölés sort a XIII–XIV. századi krónikás hagyományban is megőrzi. Ez nem korabeli szemtanú-jegyzőkönyv. A Kis legenda a diódi misét csak rövidebben ismeri.
A pesti Duna-révnél – a Nagy legenda szerint – öt istentelen ember, Vata és cinkosai, kövekkel támadt. Gellért kocsin érkezett; a szöveg alacsony termetét vagy kimerültségét is említi indokként. Kocsiját a Duna partjára fordították. A Nagy legenda és a Képes Krónika szerint taligára vagy talyigára tették, és Kelenföld hegyéről lebocsátották vagy letaszították. Mivel még lélegzett, mellét lándzsával átszúrták, majd kövön szétzúzták a koponyáját.
Kézai Simon a 13. század végén röviden így ír: Gellértet Pesten egy hegyről kocsijával együtt letaszították, és vértanúi koronát nyert. Latinul a hegyről bigán történt lebocsátás szerepel. Ez XIII. századi krónikás hagyomány, nem korabeli szemtanú-beszámoló. A kutatás idézete szerint Martinus Oppaviensis már Kézai előtt bigára kötözött, magas hegyről történt mártíriumról szól. A taszítás-motívum a későbbi elbeszélő hagyományban erősödik. Martinus nyugati krónikás, nem magyar szemtanú.
A Pozsonyi évkönyvek 1047 alatt Gerardus és Modestus püspök megölését jegyzik, a gyilkosság módja nélkül. Ugyanez az évkönyv 1030-ban a püspökké tételt, 1083-ban István, Imre és Gellért feltárását vagy szentté avatását rögzíti. A Nagy legenda a mártíriumot az Úr 1047. esztendejére teszi. A felkelés közkeletű éve viszont 1046. A két évjelölés forrással adható; egyik jelölés sem lép a másik helyére.
Miért térnek el a források a halál módjáról? Először is, a legkorábbi hagiográfiai utalás István Nagy legendájában és Hartviknál a megkövezés. A Kis legenda ezt kövezéssel és lándzsával bontja ki, hegy nélkül. A Nagy legenda és a XIII–XIV. századi krónikás hagyomány a taligát és Kelenföld hegyét is hozzáadja. Aki egyetlen Gellért-hegyi taszítást lát, a rétegeket összemossa. A Kis legenda és az István-legendák a taszítást nem ismerik.
Másodszor, a társvértanúk neve és sorsa forrásonként változik. A Nagy legenda és a Képes Krónika szerint Bödi vagy Buldi püspököt megkövezték; Beszteréd vagy Besztrik harmadnapra halt bele sebeibe; Benétát András megmentette; Szónok ispánt is megölték. A Kis legenda ugyanazon a napon két püspök és sok szerzetes haláláról beszél, pontos névsor nélkül. Az évkönyvek Modestust említenek; ez a név a legendák Bödi–Buldi alakjával nem azonosítható biztosan.
Harmadszor, a temetés és az utóélet a legendákból követhető. A Nagy legenda szerint Gellértet másnap Pesten a Boldogságos Szűz templomában temették; a Kis legenda is Szűz Mária templomáról beszél. Később Marosvárra vitték a testet; a Nagy szerint hét év múlva, András alatt, Mór püspök és Fülöp apát kérésére. A liturgikus emléknap a rendelkezésre álló elsődleges szövegekben nem egyértelmű; hagyományosan szeptember 24. szokott szerepelni.
Negyedszer, a Nagy legenda záró része 1361-es és 1381-es Anjou-kori toldalékot is tartalmaz Erzsébet királyné kapcsán; ez a szöveg kései rétegét jelzi. A csodás motívumok – például a kövön hét évig megmaradó vér – hagiográfiai elbeszélések, nem történeti bizonyítékok. A hegy későbbi Gellért-neve a mártírkultuszhoz kötődik; a középkori helynév a Kelenföld vagy Kreenfeld forma. A helynév átnevezésének részletei ebben a forráskörben nincsenek lezárva.
A Kis legenda szerint ugyanazon a napon két püspök és sok szerzetes halt meg; pontos névsorukat a szöveg Isten tudására bízza. A Nagy legenda öt istentelen támadót nevez a pesti révnél; a Képes Krónika nem hangsúlyozza ugyanezt a számot. A támadók létszáma tehát forrásonként változik. A lándzsa a Kis és a Nagy legendában egyaránt megjelenik; a taliga csak a részletesebb hagyományban. A megkövezés a közös mag.
Hartvik István-legendája ugyancsak a király halála utáni zavargásokban történt megkövezésről beszél. A két István-legenda tehát a taszítás nélkül erősíti a kövezés szavát. A Pozsonyi évkönyvek mód nélküli megölés-tétele ehhez a korai maghoz áll közelebb, mint a hegyi jelenethez. A XIII–XIV. századi krónikás hagyomány a biga és a hegy motívumát bontja ki. A rétegek időbeli távolsága a forráskritikában is látszik. Hartvik és a Nagy legenda között a hegy a választóvonal.
A Vata-féle felkelés a mártírium közvetlen politikai kerete, de menete, okai és társadalmi háttere az előző cikk tárgya. A pogány elit későbbi kísérletei a következő cikkben folytatódnak. Itt Gellért személye, a gyilkosság elbeszélései és a temetés–átvitel a lényeg. A püspöki cím a legendákban és Kézai csanádi említésében egyaránt megvan. A vértanúság elbeszélése ettől a méltóságtól indul, nem a hegyi képtől.
A liturgikus emléknap hagyományosan szeptember 24. Az olvasott elsődleges mártírium-szövegek napi dátumot nem adnak. Egyes modern rekonstrukciók más napot javasolnak, ez a javaslat azonban az olvasott elsődleges szövegekben nem szerepel. A nap ezért hagyomány marad, nem lezárt keltezés. A temetés másnapja és a hétéves marosvári átvitel a legendák időrendje, nem évkönyvi tétel. A nap és a halál éve így két külön kérdés marad.
A Képes Krónika részletes elbeszélése a Nagy legendához nagyon hasonló: Diód, Szent Szabina, pesti rév, talyiga, Kelenföld. A párhuzam a XIII–XIV. századi krónikás hagyomány és a Nagy legenda között a kutatás által is jelzett. Ez nem teszi a taszítást korabeli ténnyé. A Kis legenda rövidebb liturgikus elbeszélése más hangsúlyt ad. A Kis legenda kövezést és lándzsát ad, taligát viszont nem.
Összefoglalva: Gellért püspök mártíromsága nem egyetlen hegyi jelenet története. A megölés ténye több rétegből látszik; a megkövezés a legkorábbi hagiográfiai szó. A Kelenföld hegyéről taligán történt taszítás a Nagy legendához és a XIII–XIV. századi krónikás hagyományhoz kötődik, nem a Kis legendához és nem az István-legendákhoz. A temetés és a marosvári átvitel a legendákból követhető. A Vata-féle felkelésről szóló cikk előzi meg e szócikket, a pogány elit kísérleteiről szóló követi.
A közkeletű kép, hogy Gellértet a Gellért-hegyről taszították le, a Kis legenda és az István-legendák szövegével nem egyeztethető. A közkeletű kép, hogy a halál éve biztosan 1046, a Nagy legenda és a Pozsonyi évkönyvek 1047-es jelölésével nem egyezik meg. A megkövezés mint legkorábbi szó viszont több rétegben megjelenik. A három kép forrásnévvel adható vissza. A taszítás kései vagy legendás elbeszélő motívumként kezelendő.
A pesti rév a részletes hagyomány helyszíne; a Vata név a Nagy legendában szerepel a támadók között. A Kis legenda a mártírium-jelenetben nem nevezi meg Vatát. A felkelés teljes menete az előző cikkben bontakozik ki; itt csak annyi a kontextus, hogy a gyilkosság a Péter elleni, egyházellenes erőszak idején történt. Kézai XIII. századi krónikás hagyományként csanádi püspöknek is nevezi Gellértet.
A Képes Krónika András fehérvári koronázását 1047-re teszi, három menekült püspök által; ez XIII–XIV. századi krónikás hagyomány. A mártírium és a koronázás évjelölése így ugyanarra az évkönyvi és legendás 1047-es keretre eshet, miközben a felkelés közkeletű éve 1046. A két szám együtt, forrásnévvel marad a szövegben. A három menekült püspök a krónika szerint végzi a fehérvári szertartást. Az évkönyv a koronázás módját nem írja le.
