MBMAGYAR BETYÁR
Árpád-kori királyság

2.2.2

Az 1046-os Vata-féle felkelés

Árpád-kori királyság · 1000–1301

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Az 1046-os Vata-féle felkelés
Illusztráció

Röviden

Összefoglalva: 1046 táján Péter uralmát András váltja fel, és Pétert megvakítják; ezt a közel egykorú nyugati hagyomány is állítja. Vatát, a három varkocsot és a lóhúsevést a 14. századi krónika beszéli el. A koronázás éve a krónikában 1047, az Altaich ordinációja 1046 címsor alatt áll; egyik sem egyetlen helyes.

Az 1046-os Vata-féle felkelés

A közkeletű kép szerint 1046-ban Vata vezetett egyetlen pogánylázadást, amely egy hősi napként döntötte el Péter sorsát. A közel egykorú nyugati évkönyvek András hatalomra kerülését és Péter megvakítását őrzik, Vatát név szerint nem. A Vata-név és a pogány egyezség a 14. századi krónikában áll; a koronázás éve 1046 és 1047 között nyitva marad.

A tárgy Péter második uralma elleni 1046-os fordulat: András hazahívása, a megvakítás, az idegenek és a püspökök elleni erőszak, valamint a krónika Vata-elbeszélése. Gellért püspök és társai – Besztrik, Buldi, Beneta, Szolnok – csak utaló mondatban szerepelnek; mártíriumuk másutt bontakozik ki. Aba Sámuel uralma, a János–Rasdi–1061 szál és I. András helyreállítása szintén csak említés. A forrásrétegek a 11. századi évkönyvek és a 14. századi krónika között válnak szét.

A niederaltaichi évkönyv 1046 alatt újabb összeesküvést említ a magyar királyságban Péter király ellen. Eszerint Péter főemberei és familiárisai egy bizonyos Andrást hívnak haza, és a főemberek közös akaratából királynak ígérik; Pétert pedig letaszítandónak mondják. Az évkönyv Andrást Péterrel ugyanabból a magból származónak nevezi. András zsoldos vagy vezetett sereggel érkezik; a főemberek fegyveres sokasággal eléje mennek. A hazahívás tehát a főemberek döntése, nem csupán népi felkelés. Az Annales Altahenses 1046-os bejegyzése Vatát név szerint nem említi.

A reichenaui krónika ugyanezt a fordulatot 1046 őszére teszi. Eszerint a magyarok, régi hűtlenségükre emlékezve, egy bizonyos Andrást tesznek maguknak királlyá. Ugyanakkor megölik azokat az idegeneket, akik Péterért harcoltak. Pétert feleségével együtt különféle sérelmekkel illetik, végül megfosztják szemeitől, és feleségével együtt egy helyre utalják eltartásra. Ugyanerre az időre teszi a zarándokok kifosztását, száműzését és megölését. A reichenaui szöveg Vatát nem nevezi meg, és pogány szertartást sem ír le.

A niederaltaichi évkönyv a megvakítást olyanoknak tulajdonítja, akiknek megengedték, hogy saját akaratuk szerint járjanak el, és pogányoknak és gyalázatosaknak nevezi őket. Azt is hozzáteszi: ilyen megvakítást soha nem hallottak királyi néven történni. A megvakítás tehát a nyugati hagyományban is áll, de a megvakítók neve nélkül. A reichenaui krónika a gyors halált nem mondja: Pétert eltartásra utalja. A két nyugati kép a megvakítást közösnek, a folytatást eltérőnek mutatja.

A niederaltaichi évkönyv szerint az ország püspökei csaknem mind elhullottak ebben a viharban; klerikusokkal együtt szerzetesek is estek. Mindazokat, akik a hitben kitartottak, szánalmas kegyetlenséggel mészárolták le. Egy Zaunic nevű főember, aki Péterhez akart hű maradni, minden módon megkínoztatva meghalt. A nyugati kép tehát az egyház elleni erőszakot és a Péter-párti főember sorsát is rögzíti. A lóhús, a három varkocs és a bálványtisztelet ebben a szövegben nincs.

Ugyanez az évkönyv szerint András a fennmaradt három püspöktől kapott királyi ordinációt, noha előbb kegyetlenül dúlt az egyház nyájában. A három püspök neve a nyugati bejegyzésben nincs. A királyi ordináció az Altaich 1046-os címsora alatt áll. A 14. századi krónika ugyanezt a három megmenekült püspököt Fehérvárott, 1047-ben koronázóként említi. A két évjelölés külön tulajdonítandó; egyik sem az egyetlen helyes. A három püspök neve a fennmaradt nyugati és a krónikás hagyományban itt sem áll.

A hildesheimi évkönyv 1046-os bejegyzésében magyarországi hír nincs; csak III. Henrik itáliai útját rögzíti. 1047 alá írja, hogy Pétert, a magyarok királyát egy bizonyos pannóniai zsarnok fogta el és vakította meg, és aki elűzte, uralkodni kezdett. A zsarnok neve a bejegyzésben nincs. Sem a niederaltaichi, sem a reichenaui, sem a hildesheimi szöveg nem említi Vatát név szerint. A Vata-név tehát nem a 11. századi évkönyvek adata.

Közvetlen politikai háttérként a niederaltaichi évkönyv 1045 húsvétján azt írja: Péter aranyozott lándzsával adta át az országot a császárnak, egész népe előtt. Péter második uralma és Aba Sámuel kora külön tárgy; itt csak ez a háttérmondat áll. A 14. századi krónika szerint a magyar nemesek Csanádon tanácsot tartottak, és Oroszországba küldtek Andrásért és Leventéért. A Csanád–Oroszország szál a krónikás elbeszélés, nem a niederaltaichi mondat. Levente a krónikában András mellett jelenik meg.

A krónika szerint András és Levente Újvárnál – amelyet Aba király épített – találkoznak a sokasággal. A sokaság pogány módra akart élni, püspököket ölni, egyházakat rontani, a keresztény hitet elvetni és bálványokat tisztelni. A hercegek a krónika szerint ezt engedték, különben nem harcoltak volna Péter ellen. Az ultimátum és a kényszerű engedmény a 14. századi elbeszélés része. Aba uralma a helynév-előzményen túl itt nem bontakozik ki.

A krónika szerint Belus várából Vata volt a neve annak, aki először ajánlotta magát az ördögnek, leborotváltatta fejét, és pogány módra három varkocsot eresztett. A Vata-név tehát a későbbi krónikás hagyományban jelenik meg. A közel egykorú évkönyvek ezt a hajviseletet és a személynevet nem ismerik. Belus várát a krónika így nevezi; későbbi helyazonosítást a források itt nem adnak. A Vata-vezérség ezért krónikás hagyomány, nem évkönyvi tétel. A név a 14. századi kompozícióban áll.

A krónika szerint Vata biztatására a nép lóhúst evett, papokat és világiakat ölt, egyházakat rontott, és a hivatalviselő németeket és olaszokat megölte. Három kikiáltó Péter táborában hirdette: öljék a püspököket és a dézsmaszedőket, térjenek a pogány hagyományra, vesszen Péter emlékezete. A reichenaui krónika az idegenek megölését és a zarándokok elleni erőszakot is említi, szertartáskatalógus nélkül. A lóhús és a három kikiáltó a krónika saját képe. A nyugati évkönyvek ezt a katalógust nem adják.

A krónika szerint Pétert Zámor falunál fogták el, miután három napig védekezett, majd megvakították, és Pécsett temették, második országlásának harmadik évében. A krónika a megvakítás utáni gyors halált is állítja. A reichenaui szöveg viszont eltartásra utalja Pétert, és azonnali halált nem mond. A megvakítás ténye több rétegben áll; a gyors halál és a temetés helye a krónikás elbeszélés. A Zámor-jelenet évkönyvi párhuzam nélkül, a krónikában szerepel.

A krónika szerint Andrást Székesfehérvárott az a három püspök koronázta, aki megmenekült a keresztények nagy veszedelméből, az Úr 1047. esztendejében. A niederaltaichi évkönyv a királyi ordinációt az 1046-os címsor alatt adja. A reichenaui krónika András királlyá tételét 1046 őszére teszi. A hildesheimi rövid hír a megvakítást 1047 alá írja. A koronázás és a megvakítás éve tehát forrásonként elválik; egyik változat sem az egyetlen helyes. A két évjelölés együtt áll a hagyományban.

A krónika szerint András fejvesztés terhe mellett visszavonta a pogány szokás engedélyét, és Szent István törvényéhez utasította a népet. A felkelés lezárása így a krónikában a koronázáshoz és a szokás visszavonásához kötődik. A csanádi püspök halálát a krónika ugyanebbe a fejezetbe helyezi; a jelenet másutt bontakozik ki. János és Rasdi, valamint az 1061-es szál előreutalás; I. András helyreállítása szintén külön tárgy. III. Henrik a reichenaui szöveg szerint a hírt itáliai útján tudta meg, nagyon elszomorodott, de a hadjáratot nem hagyta abba.

Miért térnek el a források? Először is, a 11. századi nyugati évkönyvek politikai fordulatot őriznek: András hatalomra kerülése, Péter megvakítása, az idegenek és a püspökök elleni erőszak, Vata neve nélkül. Másodszor, a 14. századi krónika ezt a fordulatot Vata személyével, Belus várával, az újvári ultimátummal, a három varkoccsal és a lóhússal egészíti ki. Harmadszor, a koronázás 1047-es krónikás éve és az Altaich 1046-os ordinációja nincs egy napra hozva. Aki egyetlen hősi napot lát, a rétegeket összecseréli.

A kutatás egy része az 1046-os fordulatot nem csupán pogány népi lázadásnak, hanem szélesebb társadalmi és függetlenségi mozgalomnak is látja. A niederaltaichi szöveg a főemberek hazahívó szerepét emeli ki; a krónika a sokaság ultimátumát. A két hangsúly együtt olvasható, egyik sem törli a másikat. A pannóniai zsarnok egyedüli alakja a hildesheimi rövidítés; Altaich többes számot használ a megvakítókra. A forrásrétegek külön tulajdonítandók: Annales Altahenses, reichenaui krónika, Annales Hildesheimenses, Képes krónika.

Összefoglalva: 1046 táján Péter uralmát András váltja fel, és Pétert megvakítják; ezt a közel egykorú nyugati hagyomány is állítja. Vatát, a három varkocsot és a lóhúsevést a 14. századi krónika beszéli el. A koronázás éve a krónikában 1047, az Altaich ordinációja 1046 címsor alatt áll; egyik sem egyetlen helyes. Gellért mártíriumát, Aba uralmát, az 1061-es kísérletet és I. András helyreállítását a szomszéd témák bontják ki. A felkelés nem egyetlen hősi nap története.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Ki volt Vata az 1046-os felkelésben?
A közel egykorú nyugati évkönyvek András hatalomra kerülését és Péter megvakítását őrzik, Vatát név szerint nem. A krónika szerint Belus várából Vata volt a neve annak, aki először ajánlotta magát az ördögnek, leborotváltatta fejét, és pogány módra három varkocsot eresztett.
Mikor koronázták I. Andrást: 1046-ban vagy 1047-ben?
A Vata-név és a pogány egyezség a 14. századi krónikában áll; a koronázás éve 1046 és 1047 között nyitva marad. A koronázás éve a krónikában 1047, az Altaich ordinációja 1046 címsor alatt áll; egyik sem egyetlen helyes. A két évjelölés együtt áll a hagyományban.
Megemlítik Vatát a nyugati évkönyvek?
Sem a niederaltaichi, sem a reichenaui, sem a hildesheimi szöveg nem említi Vatát név szerint. A Vata-név tehát nem a 11. századi évkönyvek adata. A Vata-név és a pogány egyezség a 14. századi krónikában áll; a koronázás éve 1046 és 1047 között nyitva marad.

Források

  1. Annales Altahenses maiores (niederaltaichi évkönyv), a. 1045–1046.
  2. Herimannus Augiensis (Hermannus Contractus): Chronicon, a. 1046.
  3. Annales Hildesheimenses, a. 1046–1047.
  4. Képes krónika (14. századi krónikakompozíció).
  5. „Források kritikája és kritikus források az 1040-es évek magyar történetére vonatkozóan, II.” Magyar Könyvszemle 100 (1984) 4. sz., 285–299.
  6. „Megjegyzések I. András történetéhez.” Acta Historica (Szeged).
  7. „Dynastic Intrigues and Domestic Realities during the Reigns of Andrew I and Bela I.” Hungarian Studies Review 28 (2001) 1–2, 93–108.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak