A 933-as merseburgi vereség
A közkeletű kép szerint 933. március 15-én egyetlen merseburgi csatában döntöttek a magyar kalandozásokról. A kortárs elbeszélések ennél tagoltabbak: az év biztosabb, a nap hagyományos; a helynév Riade és Merseburg között oszlik. Widukind, Liudprand és Flodoard külön keretben beszél a fordulatról.
A tárgy a 933. évi szászországi beütés és a nyugati oszlop szétverése I. Henrik ellen, ahogyan corveyi Widukind, cremonai Liudprand és reimsi Flodoard elbeszéli. A 955-ös augsburgi csata és az itáliai hadjáratok más történeti kérdések; a német területek általános portyái szintén kívül esnek e kereten. A források eltérő helynevei, menetük és a veszteségképek elválasztása a lényeg. Egyik elbeszélő sem magyar szemtanú-krónika, és nem olvasható egyetlen hadműveleti rekonstrukcióvá.
A mai történetírás szerint I. Henrik 924 táján adó árán kilenc évi békét szerzett Szászországnak, és ezalatt szervezte az ellenállást. Widukind szerint Henrik, miután lovas seregét már kipróbáltnak tartotta, a magyarok ellen készült, és a népgyűlésen fegyveres segítséget kért a templomi kincs odaadása helyett. A zárójeles 932-es évszám kiadói jellegű, nem szerzői naplóbejegyzés a népgyűlésről; Widukind a napot a fő elbeszélésben nem adja meg.
Widukind szerint a magyar követek a szokott ajándékokért jöttek; Henrik megvetéssel, üres kézzel küldte őket haza. A kiadói lapszél a követjárást 933-hoz köti; ez lapszéli jelölés, nem a szerző saját időmondata. A mai történetírás szerint Henrik 933-ban megtagadta az adófizetést, és ez váltotta ki a beütést. Az adó megtagadása és a követek elutasítása így kapcsolódik a hadjárathoz a források és a szintézis szerint. A fordulat tehát a szokott ajándék megtagadása körül forog Widukindnál.
Widukind szerint a magyarok 933-ban hirtelen betörtek Thüringiába, és ott két részre vált a seregük. A nyugati részt a szászok és thüringiaiak szétverték; a menekülők egy része éhen, hidegben vagy fogságban pusztult az ő elbeszélése szerint. A keleten maradt sereg egy várost ostromolt, ahol Widukind szerint a király nővére és Wido thüringiai férje gazdag kincset őrzött; az éj megakadályozta a bevételt. Ez Widukind kettéválása, nem Flodoard három ágának másolata. A nyugati oszlop sorsa így válik el a keleti ostromtól nála.
Flodoard 933. évi bejegyzése más elbeszélési keretet ad ugyanarra az évre. Szerinte a magyarok háromfelé oszlottak: egy rész Itáliába indult, másik Henrik Rajnán túli földjére. Henrik a bajorokkal, a szászokkal és más alávetett népekkel vonult ellenük Flodoard szerint. Widukind kettéválása és Flodoard három ága tehát nem állítható biztosan azonos szintű seregfelosztásnak; két külön elbeszélési szerkezet a 933. évről. Az itáliai irány részletei más cikk tárgya a kalandozások sorában.
Widukind a király táborát Riade mellett nevezi meg; Merseburgot a csataleírásban nem említi. Liudprand a magyarokat Meresburg váránál tudja, a szászok, thüringiaiak és szlávok határán álló várban. A „riadei” és a „merseburgi” elnevezés tehát két forrás két helymegjelöléséből ered, nem két külön csatából. Mai faluhoz vagy terepszakaszhoz kötött azonosítás a forrásokban nincs. A két helynév párhuzamosan olvasható a két elbeszélésben, kiadói terepsejtés nélkül.
A hagyomány szerint a csata napja 933. március 15.; Widukind és Liudprand napot nem ad. Flodoard csak az évet rögzíti hely és nap nélkül a saját évkönyvi bejegyzésében. Widukind szerint Henrik a Riade-tábor után másnap vezette ki seregét – ez naptári nap nélküli időjelölés az elbeszélésben. A március 15-i nap tehát hagyományos keltezés, nem a fő elbeszélések saját adata. Az év 933 Flodoardnál és Widukind kiadói éveinél egyaránt ez a keret.
Widukind szerint Henrik attól félt, hogy a felfegyverzett lovasság láttán a magyarok azonnal futnak; ezért thüringiai légiót küldött kevés páncélossal előre, hogy a könnyű részt a derékhadig csalják. Így történt az ő elbeszélése szerint; a magyarok a felfegyverzett sereg láttán futottak. A thüringiai előőrs tehát Henrik csalétke Widukindnál, nem a magyarok színlelt futása mint a csata indítása. A csel és a futás sorrendje az ő latin szerkezetéből olvasható a thüringiai légió szerepével.
Widukind szerint a futás során nyolc mérföldön alig néhány magyar esett el vagy esett fogságba. Ez az adott üldözési szakasz veszteségképe nála, nem a teljes hadjárat bizonyított embervesztesége. A németek elfoglalták a magyar tábort, és felszabadították a foglyokat Widukind szerint. A mérsékelt üldözési veszteség és a tábor bevétele így együtt áll az ő elbeszélésében. A számok nélküli „alig néhány” a nyolc mérföldre vonatkozik nála, nem általános hadrendösszegzésre. Az üldözés hossza nála mérföldben adott keret.
Liudprand más menetképet ad ugyanarról a fordulatról, mint Widukind. Szerinte Henrik azt parancsolta: pajzsokkal fogják fel az első nyíllövéseket, majd olyan gyorsan rohanjanak, hogy másodszor már ne lőhessenek. Ez Liudprand elbeszélése és a királynak tulajdonított parancs, nem ellenőrzött taktikai jegyzőkönyv. Liudprand szerint a keresztény csatakiáltás „kyrie eleison”, a magyaroké „hui, hui” volt. A csatakiáltások legfeljebb így, az ő szövegéhez kötve említhetők, szerzői hang átvétele nélkül.
Liudprand szerint Henrik a győzelmet Merseburgban, a ház emeleti termében festménnyel örökíttette meg. A festmény a „merseburgi” elnevezés egyik forrásrétegű magyarázata lehet Liudprandnál, nap nélkül. Liudprand szerint a dísz már teher volt, nem oltalom; a menekülők eldobták íjaikat, nyilaikat és a falerae-t is, hogy a ló könnyebben fusson. A latin szó jelentése vitatott: lószerszám díszeként, melldíszként és lópáncélként is olvasták, egyetlen lezárt jelentés nélkül.
Flodoard szerint Henrik serege a magyarokat a saját szavai szerint a teljes pusztulásig vágta, és harminchatezer elesettről beszélnek a folyóba veszetteken és a foglyokon felül. Ez Flodoard névvel jelölt, túlzó krónikás száma, nem számlálás és nem egyeztethető Widukind nyolc mérföldes „alig néhány” képével. A két veszteségkép külön forrásréteg; egyik sem olvasható a másik cáfolataként egyetlen táblázatba. Flodoard helyet és napot nem ad a 933. évi győzelemhez az évkönyvi sorban.
Widukindnál a dalamantiaiak – a magyarok régi szomszédai az ő elbeszélésében – kövér kutyát dobtak „ajándékul”, és gúnyolták őket. Ez dalamantiai gúnyajándék nála, nem Henrik adó helyetti üzenete a követeknek vagy a seregnek. A későbbi mondát, amely a kutyát az adó megtagadásához kapcsolná, Widukind szövege nem tartalmazza. A gúnyjelenet a keleti oszlop környezetében áll Widukind szerkezetében. A két jelentésréteg – dalamantiai gúny és későbbi monda – nem cserélhető fel egymással.
Widukind szerint a győzelem után a korábbi ellenséges adót isteni kultuszra és a szegények támogatására fordították; a sereg Henriket a haza atyjának és császárnak – imperator – nevezte. Ez megnevezés az ő szövegében, nem formális császári koronázási aktus. A kutatás egy része a vereség súlyát az adókényszerítés és a zsákmányszerzés kudarcában látja, nem a kalandozások 933-as teljes végében. A mai történetírás szerint a magyarok ezután kerülték a szászok földjét; ez szintézis, nem a hadjáratok összes irányának lezárása. A politikai súly és a hadi vég nem ugyanaz.
Miért különbözik a közkeletű kép a forrásoktól a 933. évi fordulatról? Először is, a március 15-i nap a hagyományban rögzült, noha a fő elbeszélések napot nem adnak. Másodszor, Riade és Merseburg két szerző két helyneve, amelyet a későbbi összefoglaló egyetlen „merseburgi” ütközetté sűrít. Harmadszor, Flodoard harminchatezer elesettről szóló, túlzó száma és Widukind mérsékelt üldözési vesztesége más műfajú állítás. A hagyományos nap és a forrásbeli helynevek így külön rétegben állnak.
Widukind corveyi szerzetes, a győztes szász udvarhoz kötődő hagyomány; Liudprand itáliai, későbbi Ottó-udvari szerző; Flodoard reimsi évkönyvíró. Egyikük sem szemtanúként kezelendő a csatatéren, és egyikük sem magyar oldali elbeszélő. A három szöveg párhuzamos olvasása a helynevek, a menet és a veszteség eltéréseit mutatja, nem egy közös hadinaplót. A vallásos vagy ellenséget becsmérlő jelzők a források saját hangjai, nem a történeti állítás magja. A forrásnévvel jelölt állítás marad a biztonságos forma.
A megnyitott latin elbeszélések mellett magyar geszta vagy krónika e csatáról nem szerepel a források között; a hiány nem általánosítható a teljes hagyományra. Összefoglalva: 933-ban I. Henrik győzött a szászországi beütés nyugati fordulatában; Widukind Riadét, Liudprand Merseburgot nevezi, Flodoard évet és túlzó számot ad. A thüringiai előőrs csalétek Widukindnál; a pajzsos roham Liudprand elbeszélése. A nap hagyományos; a kalandozások más irányai és a 955-ös fordulat külön történeti kérdés.
