MBMAGYAR BETYÁR
Honfoglalás és fejedelemség

1.1.1

A honfoglaló törzsek szállásterületei

Honfoglalás és fejedelemség · 895–1000

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

A honfoglaló törzsek szállásterületei
Illusztráció

A honfoglaló törzsek szállásterületei

A közkeletű kép szerint a honfoglaló magyar törzsek a Kárpát-medencében egy-egy jól körülhatárolt tájat kaptak, amely térképre rajzolható. Az egyetlen közel egykorú forrás, Bíborbanszületett Konstantin 948 és 952 között készült műve nyolc törzs nevét adja meg, de egyikhez sem rendel területet; a későbbi magyar krónikák pedig vezérek szállásairól beszélnek, törzsnevek nélkül.

A szállásterületek kérdése ezért nem egyetlen térkép, hanem több, egymásra rakódott forrásréteg kérdése. A bizánci császár a törzsek nevét és az egész terület határjeleit ismeri; Anonymus a 13. század elején személyeknek adott földekről ír; Kézai Simon és a Képes Krónika „hét kapitány” szállásait sorolja, sokszor „mint mondják” vagy „hír szerint” fordulattal. A törzsnévi helynevek és a régészet újabb rétegeket adnak, de egyik sem rajzol törzsi határokat. Minden törzsenkénti térkép és minden vezér–törzs pár modern rekonstrukció vagy feltevés, a krónikás szállások pedig hagyomány.

Konstantin a De administrando imperio negyvenedik fejezetében a magyarokat – nála „türköket” – nyolc törzsre osztja. Az első a kazároktól elszakadt kabarok törzse, utána Nekis, Megeris, Kourtougermatos, Tarianos, Genach, Kari és Kasi következik. A magyar szakirodalom ezeket Nyék, Megyer, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kér és Keszi alakban használja. A névsor tehát közel egykorú bizánci tudósításon alapul, és ez az egyetlen forrás, amely a honfoglalók törzseit egyáltalán megnevezi.

Területet azonban Konstantin egyik törzshöz sem rendel. Az egész magyar szállást egyben írja le: a Duna mentén Traianus hídjától, „ahol Turkia kezdődik”, Belgrádon és Szirmiumon át a türkök által eltörölt Nagy-Moráviáig sorolja a határjeleket. A Duna fölötti vidéket szerinte az ott folyó öt folyóról nevezik: Timisis, Toutis, Morisis, Krisos és Titza. A szöveg e neveket nem azonosítja mai folyókkal; a Toutis megfelelője különösen bizonytalan, és minden modern azonosítás már értelmezés.

A határok leírása a művön belül sem egységes. A negyvenedik fejezet szerint keleten a bolgárok – akiktől a Duna választja el a magyarokat –, északon a besenyők, nyugaton a frankok, délen a horvátok a szomszédok. A tizenharmadik fejezet viszont nyugaton Frankföldet, északon a besenyőket, délen Nagy-Moráviát, a hegyek felől a horvátokat nevezi meg. Ugyanaz a mű tehát két, egymástól eltérő keretet ad, és egyikben sem bontja fel a területet törzsenkénti részekre.

Konstantin a törzsek belső viszonyáról is ír: a nyolc törzs nem engedelmeskedik saját fejedelmének, de háború esetén együtt harcol, és minden törzsnek van fejedelme. A görög szöveg szerint az együttes harc „a folyóknál” történik, a kritikai jegyzetek szerint azonban „a háborúkban” olvasat is felmerült; a mondat így a folyók és a törzsek kapcsolatára sem ad biztos alapot. A bizánci tudósítás törzsneveket és egy egész területet ismer, de a kettőt nem köti össze.

A magyar hagyomány egészen más nyelven beszél. Anonymus Gesta Hungarorumában a „hét fejedelmi személyt, akit hétmagyarnak hívnak” így sorolja: Álmos, Előd, Kend, Ond, Tas, Huba és Tétény. Többüket saját kora nemzetségeinek – a Csáknak, a Kalánnak, a Kölcsének, a Szemerének és a Maglódnak – ősévé teszi. Konstantin törzsneveinek egyikét sem használja. A kutatás egy része szerint a „hétmagyar” kifejezés inkább a törzsszövetség sztyeppei mintájú neve lehetett, mint hét személyé.

Anonymus szerint Árpád földet osztott vezéreinek. Ond a Tiszától a Botva-mocsárig és a Körtvélytótól Alpár homokjáig kapott földet; fia, Ete később földvárat építtetett, amelyet a szlávok Csongrádnak neveztek. Huba Nyitra és más várak ispánja lett, földje a Zsitva mellett a Törzsök-erdőig terjedt. Tas és Kölpény a bodrogi részeken, a Vajas vize mellett, Kend pedig „Attila király városától a százhalomig és Diódig” kapott birtokot.

Előd a geszta szerint a Vértes nevű nagy erdőt kapta, amelynek nevét Anonymus a németek ott hagyott vértjeiből magyarázza – ez népetimológia. Ődnek, Ete fiának a Duna mellett jutott föld, ahol Szekcső várát építette, Vajtának pedig a Sár felé. Szabolcs a Tisza mellett emelt földvárat, „ezt most Szabolcs várának hívják”. Anonymus a kun vezéreknek is ad földet: Böngérnek a Tapolcától a Sajóig, Ócsádnak ott, ahol fia, Örsúr várat épített, Ednek és Edöménnek a Mátra-erdőben.

Anonymus maga elárulja, miért fontosak neki ezek a határok. Kimondja, hogy mindazon helyet, amelyet Álmos és Árpád nemeseikkel „tapodtak”, maradékaik „birtokolták, és birtokolják mindmáig”. Az adományok jogi formájúak – „nagy földet adott lakosaival együtt” –, és várakhoz, ispánsághoz, a szerző korában ismert helynevekhez kötődnek. A Csepel-szigetet „vezéri szigetnek” nevezi. A szállásleírás így a saját kora birtokviszonyait igazoló elbeszélés is, nem 10. századi birtoklajstrom.

Kézai Simon az 1280-as években más képet rajzol. Szerinte a magyarok „hét seregre oszlának”, mindegyik élén egy kapitánnyal, és seregenként harmincezer fegyveres volt – ez krónikás szám, nem népszámlálás. Árpád ott ütötte fel sátrait, „hol most Fejérvár városa van”, Szabolcs ott, „hol most Csák vára fekszik romokban”, és tőle eredezteti a Csák nemzetséget. Örs „mint mondják” a Sajó mellékén, Könd a Nyír körül, Vérbulcs Zalában, a Balaton tava körül szállt meg.

Lél Kézai szerint Galgóc körül, majd „mint mondják többnyire Nyitra táján” élt, és tőle származik a Szoárd nemzetség. A többi nemzetség pedig ott választott szállást, „hol nekiek tetszett”; a krónikás másutt száznyolc nemzetségről ír. A Képes Krónika, amelyet szerzője az előszó szerint 1358-ban kezdett, Árpádot Fehérvár közelében, a Nyék hegyén táboroztatja, Kundot a Nyír mellé, Vérbulcsút „hír szerint” a Balaton tájára teszi.

A „Nyék hegye” helynév egyezik Konstantin egyik törzsnevének magyar alakjával, de a krónika ezt semmilyen törzshöz nem köti, és Árpád táborával maga indokolja Szent István fehérvári városalapítását. A Képes Krónika ráadásul kételkedik saját anyagában: ha csak hét kapitány jött be, „honnan jött hát Ákos, Bor, Aba és a többi nemes magyar nemzetsége?” Azt is írja, hogy a kapitányok „dalokat költöttek önmagukról”. A kutatás általános véleménye szerint e kifakadás a korábbi krónikákat a 13. század második felében átdolgozó Ákos mestertől származik.

A két magyar hagyomány egymásnak is ellentmond. Anonymus hétmagyarja Álmos, Előd, Kend, Ond, Tas, Huba és Tétény; Kézai és a Képes Krónika hét kapitánya Árpád, Szabolcs, Gyula, Örs, Kund, Lél és Bulcsú. Csak Kend, illetve Kund szerepel mindkettőben; Árpád, Szabolcs és Lél Anonymusnál a hét közül való vezér fia. A sorrend sem egyezik: Kézainál Örs a negyedik és Bulcs a hetedik, a Képes Krónikában Kund a negyedik és Örs a hetedik.

A helymegjelölések ugyanígy ütköznek. Szabolcs Anonymusnál a Tisza menti Szabolcs várához, a krónikákban a dunántúli Csákvárhoz kötődik. Kend Anonymusnál „Attila király városától a százhalomig” kap földet, Kund a krónikákban a Nyírben táborozik. Nyitra Anonymusnál Huba ispánsága, Kézainál Lél szállása. A Sajó vidéke Kézainál Örsé, Anonymusnál a kun Böngéré. Ugyanaz a vezér így más-más tájra kerül aszerint, melyik szöveg és melyik nemzetségi hagyomány szól róla.

A szállások mögött a krónikások saját korának nemzetségei állnak. A mai szakirodalom szerint a 13–14. század nemzetségei és a honfoglalók nemzetségei között jelentős különbségek vannak, így azonosításuk nem lehetséges. A krónikások ugyanakkor nem teljesen önkényesen kötöttek honfoglaló őst egy-egy nemzetséghez: a kiindulópontot maguknak a nemzetségeknek a hagyományai adták. Az Aba nemzetség például nem a honfoglaló kabaroktól, hanem Sámueltől eredeztette magát. A leírások így inkább a későbbi birtokviszonyokat tükrözhetik.

A törzsnevek mégis élnek a helynevekben: körülbelül háromszáz mai vagy egykori településnév vezethető vissza valamelyik törzsnévre, és a lista nem végleges. A jelenségre a történészek a 18. században figyeltek fel, és sokáig úgy vélték, hogy e nevek a 10. század végénél vagy a 11. század közepénél nem fiatalabbak. Ez a felfogás mára nem tartható: a névadás évszázadokig folyt, az írásos adatolás csúcsa a 14. század, és nincs nyelvészeti eszköz a nevek korának szétválogatására.

A helynévi érv belső logikája is korlátozott. Egy név csak akkor különböztet meg, ha a környezetétől eltérőt jelöl; a mai szakirodalom szerint ezért a törzsnévi helynevek „semmiképpen nem jelölhetik az illető törzs eredeti szállásterületét”. Hiányukból sem rajzolható meg a szálláshely: egy kutatástörténeti összefoglaló szerint nincs olyan nagyobb terület, ahonnan egy törzsnév teljesen hiányozna, és a sűrűségre, majd a hiányra épülő próbálkozások egyaránt kudarcot vallottak.

A régészet a megtelepedésről a 9–11. századi temetőkön keresztül beszél. A 10. századi temetők kis sírszámúak, gyakran csak néhány évig vagy évtizedig használták őket, és többnyire folyók menti dombokon, magaspartokon fekszenek. A mai régészeti kép régiókat ír le: a Felső-Tisza-vidéket egy értékelés a 10. század első felében hatalmi központnak látja, a Duna–Tisza közén a század közepén népesség beáramlásával számol, a Zala vonalát pedig csak a század második felében lépte át a szállások láncolata.

A „Dunántúl-jelenség” is régiót jelöl: az ismert huszonhét tarsolylemezből csak egy került elő a Dunántúlról. Az erdélyi hagyományt – Gyula „nagy városát” és Tétény erdőntúli földjét – a régészeti kép nem igazolja: a 10. század első kétharmadában csak Kolozsvár térségében bizonyítható magyar megtelepedés, Gyulafehérvár környékén pedig nem olyan számban, hogy ott a gyulák feltételezett központjával számolni lehetne. A kabarok és a besenyők hagyatéka sem választható el a többi leletanyagtól.

A kutatás egy része mégis megkísérelte a törzs, a vezér és a terület összekapcsolását. Egyik feltevés vezéri helynevekből téli és nyári szállásokat rekonstruál, a Csepel-szigetet Árpád nyári szállásának tartja, Árpád törzsét a Tarjánhoz kapcsolja, Bács vidékét a Jenőnek adja, mert ott csak ez a törzsnév hiányzik, Szabolcsot pedig nem tekinti külön törzs fejének. Ugyanez a feltevés a krónikák vezéri szállásaira épülő régebbi rekonstrukciót elveti.

Egy másik feltevés szerint a törzs nem is területi egység, hanem hadi funkciójú „nem”, és az ország a korai megyék hatos csoportjaiból álló „országokra” oszlott; e modell Árpádot a Nyékkel, Ondot a Tarjánnal, Szabolcsot a Jenővel párosítja. A két rekonstrukció kibékíthetetlen: Árpád az egyikben a Tarján, a másikban a Nyék élén áll, Szabolcs az egyikben nem törzsfő, a másikban a Jenőt vezeti. Egyiknek sincs elsődleges forrásalapja.

A források eltérése tehát nem egyszerűen azt jelzi, hogy egyikük téved, a másik pedig pontos: más-más rétegből szólnak, és más kérdésre felelnek. Konstantin a törzsek nevét és a szövetség egész területét ismeri; Anonymus saját kora birtokait vezeti vissza a honfoglalókra; Kézai és a Képes Krónika nemzetségi hagyományokat rendez hét kapitány köré, maguk is jelezve bizonytalanságukat. A helynevek évszázadok névadását őrzik, a régészet régiókat mutat. Egyetlen hivatalos törzsi térkép ezért nem rajzolható.

A szállásterületek kérdése a honfoglalás tágabb keretére épül, de nem azonos vele. A többéves folyamat időrendje, az északkeleti hágók és az Al-Duna felőli irány, valamint Álmos és Árpád krónikás hagyománya külön kérdés, ahogy az Alföld birtokbavétele is. Itt csak az áll előtérben, mit mondanak a források a megtelepedés helyeiről: a nyolc törzs neve közel egykorú adat, a vezérek szállásai hagyomány, a törzsenkénti térképek pedig rekonstrukciók.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Kik voltak a hét vezér Anonymusnál és a krónikákban?
Anonymus hétmagyarja Álmos, Előd, Kend, Ond, Tas, Huba és Tétény; Kézai és a Képes Krónika hét kapitánya Árpád, Szabolcs, Gyula, Örs, Kund, Lél és Bulcsú. Kend Anonymusnál „Attila király városától a százhalomig” kap földet, Kund a krónikákban a Nyírben táborozik.
Milyen földeket kaptak a vezérek Anonymus szerint?
Anonymus szerint Árpád földet osztott vezéreinek. Ond a Tiszától a Botva-mocsárig és a Körtvélytótól Alpár homokjáig kapott földet; fia, Ete később földvárat építtetett, amelyet a szlávok Csongrádnak neveztek. Huba Nyitra és más várak ispánja lett, földje a Zsitva mellett a Törzsök-erdőig terjedt.
Mit mutat a régészet a honfoglalók megtelepedéséről?
A mai régészeti kép régiókat ír le: a Felső-Tisza-vidéket egy értékelés a 10. század első felében hatalmi központnak látja, a Duna–Tisza közén a század közepén népesség beáramlásával számol, a Zala vonalát pedig csak a század második felében lépte át a szállások láncolata.

Források

  1. Bíborbanszületett Konstantin: De administrando imperio. Greek text edited by Gy. Moravcsik, English translation by R. J. H. Jenkins. New, Revised Edition. Corpus Fontium Historiae Byzantinae 1. Washington, D.C., Dumbarton Oaks Center for Byzantine Studies, 1967 (második lenyomat: 1985).
  2. Anonymus: Gesta Hungarorum. Fordította Pais Dezső. Magyar Elektronikus Könyvtár.
  3. P. Magister: Gesta Hungarorum. Edidit Ladislaus Juhász. Bibliotheca scriptorum medii recentisque aevorum. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1932. Magyar Elektronikus Könyvtár.
  4. Kézai Simon: Kézai Simon mester Magyar Krónikája. Fordította Szabó Károly. Magyar Elektronikus Könyvtár.
  5. Képes Krónika. Fordította Geréb László. Heti Klasszikusok. Magyar Hírlap és Maecenas Kiadó, 1993. Magyar Elektronikus Könyvtár.
  6. Sudár Balázs – Petkes Zsolt (szerk.): Honfoglalás és megtelepedés. Magyar őstörténet 4. Helikon Kiadó – MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport, 2016. ISBN 978-963-227-755-4.
  7. Hoffmann István – Tóth Valéria: Szempontok a 11. századi nyelvi és etnikai rekonstrukció kérdéséhez. Helynévtörténeti Tanulmányok 11 (2015), 7–16.
  8. Györffy György: A honfoglaló magyarok települési rendjéről. Archaeologiai Értesítő 97 (1970).
  9. Dénes József: A magyarok hét neme és hét országa (A magyar „törzsek” elhelyezkedése a Kárpát-medencében). A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1984/85-2. Szeged, 1991, 571–580.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak