MBMAGYAR BETYÁR
Honfoglalás és fejedelemség

1.1.1

A Vereckei-hágó és az északkeleti útvonal

Honfoglalás és fejedelemség · 895–1000

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

A Vereckei-hágó és az északkeleti útvonal
Illusztráció

Röviden

Egyetlen középkori forrás sem nevezi meg a Vereckei-hágót. Annyi biztosnak látszik, hogy a magyarok a Kárpátokon át érkeztek; a beköltözés döntő szakaszát a kutatás a 895-ös évhez köti. Az északkeleti irányt Anonymus és Kézai őrzi, az erdélyi irányt a 14. századi krónikák hozzák. A vereckei „egyetlen kapu” a modern emlékezet terméke.

A honfoglalásról élő közkeletű kép egyik legerősebb eleme egy hegyi átjáró: eszerint Árpád népe a Vereckei-hágón, mintegy egyetlen kapun át lépett be a Kárpát-medencébe. Ady Endre sora – „Verecke híres útján jöttem én” – jól mutatja, mennyire a modern magyar emlékezet része ez a kép. A történeti források azonban ennél jóval kevesebbet, és egymásnak is ellentmondva beszélnek az útvonalról. Ez a szócikk azt mutatja be, honnan ered a vereckei kép, mit állítanak valójában a középkori elbeszélések, és miért vitatott ma is az északkeleti útvonal szerepe.

Kezdjük a legfontosabb ténnyel: egyetlen középkori forrás sem nevezi meg a Vereckei-hágót. A „Verecke” szót még az a krónikás sem használja, akinek elbeszélése a legegyértelműbben északkeleti irányba mutat. A hágó kitüntetett helye a 19. század végén alakult ki: a honfoglalás ezredik évfordulóján, az 1895–1896-os millenniumi ünnepségek idején Verecke lett a megemlékezések színhelye. Ady verse ezt a jelképet rögzítette az irodalomban. A vereckei „egyetlen kapu” tehát a modern emlékezet terméke, nem a középkori hagyományé.

A honfoglaláshoz időben legközelebb álló források az útvonalról hallgatnak. VII. Konstantin bizánci császár „A birodalom kormányzásáról” ismert műve, amelyet 948 és 952 között állítottak össze, a 38. fejezetben elmondja, hogy a besenyők elűzték a türköket – így nevezi a mű a magyarokat –, akik ezután Nagy-Morávia földjét szállták meg. Hogy merre vonultak, melyik hegyen vagy folyón keltek át, arról a császári mű nem szól. A közel egykorú források csak a beköltözés tényét rögzítik, útvonalat nem.

Annyi biztosnak látszik, hogy a magyarok a Kárpátokon át érkeztek, és hogy a beköltözés egy döntő szakaszban zajlott le, amelyet a kutatás a 895-ös évhez köt. Ez a dátum azonban nem egyetlen nap vagy egyetlen átkelés emléke, hanem egy hosszabb folyamat kiemelt pontja. Arra a kérdésre, hogy a honfoglalók zöme melyik átjárón vonult be, csak a jóval később írt magyar krónikák adnak választ, és ezek a válaszok nem egyeznek. Két, egymástól eltérő középkori hagyomány létezik: egy északkeleti és egy erdélyi.

Az északkeleti hagyomány legrészletesebb elbeszélője Anonymus, a Gesta Hungarorum névtelen szerzője, aki 1200 körül írt. Nála Álmos népe Kijevből Ladoméron és Halicson át vonul. Halics vezére ajándékokat és túszokat ad a jövevényeknek, majd „kétezer nyilast és háromezer parasztot” küld, hogy „a Havas-erdőn át a hungi határig utat készítsen”. A magyarok ezután „a Havas-erdőn áthaladva, a hungi részekre szálltak”. Mindez mintegy háromszáz évvel az események után írt, irodalmilag stilizált elbeszélés.

Az első hely, ahová Anonymus szerint a hegyeken túl érkeztek, Munkács volt; a jegyző a nevet abból magyarázza, hogy „nagy munkával” jutottak oda, ami jellegzetes népetimológia. Innen Hung várához vonultak, elfoglalták, Laborc ispánt pedig a Laborc folyónál felakasztották – a jelenet egyszerre hadi epizód és a folyó nevét magyarázó monda. Ugyancsak Hung várában teszi meg Álmos Anonymus elbeszélése szerint fiát, Árpádot vezérré; erről a vezetés hagyományát tárgyaló szócikk szól részletesen.

Anonymus a nép nevét is ehhez a helyhez köti: szerinte Hung váráról nevezték el a magyarokat „hungvárusoknak”. A kutatás szerint ez tudós etimológia lehet, amely a hasonló hangzású neveket utólag kapcsolja össze. Az Anonymus leírta utat – Halicsból Munkácson át Hung váráig, amelyet a kutatás Ungvárral azonosít – a szakirodalom a Vereckei- vagy az Uzsoki-hágóval hozza kapcsolatba. Vagyis még a leginkább „vereckei” középkori elbeszélés sem dönti el, melyik északkeleti átjárón jöttek át a honfoglalók.

Kézai Simon az 1280-as években írt krónikája hasonló irányt jelöl, de más részletekkel. Nála a magyarok a besenyők és a fehér kunok földjén, majd Kijeven át vonulnak, és „a Hung nevű folyam mellett” állnak meg, ahol várat építenek. Kézai szerint erről a folyóról nevezték el őket „hungarusoknak”, és még hat várat emeltek. A kutatás egyik értelmezése szerint az Ung folyó említése inkább az Uzsoki-hágóra utal. A névmagyarázat itt is gyanúsan tudós jellegű, ugyanarra a hangzásbeli hasonlóságra épül.

Egészen más képet ad a 14. századi krónikakompozíció, amelynek legismertebb kézirata a Képes Krónika. Itt a magyarok a besenyők, a fehér kunok, Szuzdal és Kijev után „a hegyeken át” egy tartományba érnek, ahol sasok űzik el őket. Három hónapig ereszkednek le, végül „eljutottak Magyarország, illetve Erdőelve határára”. Ott hét földvárat építenek, és a krónika szerint „azért nevezik azt a részt a németek … Siebenburgnak”. Ez a változat tehát nem északkeletre, hanem Erdély felé vezeti a honfoglalókat.

A sasok jelenete legendás elem; a kutatásban felmerült, hogy amennyiben a vadászmadarak a besenyőket jelképezik, a támadás az átvonulás előtörténetéhez tartozik, nem magához az átkeléshez. A hét várról szóló magyarázat még kétesebb. Kézai ugyan egy várat és még hat másikat említ, de nála a „hét vár” megfogalmazás még nem jelenik meg, és Erdélyhez sem kapcsolódik; ez csak a későbbi kompozícióban történik meg. A Siebenbürgen név pedig latin és német, nem magyar. A kutatás szerint ezért többé-kevésbé biztos, hogy Erdélyt nem a honfoglalók hét váráról nevezték el.

A krónikakompozíció maga sem egységes. Egy másik helyén, Szvatopluk történetében azt írja, hogy a magyarok őt „Erdőelvéből és az Ung folyó mellől” hitegették, és ez a mondat mintha a két irányt próbálná összebékíteni. A bejövetel fő elbeszélése viszont – mint láttuk – csak Erdőelvét említi. Az 1488-as Thuróczy-krónika már a 14. századi szöveget követi, de nála csak Erdélyről esik szó. Az útvonal hagyománya tehát a századok során nem tisztult, hanem újra és újra átrendeződött.

Melyik hagyomány a régebbi? A 20. század eleje óta a filológusok úgy látják, hogy az erdélyi útvonal emléke a krónikák régebbi szövegrétegéhez tartozik, az ungi, vagyis északkeleti változat pedig későbbi és másodlagos: Anonymus révén „szivárgott be” a későbbi krónikákba. Anonymus északi útvonalát egyes értelmezések a régi orosz évkönyvekhez hasonló keleti hírekkel is magyarázzák. Más vélemény szerint viszont az erdélyi és a vereckei híradás gyakorlatilag ugyanarra vonatkozik. A kérdés a kutatás szerint a mai napig eldöntetlen.

A 19. századi történetírók általában vagy Anonymust követték, és Vereckére tették a bejövetelt, vagy a krónikákat, és Erdélyt hangsúlyozták. A 20. század első felében egy nagy hatású szintézis és térképe terjesztette el a „sokirányú” bevonulás képét, amelyben a fősereg Árpáddal Vereckénél kelt át, más csoportok pedig keletebbre és délebbre, több hágón keresztül; erről a déli irányt tárgyaló szócikk szól. A mérsékeltebb álláspont két fő útvonallal számolt: Vereckével és a délkeleti Barcasággal.

Egy újabb vizsgálat más oldalról közelít: nem a krónikák szövegéből, hanem a térségben később lezajlott nagy hadjáratok útvonalaiból indul ki. Eszerint a Kárpátok északkeleti hágócsoportja volt a legkönnyebben járható és geopolitikailag a legelőnyösebb bejárat, így ez lehetett a fő útvonal. Fontos azonban látni, hogy ez analógiára épülő következtetés, nem közvetlen bizonyíték: azt mutatja meg, mi lett volna észszerű, nem pedig azt, mi történt ténylegesen a 9. század végén.

Ugyanez a gondolatmenet a krónikák erdélyi irányát a délkeleti, barcasági hágókra érti, a Keleti-Kárpátok átjáróinak használatát pedig nagy valószínűséggel kizárhatónak tartja. A barcasági átkelést ugyanakkor a geopolitikai körülmények sem támogatják. A vizsgálat zárása szerint „cseppet sem zárható ki, hogy Anonymus valós hagyományokat közölt, a millennium idején pedig a politika jól szavazott”, amikor Vereckét választotta jelképnek. A modern emlékezet és Anonymus elbeszélése tehát ebben az olvasatban akár ugyanabba az irányba is mutathat.

A régészet ebben a vitában nem dönt. A kutatás szerint a leletanyag egyik irányt sem igazolja egyértelműen, és a Felső-Tisza vidékének gazdag temetői sem szolgálnak egyértelmű bizonyítékként a vereckei út mellett. Döntő régészeti bizonyíték híján a kérdés megítélése a késői krónikák szövegkritikáján, valamint a földrajzi és hadtörténeti mérlegelésen múlik. A szócikk ezért minden állításnál jelzi, hogy krónikából, kutatói következtetésből vagy modern emlékezetből származik-e.

Mi marad, ha szétválasztjuk a rétegeket? A közel egykorú források csak a beköltözés tényét rögzítik, útvonalat nem neveznek meg; a beköltözés döntő szakaszát a kutatás a 895-ös évhez köti. Az északkeleti irányt Anonymus és Kézai őrzi, és a kutatás egy része ma is ezt tartja a legvalószínűbbnek. Az erdélyi irányt a 14. századi krónikák hozzák, a filológia szerint régebbi szövegrétegből. A Vereckei-hágó mint egyetlen, ünnepélyes kapu viszont a millennium és a modern irodalom alkotása.

Ez nem teszi értéktelenné a vereckei jelképet. A millenniumi emlékezet egy hosszú, több irányból is elképzelhető folyamatot sűrített egyetlen helyszínbe, ahogyan a középkori krónikák is néhány jelenetbe sűrítették a bejövetelt. A történetírás feladata itt is a szétválasztás: a jelképet a saját korában, a 19. század végén kell elhelyezni, a 9. századi útvonal kérdését pedig nyitottként kell kezelni mindaddig, amíg új forrás vagy döntő lelet elő nem kerül.

Ez a szócikk a bejövetel útvonalai közül az északkeletit tárgyalja. A vezetés krónikás hagyományáról, köztük a Hung vári vezérátadásról, az Árpádról és Álmosról szóló szócikk ír, a déli irányról és a bolgárok elleni bizánci szövetségről pedig az Al-Duna felőli hadmozdulat bemutatása. A honfoglalás folyamatának egészét a bevezető szócikk foglalja össze, a megtelepedés földrajzát a honfoglaló törzsek szállásterületeiről szóló cikk, Erdély korai szerepét pedig az Erdély a honfoglalás első szakaszában című szócikk tárgyalja.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Hol jöttek be a honfoglaló magyarok?
Annyi biztosnak látszik, hogy a magyarok a Kárpátokon át érkeztek. Az útvonalról csak a jóval később írt magyar krónikák szólnak, és nem egyeznek: Anonymus és Kézai északkeleti, a 14. századi krónikák erdélyi irányt őriznek. A kérdés a kutatás szerint a mai napig eldöntetlen.
Miért lett a Vereckei-hágó a honfoglalás jelképe?
Egyetlen középkori forrás sem nevezi meg a Vereckei-hágót. Az 1895–1896-os millenniumi ünnepségek idején Verecke lett a megemlékezések színhelye, Ady Endre verse pedig ezt a jelképet rögzítette az irodalomban. A vereckei „egyetlen kapu” tehát a modern emlékezet terméke, nem a középkori hagyományé.
Mit ír Anonymus a honfoglalás útvonaláról?
Anonymusnál Álmos népe Kijevből Ladoméron és Halicson át vonul, majd „a Havas-erdőn áthaladva, a hungi részekre szálltak”. Első állomásuk Munkács, innen Hung várához vonulnak, amelyet a kutatás Ungvárral azonosít. A szakirodalom ezt az utat a Vereckei- vagy az Uzsoki-hágóval hozza kapcsolatba.

Források

  1. Anonymus: Gesta Hungarorum 11–13. fejezet.
  2. Kézai Simon: Gesta Hungarorum.
  3. Képes krónika (14. századi krónikakompozíció).
  4. Thuróczy János: A magyarok krónikája.
  5. Bíborbanszületett Konstantin: De administrando imperio 38. fejezet (Dumbarton Oaks, Washington, 1967).
  6. Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én… (az Új versek nyitóverse).
  7. A Kárpátok keleti hágói. Gondolatok a honfoglalás útirányairól. In: I. Moldáv–magyar régészeti kerekasztal konferencia Kelet-Európa kora középkoráról. Budapest, 2020, 317–345.
  8. A magyar honfoglalás útiránya és középkori elbeszélő forrásaink (Történeti kutatás, filológiai kontroll). A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1984/85-2 (Szeged, 1991) 553–562.
  9. A magyar törzsszövetség politikai életrajza. A magyarság a 9–10. században. Szeged, 2015.
  10. Magyar honfoglalás – honfoglaló magyarok. Budapest, 1996.
  11. A magyarok honfoglalása és elhelyezkedése. Budapest, 1923.
  12. Magyar történet I. Budapest, 1935.
  13. Három nézőpont a honfoglaló magyarokról. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából Új sorozat 1 (11.) 2006, 67–98.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak