MBMAGYAR BETYÁR
Honfoglalás és fejedelemség

1.1.2

Az Alföld elfoglalása

Honfoglalás és fejedelemség · 895–1000

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Az Alföld elfoglalása
Illusztráció

Az Alföld elfoglalása

Az Alföld elfoglalása a közkeletű emlékezetben gyakran egyetlen hadjárat képe: Árpád serege egy csatában dönti el a síkság sorsát, Salán ellenében, Alpár körül. A megmaradt források rétegesebbek. Geszta-hagyomány, közel egykorú megtelepedés-kép, évkönyvi határ és régészet külön áll, és nem sűríthető egy hősi napra.

Itt az Alföld a Duna–Tisza köze és a Tiszántúl, a Tisza-síkság birtokbavételét jelenti a honfoglalás első szakaszának keretében. A dunántúli Pannonia megszerzése, Erdély első szakasza, a morva állam felszámolása és a törzsi szállásterületek térképe másutt bontakozik ki. A síkság belső foglalásának forrásai Anonymus gesztájára, Bíborbanszületett Konstantin művére, Regino prümi apát és a Fuldai évkönyv határadataira, valamint a 10. századi temetők képére támaszkodnak.

Anonymus Gesta Hungarorum című műve a 12–13. század fordulóján vagy a 13. század elején íródott. Modern „Alföld” tájnevet nem használ, mégis ez a legrészletesebb alföldi foglalás-elbeszélés. Anonymus szerint az Úr megtestesülésének 903. esztendejében Árpád vezér elküldvén seregeit, az egész földet, amely a Tisza és a Bodrog közé esik Ugocsáig, minden lakójával együtt elfoglalta, és Borsova várát harmadnapra harccal bevette. Ez hagyományos, krónikás évszám.

Anonymus szerint Árpád Attila jussaként említi a Duna–Tisza közén elterülő földet egészen a bolgárok határáig. Ugyanott a geszta irodalmi próbát is elbeszél: Árpád Salántól többek között két korsó Duna-vizet és egy nyaláb Alpár-homoki füvet kér, hogy összevesse a Don vizével és a szcítiai füvel. A motívum a föld „jóságának” próbáját sűríti; egykorú okmány nem igazolja. A Képes krónika Kusid-története rokon alakot ismer, de pannóniai–morva keretben, nem alföldi hadjáratként.

Anonymus szerint Ond, Ketel és Tarcal Salánt Alpár várában, a Tisza mellett találják. Salán félelmében a Zagyva folyóig terjedő földet átengedi Árpádnak; Anonymus szerint Árpád a Köröstől a Zagyváig – és a Szepes-erdőig – hódít. A hungi részekről indított Tisza–Bodrog foglalás a geszta belső sorrendjéhez tartozik; a bejövetel útvonalának vitája nem e szakasz tárgya. Salán neve egykorú nyugati vagy bizánci forrásban nem szerepel: a Duna–Tisza közi birodalma geszta-konstrukció.

Anonymus szerint Salán a görög császár és a bolgár vezér segítségét kérte; a segédhad Titelre érkezett, majd az alpári ütközet következett. A diadal után a magyarok Szerig jutottak, ahol elrendezték az ország szokásait; a helyet ezért nevezték Szernek. Ondnak a Tiszától a Botva-mocsárig és a Körtvélytótól Alpár homokjáig terjedő földet adták; Ete Alpár és a Bőd-rév között földvárat építtetett, amelyet a szlovének Csongrádnak, „fekete várnak” neveztek. A helyi népesség viszonyának részlete másutt olvasható.

Anonymus szerint a Duna–Tisza közi földet Nagy Kán, Bulgária vezére, Salán őse foglalta el, és szlovéneket meg bolgárokat telepített oda. A bolgár keret a mai történetírás egy részének rekonstrukciójával összevethető, de Salán személyét nem bizonyítja. A geszta helynevekből és nemzetségi birtokhagyományból épít elbeszélést; a Képes krónika és Kézai Simon Anonymus Salán–Alpár–Duna–Tisza hadjáratát nem követi. A részletes alföldi menet ezért mindig hagyományként, nem egykorú hadjárat-naplóként olvasható.

Bíborbanszületett Konstantin De administrando imperio című művének 40. fejezete közel egykorú megtelepedés-képet ad. A kiadás bevezetője szerint a munka körülbelül 948 és 952 között készült. Konstantin szerint a „türkök” – a magyarok – a besenyők elűzése után abban a földben telepedtek le, „ahol ma is laknak”. Ez megtelepedést állít, nem alföldi csatanaplót. Salánt, Alpárt vagy Duna–Tisza közi hadjáratot a szöveg nem említ.

Konstantin szerint Turkia „egész szállása” az ott folyó folyókról kapja a nevét: Timisis, Toutis, Morisis, Krisos és Titza. A szokásos azonosítás szerint ezek a Temes, egy azonosítatlan vízfolyás, a Maros, a Körös és a Tisza vízrendszeréhez kapcsolhatók; a Toutis azonosítatlan, és a szövegkiadás modern megfeleltetést nem rögzít. Keleti szomszédként a bolgárokat nevezi meg, akiket a Duna választ el a magyaroktól; északon besenyők, nyugaton frankok, délen horvátok állnak. A síkság belső foglalásának menetét a folyólista nem pótolja.

Regino prümi apát 889 alá sűrítve írja, hogy a magyarokat a besenyők űzték el; előbb a pannóniai és avar „pusztaságokat” járták, majd a karantán, morva és bolgár határokat támadták. Az Alföld belső foglalását Regino nem írja le, és a „pusztaságok” nem lokalizálják biztosan a Tisza-síkságot. A Fuldai évkönyv 894-nél és 900-nál pannóniai dúlást, illetve „saját” pannóniai bázist említ – ez csak a medencei jelenlét határa. A Tiszát, a Köröst vagy az „Alföldet” az évkönyv nem nevezi meg; a dunántúli birtokbavétel menete külön szakaszé.

A Fuldai évkönyv a 895–896. évek alatt magyar–bolgár háborút említ a Duna vonalán; a bolgárok végül győznek nagy veszteség árán. Ez a bejegyzés a síkság déli–keleti határának egykorú feszültségét jelzi, nem az alpári ütközet naplóját. Az évkönyv Temest, Marost, Salánt vagy Titel–Alpár menetét nem állít. A bolgár háború és Anonymus bolgár kerete tehát összeolvasható kérdésként, de nem azonos történetként. A morva végjáték részletei ide nem tartoznak.

A mai történetírás egy része szerint a 9. században az Alföld déli fele bolgár ellenőrzés alatt állhatott. Ez rekonstrukció: „lehetett”, nem bizonyított személynév és nem egykorú térképszelvény. Anonymus Salán–bolgár kerete ezzel párhuzamba állítható, de Salán historicitása nyitva marad. A Bánság déli része a 10. században a régészeti kép szerint gyéren lakott; a magyarság a Bánság északi részén és a Maros mentén három nagyobb tömbben telepedett le a régészeti áttekintések szerint. A politikai előzmény és a temetők sűrűsége tehát nem esik egybe automatikusan.

A 10. századi temetőket a régészeti összefoglalók szerint többnyire folyók menti magaspartokon létesítették. A Bácska, a Bánság és a Maros–Körös-köz belső része gyéren lakott. A sírok kis közösségeket, gyakran rövid életű temetőket mutatnak; a vizektől távoli szárazulatok gyéren lakottak. A temetők nem konkrét csaták – így a hagyományos 903-as alpári ütközet – lenyomatai. A síksági birtokbavétel a történeti ütemezés szerint a honfoglalás első szakaszához kötődik; a későbbi dunántúli és északi lépések itt csak keretként jelölhetők.

A Felső-Tisza-vidék a 10. század első felében gazdag, fejedelmi katonai kíséretet sejtető temetőcsoportot mutat a régészeti értékelés szerint. Ez párhuzamba állítható Anonymus Tisza–Bodrog hangsúlyával, de nem bizonyítja a 903-as csatákat, és nem teszi a gesztát egykorú naplóvá. A Duna–Tisza közén a 10. század első felére csak viszonylag kevés lelőhely keltezhető; a század közepén erősebb beáramlás a pesti síkság–Szeged sávban, rövid életű temetőkkel. A belső síkság „üressége” tehát időben is rétegzett.

Egy településtörténeti modell szerint a honfoglalók téli szállásait a Tisza–Duna téli legelőnek is alkalmas vidékére helyezték; a Közép-Tisza menti és hegyvidéki helynévpárok téli–nyári szállásokat jelezhetnek. Ez hipotézis, nem forrásállított hadjárat-menet. A vezér–törzs párok és a törzsnévi helynevek vitája a szállásterületek szakaszához tartozik, ide nem. A folyók menti megtelepedés és a gyér belső síkság együtt a mozgékony, vízparti életmódot erősíti, az „egy csatás Alföld” képet nem.

A források azért nem simíthatók egyetlen képpé, mert más műfajt és más időtávolságot képviselnek. Anonymus a helyneveket és a nemzetségi emlékezetet gesztává rendezi; Konstantin a szállás folyóneveit és a szomszédokat rögzíti; Regino és a Fuldai évkönyv a medencei megjelenés és a bolgár határ nyugati szemléletű jelzéseit adja; a temetők a 10. századi jelenlét sűrűségét mutatják. A 903. év, Salán személye és az „egy csatás foglalás” ezért hagyományként vagy rekonstrukcióként áll, nem közös egykorú bizonyítékként.

Nyitva marad Salán historicitása: a geszta részletes alakja egykorú szövegben nincs. Nyitva marad a hagyományos 903-as év, amelyet Anonymus ad, más réteg nem erősít. Nyitva marad a Toutis folyó azonosítása, mert a bizánci szöveg a nevet megadja, a modern megfeleltetés bizonytalan. Nyitva marad, hogy a síkság déli felének bolgár fennhatósága milyen mértékű volt; a rekonstrukció „lehetett” formában áll. A Felső-Tisza „fejedelmi központ” olvasata régészeti értékelés, nem a geszta bizonyítéka.

Az Alföld birtokbavétele tehát több réteg együttolvasása: a geszta elbeszélése hagyományként, a bizánci folyólista megtelepedés-képként, az évkönyvek bolgár és medencei határként, a temetők pedig a folyók menti, gyér belső jelenlétként. A népszerű egyetlen csata képe ezekből nem következik. A dunántúli fordulat, Erdély első szakasza és a helyi lakosság beilleszkedésének kérdése külön íveken folytatódik; itt a síkság forrásrétegeinek különbsége a lényeg.

Gyakori kérdések

Ki volt Salán?
Anonymus szerint Ond, Ketel és Tarcal Salánt Alpár várában, a Tisza mellett találják. A mai történetírás egy része szerint a 9. században az Alföld déli fele bolgár ellenőrzés alatt állhatott. Nyitva marad Salán historicitása: a geszta részletes alakja egykorú szövegben nincs.
Hol telepedtek le a magyarok az Alföldön a 10. században?
A sírok kis közösségeket, gyakran rövid életű temetőket mutatnak; a vizektől távoli szárazulatok gyéren lakottak. A Duna–Tisza közén a 10. század első felére csak viszonylag kevés lelőhely keltezhető; a század közepén erősebb beáramlás a pesti síkság–Szeged sávban, rövid életű temetőkkel.
Mit ír Bíborbanszületett Konstantin a magyarok letelepedéséről?
A kiadás bevezetője szerint a munka körülbelül 948 és 952 között készült. Konstantin szerint a „türkök” – a magyarok – a besenyők elűzése után abban a földben telepedtek le, „ahol ma is laknak”. Salánt, Alpárt vagy Duna–Tisza közi hadjáratot a szöveg nem említ.

Források

  1. Anonymus: Gesta Hungarorum. Fordította Pais Dezső.
  2. Constantine Porphyrogenitus: De administrando imperio. Greek text edited by Gy. Moravcsik, English translation by R. J. H. Jenkins. New, Revised Edition. Dumbarton Oaks Center for Byzantine Studies, Washington, D.C., 1967 (Third Impression, 1993).
  3. Annales Fuldenses sive Annales regni Francorum orientalis. Recognovit Fridericus Kurze. Impensis Bibliopolii Hahniani, Hannoverae, 1891.
  4. Regino: Reginonis abbatis Prumiensis Chronicon cum continuatione Treverensi. Recognovit Fridericus Kurze. Impensis Bibliopolii Hahniani, Hannoverae, 1890.
  5. Regino: Chronicon. Latin Wikisource (Migne-átirat).
  6. Képes krónika. Fordította Geréb László. Magyar Hírlap–Maecenas, 1993.
  7. Kézai Simon: Magyar krónikája. Fordította Szabó Károly.
  8. Sudár Balázs – Petkes Zsolt (szerk.): Honfoglalás és megtelepedés. Magyar őstörténet 4. Helikon Kiadó – MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport, 2016.
  9. Györffy György: A honfoglaló magyarok települési rendjéről. Archaeologiai Értesítő 97 (1970), 191–242.
  10. Révész László: A dinamikus 10. század a régészeti leletek tükrében a Kárpát-medencében. Magyar Tudomány 182 (2021) S1, 155–165.
  11. Révész László: A honfoglalás és államalapítás kori temetők tanulságai. Rubicon 27 (2016) 7. sz., 58–65.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak