Március 13. Bécs
Az 1848-as bécsi forradalom napja március 13., hétfő: az alsó-ausztriai rendek Landhausban tartott ülése körül tüntetés, katonai sortűz és külvárosi zavargás után Metternich Kelemen herceg államkancellár este lemondott. A magyar emlékezet a napot gyakran Kossuth Lajos nevéhez köti, a források azonban összetettebb képet adnak.
A közkeletű magyar kép szerint Bécset Kossuth „gyújtotta fel”: március 3-i pozsonyi beszédének német fordítását felolvasták a bécsi tömeg előtt, és ebből lett a forradalom. A millenniumi nemzettörténet a beszéd lapokban megjelent szövegét a bécsi forradalom „leghathatásabb élesztőjének” nevezte. A felolvasás valóban megtörtént, és nagy hatása volt, de nem ez volt az egyetlen ok. Ugyanazon a napon diákok, rendi tagok, polgárok, külvárosi munkások és katonák mozgása együtt vezetett a kancellár bukásához, és a bécsi források mindegyike más szálat emel ki.
Az előzmény egy nappal korábbra nyúlik. Metternich felesége, Melanie hercegné naplója szerint március 12-én, vasárnap a bécsi diákok aláírt petíciót adtak át egyik professzoruknak, aki azt Lajos főherceghez juttatta, és a főherceg még aznap este megkapta. A napló a Bécsből való távozás után készült, tehát visszatekintő beszámoló, és a vesztes oldal nézőpontját hordozza. Hétfőn, március 13-án az alsó-ausztriai rendek a Herrengassén álló Landhausban gyűltek össze.
Egy negyedszázaddal később kiadott bécsi forradalomtörténet szerint – a katalógusadat szerint 1872-ben jelent meg, egy későbbi hivatkozás 1876-ot ad – az ülést délelőtt 10 órára tűzték ki, és a hivatalos jegyzőkönyv 127 jelen lévő rendi tagot rögzített, akiknek többsége már 9 óra előtt megérkezett. Az épület udvarán és a környező utcákon nagy tömeg gyűlt össze. A bécsi várostörténet mai lexikona szerint körülbelül kétszáz tüntető petíciót adott át a rendeknek. A rendi ülés így már a kezdetekor a nyilvánosság nyomása alatt állt.
Az udvaron Fischhof Adolf orvos rövid beszédet mondott. A bécsi várostörténet ezt tartja az első demokrata beszédnek a város történetében, és a nap egyik indító mozzanataként kezeli. A beszéd szövegét az 1872-es forradalomtörténet közölte, a szerzők szerint először teljes terjedelemben, Fischhof saját kéziratából. Egykorú lejegyzéséről nincs ellenőrzött adat, így a szöveg utólagos közlés marad: a szónok negyedszázaddal később maga adta át, és ez az utólagos formálás lehetőségét nem zárja ki.
Az 1872-ben közölt szöveg szerint Fischhof első követelése a sajtószabadság volt: „Vor Allem verlangen wir Preßfreiheit!” Egy másik mondata így szólt: „Wer an diesem Tage keinen Muth hat, gehört in die Kinderstube.” A beszéd a monarchia népeinek – németeknek, szlávoknak, magyaroknak és olaszoknak – testvéri összefogását sürgette, és Ausztria jövőjét éltette. A leírás szerint a tömeg ezután sorra ismételte a követeléseket: sajtó-, vallás- és tanszabadságot, felelős minisztereket, népképviseletet és népfelfegyverzést.
Ugyanezen a délelőttön, ugyanabban az udvarban hangzott el az a szöveg, amelyhez a magyar emlékezet a napot köti. Az 1872-es leírás szerint Kossuth március 3-i pozsonyi beszédének német fordítása egy magyarországi születésű orvostanhallgatóhoz, Goldner Miksához került, aki az udvari kút tetejéről kezdte felolvasni. Hangja gyengének bizonyult, ezért egy 23 éves, tiroli születésű joghallgató, Putz vette át, és az elejétől kezdve teljes terjedelmében felolvasta. A beszéd tartalma a március 3-i pozsonyi naphoz tartozik.
A leírás szerint az alkotmányos berendezkedést követelő mondatoknál percekig tartó taps és „Konstitution!” kiáltások szakították meg a felolvasást. A kutatás egy része arra is rámutat, hogy a Bécsben elhangzott német szöveg nem az eredeti pontos mása volt: a fordító némileg átdolgozta, és ebben a változatban az örökös tartományoknak adandó alkotmány hangsúlyosabban szerepelt, mint Kossuth pozsonyi szövegében. A fordító nevét a források eltérően vagy bizonytalanul adják, ezért itt nem szerepel.
Délre a mozgás kilépett a Landhaus falai közül. Melanie Metternich naplója szerint 12 órakor diákok gyűltek az államkancellária, a Ballhausplatzon álló Staatskanzlei elé, és sajtószabadságot, nyilvános bíráskodást, gondolatszabadságot követeltek. A bécsi lexikon szerint a tüntetők itt már Metternich lemondását is követelték. A közönség közben behatolt a rendek üléstermébe; az 1872-es leírás szerint a rendek déli 12 óra körül testületileg a Hofburgba vonultak.
Az 1872-es mű szerint a belvárost körülvevő városkapukat 1 és fél 2 között bezárták; a külvárosiak egy része addigra bejutott a belvárosba. A katonaságot Albrecht főherceg vezette. Melanie Metternich naplója szerint a csapatokat a Freyungon kövekkel fogadták, a főherceg kíséretének egyik tábornoka súlyosan megsebesült, és erre a katonaság fegyvert használt. A napló tehát a fegyverhasználatot a kőzápor következményeként írja le, parancsot nem említ.
Az 1872-es leírás részletesebb. Eszerint egy utászzászlóalj a Freyung felől szuronyszegezve nyomult előre a Herrengassén a Landhaus felé, az épület ablakaiból kövekkel és fadarabokkal dobálták a katonákat, majd sortűz dördült. A Landhaus előtt öt ember halt meg; a bécsi várostörténet őket nevezi a márciusi forradalom első áldozatainak. Az 1872-es mű szerint köztük volt egy fiatal technikushallgató, Spitzer Henrik, két munkás, egy idős férfi és egy idős asszony, akit a tolongó tömeg nyomott agyon.
Hogy ki adott tűzparancsot, nem dönthető el biztosan. Egy mai bécsi összefoglaló szerint Albrecht főherceg adta ki; Metternich Melanie naplója csak annyit ír, hogy a kövekkel megdobált csapatok fegyvert használtak, a parancs szövege pedig nem ismert. A sortűz órája is bizonytalan: az 1872-es mű egy általa idézett életrajz alapján Spitzer halálát délután 2 órára teszi. A bécsi lexikon szerint a vérontás után a polgárőrség nem volt hajlandó a katonasággal együtt lőni a tüntetőkre.
Délután a zavargás súlypontja a külvárosokba tolódott. Melanie Metternich szerint körülbelül 4 órától megmozdultak a külvárosok, Mariahilfban halottak és sebesültek voltak, a tömeg az udvari istállókat és az arzenált ostromolta. A bécsi lexikon szerint az istállók elleni támadást sortűzzel verték vissza, a város körüli glacison pedig kidöntötték a gázlámpák oszlopait, és meggyújtották a kiáramló gázt; a lexikon ezt „tűzkoszorúként” írja le. Társadalmi háttérként az ínséget és a munkanélküliséget nevezi meg.
Este a döntés az udvarban született meg. A napló szerint fél 7-kor Metternichet az udvarba hívták, és Windischgrätz Alfréd herceg polgári és katonai kormányzói megbízást kapott. Este 10 óra körül, miközben a glacison még harcoltak, megkezdődtek az engedmények, és az első engedmény Metternich bukása volt. Felesége beszámolója szerint Lajos főherceg közölte vele, hogy a székváros biztonsága a lemondásától függ; Metternich azt felelte, hogy a kiontott vérért nem vállal felelősséget, és a főherceg kezébe adta lemondását.
Ez a jelenet egyetlen, utólagos és egyoldalú beszámolóból ismert, a vesztes fél szemével. Ugyanez a napló a tömeg összetételéről elfogult megjegyzéseket tesz zsidókról és lengyelekről; ezek a szerző nézőpontját mutatják, nem a tüntetők valós összetételét. A közkeletű összevonással szemben Metternich nem 13-án éjjel menekült el: a lemondás este 10 óra körül történt, az államkancelláriát és Bécset pedig március 14-én hagyta el, a napló szerint Feldsberg felé.
Március 14-én Bécsben gyorsan követték egymást az engedmények. Melanie Metternich naplója szerint felfegyverezték a diákokat és a polgárőrséget, és megadták a sajtószabadságot; a millenniumi nemzettörténet is erre a napra teszi Metternich távozását. A bécsi lexikon a márciusi forradalom időkeretét március 13-tól 16-ig számítja. A diákok, a rendek, a polgárság és a külvárosok mozgása a katonai fellépéssel együtt így két nap alatt Metternich bukásához és az első engedményekhez vezetett.
Az áldozatok körül két szám kering, amelyek nem vonhatók össze. A Landhaus előtti sortűz öt halottja a belvárosi katonai fellépéshez tartozik. A bécsi várostörténet szerint a márciusi napok hivatalos halottszáma 48 volt, a lexikon szerint azonban a valós szám valószínűleg jóval magasabb, és az áldozatok többsége nem a belvárosban, hanem a külvárosokban esett el. Ugyanez a forrás 532 letartóztatásról tud. Az öt halott tehát csak a belvárosi sortűz mérlege.
A hír Pozsonyba részletekben érkezett. Egy Széchenyi István márciusi napjairól írt tanulmány szerint a városban március 13-án délelőtt már keringtek hírek a bécsi feszültségről, az első hiteles tudósítások azonban március 14-én a délelőtti gőzhajóval futottak be. Az országgyűlés kerületi ülése fél 11-kor kezdődött, és Kossuth napirend előtt szólalt fel. Saját szavai szerint csak néhány perccel előbb értesült az eseményekről: „A múlt éjjel Bécsben polgárvér folyt. – Metternich minisztériuma megbukott.”
Ugyanebben a beszédben Kossuth közölte, hogy Bécsben az uralkodó megadta a sajtószabadságot, a fegyvertárat megnyittatta, és a feliratkozó polgárok fegyvert kapnak; szólt arról is, hogy a dinasztia egyik tagját „tettleges bántalmak” érték. A beszéd mai kiadásának szerkesztői jegyzete szerint ez Albrecht főhercegre vonatkozik. Három indítványt tett: küldöttség menjen a nádorhoz a felirat haladéktalan felterjesztéséért, készüljön sürgősen sajtótörvény-javaslat, és javaslat szülessen a belső nyugalom védelmére.
Pestre a hír egy feldolgozás szerint március 14-én este ért el. Egy sajtótörténeti kézikönyv szerint az ellenzéki kör aznapi ülése után a Pilvaxban folytatott vita a bécsi forradalom hírének megérkezésével fordult meg; ezt elsődleges forrás közvetlenül nem erősíti meg. Petőfi Sándor március 17-i keltezésű naplóbejegyzése szerint a forradalom lángja „végre Bécset is fölgyújtotta, Bécset!”, a Nemzeti dalt pedig saját, utólagos közlése szerint március 13-án írta. A március 15-i pesti nap és a 12 pont külön történet.
A források eltérése nagyrészt abból fakad, ki honnan nézte a napot. Metternich Melanie naplója az udvar és a kancellária felől látott: a diákpetíciót, a Staatskanzlei előtti tüntetést, a katonaságot és az esti engedményeket rögzíti, Fischhofot és a Kossuth-felolvasást viszont nem említi, pontos áldozatszámot sem ad. Az 1872-es bécsi forradalomtörténet egykorúak műve, de negyedszázaddal később készült, és a Landhaus udvarának jeleneteit részletezi. A mai bécsi lexikon Fischhof beszédét és a társadalmi okokat emeli ki.
A magyar hagyomány ezzel szemben a Kossuth-szöveg felolvasását állítja középpontba. A millenniumi nemzettörténet a beszédet a forradalom legfőbb élesztőjének tartotta, és a mai magyar történetírás egy része szerint is döntő lökést adott Bécs forradalmasodásának; ugyanez a felfogás azt is hangsúlyozza, hogy a két főváros forradalma egymást segítette. A felolvasás ténye és hatása jól adatolt, de egyik forrás sem teszi a bécsi forradalom egyetlen okává, és a szálak külön állnak.
Több részlet nyitva marad: a fordító személye, az egyes órák pontossága, amely többnyire egyetlen forrás közlésén nyugszik, és az áldozatok valós száma. Annyi bizonyos, hogy március 13-án a bécsi rendi ülés, a diákok és polgárok tüntetése, a katonai sortűz és a külvárosok felkelése együtt vezetett Metternich lemondásához, és hogy a hír másnap Pozsonyban új helyzetet teremtett. A pesti folytatás és az áprilisi törvények útja már a következő fejezetekhez tartozik.
