Vita et sanguine
A közkeletű kép szerint 1741. szeptember 11-én Pozsonyban a gyászruhás Mária Terézia karján a csecsemő Józseffel állt a rendek elé, és egyetlen felkiáltás – vitam et sanguinem, sőt a későbbi hagyomány szerinti Moriamur pro rege nostro – mentette meg a birodalmat. A törvény szövege és a forráskritika ennél szárazabb folyamatot mutat.
A tárgy a vitam et sanguinem fordulat, a hozzá kötött 1741. szeptemberi hagyomány, a LXIII. törvénycikk élet- és vér-ígérete, valamint a kivételes felkelés előírása. A latin felkiáltás, a magyar törvényi szöveg és a későbbi toldalék három külön réteg; a cím a hagyományos megnevezést őrzi. A csecsemős jelenet és a Moriamur-formula a közkeletű kép része, nem a törvény szövege. Az élet- és vér-ígéret törvénybe foglalt politikai–katonai alku keretében olvasható.
Az 1741. évi törvények előbeszéde szerint VI. Károly az előző év Mindszent havában halt meg, fiúörökös nélkül. A napi dátumot a törvényi előbeszéd nem adja meg; a kronológiai táblák 1740. október 20-át közlik. Mária Terézia az 1723. évi első és második törvénycikkre hivatkozva foglalta el a magyar trónt. A dinasztikus jogalap tehát a Pragmatica Sanctio törvényi keretébe illeszkedik; a női örökös Magyarország kétségtelen királya e törvények szerint.
Az országgyűlést 1741. május 14-ére, Exaudi vasárnapra hirdették Pozsony szabad királyi városába; a királynő személyesen megjelent. A királyi hitlevél 1741. június 24-én, Szent-Iván hava huszonnegyedikén kelt Pozsonyban. Az első törvénycikk a koronázást megtörténtként rögzíti, a napot azonban nem írja ki. Pálffy Jánost 1741. június 22-én választották nádorrá; a választás a kronológiai táblákban áll, nem a LXIII. törvénycikk saját szövegében. A diéta menete tehát több törvényből és kronológiából olvasható össze.
A vitam et sanguinem fordulat világhíre a kutatás szerint az 1741. szeptember 11-i pozsonyi várbeli jelenethez kötődik. A megnyitott LXIII. törvénycikk magyar szövege ennél szűkebb: a politikai veszélyt, a királynő ajánlását és a rendek ígéretét rögzíti. A latin felkiáltás szó szerinti mondata ebben a megnyitott magyar törvényi szövegben nem áll. A törvény szövege a politikai veszedelemre válaszoló ajánlást rögzíti, nem a későbbi festői jelenet forgatókönyvét.
A LXIII. törvénycikk bevezetője szerint a bajor választó francia segítséggel Felső-Ausztriát támadta, és Bécs is veszélybe került. Ugyanakkor a sereg Sziléziában a poroszok ellen volt lekötve. A királynő ebben a helyzetben tárta a rendek elé a veszélyt, és saját személyét, valamint királyi gyermekeit is a magyarok hűségébe ajánlotta. A törvény tehát a katonai szorultságot a felkelés indokaként nevezi meg, nem utólagos hősi elbeszélésként vagy allegóriaként.
A LXIII. törvénycikk szerint a rendek életüket és vérüket ajánlották fel a királynő, az ország és a korona oltalmára a politikai veszedelem idején. Ott a magyar „életöket és véröket” formula olvasható a törvényi hagyományban. A latin felkiáltás és a magyar törvényi szöveg külön réteg; egyik sem helyettesíti a másikat, és a törvény az ajánlást rögzíti, nem a festői jelenet forgatókönyvét.
A felkelést csak erre az egy alkalomra és szükségre határozták el, az alaptörvények és a nemesi kiváltságok sérelme nélkül. A törvény 21 622 porta szerint kivetett gyalogost írt elő, hat újonnan alakítandó ezredben; zsoldjuk az ország adóalapjából. A rendek kikötötték, hogy a fogyatékok pótlására és újabb újoncozásra ne legyenek kötelezhetők. A huszonegyezer hatszáz huszonkét tehát törvényi előírás, nem a teljesítés utólagos igazolása.
Az összes nemes az 1715. évi nyolcadik törvénycikk szerint személyesen felkel. A birtokos nemesek nádori portánként egy lovast állítanak a királynő, az ország és a korona oltalmára, a közeledő 1742. hadi év végéig. A személyes felkelés és a portánkénti lovas tehát a törvény két további tétele. A törvény előír; a tényleges kiállítás teljesülése az előírásból nem következik. A porta szerinti lovasállítás a személyes felkelés mellett áll a törvényben.
A négy kerületi főparancsnok a törvény szerint Eszterházy József a Dunántúlon, ifjabb Eszterházy Ferenc a Dunán innen, Csáky György a Tiszán innen és Károlyi Sándor a Tiszántúlon. A törvényeket 1741. október 29-én, Mindszent hava huszonkilencedikén szentesítették a pozsonyi királyi várban. A záróformula Batthyány Lajos kancellár kezei által történt szentesítést nevez meg. A szentesítés zárja a diéta törvényi sorát; a hadjáratok lefolyása más cikk tárgya.
A szeptember 11-i jelenet naplórétegét a kutatás az országgyűlési diárium és egy velencei követjelentés közvetítésével tárgyalja a fordulat használatáról. A fordulatot a kutatás többszörösen dokumentáltnak tartja ezen a napon. A ceremónia percről percre sorrendje a megnyitott naplószöveg hiányában nem rekonstruált. A törvényi ígéret ettől a retorikai hagyománytól elválik, és a politikai alkut a törvénycikk rögzíti. A naplóréteg és a törvénycikk így két külön forrásréteg.
A Moriamur pro rege nostro hozzátétel a kutatás szerint nem hiteles szeptember 11-i felkiáltás. Egykorú forrásokra hivatkozva a kutatás azt állítja, hogy ez a mondat akkor nem hangzott el. A toldalék későbbi eredetű; a kutatás Voltaire Histoire de la guerre de 1741 című művéhez köti. A latin vitam et sanguinem rétegét ezért el kell választani ettől a későbbi, nem hiteles kiegészítéstől és a színpadi hagyománytól.
A későbbi hagyomány a királynőt gyászruhában, karján a csecsemő Józseffel ábrázolja szeptember 11-én. A kutatás szerint a gyermek főherceg csak 1741. szeptember 21-én érkezett Bécsből Pozsonyba, tehát szeptember 11-én nem lehetett a királynő karján. Ugyanez a kutatás a fekete gyászruhát Mária Erzsébet főhercegnő – Osztrák Németalföld helytartója – 1741. augusztus 26-i halálához köti. A csecsemős jelenet tehát későbbi hagyomány, nem egykorú naplótény.
Miért térnek el a források? Először is, a törvény a politikai–katonai alkut rögzíti: ajánlás, élet- és vér-ígéret, kivételes felkelés és meghatározott katonaállítás. Másodszor, a latin fordulat a retorika és a naplóhagyomány rétege; a megnyitott magyar törvénycikk a magyar formulát adja. Harmadszor, a gyászruha, a csecsemő és a Moriamur-toldalék a későbbi emlékezet és allegória termékei. Aki egyetlen jelenetre sűríti a történetet, a törvényi alkut a legendás kellékekkel cseréli fel.
Az 1741. évi XI. törvénycikk szerint a királynő a magyar ügyeket magyarokkal, illetve magyar tanácsosok segítségével intézi, a helytartótanács keretében. Ez a dinasztikus–rendi viszony másik törvényi szála, nem a felkelés hadrendje. A dinasztikus–rendi viszony tehát több törvénycikkben, nem egyetlen felkiáltásban áll. A felkelés előírása és a kormányzati ügyintézés így külön törvényi réteg. A helytartótanács a törvényi ügyintézés kerete, nem a felkiáltás forgatókönyve.
A szeptember 11-i naplóréteget a kutatás többszörösen dokumentáltnak tartja a fordulat használatára nézve, ahogyan a kutatás idézi. A velencei követ jelentése a kutatás közvetítésében „e sangue e vita” formulát említ. Ezek a tételek nem közvetlenül olvasott naplószövegek, ezért közvetlen idézetként vagy saját tekintélyű állításként nem szerepelhetnek. A biztos törvényi alap továbbra is a magyar LXIII. cikk élet- és vér-ígérete és a kivételes felkelés.
A közemlékezet néha az „egész nemzet” felkeléséről, sőt százezres seregről beszél. A törvény ennél szűkebb: huszonegyezer hatszáz huszonkét gyalogot, személyes nemesi felkelést és portánkénti lovast ír elő, csak erre az egy alkalomra. A kivételesség a nemesi kiváltság fenntartásával együtt áll. A túlzó létszámképek és a másodlagos irodalom eltérő számai ezért itt egyértelműen nem vehetők át a törvényben rögzített gyalogszám helyett.
Az országgyűlés időkerete a kronológiai táblák szerint 1741. május 14-étől október 29-éig tart. A szeptember 11-i hagyományos nap tehát a diéta közepén áll, a törvények októberi szentesítése előtt. A törvényi alku szövege és a szentesítés napja így nem esik egybe a hagyományos felkiáltás napjával. A három időpont – a diéta nyitása, a szeptemberi hagyomány és az októberi szentesítés – egymástól külön olvasható. A diéta időkerete és a törvényi szentesítés napja így külön rétegek a hagyományos jelenethez képest.
Összefoglalva: a Vita et sanguine címmel jelölt történet középpontjában a vitam et sanguinem fordulat és a LXIII. törvénycikk áll. A rendek 1741-ben életüket és vérüket ígérték, és kivételes felkelést, köztük 21 622 gyalogost szavaztak meg. A szeptember 11-i nap a hagyomány napja; a csecsemő a karon és a Moriamur-felkiáltás nem hiteles kellék. Az előírt katonaszám a törvényi kötelezettség, nem a teljesítés igazolása.
