Zrínyi Miklós téli hadjárata
A közkeletű kép szerint Zrínyi Miklós 1664 telén Szigetvárat is bevette, és az eszéki híd egyetlen, pontosan megadható „királyi” mű. A szemtanúk és Zrínyi saját levelei mást mutatnak: a hadjárat 1664 január–februárjában a Dráva–Duna közén zajlott; Szigetvárat nem foglalták el, Pécs városát igen, a várat nem.
A napi dátumok a magyar résztvevő-források szerint Gergely-naptárban értendők; a Julián 1664-ben még tíz nappal hátrább járt. A királyi Magyarországon már az 1588. évi XXVIII. törvénycikk az új naptár használatát írta elő. Zrínyi Miklós horvát bán, Wolfgang Julius von Hohenlohe birodalmi vezér és a csatlakozó magyar–horvát hadak a téli (eszéki) vállalkozást a török utánpótlás megakasztására és a Dráva–Duna közi tartomány pusztítására indították. A cél Zrínyi leveleiben a híd megsemmisítése és Kanizsa elzárása Berzence, Babócsa és Segesd tartásával.
Hohenlohe serege a német hadijelentés-vonal szerint 1664. január 20-án Új-Zrínyivárnál, a gyülekezőhelyen volt. Draskovich János február 18-i levele szerint január 21-én Zrínyi, Hohenlohe és Batthyány hada Berzence alatt egyesült. Az Eszterházy-nyomú összefoglalók az összlétszámot körülbelül huszonhatezer főre teszik – magyar, horvát, birodalmi és császári német részekkel; a névtelen szemtanú viszont körülbelül negyvenezer főt említ. A két szám nem simítható egyetlen hivatalos fejkvótává; a kettős parancsnokság a későbbi nézeteltérés kerete.
Berzence a kalendárium és a többségi szemtanú-vonal szerint január 22–23. táján megadta magát, szabadabb elvonulással. Babócsa január 24–25. körül került keresztény kézre; Draskovich a megadást a 24-re is teheti, más források a 25-öt hangsúlyozzák. A napi eltérés kicsi, de a pontos nap forrásonként változik, és nem zárható egyetlen táblába. Zrínyi február 19-i levele szerint Berzencét és Babócsát említésre méltó veszteség nélkül bevették, és tartották a hadjárat végéig.
Barcsot üresen találták a Dráva mellett, és felégették; Zrínyi február 19-i levele Barcsot és Turbékot együtt említi a pusztított helyek között. Turbékot – Szulejmán sírhelyét Szigetvár közelében – elfoglalták és elpusztították. A névtelen szemtanú szerint Zrínyi nem engedte a sír kibontását, mondván: Non venimus contra mortuos, sed vivos. A sír érintése tehát nem történt meg; a hadmozdulat az élők ellen irányult a szemtanú szerint, nem a holtak sírja ellen. A Dráva-menti üres helyek felégetése a tartományi nyomás része volt, nem önálló cél.
Szigetvárnál lövöldözés és zaklatás volt, de Draskovich, a névtelen elbeszélő és Zrínyi Turbék-említése nem állítja a vár bevételét. A névtelen szemtanú kifejezetten cáfolja a hírt, hogy „megvettük Szigetet”, és a könnyű bevétel lehetőségét is elutasítja. A lexikon átmeneti Szigetvár-foglalása ezzel ellentmond a szemtanúknak; a hadjárat magjában Szigetvár ostrom nélkül maradt. A közkeletű összekeverés innen ered, és a szemtanúkhoz képest téves másodlagos állítás. A Turbék–Sziget környéki zaklatás tehát nem egyenlő a vár kézre kerítésével.
Pellérdre január 27-én értek; Pécs alá a kalendárium és Draskovich szerint január 28-án. A város bevétele forrásonként szóródik: a kalendárium, Draskovich és a Vitnyédi-vonal január 29-ét adja, a névtelen szemtanú január 30-át. Egyik nap sem dönthető el egyetlen hivatalos dátumként; mindkét szálat együtt kell tartani. A vár török kézen maradt; Zrínyi a tél hidegét és a sereg megőrzését hozta fel okként a grazi tanácshoz és a királyhoz írt levelekben.
Zrínyi február 19-i levele szerint Hohenlohe Pécs ostromát a kelleténél mohóbban követelte. A vár sok vér árán való megszerzése helyett a bán a hídfelégetést és a tartomány pusztítását tartotta a vállalkozás magjának. A Zrínyi–Hohenlohe nézeteltérés helyét a 19. századi összefoglalók gyakran Pécshez kötik; a kalendárium-közlés összevetése a Szigetvár utáni szétválást is hangsúlyozza. A két helyszínréteg párhuzamosan áll, egyik sem zárja ki a másikat véglegesen; Hohenlohe seregét nem rendelték egyértelműen Zrínyi alá.
Zrínyi lovassággal az eszéki híd felé indult; a kalendárium ezt január 30-ára teszi, körülbelül négyezer fővel, más források körülbelül ötezerről beszélnek. Dárdát – a híd védelmében álló várat, a forrásokban Tordaként is – január 31-én bevették. Az eszéki fahíd felégetését február 1-jén kezdték; a névtelen szemtanú és Eszterházy két napot (1–2.) ír, Draskovich harmadfél napot, a kalendárium 1–2-t, visszatéréssel a harmadikán. Az időtartam tehát szóródik, és nem zárható egyetlen napra. A lovassági előrenyomulás a híd ellen a vállalkozás döntő szakasza.
A híd leírása forrásonként eltér, és nem adható egyetlen hivatalos méret. Draskovich szerint szélessége tizenhat lépés, hossza egy jó mérföld, szép, sima, vastag tölgyfa; fahidat annál szebbet és hosszabbat soha nem látott. Eszterházy Mars Hungaricusa szerint tizenkét láb széles és körülbelül nyolcezer-háromszázharmincöt láb hosszú. A névtelen szemtanú opus regium et generosumnak nevezi; náddal rakták meg, majd felgyújtották, mígnem porrá égett. A méretek így három párhuzamos szemtanú-képet adnak, nem egyetlen táblát.
Zrínyi a királynak a hidat híres s igazán királyi hídnak nevezte, amelyet Dárdával együtt felégettek. A kutatás egy része – 19. századi kritikában fenntartott ellenvetésként – rőzse–földtöltésnek minősíti hidacskákkal, nem remekműnek. A szemtanúk tölgyfa-képe és ez a földtöltés-olvasat egymás mellett áll; egyik sem győztes döntés. Eszékből lőttek az égetés alatt; a keresztény veszteség a szemtanúk szerint csekély volt: Eszterházy egy sebesültet, Draskovich semmi kárt említ a hídnál.
Visszafelé a kalendárium február 3–5. közé teszi az utat; Draskovich február 4-i indulást említ. Útközben Baranyavárat és Sásdot, illetve a vidéket is felperzselték. Zrínyi február 19-i levele szerint a tatárok a Dunán átúszva menekültek. A Dráva–Duna közi pusztítás a levelek magja; a névtelen szemtanú „háromezer falu” és „nyolcvanezer szekér” képe retorika, nem számszerű tény, és nem emelhető a hadjárat mérhető eredményei közé. Zrínyi grazi levele szerint török sereg ott aligha járhat. A pusztítás léptékét a levelek magja igazolja, a kerek számok nem.
Pécs városát a visszavonulás előtt felgyújtották; a pontos nap forrásonként szóródik. A névtelen szemtanú február 5-ét adja, az Eszterházy-kivonat február 6-át, a kalendárium február 7-i indulást, egy későbbi hadijelentés-vonal február 9-ét is említi. Az 5–7. (esetleg 9.) sáv nem simítható egyetlen napra. Eszterházy Pécs égését Szodoma-párhuzammal írja le – ez is retorika, nem mérhető adat a tűz nagyságáról, és nem szám.
Szigetvár mellett az elvonulás február 8. vagy 9. táján történt a források szerint; a vár továbbra sem került keresztény kézre. Segesd február 12. táján megadta magát; Draskovich szerint körülbelül negyvenöt török volt benne, és keresztény rabokért engedték szabadon. Zrínyi Babócsába és Berzencébe kétszáz németet a Spork-ezredből és saját költségén néhány száz magyart helyezett őrségként, hogy a három hely tartása Kanizsa elzárását szolgálja a téli forrás szerint. A három hely tartása Zrínyi önértelmezésében a Kanizsa-elzárás feltétele.
Zrínyi Babócsáról február 11-én a grazi császári tanácshoz írta: amit akartak és megfogadtak, teljesítették; Pécs városát kifosztották és felperzselték, a várat a kedvezőtlen időjárás a kezükből kiragadta; csupán Segesd nem váltotta be akkor még a reményüket. Február 17-én Wesselényi Ferenc nádornak Csáktornyáról azt írta: az új esztendőt a haza vigasztalására látták, és „most avagy sohasem” ronthatja meg az ottomán hadat – ez a bán saját időzítése. A grazi és a nádori levél így a téli siker önképét rögzíti.
Zrínyi február 19-i levele I. Lipótnak önjelentés: a vállalkozás célját elérték említésre méltó seregveszteség nélkül – ez az ő értékelése. Draskovich Pécs körül körülbelül kétszáz német veszteséget említ részegség miatt; a névtelen szemtanú is veszteségeket jegyez az ostrom körül. Ha Berzence, Babócsa és Segesd tartani lehet, Kanizsa – Zrínyi szerint – magától elesik, mert Törökországgal nem közlekedhet; ez téli stratégiai megjegyzés, nem az ostrom elbeszélése. Az önjelentés és a szemtanúi veszteségjegyzék tehát két réteg.
Egy 1664-es bécsi magyar kalendárium kéziratos bejegyzései napról napra együtt futnak a hadjárat főbb állomásaival, és jelzik a Babócsa- és Pécs-napok forráskülönbségeit. Draskovich február 18-i levele útleírásként rögzíti ugyanazt a magot, a hídégetést harmadfél napra téve. Egykorú német metszet a híd rombolását és a hadjárat színterét ábrázolja. A mag közös; a vita a napokban, a létszámban, a hídméretben és a szakítás helyében van, nem a hadjárat fő irányaiban.
Csáky Istvánnak írt rövid levelében Zrínyi Eszékig tartó raboltatást és várakat említ, s a királyi levél másolatára utal; a keltezés a két kiadásban február 20. vagy 29. – a különbség kiadási, nem eldöntött hadinap. Egy 19. századi hadtörténeti összefoglaló február 15-én Új-Zrínyivárba helyezi a bevonulást; Eszterházy február 14-én Segesdről írt feleségének. A jelentések sorozata így zárja a téli menetet, mielőtt a későbbi hadszíntér másutt folytatódna.
A források tehát nem egyetlen hősi napot, hanem január végétől február közepéig tartó menetet adnak: Berzence és Babócsa tartása, Turbék és Barcs pusztítása, Pécs városának bevétele vár nélkül, az eszéki híd felégetése Dárdával, a tartomány felperzselése, majd Segesd. A szomszéd témák – a vasvári rendezés, a szentgotthárdi ütközet, a korábbi hosszú háborúk – másutt bontakoznak ki; itt a téli hadmozdulat, a híd és Zrínyi önértelmezése a mérce. A keltezési és létszámviták a magot nem írják felül.
