Szigetvár 1566
A közkeletű kép egyetlen hősi pillanatot őriz: a lángoló várból fehér lovon kirontó Zrínyi Miklóst, aki nagy beszéd után rohan a halálba, miközben a vár alatt bosszúsan meghal a vén szultán. A források ennél töredezettebbek és ellentmondásosabbak. Az ostrom hetekig tartott, a kirohanás napjában a források egyetértenek, Szulejmán halálának napjában viszont nem, és Zrínyi halálának módjáról is két egymásnak ellentmondó elbeszélés maradt fenn. A hősi jelenet nagyobb része a későbbi hagyományból és irodalomból származik.
Ez a szócikk az 1566-os ostrom menetét, a kirohanást, Zrínyi és Szulejmán halálát, valamint a dátumvitát követi. Az egri vár 1552-es ostroma az előző, a végvári élet és társadalom a következő szócikk tárgya. A védők és az ostromlók létszámáról a felhasznált források nem adnak megbízható adatot, ezért a szöveg ilyen számot nem közöl. Régészeti adat sem szerepel benne: a szöveg kizárólag írott forrásokra támaszkodik, és mindenütt jelzi, melyik forrás mit állít.
A legrészletesebb keresztény beszámoló egy szemtanútól ered. Cserenkó Ferenc, Zrínyi szolgája, horvát nyelven írta le az ostromot; ezt a szöveget Budina Sámuel fordította latinra, és közben át is dolgozta, ki is bővítette. A latin mű Historia Sigethi címmel 1568-ban jelent meg Bécsben, Stainhofer nyomdájában. A cikk ostromleírása nagyrészt erre a latin változatra épül, de ahol Budina a szemtanún túl is stilizál, ott a szöveg ezt külön jelzi. Cserenkó horvát eredetijét a szócikk csak úgy ismeri, ahogyan a kutatás idézi.
Budina szerint augusztus 5-én érkezett a török előhad a vár alá, és megszállta azt a dombot, amelyet a szultán táborának jelöltek ki. Két nappal később a törökök földdel töltött vesszőkosarakat hordtak a sáncokhoz, augusztus 8-án hajnalban pedig három helyen támadták az újvárost. A szultán érkezésének napjáról a török krónikák eltérnek: ahogyan a kutatás idézi, Pecsevi augusztus 7-ét, Szolakzáde augusztus 9-ét adja. Az újváros Szolakzáde szerint augusztus 13-án esett el.
Az ostrom tehát nem egyetlen napig tartott, hanem lépésről lépésre haladt: a külső részek elestével a védők egyre szűkebb térre szorultak vissza. Budina szerint augusztus 26-án, hétfőn, Szent Bertalan ünnepe után indult az első roham magának a várnak a falai ellen. Kátib Mohammed török krónikája úgy írja le, hogy a várat négy oldalról ágyúzták. Ugyanez a krónikás a vár urát tévesen Zrínyi fiaként, János néven nevezi meg, tehát a védők személyéről pontatlanul tudósít.
A döntő nap a források egybehangzó tanúsága szerint 1566. szeptember 7. volt. Budina latin szövege szerint ezen a napon, Kisboldogasszony előestéjén, reggel hat óra körül a törökök tüzet vetettek a belső várba. Cserenkó, ahogyan a kutatás idézi, ugyanígy fogalmaz: Kisboldogasszony előestéjén, korán reggel hat órakor. Budina elbeszélése szerint ebben a helyzetben, a tűz terjedése közben határozta el a kapitány, hogy a megmaradt védőkkel kitör a várból.
Budina részletesen leírja a kirohanás előkészületeit. Zrínyi apja négy kardja közül a régit választotta, mondván, hogy ezzel szerzett először dicsőséget és tisztességet. Páncélt és sisakot nem vett fel, csak kis kerek pajzsot vitetett maga után. Budina szerint a belső vár udvarán beszédet is mondott a katonáinak. Ez a beszéd azonban a humanista történetírás szokása szerint Budina stilizált szövege, nem szó szerinti lejegyzés, ezért tartalmát csak az ő elbeszéléseként lehet idézni.
Budina szerint Zrínyi „testvéreim és vitéz katonáim” megszólítással kezdte, és a helyzetet foglalta össze: tűz emészti őket, kevesen maradtak, az élelem elfogyott. Felidézte az esküt, hogy ott együtt élnek és halnak. Végül kijelentette, hogy ő lesz az első, és amit ő tesz, azt tegyék ők is, majd háromszor Jézus nevét kiáltotta. A költő Zrínyi Miklós Szigeti veszedelme 1651-ben ennek a jelenetnek költői változatát adta, de az irodalom, nem forrás.
A kirohanás Budina leírásában nem lovas roham volt. A kapuban egy vasdarabokkal megtöltött mozsarat helyeztek el, és azt a kapu előtt álló törökökre sütötték el. A füstben lépett ki Zrínyi kivont karddal és kis pajzzsal, előtte pedig Juranics Lőrinc vitte a császári zászlót. Budina szerint a hídon csaptak össze a törökökkel. A fehér lovas kép tehát nem a szemtanúi hagyományból, hanem a későbbi festészetből és a romantikus emlékezetből ered.
Zrínyi haláláról két, egymásnak ellentmondó elbeszélés áll egymás mellett. Budina szerint a janicsárok a hídon golyóval találták el, és a fejét ért lövéstől esett össze. Kátib Mohammed szerint viszont Zrínyit élve fogták el, a pasa elé vitték, és ott kardokkal felkoncolták. Ahogyan a kutatás idézi, a többi török krónikás nem ezt a változatot adja: Szelániki és Szolakzáde szerint egy janicsár mellbe lőtte, Pecsevi pedig mellbe lövésről és fejét ért nyílról tud.
A kirohanás napjában a keresztény és a török hagyomány ritka egyetértést mutat. Ahogyan a kutatás idézi, a török Szelániki Musztafa is azt írja, hogy Zrínyi szeptember 7-én, szombaton rohant ki a belső várból. Forgách Ferenc emlékirata ugyancsak szeptember hetedikét adja, és úgy tudja, hogy Zrínyi a hídon belül két puskagolyótól találva esett el. A kutatás egy része szerint Zrínyi dél körül halt meg, a szeptember 8-i dátum pedig egy későbbi átdolgozásból eredő torzulás.
A kirohanás után a tűz a belső vár egyik tornyában tárolt lőporhoz ért. Budina szerint a robbanás lerombolta a régi házakat, és, ahogy maguk a törökök mondták, mintegy háromezer török halt meg a tűzben és a romok alatt; ez a szám tehát hallomás. Kátib Mohammed szerint a lőporos kamraként szolgáló nagy templom kövei repültek a levegőbe. Forgách hitelt adott annak, hogy Zrínyi szándékosan robbantatta fel a tornyot, de ezt más forrás nem igazolja.
A győztesek bánásmódjáról Budina részletesen tudósít. A janicsáragák levágatták Zrínyi fejét, és a szultáni táborba vitték. Budina szerint szeptember 8-án, vasárnap, Mária ünnepén a fejet karóra tűzték, egy kőhajításnyira a császári sátortól. Szeptember 9-én hajnalban Szokollu Mehmed nagyvezír Budára küldte testvérének, Musztafa budai pasának, aki selyembe takarva a győri császári táborba juttatta. Onnan Batthyány Boldizsár vitte Csáktornyára, ahol a Szent Ilona-kolostorban temették el.
Szulejmán halálának napja a legvitatottabb pont. Budina szerint a szultán szeptember 4-én, ebéd után egy óra körül halt meg, a vártól negyed mérföldre, a szigeti szőlők közelében, és a nagyvezír a vár elestéig titkolta halálát. Ahogyan a kutatás idézi, Szelániki szerint szombatra virradóra, éjfél után két óra tájban halt meg, ami átszámítva szeptember 7. Ugyanabban a forráskiadásban egy másik jegyzet viszont szeptember 8-at ad meg.
A kutatás egy része szerint Feridun bég iratai alapján a szeptember 7-i hajnal a leghitelesebb, vagyis a szultán néhány órával Zrínyi előtt halt meg. A dátum tehát ma is vitatott: szeptember 4., 7. vagy 8. egyaránt szerepel a forrásokban. Abban viszont egyetértés van, hogy halálát titkolták. A szigetvári táborban levő vezírek II. Szelimhez írt előterjesztése szerint a haláltól harmincöt nap telt el, és titkát minden lehető módon őrizték.
Kátib Mohammed részletesen leírja, hogyan működött a titkolás. A halálról csak a legszűkebb kör tudott, a nagyvezír diványt tartott, mintha a szultán élne, a holttestet pedig kocsin vitték tovább, és a nagyvezír úgy tett, mintha jelentéseket olvasna fel neki. Budina további részletet is közöl: szerinte a nagyvezír éjjel megölette a szultán orvosát. Ezt azonban csak ő állítja, ezért nem tekinthető biztos ténynek, csak Budina elbeszélésének.
Ahogyan a kutatás idézi, II. Szelim szeptember 24-én lépett trónra Konstantinápolyban. A hadjárat nem csak Szigetvárról szólt: Kátib Mohammed szerint a szultán Bécs ellen indult szent harcra, és ugyanebben a hadjáratban Pertev pasa bevette Gyulát is. Budina a szultán halálához csodás elemet is kapcsol, egy nagy vihart, amely széttépte a szultáni sátrakat. Ez a motívum a legendás hagyomány része, és nem tekinthető eseménytörténeti adatnak.
A népszerű emlékezet több elemét a források nem támasztják alá. Az a kép, hogy Szulejmán bosszúságában halt meg a vár falai előtt, népi hagyomány: a felhasznált források csak a halál idejéről vitatkoznak, ilyen okot nem közölnek. Az a gondolat pedig, hogy Zrínyi maga robbantotta fel a várat, Forgách gyanúján alapul. Budina és Kátib Mohammed egyaránt csak arról ír, hogy a tűz a lőporhoz ért, a szándékról egyikük sem beszél.
Miért térnek el ennyire a források? Budina humanista fordító volt, aki egy szemtanú szövegét bővítette és stilizálta, a török krónikások pedig a szultáni udvar szemszögéből, gyakran évekkel később írtak. A dátumokat a muszlim holdnaptárból kell átszámítani, ami önmagában is eltéréseket szül. Budina latin szövegében több név és szám olvasata bizonytalan, ezért a szócikk ezeket nem közli. Így a hősi jelenet egyes elemei jól adatoltak, mások csak egy-egy forráson állnak.
