MBMAGYAR BETYÁR
Három részre szakadt ország

4.2.2

Győr, Kanizsa, Érsekújvár

Három részre szakadt ország · 1526–1711

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Győr, Kanizsa, Érsekújvár
Illusztráció

Győr, Kanizsa, Érsekújvár

Győr, Kanizsa és Érsekújvár a királyi Magyarország végvárrendszerének három kulcserődje volt a 16–17. században. Mindhármat itáliai minta szerint építették vagy korszerűsítették, és mindhárom török kézre került: Győr 1594-ben, Kanizsa 1600-ban, Érsekújvár 1663-ban. Győrt 1598-ban, Érsekújvárt 1685-ben foglalták vissza a keresztény seregek, Kanizsa pedig csak 1690-ben tért vissza.

A közkeletű kép szerint Győr 1594-ben és Kanizsa 1600-ban gyáva vagy áruló parancsnokok miatt veszett el. A császári udvar is így ítélt: Hardegg Ferdinánd grófot és Georg Paradeisert kivégeztette, a kortárs magyar közvélemény árulásról vagy kétségbeesésről beszélt, és a 19–20. században tovább élt „a gyáva Paradeiser” alakja. A kivégzések tények, a felelősség kérdése azonban ma is vita tárgya. Mindhárom vár egy-egy végvidék központja volt; a szervezetükről a főkapitányságokról, a katonák mindennapjairól a végvári életről szóló cikk szól, itt az erődök építése, ostromai, elvesztése és visszavétele áll előtérben.

Győr modern, olasz mintájú bástyás erődítése az 1550-es évek közepétől épült; egy régebbi feldolgozás szerint az 1558-as béke után határozták el a város állandó erődítését. Az eredmény szabálytalan ötszögű, téglaburkolatú védőfal lett. A szentdombi, a Duna- és a püspökvár-bástya falazatában ugyanennek a feldolgozásnak a közlése szerint 1573-as, illetve 1575-ös évszám állt, és ebből következtetnek az erődítés befejezésére. A feliratok csak ebből a közvetett adatból ismertek, ezért az évszámok bizonytalanok.

Hardegg Ferdinánd grófot 1594. július 21-én nevezték ki győri várparancsnokká, Szinán nagyvezír ütegei pedig július 25-én kezdték lőni a várat. Az ostromot szemtanúként leíró Pecsevi szerint a Rába áradása miatt a törökök nem tudták feltölteni az árkot, ezért néhány fenyődeszkából készült hídon át aknákat ástak. A török krónikás a vár elestét Isten kegyelmének tulajdonította; ez a vallásos keret az ő értelmezése, nem hadi magyarázat.

Szeptember 26-án Hardegg tanácskozás után Berlini (Perlini) Miklós urbinói várépítőmestert küldte alkudozni, és az őrség szeptember 29-én szabad elvonulással kivonult Győrből. Pecsevi szerint az ostrom „valójában csak húsz napig tartott”, mert a felmentő sereg elűzése utáni szakaszt számolta, holott az ágyúzás július végén kezdődött. Ugyanő azt írja, hogy „a szerződéssel kivonuló hitetlen tízezer volt”, a keresztény oldal viszont 5–6000 fős őrséggel számolt, így a létszám csak sávként adható meg.

Hardegg Ferdinándot és Berlini Miklóst 1595. június 16-án Bécsben, az Am Hof téren lefejezték. Pecsevi tévesen úgy tudta, hogy a parancsnokot befalazták; ez a hír legendaként maradt fenn. A bűnösség kérdése nyitva marad: a magyar fordítás jegyzete szerint Hardegg inkább bűnbak volt, és a vár elvesztéséért a fővezérletet legalább akkora felelősség terheli, egy részletes hadtörténeti feldolgozás pedig ugyanerre jut. A kortársak egy része ellenben gyávaságot vagy árulást látott a feladásban.

A keresztény sereg 1597. szeptember 9. és október 3. között sikertelenül ostromolta Győrt. A következő tavasszal rajtaütés döntött: az 1598. március 28-ról 29-re virradó éjjel Adolf von Schwarzenberg és Pálffy Miklós csapatai közelítették meg a várat, és Jean de Vabacourt százfős csapata petárdával robbantotta fel a Fehérvári kaput. A kortárs Pethő Gergely krónikája szerint „a’ fa Agyuval, kit Petárdának hinak” törték be a kaput, és rajta „az egész had bé takarodék a’ Várban”.

A török oldal maga is beszámolt a védelem gyengeségéről. Kjátib Cselebi szerint a kapu „néhány fenyődeszkából” készült, a felvonóhidat nem húzták fel, a támadók pedig élelmet hozónak adták ki magukat, miközben „a faágyút közel hozták”. Ugyanő azt írja, hogy a Győrbe írt „egy-kétezer dsebedsi és ugyanannyi kul-oglu” többnyire Pécsett, Koppányban és Székesfehérvárott nősült meg, és nem ment Győrbe, vagyis az őrség papíron nagyobb volt, mint valójában.

A városban utcai harc folyt. Pálffy Miklós leszállt a lováról, és gyalog vezette a támadást, a Szentdombi bástyán pedig felrobbant a védők lőporraktára. A feldolgozások szerint a török őrségből 1400–1700 fő esett el és mintegy 300 került fogságba, a keresztény veszteség 400–700 fő volt, a zsákmányolt lövegek száma 187 vagy 188. A Kjátib Cselebi-részlet magyar fordításának jegyzetében közölt kiegészítés szerint a muszlimok közül „csupán öt-hat ember menekült meg”, és ezek Budára jutottak.

A győri török parancsnokról a kortárs magyar hagyomány legendát őrzött meg. A kortárs magyar elbeszélések, köztük Istvánffy Miklós és Pethő Gergely, Ali pasa elestéről szólnak, akit a hagyomány két kézzel vívó hősként örökített meg. Pecsevi és a magyar fordítás jegyzete szerint azonban Mahmud pasa volt a győri beglerbég, akitől a fordító 1597-es leveleket talált, Ali pasát pedig a jegyzet egyszerűen „mesebeszéd”-nek nevezi.

Legenda a győri „kakas” története is. Istvánffy szerint a törökök azzal dicsekedtek, hogy Győr csak akkor kerül keresztény kézre, ha a toronytetőn álló kakas megszólal; a kakas hajnali „megszólalása” azonban legenda, a tárgy későbbi azonosítása pedig nem ellenőrzött, egykorú forrás csak a mondást közli. A győzelem után II. Rudolf Prágában Te Deumot tartatott, Schwarzenberg a győri végvidék főkapitánya lett, Pálffy Miklós pedig csak egy serleget fogadott el jutalmul.

Kanizsa 1568-ban került királyi kézbe. Pietro Ferabosco és más olasz hadmérnökök közreműködésével kezdték modern elvek szerint korszerűsíteni, de a munkák 1600-ra sem fejeződtek be. A várat nagy mocsár, a Kanizsa-patak „Berek”-je vette körül. Szigetvár 1566-os eleste után a délnyugati határszakasz súlypontja Kanizsára került. A kortársak a birodalom és Itália védelmének kulcsaként tartották számon; Pethő Gergely szerint „nem tsak Magyar Országnak, hanem sok több Országoknak is kapuya és óltalma vala”.

Ibrahim nagyvezír serege 1600. szeptember 7–8-án zárta körül Kanizsát. Pecsevi szerint a várat „nagy tó vette körül”, ezért a törökök ágakból font sövényt („lesze”) bocsátottak a vízre, fát halmoztak rá, és így közelítettek. Kjátib Cselebi szerint a janicsárok sáncaiból „naponta négy-ötszáz ágyúlövést tettek”. Az ostrom alatt felrobbant a vár lőportornya, amelyben egy feldolgozás szerint mintegy 70 mázsa lőpor semmisült meg; Kjátib Cselebi szerint „embernagyságú kövek földdel együtt a levegőbe repültek”.

Mercoeur hercegének felmentő serege október 7. és 13. között harcolt a török táborral, de nem tudta felmenteni a várat. Pecsevi ködöt és esőt említ, Istvánffy az élelemhiányt tartotta a kudarc okának. Georg Paradeiser főkapitány a török adatok átszámítása szerint október 21-én adta fel a várat, és az őrség október 22-én vonult ki szabad elvonulással; a kézikönyvek hagyományosan október 22-ét adják. Az ostrom hossza a kezdőnaptól függően 43 vagy 45 nap.

A védők száma forrásonként eltér: egy feldolgozás 300 magyar és 500 stájer-osztrák katonát számol, Istvánffy szerint az őrség névleg 2100 fős volt, Illésházy István „400 német, magyar, mind futott nép”-ről és kevés élelemről, lőporról ír, Naima pedig 3500 főt említ. Paradeisert Georg Kugler zászlótartóval és Pongratz Nusch strázsamesterrel együtt elítélték, és 1601-ben Bécsben kivégezték. A kivégzés tény, a bűnösség kérdése vitatott.

Egy kortárs magyar napló szerint Kanizsa „álnok árulás révén” került ellenséges kézre, és II. Rudolf udvara is árulást látott. A kutatás egy része szerint viszont a 43 napos védekezés a lőportorony felrobbanása és a felmentés kudarca után a lehetséges maximum volt, és Paradeiser az őrség követelésére, szabad elvonulás fejében adta fel a várat. A későbbi emlékezet „a gyáva Paradeiser” képét és a helyi Vérhalom-hagyományt örökítette tovább; ezek legendás rétegek, nem egykorú bizonyítékok.

Ferdinánd főherceg 1601-ben pápai, toszkán, mantovai és spanyol segítséggel próbálta visszafoglalni Kanizsát, amelynek parancsnoka ekkor Terjáki Haszán pasa volt. Pecsevi szerint „negyvenkét várvívó ágyúval nyolczvan napig” vívták, egy mai feldolgozás 68 napot számol, és a kísérlet kudarcát november 16-ra teszi. A résztvevő Istvánffy a hidegnek és a korai havazásnak tulajdonította a kudarcot, a mai feldolgozások a vezetés hozzá nem értését és a vezérek ellentéteit is említik. Kanizsát végül 1690-ben vették vissza.

Érsekújvár elődje Oláh Miklós esztergomi érsek négyszögletű, négy sarokbástyás palánkvára volt a Nyitra bal partján. Evlia Cselebi úgy tudta, hogy a várat Forgách „Holandó bán” nevű őse építette Isztambul elestének évében; ez legendás hagyomány. Az 1577-es haditanácskozás után a jobb partra új, korszerű erőd építését határozták el. A munka 1579-ben indult, jelentős részben a cseh-morva rendek pénzéből, és az erőd első kapitánya a morva Friedrich von Žerotin lett.

Ottavio Baldigara itáliai hadmérnök 1580 májusától vett részt az építkezésben. Az építkezés irányítójaként és a hatbástyás terv védelmezőjeként ismert: 1583-as jelentésében az alaprajz mellett érvelt, tervezői szerepére azonban nincs közvetlen bizonyíték. Az erőd szabályos hatszög volt hat bástyával – Forgách, Zierotin, Frigyes, Császár, Ernő és Cseh –, vizesárkát a Nyitra vize töltötte, két kapuja a bécsi és az esztergomi volt. Evlia Cselebi 1663-ban szemtanúként „hat darab igen erős bástyáját” említi.

Érsekújvár 1589-től a bányavidéki végvidék székhelye volt, és az 1655. évi III. törvénycikk szerint 1000 lovast és 500 gyalogost kellett benne tartani. Köprülü Fazıl Ahmed nagyvezír 1663-ban ostromolta a várat. Forgách Ádám főkapitány egy mai feldolgozás szerint mintegy 3500 fős védőerővel rendelkezett, és Evlia Cselebi elbeszélése szerint így felelt a megadási felszólításra: „e vár a királyé, én nem adhatom át”.

Evlia Cselebi elbeszélése szerint a Fehér-bástyán dohányoztak, és a lőporos hordók felrobbantak. A várat szeptember végén, Evlia szerint „Szafar hó 21-én, hétfői napon”, a magyar fordítás átszámítása szerint szeptember 24-én szerződéssel feladták; egy feldolgozás a feladást szeptember 25-re, az átadást 27-re teszi. Evlia Cselebi szerint ezután háromezren vonultak ki Komárom felé, ami a 3500 fős védőerővel a veszteségek miatt összeegyeztethető.

A török uralom alatt, 1663 és 1685 között a templomot mecsetté alakították, az őrség mintegy 3000 fő volt. Az 1681. évi V. törvénycikk a korábban Újváron tartott 1000 lovast és 500 gyalogost Nyitrára rendelte. I. Lipót 1685. június 28-án rendelte el az ostromot, a sereg július 7-én zárta körül a várat, Lotharingiai Károly pedig a fősereggel Esztergom felmentésére vonult, és augusztus 16-án Tátnál győzött.

Augusztus 19-én reggel 7 órakor indult a roham, és két óra múlva a vár elesett. Caprara tábornagy aznapi jelentése szerint az 1000 fős őrség „sambt den Bassa”, vagyis a pasával együtt nagyrészt elesett, a várost pedig kifosztották. A zsákmányolt lövegek száma 98 vagy 99, a lőporé több mint 500 vagy 1000 mázsa, forrásonként eltér. Az egykori erődöt végül 1724–25-ben bontották le.

A három vár történetéről azért nem rajzolható egységes kép, mert a források más-más nézőpontból szólnak. A török krónikások közül Pecsevi és Evlia Cselebi szemtanú volt, Kjátib Cselebi a 17. században írt; mindhárman vallásos keretben fogalmaztak, és számaik eltérnek a keresztény adatoktól. A magyar és német kortársak a parancsnokok felelősségét hangsúlyozták, a későbbi emlékezet legendákkal töltötte ki a réseket. A létszámok, a napok és a felelősség kérdése így sok ponton nyitva marad, az alapvető évszámok viszont szilárdak.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Ki vezette gyalog a győri támadást 1598-ban?
Pálffy Miklós leszállt a lováról, és gyalog vezette a támadást, a Szentdombi bástyán pedig felrobbant a védők lőporraktára. A győzelem után II. Rudolf Prágában Te Deumot tartatott, Schwarzenberg a győri végvidék főkapitánya lett, Pálffy Miklós pedig csak egy serleget fogadott el jutalmul.
Hogyan foglalták vissza Érsekújvárt 1685-ben?
Augusztus 19-én reggel 7 órakor indult a roham, és két óra múlva a vár elesett. Caprara tábornagy aznapi jelentése szerint az 1000 fős őrség „sambt den Bassa”, vagyis a pasával együtt nagyrészt elesett, a várost pedig kifosztották. Az egykori erődöt végül 1724–25-ben bontották le.
Milyen volt az érsekújvári erőd?
Az 1577-es haditanácskozás után a jobb partra új, korszerű erőd építését határozták el. Az erőd szabályos hatszög volt hat bástyával – Forgách, Zierotin, Frigyes, Császár, Ernő és Cseh –, vizesárkát a Nyitra vize töltötte, két kapuja a bécsi és az esztergomi volt.

Források

  1. Pecsevi Ibrahim: Tárikh. Részletek: „Győr vára elfoglalása”; „Kanizsa várának elfoglalása és a vár közelében történt ütközet az 1009. évben”; „A hitetlenek Kanizsát ostromolják és Isten segítségével visszaveretnek 1010. évben”. In: Török történetírók III. (1566–1659). Fordította és jegyzetekkel kísérte Karácson Imre, sajtó alá rendezte Szekfű Gyula. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1916.
  2. Kjátib Cselebi: Fezlike. Részletek Győr 1598. évi elvesztéséről és Kanizsa 1600. évi ostromáról. In: Török történetírók III. (1566–1659). Fordította és jegyzetekkel kísérte Karácson Imre, sajtó alá rendezte Szekfű Gyula. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1916.
  3. Evlia Cselebi: Újvár várának ostroma. In: Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660–1664. Fordította Karácson Imre. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1904. 309–347.
  4. Caprara tábornagy győzelmi jelentése I. Lipótnak (Neuhäusel, 1685. augusztus 19.), német nyelven. Közli: Balás György: Újvár (Érsekújvár) várépítészeti rendszere és katonai szerepe. Második és befejező közlemény. Hadtörténelmi Közlemények 1 (1888) 431–473.
  5. 1655. évi III. törvénycikk. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  6. 1681. évi V. törvénycikk. Ezer év törvényei, net.jogtar.hu.
  7. Bagi Zoltán Péter: „Azmikor az vaspléhből csinált torony tetejére helyheztetett kakas megszólalna.” Győr visszafoglalása 1598. március 28–29. Győri Tanulmányok (2016) 1–19.
  8. Bagi Zoltán Péter: Egy kudarc okai. Kanizsa 1601. évi ostroma. Aetas 28 (2013) 1. sz. 5–30.
  9. Bagi Zoltán Péter: A sváb kerületi segélycsapatok kiállításának nehézségei és részvételük az 1685. évi hadjáratban. Hadtörténelmi Közlemények 129 (2016) 1. sz. 193–210.
  10. Balás György: Újvár (Érsekújvár) várépítészeti rendszere és katonai szerepe. Első közlemény. Hadtörténelmi Közlemények 1 (1888) 199–223.
  11. Balás György: Újvár (Érsekújvár) várépítészeti rendszere és katonai szerepe. Második és befejező közlemény. Hadtörténelmi Közlemények 1 (1888) 431–473.
  12. Domokos György: Egy itáliai várfundáló mester Magyarországon a XVI. század második felében. Ottavio Baldigara élete és tevékenysége. Hadtörténelmi Közlemények 111 (1998) 4. sz. 767–856.
  13. G. Etényi Nóra: A 17. századi közvéleményformálás és propaganda Érsekújvár 1663-as ostromának tükrében. Aetas (1995) 1–2. sz. 95–139.
  14. Kanász Viktor: Kanizsa 1600–1601. évi ostromainak korabeli megítéléséről és emlékezetéről. In: Kanász Viktor – Nagy-L. István (szerk.): Európa elfeledett hadszíntere. A tizenöt éves háború és Magyarország (1591–1606). Budapest, Magyarságkutató Intézet, 2021. 169–244.
  15. Kozics László: Győr vár 1594-től 1598-ig. Első közlemény. Hadtörténelmi Közlemények 4 (1891) 489–508.
  16. Kozics László: Győr vár 1594-től 1598-ig. Második és befejező közlemény. Hadtörténelmi Közlemények 4 (1891) 683–702.
  17. Négyesi Lajos: Az 1685. évi táti csata. Hadtörténelmi Közlemények 128 (2015) 4. sz. 1061–1082.
  18. Pálffy Géza: A török elleni védelmi rendszer szervezetének története a kezdetektől a 18. század elejéig. Történelmi Szemle 38 (1996) 2–3. sz. 163–217.
  19. Tóth Sándor László: A kanizsai csata, 1600. október 7–13. Hadtörténelmi Közlemények 33 (1986) 2. sz. 253–271.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak