MBMAGYAR BETYÁR
Három részre szakadt ország

4.1.3

Buda eleste

Három részre szakadt ország · 1526–1711

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

Buda eleste
Illusztráció

Buda eleste

A közkeletű kép szerint Buda 1541. augusztus 29-én, egyetlen nap alatt „elesett”, gyakran áruló vagy hősi sűrítéssel. A korabeli elbeszélések hónapok ostromát, a német sereg dunai menekülését, majd a megszállást mutatják. Az 1541-es fordulat több forrásrétegben áll, nem egyetlen látványos jelenetben; a népszerű sűrítés a folyamatot eltakarja.

A tárgy Wilhelm von Roggendorf Habsburg-seregének 1541. évi budai ostroma, a felmentő hadműveletek, az augusztusi menekülés és a város megszállása. Izabella királyné és János Zsigmond budai védelme, Török Bálint fogsága és a királyné szeptemberi indulása annyiban szerepel, amennyiben az elesthez tartozik. Szulejmán későbbi budai politikája, Izabella erdélyi sorsa és a három részre szakadás intézményesülése másutt bontakozik ki; itt csak ez a keretmondat áll.

János király 1540. júliusi halála után Izabella és a János-párti urak – Fráter György, Török Bálint, Petrovics Péter – nem adták át Budát Ferdinándnak a váradi béke értelmében. Roggendorf serege 1541. április végén, húsvét után ért a város alá, és hónapokon át ostromolt. A védők több rohamot és aknatámadást visszavertek; Porębski szerint június elején nagyobb, sikertelen roham is volt. Az ostrom tehát hosszú folyamat, nem egyetlen nap döntése. A váradi háttér csak ennyiben érintődik.

Június közepén budai polgárok – köztük Bornemisza Tamás – éjjel mintegy háromszáz németet próbáltak beereszteni a Boldogasszony-temető és a kis kapu felől; a kísérletet visszavetették. Bornemisza szerint ez a királyné tudtával történt, és ő nem árulásnak nevezi. A későbbi pejoratív olvasat tehát nem az egyetlen korabeli hang. A júniusi kísérlet visszaverése az ostrom közepén áll, nem a megszállás napján. A Memoria rerum ugyanezt a kísérletet is említi, eltérő hangsúllyal. Az „árulás” címke tehát forrásréteg kérdése.

Mehmed pasa, a forrásokban Szofu Mehmed vagy Memhet basa, felmentő seregével július 10. körül megérkezett; Porębski ezt a napot adja, a Memoria rerum Kelenföldet és július 12. körüli időpontot említi. Az ostromzár felbomlott, a németek a Gellért-hegyen sáncolták el magukat. Az 1541-es fethnáme szerint a németek árkos-sáncos táborát több mint negyven napig ostromolták; Dzselálzáde egy hónapnál hosszabb harcot ír. A felmentés után a döntő napok augusztusra estek, a szultán hada előtt.

Augusztus 20–21-én harcok folytak az Ónos-szigeten és a Gellért-hegyen; a források kiemelik Török Bálint szerepét a rohamokban. Tinódi Sebestyén históriás éneke ugyanezt a Gellért-hegyi keretet őrzi, napi dátum nélkül. A mai történetírás szerint a sebesült Roggendorfot a vezérek a szultán közeledtének hírére a visszavonulásra bírták. Augusztus 21–22. éjjel a német és cseh sereg a Dunán át menekült; a törökök és a várbeli magyarok megtámadták őket. Porębski, az Obsidio és a Memoria rerum ezt a menekülést a megszállás előtti katasztrófaként rögzíti.

Porębski szerint a hátramaradók közül sokan meghaltak vagy vízbe fulladtak; körülbelül hatszáz foglyot ejtettek, akiket a szultán lemészároltatott. Andres Zamora is körülbelül hatszáz fogolyról ír. Lutfi pasa szerint a Budát ostromló sereg a szultán hírére megfutott; üldözték őket, majd a foglyok fejét vették. A keresztény szemtanú-mag és az oszmán elbeszélések a menekülés éjszakájában egyeznek a hangsúlyban, a fogolyszámban nem. Végleges összesített veszteségszám ezért nem adható; a számok forrásoldottak, és a későbbi túlzó összesítések nem emelhetők tényként.

Az 1541-es fethnáme Rebi-ül-akhir 29-ét adja a futás napjának; a hidzsra-átszámítás szerint ez 1541. augusztus 22., a napkezdet miatt a 21/22-i éjjel. Éjszakai rohamot, dunai fulladást és foglyok kivégzését ír. Dzselálzáde ugyanezt az éjjelt emeli ki. Bosztán a szultán hírére történt éjjeli szökést, Pest felé fulladást és körülbelül háromezer lefejezett foglyot említ. A hatszáz és a háromezer nem olvasható össze egyetlen végleges számmá; mindkettő forrásoldott becslés marad. A mészárlás napja a menekülés utáni órákhoz kötődik, nem egy későbbi, vitatott dátumhoz.

Szulejmán szultán augusztus 26-án ért Buda alá; Dzselálzáde szerint ez Dsemázi-ül-evvel 4. napja. Augusztus 27-én a tábor Óbudára került; Tinódi Sebestyén Scambriának nevezi a helyet. Augusztus 28-án ajándékok érkeztek, és híre ment, hogy a szultán látni akarja a gyermekkirályt; Porębski szerint Izabella megrémült, az urak a küldés mellett érveltek. A szultán megérkezése és a tábor áthelyezése a keresztény magban a huszonkilencedikei nap előzménye. Lutfi és Dzselálzáde a szultáni indulást Száfár 25-ére, június 20. körülre teszi.

Az 1541. augusztus 29-i napon, Keresztelő Szent János fejevételének ünnepén a keresztény szemtanú-mag szerint a gyermeket és az urakat a szultánhoz vitték. Zamora szerint ez hétfő volt; Porębski aranyozott kocsiról ír. A janicsárok a bíróval, illetve a janicsáraga jelére elfoglalták a kapukat és megszállták a várost. A fő keresztény források nem falrohamról beszélnek. Az Obsidio ezt a napot a magyar nép számára emlékezetes fordulatként nevezi meg, és a kapu kézre kerítését hangsúlyozza.

Porębski szerint a kaput „barátság” ürügyén már előre megszállták, és azon a napon szokatlanul sok török lovas volt a városban. A gyermekkirályt késő este visszaküldték anyjához; Fráter Györgyöt, Petrovics Pétert, Werbőczy Istvánt, Török Bálintot és Batthyány Orbánt visszatartották. Tinódi öt úr visszatartásáról szól, napi dátum nélkül. A keresztény elbeszélés esszenciája tehát a gyermekküldés közbeni behatolás, nem a falroham. A népszerű sűrítés ezt a napot szokta az egész történetnek venni; a megelőző menekülés nélküle hiányos marad.

Lutfi pasa más képet ad: nála a gyermekküldés az anya ajándékos kezdeményezése, a padisah pedig Erdélyt és a hozzátartozó részeket adja a fiúnak, Budát pedig Szulejmán pasának beglerbégségül, közel húszezer főnyi őrséggel. A magyar szemtanúk kényszerített vagy próbára tett küldés-képétől ez eltér. A két olvasat külön áll; egyik sem törli a másikat. A gyermekküldés motivációja forrásonként más hangsúlyt kap, és a kutatás egy része ezt a különbséget a két elbeszélés kulcsának tartja.

Az 1541-es fethnáme, Dzselálzáde és Bosztán nem a Porębski–Obsidio-féle janicsár-behatolást élezik. A fethnáme nyíltan kimondja: célja Buda iszlám házzá tétele és Magyarország birtokbavétele; János fiának Erdélyt adja adó fejében; templomokat dsámivá alakít; Szulejmán pasát hagyja. Dzselálzáde szerint a pasák közvetlen birtoklást javasoltak; a gyermeknek Erdély és későbbi magyar királyság ígérete mellett jutott. Bosztánnál a fiú a divánban kezet csókol, visszabocsátják, majd Budun vára átadatott. Az oszmán mag a német vereség utáni birtokbavételt írja.

Másnap lefegyverezték a katonaságot és a polgárokat; az Obsidio szerint kihirdették, hogy aki nem távozik, fejével fizet, a budaiak kivételével. Szeptember 2-án Porębski szerint a szultán a Nagyboldogasszony-templomban imádkozott. Szeptember 4. körül az urakat elengedték Török Bálint kivételével; Werbőczyt Budán hagyták a magyar törvények védelmére. Az Obsidio szerint Törököt Belgrádba vitték, mert a szultán rettegett vitézségétől. A Héttorony későbbi hagyománya itt csak a fogságba ejtésig ér; a fogság további sorsa másutt bontakozik ki.

Szeptember 5-én Izabella elindult; az Obsidio és Tinódi szerint Lippa felé. Tinódi 1541-ben, Szigetben szerezte Buda veszéséről szóló énekét: királyfi, urak visszatartása, Török fogsága – napi dátum nélkül. A fethnáme kelte a hidzsra szerint 1541. szeptember 22. és október 20. közé esik; záró szavai a vidék újbóli meglátogatásának reményét mondják. A távozás utáni erdélyi uralom és a későbbi budai kormányzás itt nem bontakozik ki. A megszállás utáni napok a lefegyverzéssel és a királyné indulásával zárulnak.

A források azért térnek el, mert más napot és más motivációt emelnek ki. A keresztény szemtanú-mag – Porębski, az Obsidio, Zamora – az augusztus 29-i janicsár-behatolást esszenciának tartja. Az oszmán szövegek – az 1541-es fethnáme, Dzselálzáde, Bosztán, Lutfi – a német menekülést és a birtokbavételt hangsúlyozzák. Szerémi merényletterve és fantasztikus elemei a fő szemtanú-maggal nem egyeznek; tényként nem állnak. A naptári eltérések nála is figyelmeztetnek. A kutatás egy része augusztus 29-ét lényegnek, de nem az egész történetnek tekinti.

Felelősség kérdésében is szétválnak a hangok. Bornemisza és a Memoria rerum egyik hangja a János-párti urakat okolja, mert nem engedték Izabellát a váradi békéhez; az Obsidio és a Memoria másik hangja inkább a Ferdinánd-párti segítség elmaradását és a német ostrom következményeit hangsúlyozza. A két felelősségkép együtt olvasható, egyik sem egyetlen „igazság”. Az 1541-es fethnáme a szultán győzelmi jelentése; egy másik, gyakran összekevert buduni fethnáme 1526-os, és nem bizonyíték erre az évre.

Összefoglalva: Buda 1541 nyarán több hónapos ostrom és felmentő hadműveletek után került oszmán kézre. A német sereg augusztus 21–22-i dunai katasztrófája és a keresztény mag augusztus 29-i megszállás-képe együtt olvasható, egyik sem törli a másikat. A fogolyszámok forrásonként elválnak; végleges összesítés nincs. A város eleste nem egyetlen hősi vagy áruló nap, hanem forrásrétegekben rögzített folyamat. A folytatás – a keleti részek és a budai kormányzás – másutt bontakozik ki. A két elbeszélés együtt adja a teljesebb képet.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Mi történt Buda alatt a felmentő sereg érkezése után 1541 nyarán?
Az ostromzár felbomlott, a németek a Gellért-hegyen sáncolták el magukat. Az 1541-es fethnáme szerint a németek árkos-sáncos táborát több mint negyven napig ostromolták; Dzselálzáde egy hónapnál hosszabb harcot ír. A felmentés után a döntő napok augusztusra estek, a szultán hada előtt.
Hogyan került Buda oszmán kézre 1541. augusztus 29-én?
A janicsárok a bíróval, illetve a janicsáraga jelére elfoglalták a kapukat és megszállták a várost. Porębski szerint a kaput „barátság” ürügyén már előre megszállták, és azon a napon szokatlanul sok török lovas volt a városban. Tinódi öt úr visszatartásáról szól, napi dátum nélkül.
Mit írnak az oszmán források Buda 1541-es átadásáról?
Lutfi pasa más képet ad: nála a gyermekküldés az anya ajándékos kezdeményezése, a padisah pedig Erdélyt és a hozzátartozó részeket adja a fiúnak, Budát pedig Szulejmán pasának beglerbégségül, közel húszezer főnyi őrséggel. Az oszmán mag a német vereség utáni birtokbavételt írja.

Források

  1. Piotr Porębski második levele Buda elfoglalásáról (Vier warhafftige Missiven, 1541).
  2. Obsidio Budae / Civitatis Budae longa obsidio (névtelen, Verancsics-gyűjtemény).
  3. Memoria rerum, 1541. évi bejegyzés (Verancsics-gyűjtemény).
  4. Bornemisza Tamás: Emléközet (szemtanú; júniusi összeesküvés résztvevője).
  5. Szerémi György: Magyarország romlásáról, 65–67. fejezet.
  6. Tinódi Sebestyén: Buda veszéséről és Terek Bálint fogságáról (kolofon: 1541, Sziget).
  7. Lutfi pasa: Tevárikh-i ál-i Oszmán, „Buda elfoglalása 1541.”.
  8. Szulejmán szultán: 1541-es budai fethnáme (győzelmi jelentés Szulejmán pasához).
  9. Dzselálzáde Musztafa: Tabakát-ül-memálik ve derecsát-ül-meszálik, XII. fejezet.
  10. Bosztán cselebi: Szülejmánnáme.
  11. Rövid német beszámoló Buda megszállásáról (1541).
  12. Török történetírók II. Budapest, MTA, 1896.
  13. Buda oppugnata. Források Buda és Pest 1540–1542. évi ostromainak történetéhez.
  14. „Buda oppugnata 1541 – egy korszakváltó esemény új megközelítésben.” Tanulmányok Budapest Múltjából 42 (2017), 7–28.
  15. Recenzió a Buda oppugnata kötetről. Hungarian Historical Review 12/3 (2023) 524–526.
  16. „A török hódítás kezdete Magyarországon.” Századok 1893, 559–584.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak