Dózsa György parasztháborúja
A közkeletű kép szerint 1514-ben Dózsa György parasztkirályként fellázadt az urak ellen, és tüzes trónon végezték ki. A források ennél összetettebb képet adnak. A mozgalom a török elleni keresztes hadjáratnak indult, és csak hetek alatt fordult felkeléssé. A kivégzésről szóló legkorábbi beszámolók izzó vassal végzett koronázásról írnak, trónról nem. A tüzes trón egyes források szerint, a későbbi hagyományban jelenik meg, a kivégzés napja pedig vitatott.
Ez a szócikk a keresztes hadjárat kihirdetésétől Dózsa kivégzéséig követi az eseményeket: a toborzás leállítását, a ceglédi kiáltványt, Nagylakot, Temesvár ostromát és a megtorlást. Az 1514. őszi törvények részletes elemzése és Werbőczy István a következő szócikkek tárgya, itt csak a büntető cikkek és a terhek felsorolása szerepel. A fő források II. Ulászló király levele, Taurinus István 1519-es eposza és az 1514. évi törvénycikkek.
A kezdet egyházi vállalkozás volt. Ahogyan a kutatás idézi, Bakócz Tamás esztergomi érsek 1514. április kilencedikén Budán kihirdette X. Leó pápa keresztes felhívását a török ellen. A keresztes keret a végéig megmaradt: az 1514. évi törvény is a keresztesek kapitányairól beszél. A résztvevők tehát nem parasztlázadóként, hanem keresztesként gyűltek táborba, és ez a szóhasználat a későbbi eseményeket is meghatározta, a forrásokban és a megtorlásban egyaránt.
A vezér személye is a keresztes keretből érthető. Ahogyan a kutatás idézi, Dózsa korábban a nándorfehérvári végvár katonája volt, és 1514. február huszonnyolcadikán párbajban levágta egy török tiszt jobbját. A kortárs latin szövegek, köztük a király levele, Georgius Zekel, azaz Székely György néven nevezik, és Taurinus eposza is Székelyként emlegeti. A Dózsa név tehát a későbbi szóhasználatban vált általánossá, a korabeli iratok a Székely nevet használják.
A gyülekezés gyorsan haladt. Ahogyan a kutatás idézi, Dózsát április huszonnegyedikén a pesti keresztes tábor kapitányává tették, a sereg tehát néhány hét alatt jelentős tömeggé nőtt. A kutatás egy része szerint a vezetők sorában kisnemesek és papok is akadtak. Május tizenhatodikán Nagytúrnál a keresztesek egy adószedőt öltek meg, ahogyan a kutatás idézi; ez a keresztes tábor és a földesúri rend első nyílt összeütközései közé tartozott.
A fordulat májusban következett. Ahogyan a kutatás idézi, május tizenötödikén Bakócz leállíttatta a toborzást, május huszonnegyedikén pedig felfüggesztette a hadjáratot. Ugyanazon a napon a keresztesek Nagylaknál győztek. A hadjárat hivatalos leállítása után a fegyveres sereg együtt maradt, és a következő napokban a táborba gyűlt tömeg már a földesurak ellen fordult. A folyamat tehát nem egyetlen napon dőlt el, hanem hetek alatt bontakozott ki.
A felkelés programjáról a ceglédi kiáltvány tudósít, amelyet ahogyan a kutatás idézi, május huszonötödikén, áldozócsütörtökön adtak ki. Dózsa itt a keresztesek népének vitéz katonájaként, fejedelmeként és főkapitányaként szerepel. A kiáltvány legfontosabb állítása szerint Dózsa csak Magyarország királyának alattvalója, nem az uraké. A mondat a király iránti hűséget és az urakkal szembeni szakítást egyszerre fejezi ki, és a felkelés önértelmezésének kulcsa. A kiáltvány latin szövegét a szócikk csak idézetekből ismeri.
A felkelés hamar véres fordulatot vett. Ahogyan a kutatás idézi, május huszonnyolcadikán Csáki Miklós csanádi püspököt karóba húzták. Erről a pillanatról Szerémi György is ír, aki a kutatás idézése szerint a kivégzéshez egy durva felkiáltást köt; ez a mondat Csáki halálához tartozik, nem Dózsáéhoz. Szerémi az 1540-es években írt, jóval az események után. A püspök kivégzése a felkelés első kiemelkedő áldozatú eseménye volt.
A felkelés nem egyetlen seregként mozgott. Ahogyan a kutatás idézi, június huszonegyedikén a Gubacsnál táborozó felkelőket vereség érte, és tizenhat vezetőjüket kivégezték. A fősereg ekkor már délen, Dózsa irányítása alatt állt. A különböző csoportok sorsa tehát eltérő ütemben dőlt el, és a megtorlás már a felkelés vége előtt megkezdődött. A szócikk ezért nem egyetlen összecsapásként, hanem hetekig tartó, széttagolt hadjáratként írja le az eseményeket.
A felkelés középpontja végül Temesvár lett. Taurinus István eposza szerint a felkelők egy hónapig ostromolták a várat, és Báthori István kitartásra buzdította a védőket. Taurinus műve azonban ellenséges humanista eposz, mitológiai díszletekkel, amely Báthorit Hektorhoz méltó hősnek nevezi. Részletei irodalmi feldolgozások, ezért csak Taurinus eposza szerint használhatók. A kutatás szerint a felmentést Szapolyai János erdélyi vajda serege hozta, és Temesvár alatt dőlt el a felkelés sorsa.
II. Ulászló Kövendi Székely Miklósnak írt, 1514. július huszonnegyedikén kelt levele a kivégzés egyetlen ismert királyi leírása. Ahogyan a kutatás idézi, a király szerint a parasztok egész tömege Temesvár alatt vérontás nélkül szétszóratott. A levél tehát a felkelés végét gyors és rendezett eseményként mutatja be. A levél a győztes király beszámolója, ezért ezt a hangsúlyt is a szerző helyzetével együtt kell olvasni.
A kivégzésről ugyanez a levél, ahogyan a kutatás idézi, nyers részleteket közöl. Eszerint Székely Györgyöt először izzó vassal megkoronázták. Ezután saját katonái, akiket magyarul hajdúknak hívtak, élve fogaikkal tépték szét. Végül holttestét négy részre vágták, és bitófára akasztották. A levél nem említ trónt és jogart. A levél a büntetést tehát gúnyos koronázásként írja le, amely a felkelő vezér címére utal.
Taurinus eposza hasonló, de nem azonos képet ad. Leírása szerint a hóhér égő botot adott Dózsa kezébe, és tüzesült koronát helyezett királyi fejére; így ékítette fel és így kente fel őt fejedelmül. A holttest felnégyelését Taurinus is megemlíti, nála is a test négyfelé vágásáról olvasunk. A tüzes korona tehát mindkét korai forrásban szerepel, az égő bot csak az eposzban. Trónról azonban sem a király levele, sem Taurinus nem beszél, ez a két szöveg egybehangzó hallgatása.
A tüzes trón egyes források szerint jelenik meg, a kutatás idézése szerint többek között Istvánffy Miklós 1622-ben megjelent történeti művében és egy egykorú nürnbergi német röplap fametszetén, amely trónon ülő Dózsát ábrázol. Istvánffy egy évszázaddal az események után írt, a röplap szövegére pedig a szócikk nem támaszkodik. A trón ezért későbbi hagyományként kezelendő, nem a kivégzés igazolt részleteként, a népszerű kép pedig erre a rétegre épül.
A kivégzés napja szintén vitatott. A régebbi hagyomány július huszadikára tette, a kutatás egy része szerint július tizenhetedikén történt. Egyik dátumot sem igazolja olvasott elsődleges forrás, ezért a szócikk mindkettőt vitatottként adja meg. Annyi biztos, hogy a király július huszonnegyedikén kelt levele már befejezett eseményként írja le a kivégzést. Pontos napot ezért itt nem állítunk, csak azt, hogy július közepén történt.
A megtorlás jogi formát az őszi országgyűlésen kapott, amelyet Szent Lukács napjára hívtak össze. Az 1514. évi törvény a felkelés vezetőit kegyelem nélküli kivégzésre ítélte. Indoklása szerint ezt azért korlátozta a vezetőkre, nehogy annyi vér folyjon, és a parasztság, „a mely nélkül a nemesség nem sokat ér”, egészen kipusztuljon. A törvény tehát a büntetést és a parasztság gazdasági nélkülözhetetlenségét egyszerre mondta ki.
A törvény a parasztságra súlyos terheket rótt. A hű városok és hű parasztok kivételével földesuraiknak „föltétlen és örökös szolgaság” alá vetette őket, és a jobbágyok költözését „örök időkre” megszüntette. Évi egy aranyforint adót írt elő, száz dénárt, felét Szent György, felét Szent Mihály napján. Heti egy nap robotot, havonta egy csibét, a föld termékeiből kilencedet és tizedet kellett adni. Ezek elemzése a következő szócikk tárgya.
A források keletkezésének ideje is számít. A király levele néhány nappal a kivégzés után, július huszonnegyedikén kelt. Taurinus eposzát 1519-ben adták ki Bécsben, ajánlása Gyulafehérvárott, január elsején kelt, vagyis öt évvel az események után, a győztes oldal humanistájának tollából. Szerémi az 1540-es években, Istvánffy 1622-ben írt. A tüzes trón ebben a későbbi rétegben bukkan fel, a két legkorábbi beszámolóban nem.
Miért térnek el a források? Először is azért, mert szinte mind a győztes oldalon születtek. A király levele saját rendjét mutatja, Taurinus ellenséges eposzt írt, Istvánffy egy évszázaddal később dolgozott. Másodszor: a kulcsiratokat, a király levelét és a ceglédi kiáltványt csak idézetekből ismerjük. Harmadszor: a kutatás egy része szerint a parasztháború elnevezés is vitatott, mert a vezetők között kisnemesek és papok is voltak, és a keresztes keret végig fontos maradt.
Dózsa György felkelése így nem egyetlen rémes nap története, hanem egy keresztes hadjáraté, amely hetek alatt fordult a földesurak elleni háborúba, és Temesvár alatt omlott össze. A tüzes korona forrásolt, a tüzes trón későbbi hagyomány. A következő szócikkek ezért nem ismétlik ezt a keretet, hanem a nemesi reakciót, Werbőczy István szerepét, a Hármaskönyvet és a jobbágyság röghöz kötését bontják ki.
