A Hármaskönyv
A közkeletű kép szerint a Hármaskönyv vagy törvényerőre emelkedett, vagy a király aláírta, de ki nem hirdette. Az 1517-es nyomtatvány előszava és a záró privilegiális szöveg a pecsét kérdésében két szólamot ad. A mű Werbőczy István szokásjogi gyűjteménye, amelyet II. Ulászló megbízásából mutattak be az 1514. évi diétán.
A latin cím a nyomtatványon Tripartitum opus iuris consuetudinarij inclyti regni Hungarie. Szerzőként Werbőczy István mestert, a királyi személyes jelenlét helytartóját nevezi meg. Werbőczy előszava szerint II. Ulászló a hazai szokásokat és végzeményeket írott jogi formába akarta foglalni, és őt jelölte ki az összegyűjtésre. A többi ítélőmester és a királyi ítélőszék esküdt ülnökei átvizsgálták a munkát. A gyűjtemény tehát nem magánjegyzet, hanem bírói átnézésen átesett kompendium, amelyet a király a hazai jog összefoglalásaként fogadott el élőszóval.
A bemutatás az 1514. évi általános diétán történt, amelyet Szent Lukács evangelista napjára hirdettek. Az előszó szerint a gyűlés a nem sokkal korábban kitört rusticana seditio, magyarul pórlázadás leverése után zajlott. A latin szöveg csak a szent napját adja; a hagyományos naptári átszámítás szerint ez október 18. A pórlázadás menete, a nemesi reakció és a röghöz kötés másutt bontakozik ki. Itt csupán a könyv saját említése áll a diéta előzményeként.
A király a diétán élőszóval helybenhagyta, és királyi tekintéllyel, visszavonhatatlan szentesítéssel megerősítette a hazai jogról szóló kompendiumot. Pergamenpéldányokat ígért a vármegyéknek: az előszó ötvennél több példányról beszél. A megerősítés tehát privilegiális és élőszavas keretben áll, nem csupán magánlevelezés. A terjesztés azonban elmaradt. Werbőczy szerint a király Pozsony és Bécs ügyei miatt halasztott, majd meghalt, mielőtt a pecsétet ráhelyezték volna a megerősített szövegre. Az előszó a király halálát említi, évszám nélkül.
Werbőczy előszava szerint a megerősítés a királyi hatalom legfőbb erejével, csupán a pecsét reáfüggesztését kivéve, megtörtént. Ezzel indokolja, hogy a szöveget változtatás nélkül, könyvnyomtatók útján bocsátotta közre. A pecséthiány tehát az előszó saját állítása, és a nyomtatás indoka. A kérdés fizikai eldöntése ebből a szólamából önmagában nem következik. A nyilvános kinyomtatás az előszó szerint a pecséthiány pótlására szolgál, nem titkos műveletként jelenik meg. A pecsét függésének elmaradása és a szóbeli megerősítés így ugyanabban a bekezdésben áll.
A nyomtatott könyv záró királyi privilegiális szövege viszont a titkos pecsét ráfüggesztésével megerősített kiváltságlevelet ír le. Keltezése: Buda, a boldogságos Erzsébet özvegy ünnepe, a diéta harmincharmadik napja, az 1514. esztendő. A hagyományos átszámítás szerint ez november 19. A záró oklevélszöveg pecsétes formulát ad; ez nem ugyanaz, mint a pecsét tényleges meglétének bizonyítéka. A két szólam együtt áll, egyik sem törli a másikat, és egyik sem dönthető el a másik ellenében.
A két keltezés a diéta menetét is keretezi. A Szent Lukács napjára hirdetett bemutatás és a Szent Erzsébet özvegy ünnepén kelt privilegiális záradék ugyanarra az 1514. évi gyűlésre utal. A latin szöveg mindkét esetben a szent napját adja; a naptári napok hagyományos átszámítások. A diéta harmincharmadik napjának említése a záró szöveg saját adata. A két dátum tehát nem egymást cáfoló híradás, hanem a bemutatás és a privilegiális keltezés külön rétege.
A mű Prologusa az igazságról, jogról, törvényről, szokásról és a bíróról szól. Az első cím szerint a munka három részre oszlik. Az első a személyekre, a nemességre és a birtokjogokra tér ki. A második a perekre, a végrehajtásokra és az ítéletekre. A harmadik a megyékből, Horvátországból, Szlavóniából, Erdélyből és az egyházi székekről a királyi kúriára vitt fellebbezésekre, a szabad városokra és a bűnügyekre is kitér. A háromrészes felosztás a könyv saját szerkezeti kerete.
A második cím szerint az egyházi és a világi személyek egyazon nemesi szabadsággal élnek. A kilencedik cím négy sarkalatos szabadságot sorol fel, mint a nemesi jog legfőbb tételeit. Az első: idézés és törvényes elmarasztalás nélküli személyes fogvatartás tilalma, bizonyos bűncselekmények kivételével. A második: a nemesek csak a törvényesen megkoronázott fejedelem hatalma alatt állnak. A harmadik: adó- és szolgálatmentesség a birtokjövedelmeken, kivéve az ország védelmére való katonáskodást.
A negyedik sarkalatos szabadság az ellenállási jog. A szöveg II. András országos végzeményéhez köti, amelyet a könyv általános dekrétumnak is nevez, és a nemesi jogok védelméhez kapcsol. Ha bármelyik király vagy fejedelem a kinyilvánított nemesi jogok ellenére cselekedne, a nemesek örök időre ellene szegülhetnek, hűtlenség bűne nélkül. Az Aranybulla-hagyomány tehát a Hármaskönyv saját hivatkozása. A négy szabadság együtt a szokásjogi gyűjtemény nemesi magját adja, anélkül hogy a pecsétkérdést eldöntené.
A harmadik rész a villani, akiket jobagyonesnek, jobbágyoknak nevez, jogállását is tárgyalja. A huszonötödik címtől a jobágyi feltételek és eljárás következik; a szabad városokról külön címek szólnak. Ezek a könyv saját jogcímei. A pórlázadás utáni országgyűlési cikkelyek és a röghöz kötés menete nem e gyűjtemény helyettesítője. A rusticana seditio az előszóban a diéta előzményeként jelenik meg, nem eseményelbeszélésként. A jobágyi címek a könyv keretében állnak, nem a pórlázadás története helyett.
Az első nyomtatás Bécsben, Joannes Singreniusnál készült. A kolofon kelte 1517. május 8. Egy könyvtári adatlap szerint a nyomat száznegyvenhárom számozatlan levélből áll. Werbőczy az előszó szerint a megerősített szöveget változatlanul adta a nyomdászoknak. A kiadás tehát magánúton, pecséthiányra hivatkozva történt. A „titokban nyomtatta” rövidítés az előszó nyilvános indoklását fedi el. A nyomtatvány a szokásjogi kompendiumot szélesebb olvasókör elé tárta, mint a vármegyei pergamenpéldányok megígért köre.
Modern könyvtári és múzeumi ismertetők szerint a gyűjtemény formálisan nem emelkedett törvényerőre, és kihirdetése elmaradt; a bírói gyakorlatban azonban szokásjogként érvényesült. Ezt a rövidítést a pecsét két szólamának feszültsége árnyalja. A pecséthiányból automatikus törvényhiányt kimondani ugyanúgy leegyszerűsítés, mint a privilegiális formula szó szerinti olvasatát a pecsét fizikai meglétének venni. A forrásrétegek ezért elválnak: előszó, záró oklevélszöveg, későbbi ismertető. A két szólam ezért együtt olvasható, döntés nélkül.
Az utóélet a fordításokban és a Corpus Jurisba illesztésben folytatódik. Múzeumi és könyvtári ismertetők szerint az első magyar fordítás 1565-ben jelent meg; a fordítás lapszövege itt nem bontakozik ki. 1599-ben Bécsben német fordítás látott napvilágot. Egy könyvtári ismertető szerint a Hármaskönyv először az 1628-as bécsi Corpus Juris-kiadásba került be. Későbbi latin utánnyomások is ismertek a század folyamán, köztük bécsi és bárfai kiadások. A modern bevezetők „törvény erejű szokás”-ként jellemzik, amely 1848-ig a magánjog fő kútfője volt a rendi gyakorlatban.
Az összeállítás időkerete is eltérő szólamokban áll. Egyes könyvtári ismertetők 1504 és 1514 közé teszik a készítést. Az 1517-es előszó ilyen évkeretet nem ad. A kutatás egy része későbbi, az 1512 körüli írott jogi megbízáshoz illeszkedő keletkezést tart valószínűbbnek; a korai kezdőév így nincs eldöntve. A tízéves keret tehát másodlagos hagyomány, nem a nyomtatott könyv saját adata. Az egyik 1514. évi országgyűlési cikkely és a Hármaskönyv elfogadásának automatikus azonosítása szintén nem következik az előszóból.
A könyv saját szövege szokásjogi gyűjteménynek állítja magát, amelyet a király és a diéta megerősített. Háromrészes hazai jogi kompendium: a nemesi szabadságok, a perjogi rend és a jobágyi, illetve városi címek ugyanabban a nyomtatványban állnak. A múzeumi rövidítések a harmadik részt gyakran városi és jobbágyi jogra szűkítik; a latin első cím tágabban írja le a fellebbezéseket, a szabad városokat és a bűnügyeket. A szerkezet tehát a könyvből, nem a későbbi összefoglalókból olvasható. A pecsét két szólamának feszültsége ettől a szerkezeti kerettől függetlenül megmarad.
A források azért válnak szét, mert más-más réteget sűrítenek egyetlen történetté. Az előszó élőszavas megerősítést és pecséthiányt mond; a záró privilegiális szöveg pecsétes formulát ír. A modern ismertetők ezt gyakran egyetlen mondatra rövidítik. A Szent Lukács- és a Szent Erzsébet-nap hagyományos átszámítása a latin szöveg szentnapi keltezésére épül. Aki egyetlen törvényessé válást vagy egyetlen pecsétjelenetet vár, a rétegeket összecseréli. A két keltezés és a két pecsétszólam együtt olvasható.
A Hármaskönyv tehát szokásjogi gyűjtemény, amelyet az 1514-es diétán élőszóval megerősítettek, majd 1517-ben Bécsben nyomtattak ki. A pecsét függésének hiánya az előszóban, a pecsétes formula a záró szövegben áll. A négy sarkalatos szabadság és a háromrészes szerkezet a könyv saját kerete. Werbőczy pályájának további állomásai, a pórlázadás menete és a jobbágyság röghöz kötése külön tárgy. A szokásjogi kompendium a Jagelló-kor jogi rendjének egyik kulcsszövege marad, anélkül hogy a pecsétkérdést lezárná.
A cikk ezért a szövegre szorítkozik. A szöveg, a diéta, a pecsét két szólamának feszültsége és a nyomtatás e helyütt a középpont. A Corpus Jurisba illesztés és a fordítások az utóéletet jelzik, de a formális törvényerő kérdését nem zárják le. A kutatás a pecsétet és a keltezést forrásrétegenként olvassa. A könyvtári ismertetők 1504 és 1514 közé tett összeállítási kerete másodlagos hagyomány marad. A Hármaskönyv így nem egyetlen hősi törvényalkotás, hanem szokásjogi kompendium és nyomtatott jogi hagyomány.
