Kálmán törvénykezése
A közkeletű kép szerint Kálmán király egyetlen, pontos évhez kötött törvénykönyvben „eltörölte a boszorkánypereket”, és a gyűlés helye Vercelli volt. A fennmaradt decretum azonban évet nem ad; a boszorkány-ügyet a striga és a bűbájosok külön cikkelye kezeli; a helynév kézirati alakja más, mint a magyar fordítás „vercelli” neve.
A tárgy Kálmán fennmaradt világi törvényanyagának szerkezete: Alberik compilatiója, az úgynevezett első törvénykönyv, a zsidókapitulumok külön tömbje, és a nyomtatott törvénytár „második könyvének” szöveghagyománybeli keveredése. A zsinatok önálló története, Dalmácia megszerzése, Álmos herceg konfliktusa és a „könyves” melléknév utóélete másutt bontakozik ki; Szent László törvényeit ez a tárgy nem fejti ki. A forrásrétegek a decretum ajánlólevele, a cikkelyek és a későbbi kiadói hagyomány között válnak szét.
A fennmaradt első törvénykönyvet Alberik, latin névalakban Albericus vagy Albricus állította össze. Ajánlólevele Szerafin esztergomi érsekhez szól. A levél szerint Kálmán gyűlésbe hívta az ország főembereit, és Szent István törvényét a tanács hozzájárulásával rendre átvizsgálta. Semmit el nem rontott, hanem inkább megjavította: nem mint alapot vető, hanem mint feljebb építő. A compilatio tehát István törvényének továbbépítése az ajánlólevél szerint, nem új alapvetés. Az irodalmi prológus rímes prózája a gyűjtés keretét adja, nem a cikkelyek naptári keltezését.
Az ajánlólevél László törvénykönyvét nem említi. A mai forráskritika egy része ezt tudatos mellőzésként olvassa; a szöveg maga csak Istvánt nevezi meg elődként. A gyűlés célja tehát az ajánlólevél szerint István törvényének felülvizsgálata és továbbépítése, nem László anyagának átírása. A lexikoni állítás, hogy László törvényeit is átvizsgálták volna ezen a gyűlésen, az ajánlólevéllel ellentétes, ezért itt nem követhető. A László-törvények külön tárgy; tartalmuk itt nem bontakozik ki.
A gyűlés helyének kézirati neve turzollinum, curzollinum vagy tursollinum alakban fordul elő. A Corpus Juris magyar fordítása „vercelli gyülés”-t ír; ezt a kutatás egy része kiadói vagy kézirati elírásnak tartja, nem olaszországi ténynek. A kiadói hagyomány többsége a helyet Tarcalhoz, illetve Tarczalhoz köti. Kartal azonosítása vitatott marad. A decretum maga a helyet a fenti kézirati alakokkal adja, évszám nélkül; a „vercelli” név nem tény. A helynév vitája tehát a kézirat és a fordítás között áll, nem a törvénycikkelyek naptárában.
A törvénycikkelyek naptári évet nem adnak. A kiadói és hagyományos keltezés szerint a gyűlés „1100 körül”, „valószínűleg 1096 tavaszán”, illetve Szerafin halála miatt „valószínűleg 1104 előtt” helyezhető el. Egyik évszám sem a decretum saját adata. A nyomtatott Corpus címsora „Anno Domini M. C.” jelölést is mutat; ez szintén hagyományos keret, nem a cikkelyek keltezése. A három közelítés együtt áll, egyik sem egyetlen helyes. Szerafin érsekségének kerete a kiadói jegyzetek szerint 1095 és 1104 közé esik; ez csak felső határt ad, nem a gyűlés napját.
A szöveg kézirati hagyománya késői. A fennmaradt másolatok a tizenötödik és tizenhatodik századból ismertek; tizenkettedik századi pecsétes eredetit a kritikai és a nyomtatott kiadások nem mutatnak be. A compilatio autentikussága tehát a szöveghagyományon és a kritikai kiadásokon nyugszik, nem egyetlen korabeli pecsétes példányon. A késői másolás magyarázza a helynév eltérő alakjait és a nyomtatott törvénytár számozási keveredését is. A hagyomány szerint a szövegek általában későbbi másolatokban maradtak fenn. A kései hagyomány nem teszi a decretumot kitalálttá, de a pontos napi kronológiát nem pótolja.
Az 1904-es kritikai kiadás szerint az első könyv a tarcali gyűlés 84 pontos compilatiója. A zsidókról szóló törvény külön, hét fejezetben áll; a zsinati határozatok pedig külön műként állnak. A hagyomány szerint Kálmánhoz két törvénykönyv is kapcsolódik, miközben egy standard magyar összefoglaló egy világi tárgyú törvénykönyvet és két külön zsinatot említ. A mai forráskritika a zsinati részleteket elválasztja; azok a szomszéd témában bontakoznak ki. A két számozási hagyomány nem azonos.
A nyomtatott törvénytár „második könyve” nem egységes Kálmán-decretum. Az első három pont a zsidókapitulumokból való: keresztény cseléd tilalma, kölcsön záloggal és tanúval, nagyobb összegnél pecsétes levél, adásvétel pecsétes cartulával. Az ötödik és a további, zsinati hangvételű pontok – „a szent zsinaton a püspökök mindnyájan” – a kritikai felosztás szerint összekevert nyomtatott anyag. Részletük a szomszéd témában bontakozik ki. A zsidóstatútumok tömbje így elválik a zsinati hangvételű fejezetektől, és csak az előbbi használható itt.
Az első cikkely szerint Szent István egyházi és monostori adományai sértetlenül megmaradnak. A második szerint minden püspökségben évente kétszer tartanak zsinatot Fülöp és Jakab apostolok ünnepén, valamint Szent Mihály nyolcadán; az ispánok és a méltóságok jelenléte is előírt. A kritikai kiadás magyarázata ezeket a napokat május 1-jére és október 6-ára fordítja. A zsinatok önálló története másutt bontakozik ki; itt csak a decretum saját előírása áll. A napok a törvényből, a modern átírás a magyarázatból ered.
A bíráskodás és a birtokrend több cikkelyben jelenik meg. Tüzesvas- és forróvízpróbát csak püspöki székhelyen, valamint Pozsonyban és Nyitrán szabad tartani. A király visszahívja a halászóvizeket, István adományainak és a monostorok mindennapi szükségletének kivételével. István adományainak öröklése tágabb; más királyok adományánál fiú hiányában a testvér, majd a király következik. A pecsétküldés egyházi személyre világi bírótól tilos a vonatkozó pontok szerint. A papok idézése és az ispáni ügyek elválasztása is szabályozott.
Az adó és a vám szabályai is a compilatióban állnak. Az ispán az adóból egyharmadot kap, a király kettőt; a dénáradót Esztergomba kell vinni Szent Mihály napjáig. A vám és az adó tizede a püspököknek jut a vonatkozó cikkelyek szerint. Az országból való kijáráshoz a király és az ispán vámszedőinek pecsétje kell. Ezek a rendelkezések a világi törvénykönyv részét képezik, nem a zsinati anyagét. A határ és a vám így a compilatio saját rendjébe illeszkedik; a zsinati fegyelem részletei nem itt bontakoznak ki.
Az izmaelitákra több cikkely vonatkozik. Gonosz szokás esetén a király elé kell vinni őket. Falvaiknak templomot kell építeniük, a nép felét át kell telepíteni, leányaikat a „mi nemzetünkből” valóhoz kell adni, vendégségben pedig disznóhúst kell enniük. A szabályok a közösségi együttélés és a hitbeli gyakorlat kereteit szabják meg a decretum nyelvén. A részletek a törvény szövegéből olvashatók, nem későbbi összefoglalókból. A pontok a falusi élet mindennapjait is érintik.
A zsidókra vonatkozó első könyvbeli pontok szerint zsidó ne tartson keresztény cselédet; földművelését pogány cselédekkel művelheti; birtoklás engedett, lakhely csak püspöki székhelyen. A külön zsidókapitulumok a keresztény–zsidó kölcsönt és adásvételt záloghoz, tanúhoz és – nagyobb összegnél – pecsétes levélhez kötik. A hét fejezetes tömb a kritikai kiadás szerint elválik a zsinati hangvételű nyomtatott anyagtól. A pecsét és a tanú a forgalom bizonyítását szolgálja. A három pénznél nagyobb összegnél a pecsétes levél a törvénytár szerint kötelező.
A tolvajlás szabályai szigorúak. Húsz dénár értékű lopás tolvajságnak számít; a vétkes tolvajt megfosztják szeme világától; ártatlanul fogottnál a megvakítás tilos. A templomba menekült, lopással vádolt beismerésénél szemet és testcsonkítást az egyházért nem alkalmaznak; bizonyított vétknél a templom nem véd. Magyar nemzetbeli vagy Magyarországon született szolgát – idegen nyelvű behozottak kivételével – és ökrön kívül más barmot ne vigyenek ki. Az ispán bünteti a tilos kivitelét. A templomi menedék tehát feltételes, nem abszolút.
Az ötvenhetedik cikkely latinul így hangzik: „De strigis vero, que non sunt, ne ulla questio fiat.” Magyarul a törvénytár szerint: „A boszorkányokról pedig, mivelhogy nincsenek, semmi emlékezet ne legyen.” A hatvanadik cikkely viszont a bűbájosokat, a malefici kategóriáját a főesperes és az ispán emberei elé rendeli. A két pont nem mosható össze; Kálmán nem „törölte el a boszorkánypereket” modern értelemben, hanem a striga vizsgálatát tiltotta, míg a bűbájosokra eljárást írt elő. A két kategória latin megnevezése is elválik.
A források eltérése több rétegből adódik. Először is, a decretum maga helynevet és cikkelyeket ad, naptári évet nem. Másodszor, a kiadói hagyomány 1096, 1100 körül és 1104 előtti keltezést is kínál; ezek következtetések. Harmadszor, a nyomtatott „második könyv” zsidókapitulumokat és zsinati hangvételű kánonokat forraszt össze, míg a kritikai felosztás szétválasztja őket. Aki egyetlen, évhez kötött „felvilágosult” törvénykönyvet lát, a rétegeket összecseréli. A striga és a malefici külön olvasata ugyanezt a rétegződést mutatja.
Összefoglalva: Kálmán fennmaradt világi törvényanyaga Alberik compilatiója Szerafin felszólítására, István törvényének továbbépítéseként. A hely a kéziratok szerint turzollinum-féle alak; a „vercelli” név fordítási vita; a kutatás Tarcal felé hajlik. Évet a cikkelyek nem adnak; az 1096-os, 1100 körüli és 1104 előtti keltezés kiadói. A striga és a malefici külön áll. A zsinatok, Dalmácia, Álmos és a „könyves” utóélet a szomszéd témák tárgya. A nyomtatott második könyv keveredése is ezt a határt jelzi.
