MBMAGYAR BETYÁR
Honfoglalás és fejedelemség

1.3.3

A Koppány elleni háború

Honfoglalás és fejedelemség · 895–1000

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

A Koppány elleni háború
Illusztráció

Röviden

A közel egykorú legendák névtelen „belháborúról” beszélnek, a lázadó vezér nevét és személyes indítékait csak a későbbi krónikák őrzik, a háborúnak pedig egyik olvasott forrás sem ad évszámot. A gyakran olvasható 997-es vagy 998-as dátum következtetés, nem forrásban álló adat. Hogy a döntő összecsapás Veszprémnél, Somogyban vagy több helyen zajlott-e, a forrásokból nem állapítható meg.

A Koppány elleni háború

A közkeletű kép szerint 997-ben vagy 998-ban a pogány Koppány, ősi jogára hivatkozva, fellázadt a keresztény István ellen, és egyetlen nagy veszprémi csatában dőlt el, hogy Magyarország a nyugati kereszténység felé fordul. A források ennél rétegzettebb történetet adnak. A közel egykorú legendák névtelen „belháborúról” beszélnek, a lázadó vezér nevét és személyes indítékait csak a későbbi krónikák őrzik, a háborúnak pedig egyik olvasott forrás sem ad évszámot.

Ez a szócikk azt követi, ki volt Koppány a forrásokban, mi volt a háború oka, hogyan írják le a harcot, Koppány halálát és a Szent Márton monostornak rendelt tizedet. Veszprém ostromának részletei és a lázadás leverésének következményei a következő szócikkben szerepelnek, Gyula 1002-es esete pedig a sajátjában. Régészeti adatot ez a szöveg nem használ, mert a háborúhoz nincs olyan megnevezett feltárás, amelyre támaszkodni lehetne.

A történet két forrásrétegből áll össze. Az első a 11. század végén és 1100 körül írt István-legendáké: a Nagyobb legenda, a Kisebb legenda és a Hartvik püspök által Kálmán királynak összeállított legenda. Ezek a szent király életét írják le, vallási keretben. A második réteg a krónikás hagyomány: Kézai Simon műve a XIII. századi krónikás hagyományból és a XIII–XIV. századi krónikás hagyományhoz tartozó Képes Krónika. Koppány neve, származása és sorsa csak ebben a második, jóval későbbi rétegben jelenik meg.

Hartvik szerint Géza fejedelem „az Úr megtestesülésének 997. esztendejében” halt meg, és a „még serdülő” István a főemberek és a köznép kegyéből lépett az apja helyére. Ez az egyetlen évszám, amelyhez a háború köthető: a források szerint a harc Géza halála után történt, de hogy még ugyanabban vagy egy későbbi évben, azt egyik olvasott szöveg sem mondja meg. A gyakran olvasható 997-es vagy 998-as dátum ezért következtetés, nem forrásban álló adat.

A Nagyobb legenda szerint minden jó ellensége, az ördög „belháborút” támasztott István ellen. Sugallatára a pogány nép vonakodott nyakát a keresztény hit igájába hajtani, és azon mesterkedett, hogy főembereivel együtt kivonja magát uralma alól. A legenda tehát a konfliktust a hit és a hitetlenség harcaként írja le. Ez a hagiográfus értelmezése: a szent király életrajzában a lázadók szükségképpen az ördög eszközei, így a szöveg a felkelés politikai okairól keveset árul el.

Hartvik és a Kisebb legenda szerint a lázadók városokat pusztítottak, majorságokat fosztogattak, és magát Istvánt is „bántalmazták”. Ostrom alá vették Veszprémet, amelyről Hartvik azt írja: a lázadók ott táboroztak le, „ahol a fejedelem és udvar szokott tartózkodni”. A legendák ennél több részletet az ostromról nem adnak, és Veszprém sorsát a következő szócikk tárgyalja. A lényeg itt az, hogy a legendák szerint a harc a fejedelmi központ körül összpontosult.

A legendák szerint István Szent Márton főpap és Szent György vértanú zászlaja alatt vonult a lázadók ellen. A Nagyobb legenda úgy fogalmaz, hogy vezéreik megölése után csakhamar szolgálatába hajtotta őket. Hartvik hozzáteszi, hogy a legyőzötteket részint leölték, részint megkötözve fogságba vitték. A győzelem tehát a legendákban a vezérek halálával zárul, de a „vezérek” itt többes számban állnak, és a szövegek egyiküket sem nevezik meg.

Ez a hallgatás a téma egyik kulcsa. A három István-legenda egyike sem nevezi meg Koppányt: sem a Nagyobb, sem a Kisebb legenda, sem Hartvik nem írja le a nevét, nem mond semmit származásáról, és nem említi a Sarolttal kapcsolatos szándékát. A közel egykorú, de egyházi célú szövegek számára a lázadás a pogányság elleni harc egy epizódja volt, nem egy név szerint ismert vezér trónigénye. Koppány alakja csak két évszázaddal később kap arcot.

Hartvik szerint a győzelem után István monostort épített a „Szent-hegynek” mondott helyen, és Szent Márton közbenjárására a legyőzöttek javaiból tizedet rendelt a kolostornak. A legenda szerint a tized olyan szigorú volt, hogy akinek tíz gyermeke született, a tizedik sarjat is a kolostornak kellett adnia. Hogy ez a megfogalmazás jogi szabályt vagy a hagiográfus túlzását tükrözi-e, a forrásból nem dönthető el, és az alapító oklevél szövegét ez a szócikk nem használja.

A XIII. századi krónikás hagyományhoz tartozó Kézai Simon Gestája már név szerint emlegeti a lázadót: István, miután megkoronázták, „leverte Koppány vezért”, majd Gyulát. A jövevény nemzetségek listájában Kézai arról is ír, hogy a Garamnál német szokás szerint övezték karddal Istvánt, és hogy Wasserburgból érkezett Vecelin gróf. Kézai szerint „Somogyban ez gyilkolta meg Koppány vezért”, utódait pedig Dákoknak hívják. Kézai tehát már a halál helyét is megadja, amelyről a legendák hallgatnak.

A XIII–XIV. századi krónikás hagyományhoz tartozó Képes Krónika a legrészletesebb elbeszélést adja. Eszerint Koppány Szár Zerind fia volt, már Géza életében „vezérséget viselt”, és „somogyi vezér volt”. Géza halála után a krónika szerint István anyját, Saroltot „vérfertőző házasságra kívánta”, meg akarta ölni Istvánt, hogy vezéri részét a maga hatalma alá hajtsa. A krónika tehát nem vallási, hanem családi és hatalmi okot nevez meg.

A krónika szavát a kutatás egy része a „levirátus” szokásával magyarázza, vagyis azzal, hogy az elhunyt rokon özvegyét a család egy férfitagja vette el. A kutatás egy része szerint Koppány a „szeniorátus”, az idősebb rokon öröklésének elve alapján is igényt tarthatott a hatalomra. Egyik fogalom sem forrásszó: a Képes Krónika csak „vérfertőző házasságról” beszél, és öröklési elvet sehol nem nevez meg. Ezek modern értelmezések, amelyek a krónika rövid megjegyzését próbálják korabeli szokásokhoz kötni.

A Képes Krónika szerint István a csata előtt Szent Márton közbenjárását kérte, és a Garam mellett övezték fel először karddal. Testi épségére Hont és Pázmány vigyázott, seregének fővezére pedig a német Vencellin volt. A krónika szerint Vencellin ölte meg Koppányt, és jutalmul „téres jószágokat” kapott. A Képes Krónika és Kézai itt egyezik, de nem egymástól független tanúk: mindkettő ugyanabból a krónikás hagyományból merít, így egyezésük nem két tanú megerősítése.

A Képes Krónika szerint István Koppányt néggyé vágatta, és testének egyik részét az esztergomi, a másikat a veszprémi, a harmadikat a győri kapuhoz, a negyediket Erdőelvébe küldte. A felnégyelésről a legendák nem tudnak, csak a krónika őrzi. A krónika azt is megjegyzi, hogy a Koppány földjén lakó népség örökre tizedet adott a Szent Márton monostornak, ami a Hartviknál olvasható tizeddel rokon, de a két szöveg nem azonos módon fogalmaz.

A népszerű kép egyik eleme, Koppány pogánysága, szintén a legendák keretéből származik. A legendák a lázadókat pogány népként írják le, de Koppányt nem nevezik meg, a krónikák pedig, amelyek megnevezik, indítékként a házassági szándékot és a hatalmat említik, nem a vallást. A „pogány lázadó” kép így a legendák vallási keretét és a krónikák név szerint ismert vezérét együtt olvassa; ezt az összekapcsolást a legendák maguk nem teszik meg, mert Koppányt nem nevezik meg.

A krónikás hagyomány maga sem egységes. Kézai úgy rendezi az eseményeket, hogy István előbb koronát nyert, és csak azután verte le Koppányt, majd Gyulát. A Képes Krónika sorrendje ezzel szemben a háborút a koronázás elé teszi: elbeszélésében István a harc idején „még vezér volt”. A két krónika eltérését ez a szócikk nem dönti el, mert a háborúnak nincs forrásos évszáma, a koronázás időpontja pedig a saját szócikkében szerepel.

A helyszín kérdésében is eltérnek a rétegek. A legendák a harcot Veszprém ostromához kötik, Kézai viszont azt írja, hogy Vecelin Somogyban gyilkolta meg Koppányt, a Képes Krónika pedig Koppányt somogyi vezérnek mondja. Hogy a döntő összecsapás Veszprémnél, Somogyban vagy több helyen zajlott-e, a forrásokból nem állapítható meg. A népszerű kép egyetlen veszprémi csatája így a forrásokból ebben a formában nem igazolható.

Ha a rétegeket külön kezeljük, a biztos pontok száma kevés. Hartvik szerint Géza 997-ben halt meg, és a háború ezután tört ki. A legendák szerint a lázadók Veszprémet ostromolták, István Szent Márton és Szent György zászlaja alatt győzött, a felkelők vezéreit megölték, a győzelem után pedig tizedet rendelt a Szent Márton monostornak. Koppány neve, rokonsága, Sarolthoz fűződő szándéka, Vencellin szerepe és a felnégyelés a krónikás hagyomány elbeszélése.

A források eltérése jól magyarázható keletkezésük céljával. A legendák a szent király életét írták meg, és a lázadókat névtelenül, az ördög sugallatára cselekvő pogány népként ábrázolták. A krónikák neveket, rokoni viszonyokat és jutalmazott híveket közölnek; hogy ebben a nemzetségek, például Vencellin utódainak emlékezete is szerepet játszott, az a kutatás feltevése. A Koppány elleni háború így két, egymásra rakódó elbeszélésben él, amelyek közül egyik sem egykorú tudósítás a harcról, és mindkettőt a saját céljai szerint kell olvasni.

Kapcsolódó szócikkek

Források

  1. Szent István nagyobb legendája, 6. fej. (1077–1083 k.).
  2. Szent István kisebb legendája, 3. fej. (1100 k.).
  3. Hartvik-legenda (1100 k. Kálmánnak).
  4. Kézai Simon: Gesta Hungarorum 43. és 79. fejezet.
  5. Képes krónika, „Szent István király harca Koppány vezér ellen”.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak