A 907-es pozsonyi csatát a közemlékezet gyakran egyetlen nagy, hősi napként idézi fel: a bajorok hadat üzennek, seregük három oszlopban vonul Pozsony alá, a magyar íjászok színlelt meneküléssel csőbe csalják, majd megsemmisítik őket. Ez a kép részletes és szemléletes, ám szinte minden eleme egyetlen, hat évszázaddal későbbi szerzőtől származik. A történeti kutatás ezért két részre bontja a csatát: arra, amit a korabeli feljegyzések biztosan állítanak, és arra, amit egy 16. századi humanista utólag rekonstruált.
A biztos mag rövid, de súlyos. 907 nyarán a magyarok megsemmisítő vereséget mértek egy bajor seregre egy Brezalauspurc nevű hely közelében. A csatában elesett Liutpold őrgróf, akit a kutatás a magyarok legfőbb ellenfelének tart, továbbá egy érsek, két püspök és sok előkelő. Ezt a salzburgi és a sváb évkönyvek, valamint az egyházi halottaskönyvek, a nekrológiumok együttesen tanúsítják. Minden, ami ennél részletesebb, már vagy késői forrásból, vagy kutatói következtetésből ered.
A legfontosabb egykorú forrás a Nagy Salzburgi Évkönyv, amelynek kéziratára csak 1921-ben bukkantak rá Admontban. A 907. évnél egyetlen rövid bejegyzés áll: eszerint igen rossz, szerencsétlen kimenetelű csata volt Brezalauspurcnál július 4-én. Ez az egyetlen egykorú feljegyzés, amely a csata helyét és napját együtt megadja. A bejegyzés latin szövegét a szakirodalom egy szóban eltérően idézi, ezért érdemes a jelentéséből kiindulni, nem egy-egy szó alakjából messzemenő következtetést levonni.
A sváb, úgynevezett Alamann Évkönyv 907-es bejegyzése a vereség súlyát hangsúlyozza. Eszerint a bajorok csatája a magyarokkal „legyőzhetetlen” volt: odaveszett Liutpold – a szöveg hercegnek nevezi – és a bajorok „babonás gőgje”, a keresztények közül kevesen menekültek meg, és sok püspök és gróf esett el. Egy másik kéziratban egyszerűen az áll, hogy a bajorok egész seregét lekaszabolták az „agarénusok”, ami itt a magyarokat jelenti.
Egy elveszett salzburgi évkönyvből Aventinus készített kivonatot, és ebben a 907. évnél a bajorok legyilkolása olvasható Braslavespurchnál. A dátumot a nekrológiumok bonyolítják. A freisingi halottaskönyv a csatát június 28-ra, Liutpold halálát július 5-re teszi; az elesett püspökök halálnapjaként a halottaskönyvekben június 28., július 5. és július 21. szerepel. Ezeket az adatokat egy 1953-ban kiadott német forrásgyűjtemény gyűjtötte össze a legteljesebben, és egy 2007-es magyar tanulmány is ennek nyomán közli őket.
Ma az általános felfogás a csata első napját július 4-re teszi, mert a július 4–5-i napokat több forrás is megerősíti. Az eltérő adatok ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy a harc valószínűleg nem egyetlen napig tartott. Ebben az értelemben a „pozsonyi csata” elnevezés is egyszerűsítés: egy valószínűleg több napon át zajló, a forrásokban csak töredékesen megragadható hadi eseményt sűrít egyetlen dátumba és egyetlen helybe.
Mennyi az, amit a korabeli források valóban rögzítenek? A kutatás szerint egykorú adatként csak a helynév és az elesettek köre áll rendelkezésre, a nap pedig több változatban maradt fenn. Valamennyi egykorú tudósítás salzburgi és sváb évkönyvekben, illetve egyházi közösségek halottaskönyveiben maradt fenn. A salzburgi bejegyzés az elesetteket, a sváb a helyet és a napot nem nevezi meg, így az adatokat csak egymás mellé téve kapjuk meg a biztos magot. A csata menetéről, a seregek létszámáról vagy a harc szakaszairól egyik sem szól.
A helynév útja maga is jól mutatja a forrásrétegeket. A Nagy Salzburgi Évkönyv Brezalauspurcot ír, az elveszett salzburgi évkönyv Aventinus-féle kivonata Braslavespurchot, maga Aventinus pedig már „Vratislavia” és „Presburg” alakot használ. Az első két alak ugyanazt a ’Braslav vára’ jelentésű nevet őrzi; Aventinus alakjai már egy 16. századi tudós olvasatai. A mai vita lényegében arról szól, melyik várra vonatkozott eredetileg ez a név.
A hely kérdése tehát legalább annyira vitatott, mint a napé. A kézirat 1921-es előkerülése óta a kutatásban az a felfogás uralkodik, hogy a Brezalauspurc név Pozsonyt jelöli. A Pozsony-pártiak között is kérdés azonban, hogy a harc a Duna északi partján folyt-e, vagy egy feltevés szerint a déli, pannóniai parton, tehát nem közvetlenül a vár alatt. Egy 2007-es szlovák tanulmány címében is pozsonyi csataként, július 4-i dátummal szerepel az ütközet.
Egy kisebbségi vélemény szerint a Pozsony-azonosítás nyelvészetileg nem igazolt, és a „Braslav vára” név inkább Braszlav pannóniai herceg székhelyére, Mosaburgra, azaz Zalavárra utalhat. Braszlavot a Fuldai Évkönyv a 884., a 892. és a 896. évnél említi. Ezt a nézetet a kutatás többsége nem fogadta el, de jól mutatja, hogy a csata helyét nem a forrás mondja meg egyértelműen, hanem a helynév értelmezése. A „pozsonyi” jelző tehát kutatói azonosításon alapul.
Honnan származik akkor a csata részletes leírása? Johannes Turmair, latinos nevén Aventinus (1477–1534) humanista történetíró 1517-ben kapott megbízást a bajorok történetének megírására, és munkáját 1524-re fejezte be; latin változata 1554-ben jelent meg nyomtatásban, és német nyelvű változatot is készített. Ő beszéli el a háromnapos csatát, a bajor sereg háromfelé osztását, a hadüzenetet és a magyarok harcmodorát, és nála olvashatók a „Vratislavia” és „Presburg” helynevek is.
A kutatás szerint ezek a részletek nagyrészt kölcsönzöttek vagy kikövetkeztetettek. A magyar harcmodor leírása szövegszerűen Regino 889. évi leírásának kifejezéseit veszi át, például a szaruíjat és a színlelt menekülést. A három oszlopban felvonuló bajor sereg képe Nagy Károly avarok elleni hadjáratára emlékeztet. A csata végéhez Aventinus önkényesen hozzácsatolta a magyarok 910-es, Lech melletti győzelmének leírását, vagyis egy három évvel későbbi esemény mozzanatait vitte át 907-re.
A hadüzenet június 17-i dátuma egy későbbi hamisítványból, egy 907. június 17-re keltezett Sankt Florian-i oklevélből eredhet. A háromnapos csatáról nem tudjuk, mire alapozta Aventinus, bár a többnapos harc a kutatás szerint önmagában valószínű. Forrásainak egy része, például halottaskönyvek, ma már elveszett, más részük azonosítható. A kutatás szerint így a csata fő vonásait hitelesen is rekonstruálhatta, konkrét részletei azonban nem tekinthetők egykorú tudósításnak.
Aventinus tehát nem szemtanú és nem is egykorú krónikás, hanem egy 16. századi tudós, aki szétszórt adatokból és korábbi szövegekből rakta össze a csata történetét. Beszámolója magyar fordításban is olvasható egy 2007-es forráselemző tanulmány mellékleteként, és ez a tanulmány mutatta ki a fenti kölcsönzéseket. A 907-es események menetéről így csak késői rekonstrukcióként szólhat. Ezért ez a szócikk sem írja le tényként, hogyan zajlott a csata napról napra, és a háromnapos lefolyást is csak Aventinus változataként említi.
Ugyanez a fenntartás érvényes a modern rekonstrukciókra. A magyar hadtörténetírás 2008-ban külön tanulmánykötetet szentelt a csatának. Az ebben közölt hadműveleti modellezés a seregek lehetséges mozgását próbálja végiggondolni, de eredményei kifejezetten hipotetikusak, nem forrásadatok. Régészeti fejezete a térség 10. századi leleteiről szól. A térség 10. századi régészeti anyaga önmagában nem tanúskodik a csatáról, így annak helyét, lefolyását vagy a harcolók számát sem bizonyítja. A csatáról szóló tudásunk így elsősorban írott forrásokon nyugszik: néhány egykorú évkönyvi mondaton, halottaskönyvi bejegyzéseken és egy 16. századi rekonstrukción.
Mi vezetett a csatához? Az egykorú Fuldai Évkönyv a megelőző évtized változó viszonyairól tanúskodik. 892-ben a magyarok Arnulf oldalán, a bajorokkal együttműködve léptek fel a morvák ellen, 900-ban viszont Itáliából hazatérve Pannóniát pusztították, és követeik a bajoroknál a beszámoló szerint csak cselből kértek békét. A 896-os bejegyzés Pannóniát és Mosaburgot Braszlav kezében említi. Ezek az előzmények a csata hátterét adják.
Hogy a bajor sereg pontosan mit akart elérni, azt egyetlen egykorú forrás sem mondja ki. A magyar szakirodalomban olvasható egyik megfogalmazás szerint a hadjárat Pannónia visszafoglalására indult; ez azonban kutatói értelmezés, amely a megelőző évek eseményeiből következtet a célra. Elképzelhető, de a források alapján nem bizonyítható. Ugyanígy értelmezés, nem forrásállítás az is, hogy a csata „lezárta a honfoglalást”, még ha több kutató így látja is.
A kutatás a 907 előtti nyugati hadjáratokat a honfoglalást lezáró, megelőző jellegű hadműveletekként értékeli. Ebben a keretben a pozsonyi győzelem jelentősége az, hogy sikerült megölni a legfőbb ellenfelet, Liutpold őrgrófot, és vele egy érsek és két püspök is odaveszett. Hasonlóan döntő magyar győzelemről 907 után nem tudunk. A 907 utáni évtizedek nyugati hadjáratairól a kalandozások természetét tárgyaló szócikkek szólnak.
Mi marad tehát, ha a rétegeket szétválasztjuk? Biztos, hogy 907 nyarán egy bajor sereg megsemmisítő vereséget szenvedett a magyaroktól Brezalauspurcnál, és elesett Liutpold őrgróf, egy érsek és két püspök. A harc a mai általános felfogás szerint július 4-én kezdődött, és valószínűleg több napig tartott. A hely Pozsonnyal való azonosítása uralkodó, de vitatott. A csata menetéről szóló részletes történet Aventinus 16. századi rekonstrukciója, a modern hadműveleti modell pedig hipotézis.
Ez a szócikk a honfoglalás katonai lezárásának egyik eseményét tárgyalja. Az előző szócikk Kurszán szerepét és halálát mutatja be, a következő pedig a keleti frank ellentámadás kudarcát. A Kárpát-medence mint védhető szállásterület kérdése egy további cikk témája. A honfoglalás vezetésének hagyományáról az Árpád és Álmos szerepét tárgyaló szócikk szól. A nyugati hadjáratok gazdasági és katonai hátteréről a kalandozásokat bevezető, a zsákmányról, a rabszolgaszerzésről és a zsoldoshadjáratokról szóló szócikk ad áttekintést.
