MBMAGYAR BETYÁR
Honfoglalás és fejedelemség

1.1.3

A keleti frank ellentámadás kudarca

Honfoglalás és fejedelemség · 895–1000

Szerző: Magyar Betyár szerkesztőség · Megjelent:

A keleti frank ellentámadás kudarca
Illusztráció

A keleti frank ellentámadás kudarca

A közkeletű kép szerint a keleti frank ellentámadás 910-ben, egyetlen nagy Augsburg melletti csatában bukott el a magyarokkal szemben, amelyet Gyermek Lajos király személyesen vezetett. Az egykorú évkönyvek tagoltabb képet adnak: 900 és 910 között a bajor és frank lépések jórészt védekezők voltak, a kudarc pedig több vereségből állt össze.

A „kudarc” szó így nem egyetlen napot jelöl, hanem egy évtizedet. A Fuldai évkönyvek és kiadói jegyzetük szerint Arnulf keleti frank király és császár 899. december 8-án meghalt, utóda kiskorú fia, IV. (Gyermek) Lajos lett, akinek királysága 900-ban kezdődött. A következő tíz évben a magyar hadjáratok a bajor határvidéktől a német belső területekig jutottak el, a keleti frank oldal pedig várral, oklevéllel és saját földjén vívott csatákkal válaszolt. A folyamat záróhatára 911, Lajos halála. A forrásrétegek – egykorú évkönyvek, egy királyi oklevél, a fél évszázaddal később író Liudprand, a kései geszta és a humanista hagyomány – nem mindenben egyeznek.

A Fuldai évkönyvek szerint 900-ban az Itáliából visszatérő magyarok Pannóniát pusztították, majd csalárdul békét kérő követeket küldtek a bajorokhoz, hogy kikémleljék a vidéket. Ezután váratlanul, nagy haddal az Enns folyón túl törtek a bajor királyságra. Az évkönyvíró szerint ötven mérföldnyi területet egyetlen nap alatt pusztítottak el tűzzel és vassal; a táv az ő adata. A fő sereg a zsákmánnyal hazatért Pannóniába, mielőtt a bajorok utolérhették volna.

A bajor ellencsapás így csak egy kisebb csapatot ért utol. A Fuldai évkönyvek szerint a Duna északi partján pusztító magyarokat Liutpold gróf néhány bajor előkelővel és egyedül a passaui püspökkel átkelve megtámadta és legyőzte. Az évkönyvíró szerint 1200 pogány esett el vagy fulladt a Dunába, a keresztények közül alig egy. A sváb évkönyvek is feljegyzik, hogy 900-ban a Noricum-beliek, vagyis a bajorok a magyarok egy részét megölték; a forráskiadás jegyzete szerint ez azonos lehet Liutpold győzelmével.

Egy kései kivonat a régi salzburgi évkönyvből a magyarok egyik vereségét Linz mellé teszi, 899-es évszámmal; a magyar forrásfordítás jegyzete szerint helyesen 900. A linzi vereség Liutpold győzelmével való azonosítása kutatói értelmezés, nem forrásállítás. Liudprand szerint Arnulf halála után, az első évben a magyarok a bajorok határvidékét is megszállták, várakat romboltak és templomokat égettek fel. A kései bajor humanista hagyomány, Aventinus 16. századi évkönyve nagy ellencsapást formál a 900-as hírekből, az egykorú évkönyv szerint azonban a fő magyar sereg zsákmánnyal tért haza.

A győzelem után a bajorok nem Pannónia felé indultak, hanem építkeztek. A Fuldai évkönyvek szerint országuk védelmére igen erős, fallal megerősített várat emeltek az Enns partján; a kiadói jegyzetek ezt Ennsburggal, a mai ausztriai Enns városával azonosítják. Az évkönyv fordulata, a „pro tuitione illorum regni”, védelmi célt jelöl, nem támadó hídfőt. Aventinus szerint a várat közös költségen árokkal, sánccal és őrséggel erősítették meg, ezek a részletek azonban kései humanista kiegészítések: az egykorú szöveg csak a falat említi.

Ugyanezt a várat egy királyi oklevél is megnevezi. Gyermek Lajos Regensburgban, 901 januárjában kelt oklevele – amelynek keltezése a 900. évet és a IV. indikciót adja, a szakirodalom átszámítása szerint január 19-ét – Richarius passaui püspök kérésére készült. Eszerint a pogányok támadása váratlanul elpusztította a passaui egyházmegye azon részét, ahol Szent Flórián monostora állt. Az oklevél szövege szerint az Enns-parti várat a királyság hívei egyetértésben, „a haza védelmére”, újonnan építették, részben a monostor, részben a határgrófság földjén.

A király a várat a határgróf beleegyezésével Szent Flórián monostorának adta. A közbenjárók között szerepel Adalbero püspök, a király nevelője, Walto freisingi püspök és Liutpold gróf, akit a király „kedves rokonának” nevez. Az oklevél és a Fuldai évkönyvek 900. évi bejegyzése ugyanazokkal a latin fordulatokkal írja le a váratlan pusztítást és a védelemre épült várat. Az oklevelet régen hamisítványnak tartották, a mai kiadás hitelesnek fogadja el; szövege egy 1300 körüli kódexmásolatból ismert.

A határ ezután sem nyugodott meg. A Fuldai évkönyvek szerint 901-ben a magyarok a karantánok országának, Karantániának a déli részét támadták meg. A sváb évkönyvek a következő évekre is jegyeznek fel rövid bajor–magyar harcokat, így 900 és 907 között sem állítható, hogy a bajor oldal egyáltalán nem fogott fegyvert. Ezek a bejegyzések azonban szűkszavúak, a részletesebben leírt frank lépések pedig, a vár és az oklevél, védekező jellegűek.

A fordulópont 907: ekkor a bajor sereg súlyos vereséget szenvedett a magyaroktól, Liutpold elesett, és Regino folytatója szerint fia, Arnulf követte őt, a frank oldal pedig ezután már csak védekezett. A csata helye, napja és lefolyása külön kérdés. A kutatás egy része szerint e vereség után a pannóniai határgrófság végérvényesen elveszett, és a magyarok előtt nyitva állt az út a kevéssé megerősített német belső területek felé.

908-ban a hadjáratok már a német belső területeket érték el. Regino folytatója szerint a magyarok „ismét átlépve a határokat” Szászföldet és Türingiát pusztították. A sváb évkönyvek szerint a harcokban elesett Burkhard türingiai herceg, Rudolf püspök és Egino, továbbá sokan mások, a vidéket pedig feldúlták; a forráskiadás jegyzete szerint Rudolf würzburgi püspök volt. A helyszínt az évkönyvek nem nevezik meg. Egyes évkönyvek a 907-es bajor vereséget is 908 alá írják, így a két év hírei olykor összecsúsznak.

909-ben Svábföld következett. A sváb évkönyvek szerint a magyarok „emberek és állatok megszámlálhatatlan zsákmányával” tértek vissza, és Regino folytatója is feljegyzi a sváb hadjáratot. A keleti frank oldal ekkor sem akadályozta meg, hogy a betörő seregek a királyság belsejében mozogjanak és zsákmánnyal távozzanak. A 908 és 910 közötti összecsapások a források szerint a királyság saját területén zajlottak: a frank sereg nem a magyar szállásterületen, hanem a saját földjén harcolt.

910-ben a magyarok ismét Svábföldre támadtak. A sváb évkönyvek szerint váratlan csatában sokakat megöltek, köztük Gozpert grófot. Ugyanezen a hadjáraton megütköztek a frankokkal és a bajorokkal is: megölték Gebhard herceget, Liutfridet és sok mást, noha a bajorok részleges győzelmet arattak, majd a zsákmánnyal elvonultak. Regino folytatója szerint a frankok Bajorország és Frankföld határán „szánalmasan” vereséget szenvedtek vagy megfutottak; elesett Gebhard, akit ő grófnak nevez, két kisfiát, Udót és Hermannt hagyva hátra.

A legismertebb leírás Liudprand cremonai püspöké, aki Antapodosis című művében, fél évszázaddal később beszélte el az ütközetet. Szerinte Lajos király seregével Augsburgba érkezett, amely „a svábok, bajorok vagyis a keleti frankok határainál” fekszik, és másnap a Lech folyó melletti mezőkön ütközött meg a magyarokkal. A magyarok hajnalban rajtaütöttek a táboron, délután színlelt meneküléssel lesbe csalták az üldözőket, és a király „győztesből legyőzötté vált”. Liudprand évszámot nem ad, és a sváb és a frank összecsapást nem választja szét.

Liudprand azt is írja, hogy Lajos akasztófával fenyegette meg azokat, akik távol maradnak a magyarok elleni harctól. A király részvételét Regino folytatójának egyik kéziratvariánsa és a hersfeldi évkönyvhagyomány is rögzíti: „Lajos harcolt a magyarok ellen”. Regino folytatójának fő szövege ugyanakkor csak a frankokról beszél. Lajos 910-ben gyermek volt, és a parancsnokság tényleges gyakorlóját sem az évkönyvek, sem Liudprand nem nevezi meg; a király személyes vezetése így Liudprand és az évkönyvhagyomány állítása.

A bajor évkönyvek egy harmadik összecsapást is ismernek. A Salzburgi évkönyv 910-re egy Neuching melletti harcot jegyez fel a magyarok ellen; egy kései kivonat ugyanezt 911-re teszi, a fordítás jegyzete szerint helyesen 910-re. A sváb évkönyv „részleges bajor győzelme” ezzel lehet azonos. Hogy Liudprand Lech menti csatája a sváb vagy a frank összecsapással egyezik-e, nem dönthető el biztosan. A csaták napja csak liturgikus feljegyzésekből, közvetve ismert, és forrásonként eltér.

Liudprand Lech menti csatája nem azonos a 955-ös ütközettel, csak a helyszínnév közös. Liudprand szerint a győzelem után a magyarok végigdúlták a bajorok, svábok, frankok és szászok országát; csak a természettől vagy emberi munkával megerősített helyeken lehetett megmaradni, és „a nép számos éven keresztül adófizetőjük lett”. Ez a püspök általánosító, fél évszázaddal későbbi értékelése: az itt idézett egykorú évkönyvek és az oklevél nem rögzítenek szerződést vagy fizetett összeget.

A magyar hagyomány ugyanezt az eseménysort más keretbe tette. Anonymus 13. század eleji gesztája szerint a magyarok a keleti frankokra „Frank- és Bajorföld határán megszégyenítő vereséget mértek”, majd Zolta fejedelemhez tértek vissza. A forráskiadás jegyzete szerint Anonymus ezt Regino folytatójából vette át, több év hírét összevonta, és Zolta korába helyezte. A Zolta-keret így hagyományos, a geszta saját szerkesztése, nem önálló tanúság a 910 körüli eseményekről.

911-ben Gyermek Lajos meghalt; Regino folytatója szerint utóda Konrád lett. Ezzel zárul a keleti frank ellentámadás évtizede. A források eltérése a rétegekből fakad: az egykorú évkönyvek rövid, tagolt hírekben több vereséget és néhány bajor részsikert jegyeznek fel, az oklevél a védekező várépítést rögzíti, Liudprand egyetlen drámai csatává sűríti a 910-es eseményeket, Anonymus pedig a hagyomány keretébe illeszti őket. A kudarc így egy évtized mérlege, nem egyetlen ütközeté.

Kapcsolódó szócikkek

Gyakori kérdések

Ki győzte le a Duna északi partján pusztító magyarokat 900-ban?
A Fuldai évkönyvek szerint a Duna északi partján pusztító magyarokat Liutpold gróf néhány bajor előkelővel és egyedül a passaui püspökkel átkelve megtámadta és legyőzte. Az évkönyvíró szerint 1200 pogány esett el vagy fulladt a Dunába, a keresztények közül alig egy.
Mit ír Liudprand a keleti frankok nagy vereségéről?
A legismertebb leírás Liudprand cremonai püspöké, aki Antapodosis című művében, fél évszázaddal később beszélte el az ütközetet. Liudprand évszámot nem ad, és a sváb és a frank összecsapást nem választja szét. A csaták napja csak liturgikus feljegyzésekből, közvetve ismert, és forrásonként eltér.
Harcoltak-e a bajorok a magyarokkal 901 és 907 között?
A Fuldai évkönyvek szerint 901-ben a magyarok a karantánok országának, Karantániának a déli részét támadták meg. A sváb évkönyvek a következő évekre is jegyeznek fel rövid bajor–magyar harcokat, így 900 és 907 között sem állítható, hogy a bajor oldal egyáltalán nem fogott fegyvert.

Források

  1. Annales Fuldenses sive Annales regni Francorum orientalis … cum continuationibus Ratisbonensi et Altahensibus. Rec. Friedrich Kurze. MGH Scriptores rerum Germanicarum in usum scholarum [7]. Hannover, Hahn, 1891.
  2. IV. (Gyermek) Lajos keleti frank király oklevele Richarius passaui püspök kérésére Szent Flórián monostora részére, Regensburg, XIIII. Kal. Febr., Anno dcccc, Ind. IIII. Szöveg: Urkundenbuch des Landes ob der Enns 2. Wien, 1856, 46–47. Monasterium.net.
  3. Annales Alamannici; Annales Laubacenses. Ed. Georg Heinrich Pertz. MGH Scriptores I. Hannover, 1826.
  4. Reginonis abbatis Prumiensis Chronicon cum continuatione Treverensi. Rec. Friedrich Kurze. MGH Scriptores rerum Germanicarum in usum scholarum [50]. Hannover, Hahn, 1890.
  5. Liudprandus Cremonensis: Antapodosis, II. 1–5. Latin szöveg, Wikisource.
  6. Bácsatyai Dániel: A magyar kalandozó hadjáratok latin nyelvű kútfői. PhD-értekezés. Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, 2016. DOI: 10.15774/PPKE.BTK.2016.016.
  7. Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. 9. A 908. és 909. évi németországi kalandozások. Magyar Elektronikus Könyvtár.
  8. Kristó Gyula (szerk.): A honfoglalás korának írott forrásai. Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 7. Szeged, Szegedi Középkorász Műhely, 1995.

Ez a cikk ingyenes, és az is marad. Ha hasznos volt, hívj meg egy kávéra! ☕

☕ Egy kávét a betyároknak