A dunai limest a közkeletű kép gyakran falnak vagy zárt védővonalnak képzeli a Duna mentén. A források ennél összetettebb képet adnak. A pannoniai határ ripa volt: táborok, őrtornyok, limesút és túlparti ellenőrzési pontok rendszere, amely időben változott. A 2003-as magyar régészeti szintézis lineáris megszállásról beszél, amelyet a 4. században a mélységi védelem váltott fel; a hídfőállások és az alföldi sánc ugyanakkor a Dunán túlra is kiterjedő ellenőrzést mutatnak.
Ez a szócikk a határ kiépülését, az őrtornyokat, a limesutat, a késő római átalakulást és a túlparti ellenőrzést követi. Aquincum és Brigetio itt csak legiotáborként szerepel; a városok polgári élete az előző szócikk tárgya. Az 5. századi visszavonulás külön szócikkbe tartozik; ide csak a késő római erődépítés kerül. A keltezéseket a kutatás jelenlegi állása szerint adjuk meg.
A limes táboraiban a 2. század elejétől a birodalom egyik legerősebb hadserege állomásozott. Elsődleges feladata Itália védelme volt a markomannokkal és kvádokkal szemben; a Borostyánkő-út támadási vonalként is számított. Az „Itália védelme” mint fő feladat értelmezés. A Duna-határ legsúlyosabb háborúi közé tartozik a 86–106 közötti dák és szomszéd népek elleni harc, a 167–180-as markomann–szarmata háború, valamint a 260-as pusztítás, amikor a roxolánok megsemmisítették Regalianus ellencsászár seregét.
A markomann–szarmata háború békekötésekor a szarmatáknak százezer elhurcolt foglyot kellett hazaengedniük; ez ókori adat, nem ellenőrizhető mennyiség, és a 2003-as szintézis nem nevezi meg az ókori forráshelyet. Pannonia magyarországi részére két legiotábor esik, Aquincum és Brigetio, valamint számos auxiliaris castellum; ezek pontos száma nem adható meg. A Pakstól délre eső szakasz alig kutatott, a teljes limesszakasz képe a kutatottság miatt egyenetlen.
Augustus és Tiberius korában csapatok Carnuntum környékén és a Száva torkolatánál álltak, de erre régészeti bizonyíték nincs. Claudius korára tehetők Arrabona, Brigetio, Budapest–Víziváros, Lussonium és Lugio legkorábbi segédcsapat-táborai. Az aquincumi legiotábor 89-ben, Domitianus alatt létesült; a Domitianus-kori alapítások kérdése a 2003-as szintézis szerint nem tekinthető lezártnak. A brigetiói legiotábor kb. 100-ban, Traianus alatt alakult ki a Duna-vonalon, ásatások és feliratok alapján.
Traianus korától, legkésőbb Hadrianus elejéig alakult ki a mintegy két évszázadig érdemben változatlan határvédelmi rendszer. Traianus-kori új táborok voltak Ad Flexum, Quadrata, Ad Statuas, Azaum, Ulcisia Castra, Campona és Matrica. A korai táborok többsége fa-föld, palánk-tábor volt. A legiotáborokat már az 1. század végén kőből építették; a segédcsapat-táborok kőbe építése Hadrianus alatt kezdődött, a markomann háború megakasztotta, és sok helyen csak Commodus alatt fejeződött be.
Intercisa kőtábora Commodus-kori; a kőkaputornyok később, valószínűleg Caracalla alatt, de mindenképp III. Gordianus előtt épültek. A déli kapu 1975-ös feltárása adja a fő régészeti alapot. A segédcsapat-táborok átlagos távolsága kb. 10 mérföld, mocsaras szakaszokon 15 mérföld. A legnagyobb hézag Solva és Cirpi között van, 32 mérföld, hegyes vidéken. Brigetio környékén légifotókon 18 időszakos földtábort azonosítottak; többségük feltehetően a markomann háborúk idején keletkezett.
Florus megjegyzése a „citra praesidia constituta” fordulattal a legkorábbi utalás őrállomásokra; a forrást a 2003-as szintézis közvetíti. A folyami határt kezdetben inkább őrjáratok őrizhették; a Traianus-oszlop tanúsága szerint az 1. század végére általános lett a fából épült őrtoronysor. A Commodus-kori, csaknem azonos szövegű építési feliratok burgusokat és praesidiumokat említenek a latrunculi, azaz rablóbandák „titkos átkelései” ellen. Ez a célmegfogalmazás a feliratokból ismert.
A Valentinianus-kori őrtornyok méretei egyeznek: az árkok 25–26 méter, illetve kb. 52 méter, azaz 100 vagy 200 láb; a falak 4–6 láb vastagok. Ez központi tervekre utal, ami értelmezés. A Dunakanyarban kőből, Intercisa és Annamatia környékén fából épültek. Valentinianus-kori feliratok is ismertek: Solva (Esztergom) „Commercium” nevű tornya 371-ből, a visegrádi 372-ből. Ezeket a feliratokat a szakirodalom közléséből ismerjük, ezért itt csak keltezésüket adjuk meg.
A limesút táborról táborra haladt. Távolságait Vindobonától, Carnuntumtól, Brigetiótól vagy Aquincumtól mért mérföldekben adták meg; mérföldkövek és útmetszetek jelzik a nyomvonalat. A táborokban kőlapburkolatot kapott, azokon kívül kavicsot; az ágyat kb. 80 centiméter mélyen alapozták. A római utak nyomvonalát részben a mai országutak is követik. A diagonális utak a túlparton is folytatódtak; a korai táborok a fontos átkelőknél létesültek a Duna mentén.
Diocletianus és Constantinus reformjai elválasztották a mozgó hadsereget, a comitatenses nevű egységeket a határőrségtől, a limitanei nevűektől. A lineáris védelemről a mélységi védelemre tértek át; ez értelmezés. Az erődöket kiugró sarok- és oldaltornyokkal erősítették, a régi árkot betemették, az aggert lebontották, és a fal mentén helyiségsort építettek. Aquincumban a tábort a tetrarchia után elhagyták, és Constantinus alatt a keleti oldalon új erőd épült.
A legyező alakú tornyok Quadratában és Ad Statuasban az érmek alapján a 4. század 50-es évei előtt épültek. Új magaslati erődök is megjelentek, különösen a Dunakanyarban. Pilismarótot a kutatás a Castra ad Herculemmel azonosítja és tetrarchia korinak tartja; ez azonosítás. A Notitia Dignitatum valóban felsorol „Ad Herculem” állomást, Equites Dalmatae és Auxilia Herculensia egységekkel. A többi magaslati erőd Constantinus, II. Constantius vagy Valentinianus kori.
Hídfőállások a túlparton is ismertek: 14 ismert vagy gyanított Pannonia Prima és Valeria határán, többnyire párosan. A Notitia Dignitatum valeriai fejezete említi az „Auxilia vigilum, contra Acinco in barbarico” és a „Praefectus legionis, Transiacinco” sorokat. Ugyanez a fejezet lovas- és legiós egységeket sorol fel, köztük a II. Adiutrix részeit Acincumban, Florentiában, Cirpiben és Lussoniumban, valamint a dunai flottát, a praefectus classis Histricae-t Florentiában.
A Notitia Dignitatum keltezése és rétegzettsége vitatott; a szöveg egyes sorai, például a „Lusionio, nunc Intercisa” fordulat, maguk is későbbi változást jeleznek. A pontos keltezést ezért nem adjuk meg; késő római államkézikönyvként kezeljük. A hídfőállásokat a kutatás egy része az alföldi sánccal egyidősnek, 324 és 378 közé teszi, más része nem kapcsolja hozzá. A sáncot és a hídfőket ezért külön említjük.
Belső erődök is épültek: Környe, Ságvár, Alsóhetény, Tác és Keszthely–Fenékpuszta. Az I. periódus Constantinus végére, a kerek tornyos II. periódus I. Valentinianus végére vagy közvetlenül utána keltezhető. Funkciójuk az ásatások szerint ellátóbázis: horreum, kemencék, vasfeldolgozás; helyőrségük 300–400 fős. A menedékváros-értelmezés elavult. A Notitia „Vincentiae / quadriborgio / Iovia” sorait a kutatás egy része Környével, Ságvárral és Alsóheténnyel azonosítja; ez értelmezés.
Az utolsó jelentős katonai építkezés Valentinianus korában volt. A halála utáni kerek tornyos átépítési kampány a ripa Pannonica erődjeinél sehol nem fordul elő. A legutolsó periódusban 10–30 méteres toronyszerű kiserődök épültek, részben a meglévő erődökön belül; Lussoniumban 10×9 méteres, 2,30 méteres fallal. Ez jelentősen lecsökkent helyőrségre utal. A kiserődöket a kutatás egy része közvetlenül Hadrianopolis, 378 utánra, más része az 5. század fordulójára teszi.
Az Alföldön a késő római korban, római kezdeményezésre épült a Csörsz-, Római- vagy Ördög-árok néven ismert sáncrendszer. Középső vonulata feltehetően a 4. század első harmadában épült, és a 4. század 70–80-as éveiig külső védősávként szolgált. Védelmét római segédlettel barbár, szarmata katonaság látta el; a sánc menti temetőkben megnő a fegyveres sírok száma, római katonai veretes övekkel. A népi név legenda; a római kezdeményezés régészeti értelmezés.
374-ben Valentinianus egy erődöt kezdett építeni a Dunán túl, a kvádok földjén. A kvádok követséggel tiltakoztak; Marcellianus, Valeria dux-a lakomára hívta és megölette Gabinius kvád királyt. Ezt kvád–szarmata betörés követte; a Pannonica és a Moesiaca legio vereséget szenvedett. Ammianus Marcellinus XXIX. könyve írja le az eseményeket. A meghívás helyszínét Ammianus a beszámolójában nem nevezi meg, ezért a cikk sem ad helynevet.
375-ben Valentinianus Carnuntumot elhagyatottnak és romosnak találta, Acincumnál hajóhidat veretett, majd Bregitióban, kvád követek fogadása közben, dühkitörés után meghalt. Ammianus XXX. könyve szerint a követek a gát vagy erődítés jogtalan építésére is hivatkoztak. A túlparti erőd építése tehát nem mellékszál: a háború kiváltó oka volt. A limes működése itt politikai és diplomáciai döntés is volt, nem csak part menti falépítés.
A Duna-limes nyugati szakaszának közös világörökségi jelölését Ausztria, Németország, Magyarország és Szlovákia részvételével az UNESCO 2019-ben egy magyarországi helyszín miatt visszautalta. Magyarország 2021. június 8-án visszalépett. A Bizottság 2021-ben Ausztria, Németország és Szlovákia szakaszát vette fel. A magyarországi helyszín azonosítását a döntés csak kóddal adja; a magyarországi helyszín nevét itt nem adjuk meg, és csak a felvételi döntések tényét közöljük.
Vitatott, hogy a limes zárt védővonal volt-e, vagy inkább ellenőrzött határzóna, illetve hogy mikor és miért változott a működése. A limesút és a túlparti utak folytonossága, a hídfőállások, a Notitia „contra Acinco in barbarico” sora és a római kezdeményezésre épült alföldi sánc a Dunán túlra is kiterjedő rendszert mutat. Ammianus a 374-es háborút éppen egy túlparti erőd építéséhez köti. A késő római átépítések időrendje nem tekinthető véglegesnek.
A városokról az előző szócikk szól, a romanizációról és a helyi lakosságról a következő. A római uralom 4–5. századi visszavonulása külön szócikkben következik. A dunai limes története így táborokból, tornyokból, útból, Notitia-sorokból és Ammianus elbeszéléséből áll össze, és a „fal” kép helyett a változó határzóna modelljét kínálja. A következő szócikk a bennszülött falvak és a romanizáció mélységének kérdését bontja ki.
